Nagykálló és Vidéke, 1920 (22. évfolyam, 14-25. szám)
1920-05-23 / 21. szám
Nagykálló, 1920. Vasárnap, május 23. Egyes szám ára 1 kor. XXII. évfolyam 21. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sarkady József könyvnyomdája és papirkereskedése Nagykálló. Eljegyzési vagy esküvői közleménynek dija 20 korona. — Főszerkesztő : Sxentgyörgyi József. Laptulajdonos és szerkesztő : Sarkady Elemér. Felelős szerkesztő; Sarkady József. Előfizetési ára házhoz hordva : egész évre 5G korona, félévre 25 korona, negyedévre 12-50 kor. Gyűjtés vagy felülfizetések köz- § § lésének sora 80 fillér. § § <© SSÖ f «8 % • fc 19 fpnnkosot tu. »A tanítványok mindnyájan egyakarat- tal ugyanazon helyen valának. És lön az égből mint egy sebesen jövő szélnek zúgása és betöltő az egész házat, ahol ülnek vala. És eloszlott nyelvek jelenének meg nekik, mint a tűzláng, mely leszálla mindenkire közülök.« (Ap. esel. II. 1—3.) É* akik agyakaraton voltak azokat elválaszthatatlanul egybeforrasztotta a pünkösdi tűz. Tekintsünk bármerre, izzik körülöttünk mindenütt a láthatár. Itt a gyűlölet posványának lidérctüze, ott a hatalmi téboly perzselő szalmalángja akarja ezer éves kerek' szép hazánk tengerszemes Kárpátjainak, havasi gyopároa bérceinek, aranykalászos rónáinak cggyeforrasztó ezer éves láncait felégetni. De a kormos, piszkos, nemzetgyilkos Káin lángok mögött mintha Ábel áldozatának égre törő ezüstös füstfelhői csillannának felénk, melyek alatt egy világ erőszakával szemben is acélosan dacossá hevi- tő tűz ég : a hazaszeretet tüze. Akik a nemzetiségi kérdést csak abban a laigázó formájában ismerik, melyben maguk gyakorolják, — mint Franciaország gyarmatain, Angolország Írországban s a többi a maga zsákmányoló területén — azok még nem értik, mert ilyet még sohasem latiak, hogy Branyiszkó tótjai, Rákóczy ruténjei a maguk külön nyelvén is azt kiáltják, amit a székelyföldi magyar tulipáaos kapufélfájához dűlve, fogait csikorgatva, zokogva kiált: Bem, nem, soha ! Nyelv nem határolja el a Kárpátok gyűrűjén belül e népet ; tatár, török, labanc fegyvere szét nem tépi® őket, mert nem összetákolt, egymás melló tört, hanem érzelmi közösségben élő nép vagyunk. Ez ország ezer éves emlékeinek közös szellemét szívja be az anyatejjel a Branyiszkó tótja, Rákóczy ruténja, a „Fékét® lovas“ svábja, a Kunság vagy Hajdúság magyarja ; a magyar öröm és bánat közös regéit tanultuk apáink térdein, nincsenek külön hagyományaink és az ezeréves közös tradíció oly érzelmi lánccal köt egybe minket, hogy ha e láncra idegen fegyver üt, az csak azt fogja ■sörömpölni északon is, délen is, keleten úgy mint nyugaton : nem, nem, soha ! Rabló kezek tépik, húzzák négy félé is most e láncot, de ha elernyed karuk, e lánc csak szorosabbra fogja fűzni a* eddig együtt élők vonzalmait. Pünkösdi tűz izzik Európa szívében. És csodák csodája, akadt egy jelszó, melybe» eggyé tudta forrasztani ez a pünkösdi tűz a magyar sziveket : nem, soha ! Ha e tüzet follobbantja a széllelbélelt világ ; e ♦ nép szavából és kardjából még az Igazság f Lelkének Ítélete fog rászakadni az igazságtalan világra. Igen, ha egyakaraton leszünk, keljenek fel bár sírjukból a hatalmas római birodalom vérivó caesarjai, akkor is élni fogunk, mert a tizenkét apostol pünkösdi tűzzel hevitett lelke él keblünkben. Pünkösdnek erre a sebes széllel jövő tüzére vágyik magyar lelkem ellenségeink gyűrűin belül is, mely mint a forrasztólámpa széllel a itett tüze. eggyé forrassza as egyfajtáju elemeket, bennünket világárváit, maroknyi magyarokat. Keresztény lelkem minden magyar élni vágyó szent érzésével énekli a mai ünnepen ; Jöjjön el sebesen jövő szélnek zúgásával újra a pünkösdi tüa, mely összehordja, egymás karjába hajtja a magyar testvéreket és tüzével eggyéforraszt- ja ősi átokverte, széthúzó fajtánkat. Jöjjön el ez a tisztitó pünkösdi tűz és égessen ki minden gazt, mely a gyűlölet emésztő tüzet táplálja egymá« ellen szivünkben ; égessen fel minden szemetet, mely magyar lelkünk drága kincseit, fajunk örökértékü jellemgyöngyeit beszennyezte, elcsúfította. Ne huzzunk gátat a pünkösdi tűz előtt régi bűneinkhez való oktalan, makaes ragaszkodással, hanem akik élni, boldogulni vágyunk, keressük egymást, szeressük egymást, s keresztény magyar szivünk e szent imájával szenteljük meg e pünkösdöt: Jöjj el Szentlélek Isten, forrasz egybe minden magyar szivet, s körülöttünk minden feléled s megújítod a föld színét. Sz. i. , jh igazságtalan béke ellen Nagykálló község közönségének f. hó 9-ón megtartott tiltakozó naggyülésén Dr. Söré® János a kővetkező beszédet mondotta : Tiszteit polgártársak! Szeretném, ha most, a veszedelem napjaiban, a kuruc idők tárogatójának hangjával tudnék szólani, hogy megrázzam a szivet, abban is, aki nem érez, felrázzam a lelket abban is, akiben elalszik, — hogy most éppen úgy, mint egykoron őseink tépett kalpaggal is, rongyos dolmánnyal is, tudjunk mindnyájan, mi magyarok, minda- hányan vagyunk, ezért a súlyos próbára állított nemzetért, Magyarországért, minden magyar szabadságáért, mint egy test, egy lélek, ha hell szenvedni, küzdeei, ha kell élni-halni. Szeretném, hs most, a legsúlyosabb megpróbáltatás napjaiban, — tudnék varázserővel bírni, hogy a hon szeretet tüzét lobogó lángra lobbantsam minden kebelben, :— hogy mindnyájan mi magyarok, ahányan vagyunk, higyjüak, bízzunk, reméljünk egy ezeréves országnak épségében, jobb jövőjében. Szeretném most, a válságos napokban mindezt, a kitartást, az együttérzést, minden magyar testvéri ölelkezését, a hitet, a bizodalmát, földet rázó vihar erejével hirdetni. Hitem erős, lelkem erős, de szavam gyönge, erőtlen. Nem tudom a lelkemet kiönteni, de azt megmondom nektek, hogy niccs hatalom, nincs nyers erő, amely ami országunkat megcsonkítani tudná, amely nemzetünket képes volna felosztani, pusztulásba vinni, ha mi, mint Magyarország szabad nemzete élni akarunk. Amely nemzet élni akar, az szereti a hazáját. Tudjátok-e mi, a haza ? A föld, mely ápol s eltakar. Mely ápol, éltet, megadja mindazt, ami az élethez kell. Tudjátok-e, hogy miért kell szeretni a hazát, — miért kell, miért kellett volna ezt megvédeni, — miért kell annak minden rögéhez ragaszkodni, — miért kell érte élni-halni / Ha nem I tudtátok addig, megtanultátok másfél esztendő óta, Az ország nagyrészét ellenség szál lotta meg, kezében vannak az erdők, bányák* vaskohók, gyárak. Nincs fa, nincs ipart anyag, gazdasági életünk a romlás utján áll. Nem tudjuk ellátni a tisztviselőt, nem kap anyagot az iparos, meg van bénulva a tisztességes kereskedelem, nem boldogul a munkás. A néhány vármegyére leszorított Magyarország mai élete vergődés, a szükség szomorú képe. És most a győztes nagyhatalmak, az ellenséges szomszédok ezt az állapotot, ezt a helyzetet akarják megszentesiteni. Erről írtak béke zerződést, azt akarják hogy nyugodjunk bele, hogy újuk alá ezt a béke- szerződést, hogy írjuk alá saját kezünkkel halálos ítéletünket. Ez a kérdés az élet és halál kérdése. Ha megnyugszunk ebben a békében, az megnyugvás volnaabban, hogy el kell pusztulnunk. De sem nyugszunk meg benne mert ez a békeszerződés jogtalan. A győztes jogára hivatkozik, amikor rettenetes feltételeit ránk erőszakolja. Minket semmi idegen hatalom nem győzött le. Mi győztük le önmagunkat. Polgártársaink egyrésze vette fel a harcot ellenünk, polgártásái ellen, legyőztek bennünket, de legyőzték önmagukat is, — és most itt vagyunk mind, mi magyarok, osztály és pártküiömbség nélkül, egy megcsonkított országban, lerongyolódva, — egjr gazdag hazának tékozló fiai. Nem nyugszunk meg ebben a béke- szerződésben, mert igazságtalan. Azok az idegen ajkúak, akiket tőlünk el akar szakítani, nem akarnak tőtünk megválni. A tótok hires vezére Hurbón már 1848-ban megmondta Prágában, hogy nem akarnak a cseh koronához csatlakozni, mert nehezükre esik ezeréves kapcsolatokát széttépni. A rutének, oláhok együtt harcoltak a magyarokkal Rákóczi Ferencz alatt is a magyar szabadságértés a közel jövő befogja bizonyítani, hogy sem a rutén, sem az oláh, éppen úgy mint a tót, nem akarják elszakítani azokat a kötelékeket, a melyek a magyarnemzethez fűzik. — Igazságtalan ez a béke, mert fel akarja darabolni ezt az országot, mely éppen a győztes nagyhatalmak kultúrájának volt a védője, a kereszténység bástyája és pajzsa, a törökáradat legszilárdabb gátja. — Igazságtalan ez a béke, mert el akar tőlünk venni több millió magyart, — és mi nem nyugodhatunk bele, mert nem kovácsolhatjuk magunk a rabláncot saját testvéreinkre. Nem nyugodhatunk bele a békeszerződésbe, mert embertelen. Azt rendeli, hogy adni kell idegen államoknak olyan anyagot, ami nekünk nines. Nem tudunk építeni és mi adjunk épületfát. Nem tudjuk a szekeret megvasalni és mi adjunk vasat. Ma is már tengődés a létünk. Mi lenne ez után ? Nincs fánk, nincs szenünk, sónk, vasunk. Megáll az ipar, megfulladt a mezőgazdaság. A győztes hatalmak kezünkbe éles tört adták, hogy avval öngyilkosságot kövessünk el: mi elvetjük ezt a tört. Kötelet nyújtanak, hogy fojtsuk meg magunkat, — nem fogadjuk el, hanem visz- szadobjuk. Ha mi ezt a kékeszerződést aláirnók, annak a papírja velna a mi szemfedőnk. A toll, mely azt aláírná, az volna az
