Nagykálló és Vidéke, 1919 (21. évfolyam, 1-46. szám)
1919-04-27 / 17-18. szám
) XXI. évfolyam. Nagykálló, 1919. május 4. 17.—18. szám HETILAP Előfizetési árak;: Egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyed évre 2'50 kor. Egyes szám ára 20 fülér. Xiadólaptulajdonos : SARStADY JÓZSEF. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sarkady József könyvnyomdája és papirkeresksdése Nagy kalló. üstén a lelkűnkben. Isten nélkül nem tud az ember élni. Amint az állatok is elvesznének levegő nélkül. S a növények is kipusztulnak napsugár hijján. Istentől az ember nem tud sem elszaladni »em elrejtőzni. Sokszor szeretné a rossz lelkű és helytelen gondoiközásu ember kikerftl- ni az Istent. Szándékosan igyekszik megfeledkesni róla. Mert mindig magán érzi az Isten szemét, aki látja legtitkosabb gondolatait is. Úgy tesz a rossz szándékú ember, mint a tékozló fia tett, amikor kikérte atyjától örökségét és messze tartományba ment. Nem akarta, hogy atyja lássa az ő vétkes életét. El akart menni messze az atyai háztól, hogy az atyai izenet se jusson el hozzá. De amint a tékozló fiú is visszament atyjához, mikor nyomorúságba került, úgy tesz a rossz lelkű ember is, ha bajba jut. Rögtön Istenhez fordul. Legtöbbször akaratlanul is. Hányszor látunk embert, akit Isten keze sújtott, amint kitör belőle a keserűség : Istenem, milyen erősen sújtasz! Sokszor az ilyen emberek éveken át sem fordultak Istenhez. Megfeledkeztek róla. De a bajban nem tudnak kihez fordulni. S ilyenkor visz- szatérnek az atyai házhoz : az Istenhez. Ez az általános törvény gyönyörűen mutatja, — hogy az élő Istent megtalálja minden ember, aki keresi őt. Az istentudat annyira be van vésve az ember természetébe, hogy a po- gányok sem tudtak Isten nélkül élni. Készek voltak inkább követ, fát, tüzet, vizet, állatokat imádni. De Isten nélkül nem tudtak meglenni. Pedig az ember még a másik embertársa előtt sem hajlik meg szívesen. S a pogány ®k nem ember, hanem gyárié élettelen dolgok előtt is meghódoitak, csak Isten nélkül He legyenek. Sít a bajban azok is Istenhez szoktak térni, akik jó sorsukban kigu- nyolják az istenfélőket. Amint a Zsoltárok könyve mondja (65) az Isten ellenségei hazudozva hízelegnek neki, amikor érzik az Ö hatalmas erejét, így olvassuk Caligula római esászár- ról is, hogy mikor a dicsőség elvaki- tetta, tagadta Istent és saját magát hivatta Istennek. De mihelyest menydörgést hallott, azonnal az ágy alá bujt ijedtében. (Suet. c. 5) Közöttünk áll tehát az Isten, nem rejtőzik Ö el. Csak okossággal és jó lélekkel kell Öt keresnünk. Keresnünk pedig kell Istent, mert semmi sem tadja lelkünket kielégíteni Ö kívüle. — A nyomorult Lázár megelégedett volna a dúsgazdag asztaláról lehalló morzsákkal is. A dúsgazdagnak pedig bíbor és bársony ruhák is kellettek a legjobb ételek és italok mellé. Ép igy nyomorult koldus lélek az; aki az Isten asztaláról lehulló morzsák után ácsingózik és megelégszik egy kis vagyonkával, egy kis főldecskével vagy a világ kincseivel, millióival, gazdagságával, fényével és koronáival. Mi az a föld, mi az a vagyon az Isten bírásának kincséhez képest ? Az igazán emberi nagy lelkek akkor érzik a világ javainak hitványságát, mikor mindent megszereztek már. Ezért értjük Salamon királynak szomorú szép vallomását: „Nagy dolgokhoz fogtam, házakat építettem magamnak és szellőket ültettem, gyűjtöttem magamnak ezüstöt és aranyat, a királyok és tartományok gazdagságait, T á r c a, I#- Egy forint. Ifj. Radvinyi Sándor. II. Szép föld ez itt nagyon . . . — Először jár itt e tájon, — hagyott kielégítő válasz nélkül az idegen . . . Igen — feleltem kurtán . . . igen először. — Úgy ? Hát vegye Uram tudomásul, hogy ez mind az enyém ! Mind az Öné ? ! Felelte ámuló csodasággal ! Hisz ez rém sok ? De nini ott, az micsoda ? A malom, uram, a malom ! Az is az enyém. Sőt ott a major is, szóval minden ami itt e tájon elterül . . . Nagyszerű, feleltem félénk erőltetéssel. Nagyszerű. Nemsokára egy kis faluhoz értünk, amelynek lakói ugyancsak alázatosan köszöntötték Ecsedy Zsíros Gábort. Mert hát igy hívták az idegen Urat. A meglehetősen csinos bejáratú ház előtt egy vékony, sovány, de annál szeretetreméltóbb asszonyka köszöntött. Ilonkám ! Vendéget hozok ! Kiáltotta feleségének, mialatt zord tekintete egyszerre örömteljessé és szelíddé változott. — Isten hozta szerény lakunkba jó Uram, felelte az ügyes asszonyság . . . fáradjon beljebb ! — Én nemsokat kéretve magam, gyorsan befelé tartottam. Ott, benn, csakhamar pompás Ízletes vacsoránál ültünk, mialatt a gazda lement a pincébe, hogy bort hozzon föl. A gazda és a felesége mindent elkövettek, hogy jól érezzem magamat s kellemes perceket szerezzek számomra. Miután a hidegsültet elfogyasztottuk, gazdám mosolyogva fordult felém. Ugye uram csodálkozik azon, hogy itt a hegyek között is vannak jómódú, gazdag emberek. Igen . . . csodálkozom ... sőt ? ! — Pedig, higyje el Uram, hogy azon birtok kívül amit látott, még a tizedrésze se az egész birtokomnak. Hogyan ? Még több is van ? — Öh igen ... a folyón túl a búzaföld, a tengeris mind az enyém, sőt enyém még a szőlőhegy is. Akkor Ön, valóban a leggazdagabb ezen a vidéken ! Majdnem ! Sőt, — ha elmondanám, hogy rmikép szereztem, ugyancsak csodálkozna rajta ! Könyvkötészeti munkákat készít lapunk nyomdája.
