Nagykálló és Vidéke, 1917 (19. évfolyam, 1-25. szám)

1917-05-20 / 20. szám

2 MagyfeáUóésWáéke 1917. máj. 20. Valéria főhercegnő mellett, a német-Io- vagreni festői jelmezében Jenő főher­ceg. Az dlasz harctér diadalmas hadve­zére. Kissé odább Frigyes főherceg s külön, hervadt nelelejts-koszoruval kü- rölfogva, Rudolf, a néhai trónörökös és Stefánia főhercegnő: „Die waren alle hier. Nur der alta Kaiser nioht. Magyarázza a vsfidéglősné. A szép, fia­tal párt karonfogva örökítette meg a fotográfus.’ Rudolf tengerésztiszti egyen­ruhát visel. Stefánia a 80-as évek di­vatjába van öltözve. Ez a kép önkén­telenül arra a fenyes, májusi lófutatásra emlékezteti, amikor Stefániát, mint fia­tal asszonyt, örömriadallal üdvözölte Pest és Buda népe. Nemcsak a trón­örökösnét ünnepelték & bájos fiatal asz* szonyban, de a feledhetetlen, megdicső- Ult nagy palatínus unokáját is. Viharos éljen-ek szálltak a ragyo­gó, tavaszi levegőben. Mi sihederek, Stefánia kedvenc* virágait, nefeiejtset, rózsát és gyöngyvirágot összekötve, viseltük a gabát gomblyukában. És ssa- ladtunk mindenfelé, ahol a trónörökös­né megjelent. A sors kifürkészhetetlen utjai foly­tán Szent István koronája nem érinthette meg Rudelf királyfi feleségének a vállát. Régen alszik a daliás trónörökös a „bécsi kriptában*-ban, de a nagy pala- . tinus . unokája itt maradt közöttünk. Magyar asszony lett egészen. S ha mint herceg Lónyay felesége nem is ural­kodik hivatalosan a magyar népen — uralkodik és örökké uralkodni fog min­den magyar szívben. Áldásos működése a háború folyamán ezrek és ezrek könnyét törülte le. Kórházat alapított Oroszváron ée a Stefánia hadiárvaház gyermekei, a buckában, az én legszű­kebb hazámban, imáikba foglalják vé- áőasszonyuk nevét minden reggel és este. A magyar trónt megosztani más­mijukat. Indulásig perire volt idejük bőven, s mégis már előtte való napon de sokan aggodalmaskodtak. Egyesek — különösen a tanyán laktfk — már előző este akartak be­jönni a tanyáról és elhelyezkedni a kocsik­ban, hogy le ne késsenek a délben induló vonatról. Az elhelyezkedésnél az ugyanazon községbeliek lehetőleg egy kocsiba kerültek csomagjaikkal együtt, Ami a hazaérkezésnél megkönnyítette a kiszállást. A kisgyermekes anyák részére a III. As II. osztályú személy- kocsikat jelöltem ki, de elindulás előtt csak néhány család foglalt helyet e kocsikban. Később persze, amikor észrevették, hogy ezekben kényelmesebb utazni, aludni is jobban lehat s az éjszakák hidege is jobban tűrhe­tő ezekben, mindnyájan azokba telepedtek volna. Délelőtt tíz órakor újból kimentem hoz­zájuk. Már utrakéazeo állottak. Három te­herkocsi azonban üres volt, a többiben meg olyan sokan. voltak, hogy az azokban nyüzs­gő gyermekhad láttára a jámbor szemlélőnek önykénytelenöl Is a megbolygatott hangyaboly jutott eszébe. Hozzá még az egyik túlzsúfolt kocsi meszes és túlságosan piszkos volt. Ezen segíteni kellett. Meghagytam a bent- ülőknek, hogy hurcolkodjanak át máskecsiba. Azok azonban váltig erősítgették, hogy nekik az a kocsi is jó, az is odamegy, ahova a többi, és ez a fontos dolog. Lófőszékelyek ízek í— gondolám magamban — nem kőny­nak jutott osztályrészül. Egy fiatal, nagylelkű, igen okos asszonynak — Zita királynénak. Mióta IV. Károly országéi, nem jártam a pátriában. De ami hir csak érkezik róla — a külföldi sajtóban is — mind az ifjú király dicséretét zengi. És Magyarországon mindenek el van­nak ragadtatva Zita királyné által. Már majdnem úgy rajongnak érte, mint a megdicsőült Erzaóbet királynéért, aki bálványa volt a magyarnak. Azt mond­ják máris majdnem úgy érti a mi né­pünk géniuszát, mint a feledhetetlen, örökké siratott martyr királyné. Magyar hölgyek vannak legszűkebb környeze­tében és vajha Kállay Erzsébet, az ős-család sarja, azzá lenne az ifjú ki­rálynénak, ami volt a kecskeméti ma­gyar lány, Ferenczy Ida, Erzsébet nagy­asszonyunknak. Halkan, enyhén fujdogál a szellő Habsburg vára körül. De ormán nem a kétfejű sasos zászlót lengeti immár, hanem a svájci, fehér keresztes, vörös lobogót. Ám a Habsburg Rudelf szo­bájában, ahol üldögélünk, egyik sarok­ban egymásra hajtva a fekete-sárga, meg a magyar nemzetiszinü lobogó. Körülötte virágok. Ibolya. Hóvirág. A tavasz első hírnökei: — Heut’ hat die Kaiserin von Ös­terreich ihren Namenstag — Mondja ünnepélyesen a vendéglős- né. Hát igen. És azért jöttünk mink is el Habsburg várába, ahol a dynastia bölcseje állt egykoron, hogy ezzel a zarándokuttal a magunk módja szerint gondoljunk a szép, fiatal császárnénak. — Mert őfelsége magyar királyné is. Már ahogy hódolni lehat idegenben. Magunkfajta expátriáltáknak. A lovagtermen áthaladva, megáll­tunk egy pillanatra, s az öblös, viez- hanges boltok alatt elkiáltottuk magun­kat : nyeri hajlanak. Az előzék«ny forgalmitiszt azonban kifogott rajtuk. A kocsit egyszerűen má* vágányra tolatta és otthagyta. Most már nem kellett nógatni őket az áthurcolkodásra. így kaptak utast az üres kocsik is. A különvonat — nemde — azért kü­lönvonat, hogy különb legyen a többinél; a mienket is azzá tették a nemzeti zászlók, ráaggatott szalagok, a rétről szedett boglár- fcakoszorúk és májusfa gályák. Délig tartott járművünk diazítéae, akkora elkészültek vele. Az érdeklődő közönség is már gyülekezni kezdett; nem hiányoztak természetesen aa itthonmaradó, de az elutazókkal gondolat közösségben lévő székelyeink sem. Az iga­zolványok átvizsgálása s a vonatvezető ered­ménytelen okvetetlenkedése után az indulás még fönnmaradt néhány psrcét Biró Lajos csikdánfalvi lakos arra használta föl, hogy keresetlen szavakkal megköszönje — társai nevében is — a hatóságnak, egyesületeknek és a velük foglalkozó összes káliéi lakosnak a sokszor tapasztalt támogatást. A megjelent nőegyesületi tagok, a járási főszolgabíró, a lelkészt kar s a többi érdeklődő kézfogással és jókivánattal búcsúzott a szónoktól. Ekkor már a „szuróstekintetü“ vonatvezotő is jelt adott ez indulásra. „Szerencsés utat“, „Köszönjük a szívességet“, „Isten fizesse“, „Éljenek a kállóiak“ kiáltása s énekszó mel­let hagytuk el a káliói pályaudvart. (Folytatjuk.) Éljen a királyné . . . — Éljen ... — zúgott sogáig még a boltíves terem viszhangja, amely­ben talán századok óta most éltettek először magyararul magyar királynét. (V. S ) HÍREK. Az erdélyi meneküliek, mint már múlt számunkban ia emlí­tettük, Kályáni Ferenc* fégimnáziumi r. tanár vezetése alatt otthonukba vise- szatértek. A helybeli főszolgtbirosag az alább közölt iratot intézte neve­zetthez : A Nagykállóban elhelyezve veit erdélyi menekültek visszateiepitóae al­kalmával tanar ur volt szives kéré­semre a 304 főbei alakított visszatele- pitendő csoport hazakisérését elvál­lalni. A visszatelepítés lefolyásáról hoz­zám küldött értesítéséből örömmel ér­tesültem, hogy a nehéz és terhes fel­adatot tanár ur a iegnagyebb elisme­résre méltó sikerrel eldotta meg a kö­rültekintő gondossága, mindenre kiter­jedő figyelme, szükség esetén crélye szegény erdélyi honfitársainknak előre láthatólag nehéz, hosszadalmas, sok bajjal járó utjából minden akadályt elhárított s azok az adelt körülmények között a lehető leggyorsabban minden szükségessel ellátva otthonukba baj nélkül visszajuthattak. El nem mulaszthatom, hogy Ta­nár urnák ez alkalommal a közügy érdekeben -nusitott önzetlen szive* fáradozásáéi ,’ nemcsak a mindnyájunk részvétét és i akonszenvét érdemlő sze­gény menekültek, de a hatáság nevé­ben is ősamte hálás köszönetét ne mondjak. Fogadja Tanár ur tiszteletem nyil­vánítását. Nagykálló, 1917. május hó 12-én. Virányi, főszolgabirá. Vaskeresztes tanité. Le­g«za Emil vissi (Szabolcs m.) görög kath. tanító a ll.honv.gy. ezred tart. hadnagya, a Magyaros hegy elfogla­lása körül szerzett érdemei elismeré­séül a II. oszt. német vaskereszttei lett kitüntetve. Nevezettnek ez már a harmadik kitüntetése. A gerlioei dicső­séges hadjáratban megszerezte a II. oszt. ezüst vitézségi érmet. Akkor sú­lyosan megsebesült. Tüdlíövéséböl fel­gyógyulva a román frontra nyert be­osztást s századpirancsnoki minőzég- ben Libánfalvától a határig űzte dia­dalmas honvédéivel áruló szemszédun- kat. Ennek jutalmául a „Signum lau- dis“-t kapta. Az a szellem futtatta It szép dekorációnak eléréséhez, mely a háború tanítójának sajátsága. Aki bé­kében a nemzeti haladás csöndes mun­kása, háborúban megalkuvást nem tűrő eréllyel utasítja vissza a nemzeti kul­túra ellen irányuló ellenséges támadá­sokat. Igéiye a saját példájával ölt tes­tet; egyúttal szimbolizálja a tanítónak a harctéren is megnyilvánulni tüdőké-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom