Nagykálló és Vidéke, 1917 (19. évfolyam, 1-25. szám)
1917-03-25 / 12. szám
X márc. 25. •mbari tulajá«Haival yíheU* is y«lna sokra ; amalkadhatett volna Magasra ; . . . asonban agy b@nsS hang azt súgta «aki a költő szavaival : „Csak maradj a termésűihez közti , . . Légy egyszerit fia az édes anyának ! Szánts, vess, fákat növelj!“ (Tompa U.) Hegy azt a hangot hivtn hltralt*: nyiraai- hálydi őst kúriája és birtoka, ottani 41»«- ktrtja a bizonysága. Sz. H. Gy. Itt folyt aatán 1« az <S nomas munkáltán töltött élet# a szelíd, a sgant tarmészat és agy meghitt ás boldog családi «1st álén! Do nem lehat a«t monáaní, hogy zavartalanul! Mart a i csendos családijkört, a boldogság hajlékát is felkeresték, meglátogatták a föléi és emberi élettel gyüttjár® szenvedések, betegeskeáéesh! Szépséges és áldott lelki hitvesének évokig tárté bt* togeskedései; felnőtt gyermekeinek halála, ozenvodései! De ó mindegek«! férfiason, keresztyéni megadással törte és mondogatta a Ultiról, hogy: „küzdés at élet s az ember célja a küzdés ma' gaf (Madách) mondogatta szent vallá* sa, szent könyvének saovaival: „Légy liiv mindhalálig; mert csak igy nyerheted el az élet koronáját !* Do a gondviselő és bölcs Isten gondoskodott enyhítő szerekről, halasamról is ! Enyhíthette a sok bánatott, fájdalmat, keserűséget az életben maradt gyermekekben való nem is közönséges, sőt ritka szülének jutott őröm és gyönyörűség ; mert a dicsőült megérte, hogy egyik fia vármegyéjének első köztisztelet és közszeretet által környezet vezére ; míg a másik előkelő magas katonai rangban szolgálja a haza ügyét a háreme*©« ! Azonban ő maga is szakított időt, Vett reá alkalmat, hogy gazdag elméleti ás gyakorlati ismereteivel, széles körű tudásával, odaadó buzgóságával 'előmozdíthassa Hazája, Vármegyéje, Egyháza ügyeit és mindenütt megbecsülték, előkelő, vezetőállásokba emelték ; mindenüt a vezetők között, as első sorokban lengette a zászlót; vezetett, irányított; •seitel, áldozatrakéiz teremtések modoréban. Bátorságot csak akkor tanúsít, mikor blank ássra bemegy. Persze megbukik. A tizévas, kinek egyébként becsületes neve : caibéazki- rily. fölénye*, harsány kacagással jutalmazza ezt a bátorságot. Játékkösben elnézem a két kis testvért És elgondolkozom azon, hogy testvérek költött la mily nagy a különbség. A* egyik valóeágos ördög. Egy pillanatig helyt nem ül. Csupa idag. Es ijesztően okos. Egy slajtett szóbél is megérti az egéss elhallgatott mondatot. A legcsodálatosabb, hogy tékeshetetlen, nyugtalan természete mellett «ily pedáns. Fiókja, játékja, szekrénye tiszta« ragyogó, rendes. De aztán megkívánja, •— mit megkívánja— megköveteli, hogy a világ körötte forogjon. S bízón mi tűrés-tagadás, forog ia. Csakhogy az ilyesmit a mamák nem szokták beismerni. A kicsi csendesen jön megy. tesz, vesz. De az önzést nem ismeri. Ilyen nagy altruistát még nem láttam. Egy igazán jó gyermek. S ez a két különböző természet örökös harcban áll egymással. de azért egy negyedórára sem tudnak egymás nélkül meglenni. Mennyire hasonlítanak édes anyjukhoz é# mégis milyen más as anyjuk. A szépség, jóság, okosság, Ismoodás, altruismus megvan ugyan a két gyermeki?«! is, de külön-külön. Nem abban sokiscr ók«» tollával, világ©» felfogásával éa tiszta látása s ítéletével is. Családi életébe« is, mint Jób patriáeha látta az 6 fiait és unokáit. (Jób 4. 16) A« Ivek haladtával asonban éreats 6 is, a mint éretnünk ball mindnyájunknak, hogy : ,nincsen nekünk itt maradandó városunk." (Zaid. 13. 14). Értele, Mint éresnünk kell KRindnyájunknafe, hegy ; „kimért határa vagyon üt az ember Hetének, melyet senki át nem hághat(Jób 14. 5). 3 »iker hesss&s gyengélkedés mellett érezte as élet végének kösclgetásét, így szóllett as apostoli ti: „az én elköltözésemnek ideje közel vagyon. Ama nemes harcot megkarcoltam; futásomat elvégeztem, pályámat megfutottam, a hitet megtartottam, végezlre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád nékem az Ur, annak igaz Bird, ama napon“ , . . II. Tim.: 4. 6—8. S hallani vélt* sasa szésa- tott: «most már atyáidhoz migysz nagy bíktséggtl es el temet let el jó vtnségben.» (I. Mos.: 15. 15.) Legyen neked kdny- nyü a föl« ■ Mi pedig mélysége* bánattal, fájdalommal válunk meg tőled. A báaates özvegy a páratlanul gyöngéd férjét; a gyermekek a gendes, fó apát; a rokonok, tisztelők a tiszteletre méltó embert; zz Egyhi« hű fiát; a Haza jó pelgárát vesatette el Banned. Ilyen aok kiváló tulajdonod mellett hajtjuk meg ravatalodnál a fájdalom, a banat gyásslebegójéi * * * Ta pedig Oh ! Örökévaló Isten ! a ki voltál, vágj?, és lessegg mindörökké ! aki maga vagy aa irSkálst s az örökftdvesssg kiapadhatatlan forrása ! vedd magsdhos a földi parsátorbŐl «I- ssállett Isiket és adj neki magadnál erSkéletet és örSfeüdveségat; testének az »nyelőidben békés nyugodalmat! . . . Elmaradott kedveseit nyugtasd meg ama tudattal, hogy kimért határa vagyon itt az ember életének s a dicsl- ült földi hivatását híven elvégesta. a nemes, szép harmóniában. A gyermekekben felismerjük anyjukat, de az anya után ítélve hiába keresnék a gyermekek. Valami különös ez, melyen én annyit elgondolkoztam. — De a ceibészlíirály egy energikus mozdulata falzavar gondolataimból. Megunta a ramelit. Odatelepedünk a kályha körül és mesébe kezdünk. És én nem tudom, hogy vájjon a tarka mesevilág tündérszép tájain merengek-e nagyobb élvezettel, vagy a két kis gyermek csodálkozó szemeiben, átszellemült, figyelő arcán gyönyörködöm-e jobban. Az áhitatos figyelem, a naivságultban is okos, kösbevetett kérdések, megragadják az ember lelkét, viszik messze- messze, valami ismeretlen világba, a hol nincsen sár, nincsen por, csak tisztaság, üdeség, ahol ae ember érzi, hogy Valaki létezik, Valaki köze! van, akivel szembe nézni nem lehet, mert Ő az örök fényesség. Én azt hiszem, hogy elértem a legszebbet, legdrágábbat, amit ember a földön elérhet. Átélveztam azt a menyei lsl- kigyönyört, ami abban rejlik, ha kis gyermekek lábainkhoz ülnek és figyelmesen hallgatnak tarka-barka meséinkre. Ennél szebb nincsen. A többi vágy csak döre álom, hiábavalóság, úgy sstn teljesül. Ha aztán meguntuk a mesemondást, a hölgyek hosséfogtak egy érdekes játékhoz. Adj & csal dóknak, egyhá«, társaiul«», a köitigye- « a hazának hozzá hasoa- Ió hü fiák* családapákat, polgárikat «3 vezető «imbereket! hegy általuk boldog Ugyan a család, as Egyház, a Hasa -3 as ege«* emberiség ! Minket pedig segíts, hegy aa Udvasűltnek ny©m- áekaiba léphessünk a «gjrszer mi is «lvohtsaük az életnek koronáját a» örökélatet s örök üdrességet nálad aa örökkévalóságban, as igákban, a Jézusért. Aaaoa. Agyongázolt a villamos egy kis fiút. A nyíregyházi villamos történőiében példátlanul álló szerencsétlenség történt kedden este a város kellő közepén, a városháza serkán. Az 52-es számú é» az állomás felől jövő villamoskocsi elgázolt egy öt cvee gyer- rnsaet, aki holtan maradt a sittek között. A szerencsétlenségről, amelynek óriási sétáló közönség volt szemtanúja, az alábbi tudósításunk számol be. A rendes, tizenkétkílométere« sebességiéi haladt *z állomá» felől az 52-es számú villamoskocsi, amelynek a vezetőtje Lént- vorszky Mihály, kalauza pedig Csillag György voltak. A városháza sarkán, ahol 75 fokos hajlása van a sínnek, szintén nem mérsékelte sebességét a villamos, amely elé az ut felől, a Takarék palota oldaláról a kocsi felé futott egy kis fiú. Kéi-három méterre lehetett a gyermek a villamostól mikor a sínre ért, ezt a távolságot azonban oly gyorsan futotta be a villamos, hogy a kis fiú nem tudott menekülni, mivel a villamos elütötte. A szerencsétlen gyermek egész testével a kocsi alá került, amelynek kerekei és menti deszkája teljesen össsteroncsoiták a gyermeket A vezető, amikor latta, hogy a gyermek a kocsi elé került, azonnal fékezni kezdett, úgy a kézi, mint a viSlanyfékkel, azonban a kocsit már nem sikerült megállítani, mind a négy karék, a kocsi teljes súlyával keresztül ment a gyermeken, akinek a mellkasát, gyomrát és combját teljesen összeroncsolta a men- tődaszka. A kocsi ezután még vagy egy félmétert csúszott, azután megállott. Az utasok leugráltak a kocsiról, a korzó közönsége is óriási ezámmal gyűlt össze, azonnal értesítették a rendőrséget és mentőket, azonban már nem lehetőit segíteni a gyermeken, mart azonnal kiszenvedett. Tulajdonkép«n azt leírni nem lehet. Látni kellene. A legjobb leírásból is hiányzana az az érdekesség, kedvesség és báj, mely a* egész játékot elönti. A két kis hölgynek porcelán babái elkezdenek levelezni. Sok gye- jak játékon elgyönyörködtem már, de egysem tetszett ennyire. Persze a leveleket a j kis lányok maguk írják. n.s ezekben a leve- I lekben a babák sétára hívják egymást, el- j pletykálnak, összevesznek, kibékülnek. Ee használnak olyan hangot, mint a felnőtt delnők. A leány-szoba asztalánál két dús hajú, leomló fürtü fejecske borul a papír fölé és világrengető komolysággal folyik a levelezés. Amikor is hirtelen, minden bevezetés nélkül kijelenti a esibészkirály, hogy 6 éhe*. És a következő percekben egy jókora kenyérkaróly tűnik e! lármás szájacskájában lassan, megfontolva, alaposan kiélvezve. És igy ment ez minden délután, egészen estig, míg Anyuka haEa nem jött. Ée mikor kiléptem az utcára, majdnem csodálkoztam, hogy nem ezüst homokon, örökké viruló rózsák kö'/ött járok, hanem sárban, ködben meg-mcg'orzongva a nedves levegőben tartok haza dé. (folytatjuk.)