Nagykálló és Vidéke, 1913 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1913-04-27 / 17. szám
2 Nftgykállé ée Vidéke április 27. Ma menjünk el a Moziba nagyon érdekes előadás lesz. hogy egy főgimnázium arra teljesen alkalmatlan helyeken nyomorogjon. Előbb-utóbb úgyis építeni kell, építsünk tehát előbb, mert a haiasztás több kiadással jár s esetleg az ügy halálát is okozhatja, Úgy anyagi, mint taktikai szempontból szükséges tehát az állandó épület felépítése. Az ifjúság színi előadása. Szép sikerrel folyt le az ifjúság szombat esti színi előadása. Amire törekedtek, elérték. Elfeledtették velünk pillanatra a modern életet s visszarepítünk a múltba. Megelevenedett a régi világ a maga naivabb társadalmával, egyszerűbb lelkületű alakjaival. Az érzés ma is ugyanaz, de nyilvánulása a fejlődöttebb életviszonyok ezer szálával átfűzve szinte felismerhetetlenné teszi az azonosságot. Egyszerűbb viszonyok, átlátszóbb emberek, szavaik ígazabbak, őszintébbek s szivünket éppen ezért erősebben megragadják. Az a ma már retorikainak tetsző hang feltélenül idegen előttünk, de ki a szavak értelmét keresi, talán mégis őszintébbnek fogja találni, mint a mai köny- nyed hangon előadott természetességeket. Az a nemes, a külső és belső harmóniájára törekvő, az érzelmeknek szoborszerü plaszticitásával élénkbe lépő hang ugyanazzal a benső hatással van ránk, mint egy antik szobor. A legmélyebb fájdalom, a legerősebb öröm kifejezése egyaránt mérsékelt, letompitott, harmonikus. Harmonia az, ami a görög s római életet, a magán és állami életet, a művészetet, költészetet legjobban jellemzi. Ez a harmónia az, amit mi is folyton, eddig sikertelenül keresünk. Ebből a szempontból a görög s római élet feltétlenül felettünk áll. Azok már megtalálták a lélek szép harmóniáját, mi a sok uj eszménkkel elvesztettük azt. Megfogjuk találni s életünk akkor gazdagabb lesz az ő életüknél, de ma még hiába keressük azt. Hosszú útja a fejlődésnek választ el bennünket attól, nagy átalakuláson kell átal menni társadalmunknak, gondolat s érzésvílágunknak, addig pedig e harmóniában gyönyörködni akarunk e letűnt világ irodalmi remek műveihez kell fordulnunk. Ott iriegtaiál- juk. Hálával tartozunk a rendező tanári karnak, mert darabválasztásával egy ily szép harmonikus estét szerzett nekünk. Plautus színműve e harmóniát valósítja meg. Vígjáték, de nem a póriasi Ízlés bohózata, a lehetetlen helyzetek ösz- szecsomózása, groteszk abszurdumok halmozása, hanem a magasabb, a jellemben rejtő komikum vigjátéka. Van benn helyzet komikum is, de ez másodhelyre szorul a jellemek mellett. De már hosszúra is nyúlik az írásunk. Pár szót tehát még az előadásról. A szereplő tanulók egytől egyig jól megállották helyüket. Alakítottak, amit műkedvelőkről sokszor nehéz elmondani. Különösen ki kell emelnünk Ergasjlus, Tyndarus, de mit soroljam fel mind. Jók voltak. A rendezés ellen sem lehet kifogásunk, egybevágó volt, ment, mint a karikacsapás. Szóval örömmel látjuk, hogy az ifjúság beváltotta a reményeket, melyeket előlegeztünk neki, magas niveauju, nehéz feladatot vállalt magára, s derekasan megoldotta azt s méltó várakozással nézhetünk további szereplése elé is. Nagyon kedves gondolat volt, hogy a felvonás közökben tógába öltözött gyermekek árulták a frissítőket. Csak latinul beszéltek a fiuk, amiből sok derűs helyzet állott elő. Az előadás után tánc következett s késő éjjeli órákig együtt maradt a társaság fesztelen jókedvben. KépviseSötestüSeti közgyűlés. N^gykálló város képviselőtestülete f. hó 21-én délután Toka Sándor törv. biró elnöklete alatt gyűlést tartott. Az előadói tisztet Seress József főjegyző töltötte be. — Jegyzőkönyv hitelesítőkul felkérettek Dr, Kovács Jenő és Szabó Antal képv. tagok. — Olvastatott Mélt. Benedek Sándor vall. és közokt. államtitkár levele, melyben a képviselőtestület üdvözléséért őszinte és hálás köszönetét nyilvánítja, — képviselőtestület a levél tartalmát örömmel vette tudomásul. — Hogy a képviselőtestület által a fogyasztási adóknak külön- kezelésére hozott határozatot, — a Polgári Dalárdának 1912. évre megszavazott szokásos évi segélyt, — a tűzoltó fecskendő vételár háralékának kiegyenlítésére megállapított 1000 koronát a vármegyei gyűlés jóváhagyta, tudomásul vétetett. — A tűzoltó fecselőmunkás szerepel, de voltaképpen a társaság rabszolga szállítója, aki az ujjonnan érkezett embereket a gyárhoz küldi és rengeteg pénzt haracsol össze. Csupa magyar dolgozik a keze alatt, tőle függ honfitársainak a fizetése, de ő édes-keveset törődik a magyarokkal, hanem az a főtörekvése, hogy minél kissebb bért érjenek el emberei, hogy aminél kedvesebb legyen a gyárnak. Azért is lenyomja már a bé'-eket, hogy a magyarok ki ne vánszoroghassanak az adóságokból és hogy igy is a hatalmában maradjanak . . — Nézzen körül itt a szalonban — mutatja büszkén. — Látja, kérem, ezt mind Amerikában szereztem. Odahaza, már ami igaz, lókötő voltam, de sohasem jöttek rá. Itt azután tisztességes módon vagyont szereztem. Van négy házam, mind magyarok lakják, birtokom, mely testvérek között is megér nyolczvan ezer dollárt. — ' Ha ilven e'azdae'. — fordullam hozzá — nem tehetne semmit Balázs Sándorért ? Az öreg felfortyant: — Talán még azt akarná az a koldus, hogy én menjek hozzá ? Megundorodva néztem az öreg emberre, de ott maradtam, hogy egészen megösmer- kedjem a fajtájávaj. Bejött legidősebb leánya, szép amerikai kisasszony, az öreg gőgös büszkeséggel nézett rám, majd igy szólt leányához : — No, Mariska fiam, ülj a zongrához és muzsikálj egy angol nótát ennek a tekintetes urnák. Bort hozatott, pálinkát, szétterpeszkedve boldogan ült a kényelemben, amelyet szerencsétlen, eladott, kiuzsorázott, kihasznált véreinek irtózatos munkájából szerzett. — Haza ? Vissza az ókontriba ? No ... Noszőr . . . — mondta végül. — Nem kell nekem Magyarország, menjen csak vissza az ur, mondja meg, hogy tiszteltetem és írja be az újságba, hogy milyen gazdag ember lett Holeis István. Ez is egy fejezet az Amerikába kivándorolt magyarok szomorú történetéből. igazi amerikai tudni se akar róluk, csak erejét és vérét veszi, az agyafúrt, fifíkus honfitársa pedig baráti kézszoritással huzza magához, hogy mndenéből kizsákmányolja. És idehaza a legnagyobb közönyösség és nembánomság fogad mindent, ami ezekről a szegény emberekről szól. Senkinek az érdekét nem szolgálja, idehaza senkinek dicsőséget, pénzt, gezdaságot nem szerezhetnek, csak a hajótársaságok pénztárát gyarapíthatják. És a hajóstársaságok mihdent el is követnek, hogy minél jobb és hasznosabb szerződéseket kössenek a magyar állammal. Most az Austro-Americana társaságon van a sor, Legközelebb a parlament is megszavazza az uj szerződést. Miért ne ? Hiszen csupa koldus, vándorló emberről van szó. Pásztor Árpád.
