Nagykálló és Vidéke, 1913 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1913-06-08 / 23. szám
Nagy kálié éa Vidéke junius 8. HÍREK. A nagykállói egyesületek tisztelgése dr. Szmrecsányi Lajos érsak előtt. Az érseki napról múlt heti számunkban közölt beszámolónkból szedés közben, elnézés következtében kimaradtak a következő sorok : A nagykállói nőegylet, veres kereszt-egylet, sanatorium egylet, casinó, ipartestület, tűzoltó-egylet és fiuinter- nátus tisztelgő küldöttségét Zoltán István vezette az érsek elé s melegen üdvözölte az érseket. Az érsek következőkép válaszolt : Köszönöm az itt megjelent egyesületeknek szives üdvözléséit, mert őszintének és szívből jövőnek gondolom azt. Régen mondják, hogy a szövetkezés az emberi erők egyesítése vezetett és vezet a legüdvösebb alkotásokra, amik emberektől származnak és ennélfogva általános kívánság, hogy kapcsolatok létesüljenek még az egyes szövetkezések közt is az egyesülésben rejlő erő sokszorozására. Valóságos, ily hivatásu szerve e kívánatos célnak ma még nincs, de itt e megyében, a mi szinmagyar Szabolcsunkban a hazafias érzés oly erős, hogy az egyébként leg különállóbb egyesületeket is áthatva, benső és erős kapocscsal egy nagy célnak, a haza javának szolgálatára fűzi össze. Bensőleg óhajtom, hogy ezen természetes és nemes munkáért, me- az egyletek végeznek a méltó és megillető elismerés jusson osztályrészül. Isten áldását kerem működésükre. Az érsek ezután a küldöttség tagjait kézfogással üdvözölte, s a hölgy tagok — Szabó Józsefné, Dudinszky Emilné, dr. Kelen Lipótné, Horkovits Sándorné, Szentpály Gyuláné, dr. Gödény Sándorné, Labdavszky Jánosné, dr. "Stausz Mihály né és Forró Károly- né — üdvözlése után külön meleg szavakkal fejezte ki elismerését nemes és áldozatkész működésükért. A József kir. szanatórium egyesület évi közgyűlését f. hó 8-án tartja a főgimnázium épületében d. e. 11 órakor. Koronázási ünnepély. Őfelsége I. Ferenc József uralkodásának 46-ik évfordulóját a nagykállói m. kir. áll. főgimn. f. hó 8-án ünnepli meg a tornateremben. Az ünnepi szónok Páll Gyula főgimn. tanár lesz. A nyírbátori választás. A nyírbátori kerületben a — junius hó 2-án, — hétfőn megtartott választás a függetlenségiek győzelmével végződött. Este felhét órára 267 szótöbbséggel választották meg Hrabovszky Guidót, a függetlenségi párt jelöltjét, akinek a mandátumot Megyery- Géza választási elnök lelkes beszéd kíséretében adta át hét órakor. A nép lelkesedéssel fogadta az eredményt és impozáns tüntetést rendezett a függetlenségi párt mellett, éltetve Justh Gyulát s az ellenzék vezéreit. A lapszerkeaztésért felelős: NÁNÁS9Y AHDOB. Munkatárs : SZABÓ ANTAL. gimnázium A lovas bandérium táncmulatsága. Az érseki fogadtatáson résztvett lovasbandérium tagjai f. hó 8-án zártkörű táncmulatságot rendeznek. Meghívó kívánatra előmutatandó. A csecsemő fejlődésében legveszedelmesebb kor az elválasztás időszaka, mert ha a táplálkozásban ekkor hibát követnek el, bélhurut emészti a gyermeket. Az orvosvilág manapság a Phosphatine Falieres gyermektápszert ismeri el a legkitűnőbb oly gyermektápanyagnak, amelyről egyetlen szülőnek sem szabad megfeledekzni akkor, amikor a gyermek elválasztását eszközli. Egy nagy doboz, mely elegendő 3 hétre 3 korona 80 filler. Főraktár Zoltán Béla gyógyszertára Budapest, V. Szabadság-tér. Köszönetnyilvánítás. A nagykállói kölcsönös segélyző egylet a nagykállói izr. hitközség iskolájába járó szegény gyermekek részére 25 koronát adományozott. A jótékony adományt az iskolaszék nevében köszönettel nyugtázza Dr, Strausz Mihály iskolszéki elnök 222—1913. stb. végr. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a nyíregyházi kir. jbiró- ság 1912. Sp. 11. 768/2. a budapesti IV. kér. kir. jbiróság 1912. Sp. IV. 2894/3. a buda- pesíi kir. VII. kér. jbiróság 1912. Sp. XI. 2407/2. az aradi kir. jbiráág 1912. Sp. III. 212/2. a budapesti kir. VI. kér. jbiróság 1912. Sp. VI. 1647/2 sz. végzése folytán Dr. Mu- ■ I>.. r----murányi Er nő. Dr. Bogdány Virgil, Dr. Guttmann Ernő ügyvédek által képviselt Friedmann Jakabovics és tsacég, Tirlei József és tsacég, Tokaji bortermelők társsága, Andrényi Kálmán utóda cég, Engel Jernát és tsa cég, végrehajtató részére 515 orona 39 fillér. 120 korona. 78 korona 78 Mér. 241 korona 10 fillér. 386 korona 54 fiér tőkekövetelés és jár. erejéig elrendelt kilégitési végrehajtás folytán alperestől lefojalt és 1340 korona 60 fillérre becsült ingósgokra a nagykállói kir. jbiróság 1912. V. 73/ stb. végzésével az árverés elrendeltetve, annak a korábbi, vagy felülfogláltatók kvetelése erejéig is, amennyiben azok törvéyes zálogjogot nyertek volna alperes lakáin Nagykállóban és folytatólag a vásártéré leendő megtartására határidőül 1913. évi juns hó 23. napjá t délután 3 órájára tűzetik t, mikor biróilag le- foglatt házi bútorok, ür hordók, italnemüek és vásároö bódé, s egb ingóságok a legtöbbet igérőnok készpá fizetés mellett, szükség esetén becsáron a is elfognak adatni. Felhivatnak miazok, kik az elárverezendő ingóságok váárából a végrehajtó követelését megelőzckielégittetéshez jogot tartanak, hogy amentben részükre a foglalás korábban eszkötetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentései az árverés megkezdéséig alillírt kiküldőéi írásban vagy pedig szóval bejelented ne mulasszák. A törvényes hridő a hirdetménynek a bíróság táblájára t<nt kifüggesztését követő naptól számitta Kelt Nagykálló, 1913. junius 1. RákV, kir. bir. végrehajtó. 128. stb. 1913. végzám. íreerésirdetmény. Alulirt kiküldötósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, ;y a nyíregyházai stb. Nyomatott kiadó laptuiajdonos a,dy Jó*aaf nyomdájában Nagykálló. kir. járásbíróságnak 1912. évi Sp. II. 874 stb. számú végzése folytán Dr. Hajós Sándor, Dr. Lukács Tihamér, Dr. Bertha Jenő, Dr. Gara Sándor, ügyvéd által képviselt CzuKor Ferenc, Borbély Sámuel, Friedrich Salamon és Radó Gyula végrehajtatok részére 87 kor., 108 kor. 67 fill., 88 korona, 57 kor. 46 fill, tőkekövetelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől le- lalt és becsült ingóságokra a nagykállói kir. járásbíróság 1912. V. 553. stb. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, s annak a korábbi vagy felülfogláltatók követelése erejéig is, amenynyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Kállósemjénben leendő megtartására határidőül 1913. junius 21-ik napján d. u. 5 Órája határidőül kitüzetik, amikor a biróilag lefoglalt ló, virágok, motor és egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénz- fizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtó követelését megelőző kielégítéshez tartanak jogot, amennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna és ez végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, miszerint elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alólirott kiküldöttnek vagy Írásban beadni, avagy pedig szóval bejelenteni tartoznak, A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján való kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Nagykálló, 1913. évi junius 1. Rákóczy, kir. bir. végrehajtó. 222/1913. stb. végr. sz. Árverési hirdetmény. Alólirott bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, trcrgy a nyíregyházi kir. jbiróság ty 12. Sp. II. 768/2. a budapesti kir. IV. kér. jbiróság 1912. Sp. IV. 2894/2. a bpesti Vll. kér. jbiróság 1912. Sp. XI. 2407/2. az aradi kir. jbiróság 1912, Sp. 111.212/2. a budapesti kir. jbiróság 1912. Sp. VI. 1647. sz. végzése folytán Dr. Murányi László, Dr. Frenkel Gyula, Dr. Murányi Ernő, Dr. Bogdány Virgil, Dr. Guttmann Ernő, ügyvédek által képviselt Friedmann Jakabovics és tsa cég, Toriéi József és tsa cégJTokaji bortermelők társasága, Andrényi Kálmán utóda cég, Engel Bernát és tsa cég, végrehajtatok részére. ellenjj 515 korona 30 fill. 120 kor. 78 korona 78 fillér. 241 korona 10 fillér, 386 korona 54 fillér tőkekövetelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt és 1340 korona 65 fillérre becsült ingóságokra a nagykállói kir. jbiróság 1912. V. 573. stb végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi, vagy felül foglaltatok követelése erejéig is, amenynyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna alperes lakásán Nagykállóban és folytatólag a vásártéren leendő megtartására határidőül 1913. évi junius bó 23. napján délután 3 órájára tűzte ki, mikor a birólag lefoglalt házibutorok, üres hordók, italnemüek és vásáros bódó, s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alól is elfognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárve- zendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez tartanak jogot, amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, miszerint elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alólirt kiküldöttnek vagy írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján való kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Nagykálló, 1913. év junius 1-én. Rákóczy, kir. jbirósági végrehajtó.