Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1919-08-19 / 33. szám

Censurat: Breban. XII; évfolyam. Nagybánya, 1919. augusztus 19. 33. szám. pl • , • .... / Hí rlap TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Sgyesülot Nagybányavidéki osztályának Hivatalos Közlönye. &-SáíW3i«CT'2«rapa9E Hőfizetés! árai: Egész évre 24 korona, félévre 12 ko­rona. negyedévre 6 korona; egy szám áia 50 fillér. Megjelenik minden kedden 4 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Oi>. SJTÄ! MAS«’ SÁOOR. ' Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztoséj:: Hnnyady János-u. 14. sz., hová a lapfcöalemfinyek kőiden ói k. Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán Dégenfeld- há?ban a cinterem felől, bel ar, előfizetéseket és hirdetéseket felveszik, Szent István. Szent István, az első magyar király Ma­gyarországnak legnagyobb reformátora, a legnagyobb reformátorok közül való,- akiket a töiténelem ismer. Az ő újításait a rendel­kezésünkre álló tér szűke miatt alig lehet még csak érinteni is. A IX. században, mikor a barbárkori népvándorlás már elült, a ma­gyarok voltak ezen népvándorlásnak utólsó szereplői. A már állandóan megtelepedett Európai népek utolsó felzavarói és nyugtalaní­tói. Ezen ide-oda kalandozó, mozgó, portyázó népet, mely már már végéhez közeledett élet­módja miatt, mit Európa közepén már tovább nem folytathatott, Szt. István telepitette le és kötötte helyhez. Olyan változás volt ez, me­lyet kevés nép volt képes túlélni. Ezentúl nem a zsákmány, hanem a békés foglalkozás, első sorban a földművelés lesz az a foglal­kozás, mely az embereknek megélhetést ad. A sátrakat állandó lakásokkal kell felcserélni, a szűz földet nehez munkával kell feltörni. Hogy történik ez meg? Mestereket és taní­tókat kell hijni, kik a munkára megtanítsák a szokatlanokat. Ilyen mesterek voltak főké­pen a bencés szerzetesek. Ők voltak hajdan a barbár Európa tanítómesterei, a műveltség­nek egyedüli hordozói, kik nemcsak az ak­kori tudományt művelték, hanem földeket feltörtek, szántottak, vetettek, állatokat szelí­dítettek. Kívülük ott volt a keresztény pap­ság, mint a legjártasabbak a kormányzásban, közigazgatásban. Végül a külföldről beözönlő idegen települők úgy harcosok, mint békés foglalkozásúak. Szent István alapiiotta az apálságokat, melyek a kultúra fokhelyei vol­tak és 10 püspökséget egy érsekség alatt. Az ő belépése épen a római katholikus egy­házba ma már alig több legendánál. Tény az, hogy az u. n. Szjlveszter-bulla egy XVII. századbeli koholmány. Tény, hogy a magyar koronának csak fele római munka, alsó része bizanczi. Tény, hogy a kereszténység ketté­válása keleti és nyugati egyházra még csak 1054-ben, Ceruiarius Mihály alatt tör­tént, mikor már Szent István nem volt élet­ben. Továbbá Magyarországon nemcsak ró­mai, hanem bizanczi téritők is működted és keleti szerzetesek és szerzetesnők is voltak. A legenda helyett elégedjünk meg azzal az igazsággal, hogy Szent István a keresztény hittel megalkotta az összetartozandóság kap­csát a magyar nemzet és Európa többi né­pei között. A nagy ujitások közé tartozik a király­ságnak, mint olyan központi erőnek létesí­tése, mely az eleddig'törzsekre szétoszlott népét egy politikai egységgé tette. Természe­tes, hogy az az egyesítés nem történhetett egyszerre és nem is ellenállás nélkül. István az ellenállást erővel verte le, s az egész or­szágot elborították a várispánságok, melyek a királyi hatalmat mindenütt érezhetővé tet­ték és egy olyan központi kormányzatot al­kottak, a milyen az akkori idők visszonyai közepette egyáltalában lehető volt, s minden­esetre egyetlen a hűbéri Európában. Püspök­ségek, várispánságok voltak az akkori időben párját ritkító királyi kormányzat és honvé­delem közegei. Ez időben egyházi és vi­lági kormányzat még egy volt és nem kü­lönült el, mint napjainkban. Annyira, hogy István király nemcsak politikai, hanem egy­házi feje is volt Magyarországnak. Ennek jele mai napig is ott látható az ország czi- merében levő kettős keresztben, mi „apos­toli“ hatalmat jelentett. Ezekhez a nagy re­formokhoz járult végül, a mi talán a legna­gyobb, hogy először adott magán tulajdont az egyeseknek, kik ezelőtt az egész nemzet­ség közös tulajdonán belül ilyent nem ismer­tek. A magán tulajdon vált alapjává a ké­sőbbi kultúrának. Természetes, hogy a most csak megé­rintett nagy reformok csak évszázadok múl­tán érlek meg, Nagy Lajos alatt váltak „ősi- séggé“ és csak 1848-ban szűntek meg. De nyomai még napjainkban is itt vannak a nagybirtokokban és hitbizományi és egyházi javakban. A dohányjegyek elkészültek és azok már átvehetők! BfctÄS^'aaaufc’MißSäta « A „ilaysünpi Hírlap“ eredeti tárcája. Jegyzetek. V. A városi és a falusi élet közt levő kü­lönbségnek íegszembeszököbb okát abban láttuk, hogy a városban aránylag kis terü­leten sok ember él. De még közelebb is ke­rülhet ember az emberhez akkor, ha valami oknál fogva csoportba verődik össze és tö­meggé lesz. Ennék oka lehet nagyon sok és különböző. Egy véletlen szerencsétlenség, egy utcai látványosság, valami tüntetés ép úgy tömegbe gytijtheti az embert, mint a templom, a színház, politikai szónoklatok, tömeg-mozgalmak. A tömegbe verődött em­ber nem az, a mi a magános ember, mert a csoportba verődés megváltoztatja az emberek gondolkozását, maguk- se veszik észre, mi­lyen hirtelen és milyen hihetetlen változáson estek át. Egy különben^szelid fiú, ha a tö- ~meg sodorja, köveket szed a földről, beveri az ablakokat. Egy jámbor szabó, ki otthon dalolva, hétrétbe görbedve fűzi az öltözéket, most neki megy a lovasrendőrnek, hogy lá­bánál fogva rántsa le a lóról. A szende va- róleány kirakatokat, lámpákat tör, és mire az izgalomnak vége van, kis szobácskájába haza térve maga se ismer magára. Egy házi szó­noklat, egy -tömeges templomi jelenet, közé­nek, kivilágítás, tömjén füst a legkérgesebb szivü embert is meghatja és magábaszáiásra bírja. Egy emberekkel zsúfolt helyiségben valaki tüzet kiált, egy gyutacsot elsüt, vagy csak elkiáltja magát: „menekülni“ 1 és az emberek egymást ölik a tolongásban, elta­posva nőket, gyermekeket. Az öröm mámor­ban úszó tömeg ölelkezik, tombol stb. "Min­dez azt mutatja, hogy a tömegbeverődés át­alakítja az embereket, s az ember nem ké­pes a tömeg hatása alól magát kivonni» Ezt nevezzük tömegjelenségnek. A tömeg a ma­gános embertől nagyon különbözik minded nek elölt abban, hogy a tömegben nem az értelem, hanem az érzelem uralkodik. A hideg, észből származó beszéd a tö­megre semmi hatást nem gyakorol, ha mind­járt a legzseniálisabb is, De egy kiáltás, egy színházi jelenet, egy elvonuló ze­nekar, egy földre rogyott ember, vagy állat képes nagy izgalmat okozni. A tömeg csak ösztönei után megy, nem pedig értelme és meggondolása után. Ösztönükben, szenve­délyükben az emberek sokkal egyezőbbek, mint értelmi képességeik tekintetében, Az ér­telem elveszti vezető képességét, és a tö­‘ meg mindig alacsonyabb színvonalat tüntet fel, mint a minő értelmi színvonalon egyen- kint állanak a tömegben .-vergődő egyének. De az ösztönök és szenvedélyek annál erő­sebben uralkodnak. Valami külső ok pl. ujon- gás, ijedtség, egy hirtelen elpukkantott pa- pirzsacskó elég, hogy a tömeg egymást gá­zolja, Egy lelkesítő dal hőssé, nagy lelkűvé teszi, a kiontott vér fenevaddá. Az emberek egymás látásán megittasodnak, lappangó érzel­meik hirtelen fellobbanak és kitörnek. Sok embernek egyforma mozgása az egyéni kri­tikát lehetetlenné teszi, az egyént pedig aka­rat nélküli játékszerré változtatja. Az egyedül álló ember mindig érzi a maga felelőségét, mit embertársainak ellen- őrködése még súlyosbít; de ha valaki tö­megbe kerül, vége minden egyéni felelősség­nek. Környezete a helyett, hogy ellenőrköd­nék, még inkább bele sodorja olyanba is, amit különben nem cselekedne. Ezt még nö­veli az a tudat, hogy tettének következései őt nem érik. Erős izgalmában a tömeg a legkisebb ellenmondást se tűri. Bízva erejé­ben a legnagyobb mértékben türelmetlen. Hangulata nem tartós, kitörései lelohadnak. A kitartás hiánya, az ingatagság, csapongó hangulatok miatt a tömeg az uralkodásra képtelen. Ha mégis uralkodni látszik egy —

Next

/
Oldalképek
Tartalom