Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1919-07-01 / 26. szám
1919. julius 1. Nagybányai Hírlap 3 CSARNOK. Mi a bűntény Bonifác apó szerint? Azon a napon Bonifác levélliordó kiindulván a posla épületéből, megállapította magában, bogy mai körútja kevésbbé lesz hosszú, mini szokott lenni és amiatt élénk örömöt élezett. Avval volt megbízva, hogy a város környékén kézbesítse a leveleket és mikor visszatért este fáradt lépésekben, sokszor több mint negyven kilométert érezetl a lábaiban. Tehát a levélkiosztást gyorsan fogja végrehajtani. Sőt útközben kissé bumliszthat és délután három éra tájban mégis otthon lesz. Mily szép kilátás! Neki vágott az első községnek. Június volt, a virágos, a zöld szép hónap, az üde növényzet ideje. Az öreg, akin kék blúz volt, fején fekete sapka vörös zsinórral, végig haladt a keskeny ösvényeken, melyek repce, zab, vagy gabonaföldeken kígyóztak át. Válláig be volt temetve a vetésbe. A feje a kalászok fölött haladva mintha csendes zöldszinü tengeren lebegne,'melyet könnyed fuvalóm hoz olykor lágy hullámzásba. Itt is, olt is belépett a tanyáknak farecés kapuján, mely az élő sövénybe szokott beillesztve lenni és végétől kedve két-két sor bükkfa árnyékolja a bevezető utat. A levélhordó nevén köszönti a gazdát, jó napot kíván és átnyújtja neki újságját vagy levelét. A majoros kezét megtörli nadrágja fenekébe, átveszi a papirost, zsebébe csúsztatja, hogy déli pihenője illán olvassa el kedvére. A kutya egy lehajtó almaf i alatti ólából dühösen csahol láncza kőivé. A levélhordó oda se fordul, hanem katonás tartással, hosszú lépéssel tovább indul Bdkarja táskáján pihen, jobbja a botfején manővrirozik, mely úgy mozog, a hogy az ura, folyton folyvást és sietősen. Az egyik tanyán már szétosztotta a nyomtatványokat és a leveleket. Most uj irányban ismét nekivágott a mezőnek, hogy az adótárnoknak adja át postáját, aki különálló házban lakott a várostó! egy kilométerre. Uj adótárnok az illető, aki a múlt héten érkezeit és nem régen nősült. Párisból járt neki egy napilapja és Bonifác apó olykor, midőn ideje futotta, egy- egy bepillantást vetett az újságba, mielőtt a címzettnek átszolgáltatla. Kinyitotta hát táskáját, fogta a lapot, kihúzta 'ciínszalagjából, kiterítette és menet közben olvasni kezdte. Az első oldalon semmi érdekes. A politika őt hidegen hagyta. A pénzügyi részen mindig átsiklott, de a hírekben öröme telt. Ez a rovat aznap duzzadozott. Nagyon felindult a mi hősünk egy bűntény leírásánál, melyet egy erdőkerülő lakásában követtek el. Meg is állott egy lóheres földtábla közepén, hogy figyelmesen újra elolvassa a cikket. A részletek borzalmasak voltak. Egy favágó reggel az erdészlak közelében haladva vércseppeket pillantott meg a küszöbön mintha valakinek az orra vérzett volna. A kerülő az éjjel nyulat lőtt, gondolta, de oda közeledvén észrevette, hogy az ajtó félig nyitva maradt és a zár fel van törve. Akkor a favágó félelemtől megszállva, a falubirójához szaladt, hogy értesítse, aki magához vette erősitésképen a csőszt meg a tanítót. A négy férfi együtt tért vissza. Az erdészt meg ölve találták a kemence előtt, a feleségét az ágyban megfojtva, hat éves lánykáját szintén két párna közt. Bonifác annyira meghatódott ezen gyilkosságra való gondolatnál, mely esetnek minden körülményét világosan elképzelte, hogy nagy gyengeséget érzett lábaiban és hangosan mondta : — Teringettét, mégis csak vannak gazemberek ! Visszadugta az újságot szalagjába és megindult. Feje zúgott a bűntény látomásaival. Nemsokára elérte az adótárnok lakását. jj Kinyitotta a kis kert ajtaját, közeledett az épülethez. Alacsony, földszintes ház volt, manzárd tetővel. Legalább ötszáz lépés távol távol volt a legközelebbi háztól. A levél hordó felment a tornác két lép- jj csőjére, kezét reátette a kilincsre, próbálta az |í ajtót kinyitni. Be volt zárva. Majd észrevette, I. hogy a zsalu még ma nem volt nyitva és senki sem jött ki. Nyugtalanság szállta meg, mert a tárnok megérkezése óta elég korán szokott fölkelni. Bonifác kihúzta óráját. Hét óra volt. |j Tehát egy órával hamarább érkezett oda, ji mint rendesen. Mindegy a tárnok fölkelhetett j volna. Akkor óvatos járással megkerülte a lakást, mintha valami veszedelem elől szaladna. Semmi gyaimst nem látott, csak emberi lábnyomokat a szanocás kerti ágyban. De egyszere halálos félelemből megbénítva, lábai gyökeret vertek, mikor az egyik ablak előtt elhaladt. A házban nyögtek. Közeledett, föllépett egy falszegélyre, ! fülét a zsaluhoz szorította, hogy jobban ha11- , jón. Bizonyos, hogy nyögnek. Nagyon jól hallotta, a hosszú fájdalmas sóhajtásokat, hör- gés félét, a küzdelem zaját. A nyögések erősebbek lettek, szaporábbak még határozot- tabbak, sikoltássá, kiáltássá változtak át. Akkor az apó nem kételkedett már, jj hogy ugyanebben a pillanatban bűntény haj tátik végre az adótárookéknál. Uccu, vesd el j: magad, áthaladt a kis kerten, keresztül rohant a síkságon, a vetéseken, szaladt lélek- zetét vesztve. Rázta a táskáját, az a hátát jj verdeste és megérkezett hihegve, kimerültén, j! magánkívül a csendőrség kapujáig. Az őrsparaucsnok éppen egy törött széli kelt javított szegek segítségével és kalapácscsal. A káplár lábai közt tartotta a sérült jöjj szágot és a szeget illesztette a törés szélé- ; hez. Akkor az őrmester a bajuszát rágva, a figyelmes, kerekre nyílt, meresztett szemekkel í kopácsolt a káplár ujjai fölött. Mikor a levélhordó megpillantotta őket kiáltá : — Jöjjenek hamar, meggyilkolják a tárnokot ! Gyorsan, gyorsan ! A két férfi abbahagyta a munkáját, fölemelték fejőket, megdöbbenve, mint akiket jj meglepnek és zavarba hoznak. Bonifác látván, hogy jobban meglepődtek, mintsem sietnek, ismétlé: — Csak gyorsan! a tolvajok még a j] házban vannak. Hallottam a kiáltást. Nincs ,dő ! Az Őrmester a földre rakta a kalapá- |j csőt és kérdezte : — Honnan tudja ezt a dolgot? — Vittem az újságját két levéllel, vájj laszolt Bonifác, mikor észrevettem, hogy a j| kapu be van zárva és a tárnok még nem j kelt föl. Megkerültem a házat, hogy szemlét jj tartsak és halottam, hogy bent nyögnek, mint jj ha valakit fogtajtanának, vagy a torkát vág- jj nák át, aztán nagy hamarosan fölkerestem magukat. Nincsen idő! Az őrmester kiegyenesedett ég válaszolt. — És maga nem vitt segítséget személyesen ? A levélhordó megijedve mondá : —t Féltem, nem leszek elegendő. — Ideje, hogy felöltözzem, mondta meggyőződve az őrmester, és utána megyek ma gának. Visszatért az őrszobába, a káplár követte a székkel. Majdnem tüstént megjelentek újra és mindhárman útra keltek atléta-járással, a bűntény színhelyére, A ház közelébe érkezve óvatosságból halkították járás-kelésüket. Az őrmester revolverét előhúzta, akkor szép csendesen behatoltak a kertbe, a ház falához közeledtek, Semmi uj nyom nem mutatta ,hogy a tettesek eltávoztak. Az ajtó*zárva volt a zsaluk csukódva. — Kezükben vannak, mormogá az őrmester. — Bonifác apó a felindulástól reszketve a másik oldalra irányította őt és reá mutatott egy ablakra. „Itt van“ mondá. Az őrmester egész egyedül indult előre fülét hegyezve. A másik kettő várt, mindenre, készen, szemüket rája szegezték. Az sokáig mozdulatlan maradt, hallgatózott. Hogy fejét közelebb dughassa a zsalu redőihez háromszögű kalapját levetette jobbjában tartotta. Mit várt? Hidegvérű alakja semmit sem árult el. de a bajusza hirtelen széthúzódott, arca ■ ráncokat vetett, mintegy csendes nevetést árulva el. Átlépve újra egy alacsony puszjj pánsövényen, visszatért a két emberhez, akik ámulattal néztek reá. Aztán intett nekik, hogy lábbujjhegyen kövessék..Visszatérve a bejárat elé utasította az öreget, hogy csúsztassa be az újságot és a leveleket az ajtó alá. A le■ vél hordó meghökkenve és gépiesen engedelmeskedett. — És most lóduljunk, szólt az őrmester. De túlérve a kerítésen, tréfálózó hangon e szavakkal fordult az apóhoz mialatt ajkai gúnyt fejesztek ki, szeme a jókedvtől tágra j nyílt és ragyogott: Milyen kópé maga ! — Miért, kérdezte az öreg. Hallottam, megesküszöm, hogy hallottam. De az őrmester, nem birta tovább tar- ; tani magát, nevetésre fakadt. Fuldokolva kacagott, két kezével hasát fogta, szeme megtelt könnyel, orrát rémesen fintorgatta. A másik kettő megdöbbenve tekintett reá. Mivel nem tudott beszélni, se vége se hossza, nevetek és máskép nem értethette meg mi történt, jj gesztust mutatott, népies, dévai gesztust. Mivel még mindig nem fogták fel, többször egymásután ismételte és fejével a bezárt ház felé intett. A káplár egyszerre maga is megértvén, rémítő kacagásban tört ki. Az öreg ostobán állott kettőjük közt, akik holtra ; röhögték magukat. Az őrmester végre lecsen- j! desedett és Így kiálltott: — Oh vén kópé, átkozott lurkó! Majd eszembe tartom, mi a bűntény Bonifác apó szemében. A levélhordó nagy szemekett vágott és ismételte: — Esküszöm, hogy hallottam. Az őrmester újra nevetett. A káplár az árok szélén a fűre ült, hogy kedvére röhögjön. — Oh te, hallottad. És a feleséged 1 nem igy tesz, mikor te gyilkolod, te vén kópé ? — Az én feleségem ? Sokáig elgondolkozott, aztán folytatá : — A feleségem .... Igen mindjárt ordít mikor püfölöm. Tehát a tárnok dön|| getfe a magáét ? Az őrmester jókedve hóbortjában meg- forgatván vállon ragadva, mint egy bábot az í! apót önmaga körül, valamit súgott a fülébe, amitől a másik meglepődve ostobán állva maradt. Aztán az öreg tűnődve mormogta : — Soha, soha az enyém, mint ez igy nem szólt semmit. Nem hittem volna, hogy lehetséges. Megesküdtem volna, hogy mártír. Megzavarodva, megszégyenülve indult újra neki a mezőknek, mig a két csendőr folyton nevetve, vaskos kaszárnyái tréfákat kiabálva oda neki, távolról is nézték amint fekete sapkájában jobban távolodik a vetések csendes tengere fölött. = Eladó = egy igen nagy, orvosi rendelőbe vagy üzletbe való szekrény, Megtekinthető: Hid-utca 9. sz. alatt. Egy beteg toló bocsi = eladó. = Cím a kiadóhivatalban.
