Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1919-10-14 / 41. szám
Censurat: Breban. XII. évfolyam. Nagybánya, 1919. október 14 41. szám. Ifi TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az Országos magyar Bányászati és Eoh^szati Egyesület Nagybányavidéki osztályának Hivatalos Közlönye. Blőfizetésl áraíc: Egész évre 24 korona, félévre 12 korona. negyedévre 6 korona; egy szám ára 50 fillér. Megjelenik minden kedden 4 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. AJTAÍ NAGY GÁBOR. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőség: Deák-tér 2. szám. hová a lapközlemények küldendők. Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán Dégerfeld- házban a cinterem felöl, ho! az előfizetéseket és hirdetéseket felveszik, Népoktatás. A napfényes, zöld lombos, meleg nyárnak vége. Megjöttek a rövid napok, a hulló, sárga levelek, a hűvös idők. Itt az ősz. Itt az ideje annak, hogy gondoljunk az iskolára, hogy a napfürdőben megbámult bőrű gyermekeknek könyvet adjunk a kezébe. Ez a szülőknek törvényes kötelessége. Mégis az iskolába való beiratás nagy nehézkesen, vontatottan indul. A szülők úgy látszik, mintha megfeledkeztek volna gyermekeik taníttatásáról, A hatóság falragaszokon kénytelen szigorú felhívásokban figyelmeztetni a szülőket. Hisszük, hogy ennek meg is lesz a foganatja. A szülők tudni fogják a tanitás jelentőségét. Tudni fogják, hogy jelenünk, jövőnk, sorsunk, boldogulásunk, mindenünk attól a műveltségtől függ, mit gyermekeik elsajátítanak. A szülők önmagukon érzik és tapasztalják, milyen küzdelmek közt folyik az élet. Az életnek küzdelmei eddigelé időről időre csak sulyosbbodtak. A jövő nemzedékre előreláthatólag még súlyosabb küzdelmek várnak és a szülő, kiből a felelősség érzete még ki nem halt, nem bocsáthatja gyermekeit oda fegyvetelenül. Fegyvert pedig az élet mindennapos harcában csak az iskola adhat, midőn a jövő nemze jéket ellátja mindazon ismeretekkel, melyek nélkül a nagy küzdelmet eredményesen megvívni lehetetlenség. De nemcsak a gyermekek iránti kötelesség parancsolja az iskolába járást, hanem maga az élet. Az hogy munkájával mindegyikünk mennyit keres, függ az őt környező társadalom műveltségétől. Ugyanevvel a munkával, a mellyel itt alig tudok annyit keresni, hogy egy két szobás lakásban, a legelemibb szükségeim fedezve legyenek, Angliában egy kis családi házra is valóságos jólétre valót kereshetnék, mert ott műveltebb a közönség, melylyel együtt termelek, s ezt a földet gyümölcsözővé teszi és termékeit feldolgozza. A természet, mely maga is szakadatlan munkában van, munka nélkül nem ad az embernek semmit, s épen abban áll a műveltség, hogy az ember a természet erőit s működését kiismerje, s a természetet saját erői által az ember uralma alá hajtsa. Ez az oka, hogy ismeretek nélkül az ember kevéssé képes a természetnek vak eszközéből annak pa- rancsolójává lenni,'javakat kevés áldozattal bőségesen termelni. Ez az oka, hogy azon népek, melyek a műveltségben elmaradtak, hanyatlásnak indulnak. Európának legelmaradottabb népei egyszersmint hanyatló népek is. A műveltségnek megbízható mértéke nincs. Mégis több-kevesebb valószínűséggel lehet arra következtetni különösen két körülményből, és pedig abból, hogy az iskolakötelesek hány százaléka jár iskolába és továbbá hogy a lakosságnak hány százaléka tud Írni olvasni. Nálunk 100 tanköteles gyermek közül csak 80 járt iskolába s ez a szám úgy látszik még roszabbodni fog. A lakosság számából 78 százalék tud Írni olvasni, s az amelfabáta nők száma még annál is roszabb. Nagyon is itt az ideje, hogy mulasztásunkat helyre pótolni igyekezzünk. DOROGHT IGNÁC. 1845-1919. Jókai Mórnak, vagy Verne Gyulának regényeiben olvashatunk olyan leírásokat, melyek reáiilenek a Doroghy Ignác kis házában sok évtizeden át lefolyt intim, barátságos életre. A nagypénzverő-utcai kis sarokházban aprólékos gonddal, takarosán, praktikusan volt berendezve minden, a mi a nyugodt, kellemes élethez szükséges. Nem fényűzéssel, nem költséges pompával, de Részegen. Lornier Gusztáv, akit Tatavnak is neveztek, felébredt. Nagyot ásitott s hatalmasat nyújtózva, tágra nyitotta szemeit. A részegség mámorától még alig hogy kisimult vonásait most amint körültekintett, eltorzította a rémület. Egy cellában volt . . . börtönben . . . körülötte a fal, tető, minden fehér s a szűk kis ablakon át betáncolt egy eltévedt napsugár . . . Kezével révetegen a fejéhez kapott s egy rettenetes, ki nos, megőrjítő kérdés villant át agyán : Miért vagyok itt I Mit követtem el ? Az ajtó előtt szabályos lépések egyforma kopogása hallatszott. Tatav odarohant és teljes erejéből döngetni kezdte az ajtót. A kis nyíláson át két sötét, hideg tekintetű szem nézett be. — Biztos ur — könyörgött Tatav — miért vagyok itt? . . . Mit követtem el? ... Az égre . . . mondja, mit tettem ? — Csend legyen odabenn, hé! — felelte egy durva hang — ha el nem hallgat, hozzuk a kényszerzubbonyt. Tatav leroskadt, a vaságy szélére és két kezét összekulcsolva, gondolkozni próbált. — Nyugalom, öreg Tatav . . . godol- kozzunk ... hogy is volt csak . . tegnap volt az esküvőd . . . igen, tegnap . . . S egyszerre elébe tűnt felesége fátyolos képe. — Niniche 1 . . . picikém, kis feleségem . . . szegény Niniche! Sírni kezdett, csukló zokogással s lassan-lassan eszébe ötlöttek emlékei. — Tegnap . . . pompás, vidám, boldog nap volt I ... A templomban . . . igen, aztán á kocsikázás a Boisban ... a nagy csukott kocsikban, amelyek ablakai mögött kipirult arcok nevetgéltek ... Ő ült az első kocsiban és mellette Niniche ... az édes szép kis Niniche . . . Szőke fejét a vállára hajtá, engedte hogy átkarolja karcsú derekát és mámorosán a fülébe súgja: Hát mégis . . . mégis az enyém lettél ... az én kis feleségem .... egészen az enyém leszel . , . még ma este f... A többi kocsiban hangos jó kedvvel a násznép követte őket. S ő egyre elérzékenyülve ismételte: Picikém! Végre . . . Elég soká határozta el magát a kicsi. Ma igen, holnap nem 1 . . . Nehezen szánta rá magát a sok mendemonda miatt, amit Tafavról regéltek. Pedig hát, mi kivetni való van rajta ? Derék munkás, becsületes ember . . . hogy az italnak nem tudott elientállni s ha a korsó fenekére nézett, nem tudta mit csinál ... hát ez igaz volt ... de most már, mióta Ninichenek megígérte, hogy ném iszik ám . . . Mert furcsa dolgokat beszéltek felőle a kicsikének. Valami korcsmái verekedésről, amelynél vér is folyt . . . Ösztönszerüleg a kezére pillantott és felhördült. — Nagy Isten . . . vér . . . — Kis, barna foltok sőtétlenek a ke- zefején és a ruháján is. — Mit tettem ? . . . Nem emlékszem . . . miért ? . . . Nem emlékszem ... vér ... Mit tettem ?
