Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-06-25 / 26. szám
1918. junius 25. Nagybányai Hírlap 3. ségében tartandó gyűlésen, úgy azok a kik itten Írtak alá, mint azok, akik belépésüket Budapesten jelentették be, megjelenni szíveskedjenek. Az Elnökség. Zerkovitz Béla kupiéinak kottái, mely kupékat Sándor Stefi, Virágii Jenő és Dr. Erdély\ Géza nagy sikereket aratva adják elő naponként a fővárosi Royal-Orfeumban, kaphatók lapunk ki- adóhivatalában : a Hermes papirkereskedésében, Nagybánya, a róni. kath. templom cintermében. Gazdasági értesítő. Értesítjük tagjainkat, hogy őszi ültetésre oltvány előjegyzések kedvezményes áron folyó év junius hó 30-ig Molnár Antal gazd. egyesületi pénztárosnál eszközölhetők. Figyelembe veendő, hogy a helybeli állami telepről csak beszterczei szilva és diófák jegyezhetők, egyéb faj oltoványokat azonban csak idegen telepekről kérhetnek, junius 30 után előjegyzéseket nem fogadunk el. Gazdasági EgyesületFelhívás. A városi közélelmezési hivatal ez után is felhívja azokat, akik gimnáziumi, polgári vágy elemi iskolai tanulókat tartottak maguknál ellátásban, hogy ezen tanulók távozását a liszt- könyvből való leírás céljából mielőbb jelentsék be a közélelmezési hivatalnál. E bejelentés elmulasztása kihágást képez. Uj orvosi díjszabás. A belügyminisztérium rendelete értelmében az uj városi orvosi díjszabás a következő: 1. Az orvos lakásán, a rendelő órában egy vizit 8—10 korona. 2. A beteg lakásán tett látogatás dijja 10 korona. 3 Éjjeli látogatás dijja 20 korona. 4. A lakás távolsága külön díjszabás alá esik. 5. Orvosi cónsilium 20 korona, 6. Orvosi bizonyítványok kiállítása 20 korona. 7- Életbiztosító társaságok által eszközölt vizsgálatokért 15 korona ; életbiztosítási bizonyítványért 40 korona. A Széchenyi liget felett, a „Kőilja“ legszebb részén, — egy kisobb területű termő szőlő és gyümölcsös, — melyben nagyobb részt Jonathán és Aranyparmen almafa van, az ingatlanon levő egy szoba és folyosóból álló jó karban levő házzal, — valamint az idei terméssel együtt eladó. Cím a kiadóhivatalban. Mindenkit érdekel, aki olvas Az Étdekes Újságnak az az újítása, hogy a lap minden számában egy teljes kis regényt közöl. Nagy Endre 1 magaillusztrálla rovata, rengeteg olvasni való, friss aktuális képek sokasága van ezenkívül minden számban. Az Érdekes Újság pályázatai pedig mindig eseményei a magyar társadalomnak és irodalomnak. Az Érdekes Újság egyes száma 80 fillér. Előfizetés egy negyedévre 10. — korona. A Legjobb Könyvek vezet a magyar könyvpiacon a népszerűségben. Ami érdekest és irodalmit termel a magyar és a világ-szépirodalom, az mind megjelenik a Legjobb Könyvekben. A magyar classikusolc sorozatát pedig most nyitotta meg „Ahol a pénz nem Isten" egy teljes Jókai regény a Legjobb Könyvekben. Egyes szám ára 70 fillér. Szenzáció a Képes Jjság minden egyes száma. Érdekfeszitő olvasmányokkal, tanulságos tudnivalókkal, szenzációs rejtvénypályázatokkal, fantasztikus történetekkel van teli minden száma úgy, hogy tiz könyvben sem talál annyi olvasni valót mint a Képes Újság egy számában, melynek ára a mai közdrágaság dacára csak 60 fillér. Előfizetési ár Vr évre 7.50 korona. A főgimnázium igazgatósága nyomatékosan figyelmezteti a helybeli szülőket, hogy írassák be fiaikat m ár most, j u I i u s 1—5-ig az i. osztályba, mert nincs kizárva, hogy a teremhiány miatt kénytelen lesz az I. osztályba tanulókat csak korlátolt számban felvenni. Ez e- seibcn a szeptember elején jelentkezők esetleg már nem lesznek felvehetők. A tűzoltóság népünnepélye. A vasárnapi tűzvész alkalmából ismét aktuálissá vált a helybeli tűzoltóság kellő megszervezésének és felszerelésének égető kérdése s ezért nem tudhatjuk eléggé méltányolni Widder Péter tűzoltó parancsnoknak azt a következetes törekvését, melylyel a tűzoltóság említett hiányai megszüntetése érdekében buzgólkodik. Minthogy pedig nemcsak a hivatalos városnak, de az egész társadalomnak is elsőrendű érdeke ezen törekvés kellő, támogatása, a társadalom bőkezű adakozásának igénybevétele céljából Widder Péter kezdeményezésére a nyár folyamán — valószínűleg a régi szokáshoz híven, István király napján — a ligetben nagy népünnepélyt rendeznek. Mindenkinek érdeke, hogy ez az ünnepély hatalmas összeget biztosítson a tűzoltóság javára. A közfürdés szabályozása. A város’'rendőrkapitánya hirdetményt bocsájtott ki, mely szerint a város területén átfolyó összes patakban a fürdést a közszemérem és a közegészségügy szempontjából megtiltja. Egyedül azt a kivétett engedi meg, hogy a közönség a Csertörő malomtól nyugatra lefutó patakban fürödhessék. Adakozások. Zoltán László dr. a helybeli hadi árvaalap gyarapítására 1000 koronát a- doit. — A helybeli kir. erdészeti és erdőszámvevőségi tisztviselők, Berényi Ernő kir. erdészeti számtiszt atyjának ravatalára szánt koszom megváltása címén ugyancsak a hadi árvaalap javára 50 koronát adományoztak. A „Vasárnapi Újság“ junius 16-iki száma rendkívüli érdekes képeket közöl: Zádor István o- deszai rajzát, felvétetket a Chemin des Dames elfoglalásáról, a margitszigeti hadikiá 11ifásról, a saj- tóhadiszállás képkiállitásáról, Róna József szobrászművészünk műterméből, a budapesti tanító- gyűlésről stb. Szépirodalmi olvasmányok : Bersk Imre most meginduló pompás regénye, Radö Antal verse, Barcsai Fehér Géza novellája, Benned angol regénye, Farkas Zoltán képzőművészeti czik- ke, Egyéb közlemények : Veres Pál né most leleplezel szobra s a rendes heti rovatok. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre 10 korona. — Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-u. 4. sz.) U- gyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fülér. Anyakönyvi közlemények Születtek: jun. 2. Balázs György bányásznak János; jun. 6. Genuth Mendel ügynöknek Klára ; jun. 8. Darvas Lajos kereskedőnek Olga; jun. 5. Enyedi Béla mészárosnak Margit; jun. 10. Rusolán József bányásznak László; jun. 12. Koncz Péter kutépi- tőnek Péter nevű gyermeke, junius 25. Rusz Mihály kincst. bányamunkásnak Irén; junius 16. Bontó István kincst. bányamunkásnak József; junius 11. Lupse Tivadar erdővállallkozónak Tivadar; junius 17. Nyerják János kincst. bányamunkásnak Juliánná; junius 21. Korkál- csuk János kincst. bányásznak haivaszületet leány- gyermeke. Elhaltak: 1916 okt. Orosz József népfölkelő 68 ezred g. k. 20 év, Zarkov mellett hősi halált halt. 1917. jan. 22. Székely István népfölkelő 82. ezr. ref. 35 év, hősi halált halt. jun. 11. Gózsa János bányász gyermeke, g. k. 1 év. 5 hó, szamárköhögés ; jun 13. Szelezsán Ilona bányász gyermeke, g. k. 5 hó, béihurut ; jun. 13. Kovács György bányász r. k. 55 év, tüdőgümőkór; jut. 13. Molinák Istvánná ny. bányász özvegye, r. k. 61 év, tüdőgümőkór; jun. 13. Hitler Vilmos nyug. j irásbirósági irodatiszt r. . 72 év, nyelvrák. junius 14. özv. Páska E'ekné Marosán Ilona, földmunkás, napszámos gör. kath., 65 éves. csuzos szélhüdés ; junius 15. özv. Kosztin Sándorné Hoclier Ida asztalos mester özvegye, rom. kath., 63 évez, szivszéihüdés; junius 16. Szarka Lázsió kincst. bányamunkás gör. kath. 32 éves, tüdővész; junius 16. Kocsis Lajos Károly molnár-segéd róni. kath, 68 éves, tüdőtágulás; junius 17. Ossán László kisbirtokos Remetemező gör. kath., 62 éves, vastagbélrák ; junius 17. Orecskó Mihály kincst. bányamunkás róni. kath.. 46 éves veselob; junius 17. Berényi János városi főerdőőr róm. kath.. 53. ?éves tüdőgümőkór; junius 18. özv. Kari Ferencné Müller Mária fürdőtulajdonos özvegye, róm. kath., 84 éves, végel- gyengüjés. Házaságot köt öt ötté k : jun. 9. Laurán Gábor fuvaros és Nagy Julia; jun. 10. Grünberg Gyula koc$ifétiyez3 buiapesti és Kosztin Róza helybeli; jun. 13. Marosán György hadbavonult-kisbirtokos és Petrisor Verluria ; jun. 15. Hitler Mátyás kir, bányafeimérő hadbavonult és Pintér Etelka helybeli lakosok, junius 16. Bánkos Demeter hadbavonult és Pnostai Mária háztartásbeli, helybeli ; junius 16. Kádár Mihály hadbavonult és Csócs Rozália háztartásbeli helybeli ; Á- dám József zenész és Filner Terézia háztartásbeli helybeli lakosok. Egyről-másról. Ha olykor országos, sőt világhírű egyének fordulnak meg városunkban, mint most B a n- d u r s k i lengyel püspök, a ki ez ősrégi város időmarta falai között igen kellemesen időzött el, jut eszünkbe híres nevezetes múltúnk fölött elszemlélődni I Máskor ezt nem cselekedjük, a mi a mai kalmár és irtózatosan nehéz életviszonyok között nem is érthetetlen ; ez tehát nem volna nagy baj, bár múltúnkban önmagunkat becsüljük meg, nagyobb baj ennél azonban az, hogy ha a szemlélődésre olykor alkalom nyílik, azt üstökön is ragadjuk, de a szemlélődésnél, a történelmi nevezetes múltúnk fölött való elmerengésnél tovább nem haladunk. Pedig de be sokat és szakadatlanul kellene cselekednünk, hogy ha majd jelenünk is történelemmé válik, a város lakóinak ne kellene ismét évszázadokra vissza menni a múltba, hogy valami érdemes nevezetességre bukkanjon ! Dereng hajnal, mintha a híres, nevezetes lengyel múlt ismét megelevenednék I Büszkék leszünk reá, ha ebbe városunk is belekapcsolódik; de nekünk is óriási erőfeszítéssel kell munkálkodnunk, hogy sohase következzék el az idő, mikor múltúnknak azért kell megelevednie, hogy újra élhessünk ! A megszakítatlan tét érdekében pedig vállvetve kelt mindazoknak munkálkodniok, a kik városunk és a haza jövőjében bíznak annyira legalább, mint a mennyire azoknak dicső múltját szeretik s azért rajonganak I * * * (x) Leszorultam a múlt számból, de nem baj, van idő még elég. Nevezetesen a faárának felemeléséhez akartam hozzászólani, illetve egy nagyon szerény kérést a mi közönségünk nevében megreszkirozni. A faárának felemelésében — ha már mindenáron muszáj — nehéz szívvel bele nyugszunk, mert a horribilis magasságú napszám és egyéb termelési költségek tudomásunk szerint is nagy befektetést kívánnak. Ám ennek ellenében azt óhajtanok, hogy a tűzifa beszállítása rövid idő múlva kezdetnék meg, mig az utak és az időjárás megfelelő, hogy akkorra, mire a hideg idők beál- lanak, kapjunk kellő és jó minőségű fát, nem pedig olyant, amely teljesen zöld és azért 3 — 4- szer annyi kell belőle, mint a szárazból, vagy pe- dig egyáltalán ne kapjunk semmit. A faügy e te- ! kinfetben tehát körültekintő gondos elintézést kíván és kérjük is ezt mielőbb sorra venni. Fizessünk elő ^Nagybányai Hírlapira