Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-05-18 / 21. szám
2. Nagybányai Hírlap_________________________________1918. május 19. HÍREK. egészséges termelést és gyilkosa lesz a magyar ipar kiszélesedésének. Ezért most csak egyre akarunk figyelmeztetni. És ez az, hogy ezeket a készárukat, lehetőleg ne csak Németországból szerezzük be, hanem az egész világból. Mert ha lehetővé tesszük egy még nagyobb, rendkívüli, alkalmi német ipari beőzön- lést, az, akármennyire is csak átmenetileg van szükségünk erre az importra, nem lesz átmeneti. A német import megveti a lábát, ha egyszer átlépte a küszöbünket. Mig ha az egész világból szerezzük be a készáruszükségletünket, biztosítva van, hogy amint erre a nagyobb importra nincs szükségünk, meg is tudjuk azt állítani. P. E. A hősi halottak emlékezete. A Klastrommező temetőszéli tetején éppen olyan nagyszerűséggel lehetne elhelyezni, mint a II. Rákóczi Ferencz (éri régi kút helyén a háborúban elesett hősi halottaink emlékének szánt obe- Iiszket avagy olyan stilszerü emlékművet, mely méltó volna a világesemények tengerébe fűlt hőseink nevének nyilvános megörökítésére s egyben régi városunk újabban szerzett művészi jellegének külső megnyilvánulására is ! Kormányhatósági rendelet utasítja a községeket e kegyeletes cselekedet előkészítésére; állami gondoskodás tárgya tehát a hazáért halt hősök emlékének méltó megörökítése ! A rendelet ugyan a háború vészes fergetege által feldúlt vagy annak romboló viharától megtépett vidékek, községek és városok elesett hőseinek közös katona sírban való elhelyezésére s a sírnak mél ó megörökítésére kíván különös gondot fordítani, hogy az egyes magános sirhantok eltűnjenek s helyettük lehetőleg közös sirba szánjanak meg hőseink ; ki tudja, nem fog még egyszer zúgni a világorkán, hogy e közös örök-otthonból ismét könnyen hadak útjára kelhessenek ? Ide idézzük a 43743/1917 B. M. r. szavait: „A haza védelmében és legszentebb hazafiui kötelességünk teljesítése közben áldozatul esett hősök, legyenek azok saját fiaink, szövetségeseink avagy ellenségeink, a hozzájuk méltó eltemetésre, sírjaik megjelölésére és állandó gondozására érdemesek és ez olyan kötelességünk, a melyet a hősök iránt érzett tisztelet és a véreink iránt tartozó hálás kegyelet ró reánk.“ A gondviselés különös kegyelme megóvta városunkat attól, hogy a dúló fergeteg színtere legyen ; Istenem, pedig de közel állottunk hozzá! Hogy villámlott, csattogott, mennydörgőit! Hősök porhüvelye nem borította a várost vagy környékét, közös sirt nem kellett ásnunk! A közel és messze idegenben elesett hőseink közül de sok nem fog a magyar anyaföldbe megtérni, de sok ,.em fog az édes szülővárosba, apái sírja mellé, örök pihenőre megérkezni! Azok a kiválogatollak pedig, a kiknek megadatott, hogy az anyaföldbe itt térjenek meg, ki az egyik, ki a másik temetőben porladozik s igy hogy mindenek emlékezete teljes legyen, közös monumentumban kell lerónunk velük szemben örök hálánkat, a miért az ezeréves országot megmentették mindnyájunk számára ! Keressük a helyet, hová az emléket állítani akarjuk ; gondolkodjék mindenki rajta, hogy az ősrégi városka melyik gyönyörű részlete nyújt méltó elhelyezésre legmegfelelőbb és egyben leg- miivésziesebb kivitelre is alkalmasabb keretet! Ezt az első és legfontosabb lépést már most meg kell tennünk, mert bizonnyal közhelyesléssel fog találkozni az a nézet, hogy a felvetődő ellie- helyezési tervek közül két-három legalkalmasabbnak művészi megoldására anyagi erőnkhöz mért pályázatot kell hirdetnünk. Mennyi időbe, mennyi tárgyalásba, mennyi küzdelembe kerül majd, mig kész a pályázat meghirdetése; mennyi akadály leküzdésébe, mily sok nehézség elhárításába, mélységes ellentétek áthidalásába, mig a kivitelre lesz módunk megbízást adni! Óvjon a Mindenható attól, hogy az eljárások zűrzavarában a dicső hősök emlékezete csak egy leheletnyire is elhomályosodjék, mert akkot soha se lesz meg az emlékmű! Ennek pedig lennie kell, nem a kormányrendelet nemes hevülete, de a szivünk meleg sugallata szerint! N. G. Elegáns levélpapirosak a Hermes papir- kereskedésében nagy választékban kaphatók. Képes levelezőlapok a Hermes papirkeres- kedésében nagy választékban kaphatók. Pünkösd ünnepe. Rószanvilás idejére szokott a keresztyénség e magasztos ünnepe esni s ime csodálatos, a korai idő dacára a természet is beérkezett pünkösdre, bámulatos mértékben megtermékenyült s megérlelte a pünkösdi lózsákat is! A remekül viselkedő májusi időjárás felvillanyozta aggódó gazdáinkat, tépelő lő termelőinket s reménységgel tölt el mindnyájunkat, hogy anyagiakban bőséges esztendő les z osztályrészünk ! Vaj ha piros piinközsd napja a lelkeknek is meghozná a megtermékenyítő tüzes nyelveket; nagyon reá ík férne egy kis szeretet, megérté;, egymás megbecsülése és kölcsönös segítése! Mert in ég a nyugati égen komor felhők terpeszkednek telve világokat rengető orkán villámaival, pusztító tüzével ! Am. kir. Curia 19. sz. polgári döntvényében kimondotta, hogy a felekezeti iskolák és iskolai internálások alkalmazottjai (tanító, kezelő, szolga-és cselédszemélyzete) az 1907 : XIX t-c. 1. §-a értelmében betegség esetére való biztosítási kötelezettség alá nem esnek. Kinevezés. A király Boromisza Tibor festőművész, népf. főhadnagyot századossá nevezte ki. Lakás ínség uralkodik nem csak városunkban, hanem mindenütt a világon. Legérdekesebb eset azonban Nagyhalmágyon történt, ahol a járásbíróság összes biráit és tisztviselőit lakollattákjrki/és ezen másként nem is tudnak segíteni, mint csak úgy, hogy a járásbíróságot más községbe teszik át, ahol a bírák és tisztviselők lakást kaphatnak. Nagy hangverseny. A helybeli Zsidó Leányegylet nagy hangversenye, melynek tiszta jövedelméből jelentékeny rész a helybeli hadi árva alap javára fordittatik, — junius 5 én este 9 órakor lesz a Lendvay színházban. A műsort most állítják össze. Az eddigi megállapítás szerint n hangversenyen Ruwinszky Rafael, a kolozsvári Nemzeti színház tenoristája, Friedman n Ignácz i kolozsvári hegedűművész és Török Emil zon- gora virtuóz lépnek fel. Vármegyei közgyűlés. Szatmár vármegye törvényhatósági bizottsága Nagykárolyban, május 23 án d. e. 10 órakor rendes közgyűlést tart. Városunkat gazdaságilag érdeklő ügy a tárgysorozatban alig akad. Lyrique igazgatóját, hogy Lais-át újítsák fel : — Szívesen megteszem, mert elismerem tehetségét. De üres házak előtt nem adhatom. Kérje meg Molieri kisasszonyt, hogy lépjen fel a Lais- ban s előre biztosíthatom önt a fényes sikerről. S most ott állt a művésznő előtt és még mindig tétovázott. Oh, mily kevéssé hasonlított róla való emlékeihez, s még kevésbbé ^hírnevéhez. Ez volna hát az a kisleány, akinek az arca, a ruhája, mindene egy midinettre emlékeztetett s aki ma a világnak egyik leghíresebb s leggazdagabb énekesnője ! Még csak csinosnak se lehetett mondani; arcán nyoma sem volt a szelíd bájnak ; vonásaiból csak a törhetetlen akaraterő tükrözött... — Oh kedves mester! hát megváltozott rólam az ítélete? — kérdezte gúnyos mosollyal, majdnem kegyetlenül. — Nem, — felelte Verlier, uralkodva hangján — de úgy hallom mindenkitől, hogy nagyon sokat haladt. — Mindjárt meg is Ítélheti. Kinyitotta a zongorát s elénekelte Lais-ból a második felvonás nagy áriáját: Források és alkony hü barátja! Vénus, im, hogy jó légy és kegyes. Tied leszek, lásd, szüzén és remegve. A kristályos hang mindjobban átmelegedett, mind simábban, könyebben áradt, megtelt izzó szenvedéllyel s az imádó gyengeség hevében teljes nagyszerűséggel bontakozott ki. Verlier nem tudott magához térni a bámulattól. Micsoda szívós akarat alakította át ennek az asszonynak a hangját és csinált tizenöt év atalt a vékony, faiij ar erecskéből egy harmonikus és fegyelmezett folyamot! — Asszonyom, — kiáltotta hévvel Verlier — jól tette, hogy rá se hederitett a szavamra ! Ön megérdemli hírét, dicsőségét, ön valóban .. . — Akarja most már, hogy kreáljam az ön Lais-át ? — Azért jöttem, hogy esedezve kérjem, de alig merem remélni.. . — Miért ? — Oly szigorú voltam önnel tizenöt évvel ezelőtt. — Éppen ez az ! Mindent önnek köszönhetek. Gondolja meg, hogy ön az egyetlen, akinek volt bátorsága szembe mondani az igazságot és az egyetlen, aki nem nézte bennem az asszonyt, mikor átléptem lakása küszöbét. Tizennégyéves korom óta élelem szakadatlan viaskodás köztem í és a férfiak, vágyuk és mosolyom közt. Kétszer fogant meg benem a bizalom, kétszer csaltak meg : i és hagytak cserben. S ekkor eltökéltem, hogy kegyetlen leszek. Fegyvertársat kerestem és találtam a művészetben. Kezdelben azért tapsoltak meg, mert fiatal és kívánatos voltam. Azt hittem, tudok énekelni és ön volt az, aki megmondta, hogy nem vagyok művésznő. Arra kellett törekednem, hogy művészetem tökéletes legyen és uralkodhassam akkor is, mikor szépségem elveszti varázsát. Tiz évig dolgoztam ernyede lenül. Látja az eredményt. Önnek köszönhetem . .. Hálából fel fogok lépni •Laisban. — Asszonyom, ön igazán nagy művésznő ! E pillanatban belépett a komorna és M. Steinmann urat jelentette be, Chicagóból. Juana Molieri kezet nyújtott a zeneszerzőnek : A viszontlátásra ... Látja, Lais-nak mily kevés szabad perce van ? .. . Mennem kell. . . Isten önnel ! Fizessünk elő ajagylsányai Hírlapira
