Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-11-05 / 45. szám
XL évfolyam. Nagybánya, 1918. november 5 45. szám. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KdZftAZDASÁil HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Bgyiitlit NagjhánytTidéki tartályának Hivatalos Közlönye. rtlöfi/.tttárak : Kgasz évre 6 korona, félévre 3 korona, aagyadévra I.SB korona ; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben Feleli»* s*«rkeeit5-tul»jdonos: Dr. AJTAI HAST BÁBOK. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. ázerkesntőatfR: Huayady Jáuos-u. 14. se., ková a lapkAeleméttytk kilAend^fe Kiadóhivatal: »Hirnies* könyvnyomda Nagy kányán, Dágenfeld-káakafl a ciatorem felől, hol az eíéfiZBtésekot 6% hirdetéseket föl Teszik IIHIMI llliWinWTlltlMMMMMMWMMMMMaM A közönséghez! Városunk képviselőtestülete, mint a város egyetemes megnyilatkozásának törvényes fóruma szombaton rendkívüli közgyűlést lartott. A lelkes közönség által zsúfoltan látogatott közgyűlésről felvett jegyzőkönyvnek vonatkozó kivonatát szó szerint a kővetkezőkben adjuk közre : A magyar államiság önálló és teljes kiépítésének megvalósulása felé siető történelmi órákban városunk sem vonhatja ki magát a lélekemelő, egyenesen tüneményes események alól. Budapesten Gróf Károlyi Mihály elnöklete alatt megalakult a Nemzeti Tanács, mely a rögtöni béke és * teljesen független, önálló és demokratikus állami berendezkedés programjával Magyarország minden polgárát extázisba ejtette, minek következtében a munkások, polgárok és katonák országszerte síelve tesznek szent fogadalmat, hogy a nemzeti tanács hitvallását szívvel — lélekkel osztják, ezért életüket is feláldozni készek. A nemzetélet egészét átfogó ezen káprázatos jelenséggel szemben a nemzeti lét kiegészülésén érzett öröm hatása alatt, városunk közönségének egy percig nem szabad távolmaradnia annak kijelentésétől, hogy Nagybánya sz. kir. r. t. város ujjongó lelkesedéssel ajánja fel hűséges szolgálatit a Nemzeti Tanácsnak s fogadalmat tesz arra, hogy annak az államélet korszerű átalakításira és a népek boldogitására irányuló magasztos törekvését teljes meggyőződéssel, kitarló és lelkes odaadással minden erejéből istápolni fogja. Jövőnkbe, a magyar nemzetállam történelmi és nemzeti hivatásába vetett szilárd hitünk erejétől még e végzetesen komollyá vált srorongatatá- solc közepette is teljesen áthatva eltökélt az elhatározásunk, hogy a Nemzeti Tanács utasítása folytán a közrend és békés nyugalom fentartásáról mindín erőnkkel gondoskodni fogunk, mert csakis az esetben lehet Nemzeti Tanácsunknak a teljesen önálló, öncélú, a széles néprétegek érdekeit megértéssel ápoló Magyarország megépítésére irányuló megfeszített munkálkodása sikeres, ha az ország belső rendje és nyugalma biztosítva van. Dicső katonáink, kik a világfergeteg zivatarától megtépázva fáradt testtel, de ujjongó reménykedő hittel térnek meg otthonukba, bizonnyal mind egyforma nagy lelkesedéssel fognak a Nemzeti Tanács szolgálatába felesküdni, amint ennek tegnap este a polgárőrségnek alispánunk távirati rendelkezésével harmonikus megalakulása alkalmából a II. Rákóczi Ferencz téren oly lelkes példáját tapasztalíuk, s velünk együtt megértéssel fognak közreműködni azon, hogy ennek az ősrégi városnak kebelében a nyugalom és a rend teljes legyen, és a gyökeres reformok keresztülvitelére irányuló országos munkát belviszály és tístvér- nek testvér elleni ádáz küzdelme, a nemzetéletre nézvemérhetetlenül becses értékek céltalan rombolása ne akadályozza msg. Errős a hitünk, hogy katonáinkat az otthon védelmének szén! hivatása épp annyira át fogja hatni, mint a város minden egyes polgárát, mivel szemben azonban bennünket terhel a legfontosabb és legsürgősebb kötelesség, hogy a város közönségének a megélhetésre irányuló igényeit lehetőleg kielégítve a tűzhelyeinket oltalmazó polgárőrség, illetve katonai őrség megfelelő élelmezéséről és ellátásáról a magunk, bárcsak hiányosan kielégített szükségleteink háttérbe szóritásával, — azonnal gondoskodjunk. Meg kell említenünk, hogy ennek lehetősége még jó időre megvan és az ezen előterjesztésünk alapját képező, tegnap délután itt tartott népes értekezlet mindenre kiterjedő megbeszéléséből me- rilett meggyőződésünk az, hogy a belső rend és nyugalom biztosilása esetén nem kell félnünk attól, hogy a közélelmezésben fennakadás történik. Ám bármily sürgősnek ítéljük is a fent ecsetelt 'országos átalakulást, a szociális és közgazda- sági reformok egész sorozatát, ami kis körünkben azok megvalósulására csakis clyképen hathatunk közre, hogy nem adunk gondot a Nemzeti Tanácsnak, hogy előbb a szétforgácsolt néprétegeket egyesítse és ezzel drága idejét vesztegesse, hanem a belnyugalom azonnali helyreállta következtében lehetővé válik, hogy e sorsdöntő órákban a nemzetközi helyzet súlyos viharfelhői közepette megmentsen és tető alá hozzon mindent, ami az ezeréves állam fennmaradásának múlhatatlan előfeltétele. A belsőrend és békés nyugalom meglétének ma már az a biztosítéka, hogy a nemzeti, a közéleti és a társadalmi tagozódás minden rétege és a katonaság is működjék közre saját sorsának intézésében s meit tökéletes tudatában vagyunk annak, hogy minden említett tényező maga tudja és akarja is legjobban és legautentikusabban megállapítani, hogy sorsának intézésében kire támasz- kodhatik — egyedül helyesnek azt találjuk, hogy az említett érdekeltségek és osztályok maguk jelentsék ki akaratukat. Abban a meggyőződésben tehát, hogy eddigi törvényes szervezetünk bármily lelkiismeretesen igyekezzék is e súlyos órákban hivatásának megfelelni, csakis uj erők és kielégitetlen széles rétegeket érintő érdekek bevonásával lesz képes nehéz feladatának helyesen megfelelni, indítványozzuk, hogy mondja ki a képviselőtestület közgyelése : 1. Helyi Nemzeti Tanáccsá alakul át, s mint ilyen az Országos Nemzeti Tanács rendeletéit és utasításait híven és lelkiismeretes törekvéssel fogja végrehajtani, ezen átalakulásáról nyilványosan hitvallást tesz, erről az Országos Nemzeti Tanácsot táviratilag és jegyzőkönyvi kivonattal értesiti. 2. Megalakítja a Helyi Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságát, annak kebelébe a^még^érvéjj nyes törvény szerint alakult és működő városi tanácsnak tagjai közül dr. Makray Mihály polgár- mestert, dr. ajtai Nagy Gábor főjegyzőt és Sma- regla Mihály rendőrkapitányt kiküldi — beválasztja továbbá a bizottságba Vajay Imre városi főszámvevő, polgárőrségi parancsnokot, Stella Sándor postafőnököt, Csordás Józse állomásfénököt- dr. Nyisztor Aurél ügyvédet, dr. Gál Gyula orvost s a kereszthegyi és veresvizi bánya mű vezetőség munkásai által kiküldendő egy-egy képviselőt, úgyszintén az ipari munkásság részéről beválasztandó két képviselőt. 3. Megalakítja a polgárőrséget s annak szervezésével Vajay Imre főszámvevőt, mint az Országos Nemzeti Tanácsnak esküt tett tagját megbízza s őt működésében a 2. pont szerint alakult bizottság alá rendeli. E bizottságnak közrendészeti ügyekben a rendőrkapitány, közegészségi ügyekben dr. Gál Gyula az előadója. A végrehajtó bizottság a maga hatáskörében a polgárőrség felszereléséről, elhelyezéséről, élelmezéséről és szükséges fizetéséről gondoskodik s intézkedéseiről a Helyi Nemzeti Tanácsnak^ szükséghez képest jelentést tesz. 4. Elrendeli, hogy a hazatérő katonák egészségügyi vizsgálatnak vessék alá magukat, nehogy a városba járvány hurcoltassék be és a közegészségügyi viszonyok megromoljanak. Ezen előterjesztéshez a képviselőtestület tagjai közül számosán szólották hozzá. Konkrét indítványt Smaregla Mihály rendirkapitány tett. Indítványozta, hogy a nyilvános szórakozó “helyek, vendéglők és társas egyletek korlátolt időn belül tarthassák csak nyitva a közönség számára helyiségeiket, — tömeges összejövetelek elkerülendők, az egyes lakások kapui este 7 órán túl kezdve zárva tartandók. Szükségesnek találja a város lakosságától a fegyverek bevonását, hogy a polgárőrség az ilymódon nyert fegyverekkel felszerelhető legyen. Indítványozza, hogy a macskamezői vasútnál alkalmazott olaszfoglyok és a magánosoknál kintlevő más hadifoglyok, akikért munkaadójuk személyes felelősséget nem vállal, a szatmárnémeti fogolytáborba küldessenek be. Szükségét látja a macskamezői vasútüzem automobiljának közcélra való lefoglalásának. Indítványozza, hogy a felállítandó polgárőrség „A Magyar Nemzeti Tanács Nagybányai Katonai Őrsége“ nevet viselje és megjelöli azokat az épületeket és egyéb müTERNBERG harmonika _________________________ hangja nagyszerű! BU DAPEST, VII., RÁKÓCZ1-UT 60, saját palota. Kitűnő hangú, három váltós, aczélsarku . . . . . . Még finomabb, orgona hangú .......................... 2soros, 21 billentyűs, finom K 50 K 80. K 120. Rendelésnél a pénz előre beküldendő. /