Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1918-10-01 / 40. szám

3. Nagybányai Hiriap 1918. október 1. Az Országos Nyugdijszövetség nagybá­nyai fiókja elhunyt tagjának, Mikes Jánosnak em­lékére koszorú megváltás címén a f. havi 22-én tartott gyűlésen 20 koronát gyűjtött a hadiárvák helyi alapja javára. Ki lenne a legszebb moziszinésznő ? Ez­zel a kérdéssel fordul a Színházi Élet legújabb szám« olvasóihoz. A szépségversenynek egészen uj, érdekes fajtája ez a pályázat, melyen asszonyok leányok beküldött fényképei alapján egy filmren­dezőkből és Írókból álló bizottság fogja eldönteni, melyik az a nő, aki arca, feje szépsége megjele­nése által a „legszebb magyar művésznő,, elneve­zésre. született A beküldött fényképek közlését a Színház. Élet már a jövő számban megkezdi a leg­szebbnek ítélt képek tulajdonosnői között pedig hu­szonnyolc! értékes dijat oszt ki. Az első dij egy női arany cigarettatárca vagy pedig 2000 korona. A részletes pályázati feltételek a Színház Élet 'most megjelent számában olvashatók. A közalkalmazottak beszerzési csoport­jának tagjai értesittetnek, hogy hadikávé, ma­láta kávé, franck kávé, szárított tészta és köles kása lesz kiosztva; A kiosztás október 1-én d. e. 8—ii -ig, a vidéki tagoknak október 2-án d. e. 8— 11-ig az A—K betűsöknek ; d. u. 2—4-ig K-tói végig levő betűsöknek történik. Vegye ki minden­ki, mert a ki nem veszi, úgy tekintjük, hogy nem óhajtja kivenni, s a részére kijelölt mennyiséget újabb elosztás alá vészük. E dolgokból csak azok kapnak, kik a bányaigazgatóság utján u. n. kincs­tári ellátásban nem részesülnek. Várunk befőzésre cukrot s ha megérkezik első sorban azoknak lesz kiosztva, kiknek a multi alkalommal nem jutott. Minden nőnek fontos! m @ m „DIDO“ kohmetikai gyár készítményei: ga. Katalin cseléd, g. k. 28 év, tüdőgümőkór szept, 29 Nagy Ilona r. k. 2 hó, gyengeség ; szept. 27; Fuchs Gizella izr. 4 év tüdőlobb. Egyről-másról. Huzamosabb idő óta tartó jó időnk Isten segedelméből még most is tart. Vasárnap délután volt ugyan egy kis csapadékunk, de ezt bizonyo­san azért adta az Isten, hogy az ulcasepregetők- nek ne legyen mit. felkavarni naponta 1-2 szer ebben a spanyol náthás világban, mert sajnos mpstanában, hogy vízvezetékünk nem teljesen üzemképes, locsolás nélkül sepregetnek a köztisz­tasági hivatal alkalmazottjai. Ők persze ezzel mit sem törődnek, ők már megszokták a mindenféle izü és illatú port, mert hát ez a mesterségük kö­vetelménye, nem úgy azonban mi, akik irtózunk és félünk a tisztátalan levegő'ől. * Rettenetes nagy az öröm az antant körök­ben. Én nem irigylem tőlük, mert reájuk fér már egy kis vigasztaló, mert hiszen vagy három esz­tendő óta porozuk állandóan a nadrágjukat. Ezt ők is tudják, ezért egyik, másik nagy fejű nem is mer nagyon örülni, mert holt bizonyosra ve­szi, hogy az ő örömük most is csak rövid ideig tartó lesz. És én is bizonyosra veszem, hogy az öröm most is csak pár hónapos lesz s ha békét nem kötnek addig, ismét üljük őket mint a két fene­kű dobot. CSARNOK Elálmodott valóság. Hl „DIDÓ,, púder 3 színben, 3. — és 4. — K. @ ©„DIDÓ" színes arckrém 3 színben, 5.— és 6. —K.@ tÜ Ebu de Cologne „D1DO“ 3 színben, © @ 6. - és 12. - K. ® & & Parfüme „DIDO" legfinomabb illatok A w J; 2. - K-töl 30. - K-ig. ^ ^Mindenütt kapható, ahol még nincs bevezetve oda^ 20 —K-át kitevő rendelést utánvéttel küld a gyzr:^g| • Budapest, VII., Slmássy-íér 15. | ^Kozmetikai kérdésre díjtalan válasz — Diskrét levelezés ' Páratlan ujtégsiker a Képes Újságé. Nem is csoda, mert minden sora és képe szokatlan és érdekfeszitő. Szenzációs tudományos cikkek, ka­landos történetek, borzalmas pillanatok minden számban. Aki egy negyedévre 10 koronával előfi­zet, ingyen kapja meg a Képes Újság szenzációs jövő évi naptárát. Egyes szám ára 80 fillér. Kiadó- hivatala Budapest, V., Vilmos császár-ut 78. (A legjobb szépirodalom). Érdekfeszitő, kedves, mulattató és szenzációs regények gyűjte­ménye a Legjobb Könyvek. Minden száma művé­szi borítékkal 64 oldalon jelenik meg. Egyes száma ára 80 fillér. A Legjobb Könyvek kiadóhi­vatala V., Vilmos császár-ut 78. sz. alatt van. Anyakönyvi közlemények. Születtek szept. 19. Sárffy Ödön gyógyszerésznek Alfréd szept. 20. Baiázsik János főszerelőnek Magdolna szept. 20. Hekman Ferenc bányásznak Ferenc szept. 15. Sztráronczki István korcsmárosnak Má­ria nevű gyermeke. Elhaltak: szept. 21. Tar Sándor napszámos gyermeke, ref, 14 év, tiidő- gyuladás ; szept., 21 Krizsán Simon g. k, 63. év, lildőgümőkór; szept. 23. özv. Boltya Jánosné g. k. 80 év, végelgyengülés: szept. 25. Bálint Ida ref. 21 év, influenzás lüdőgyuladás; szept. 25. Trei í 3, »; j i >. >; n• i .; j i > i > íí 11 (Kis jelenet.) Irta: Paizs Ödön. A leány (lehajtott fővel, kottatartóval a hóna alatt siet az utcán. Az egyik sarkon a fiú várja és megszólítja.) A fiú ; Kezét csókolom. A leány: (ijedten felpillant, majd elmoso­lyodik) Péter, Péter, hát igazán maga az ? Hogy került ide ? A fiú : Én ? ... Befordultam a sarkon és e- gyenesen ide tartottam, mert tudtam, hogy erre keli mennie. A leány: Jó, jó, de éppen most ? Olyan messziről? Miért nem irt? Mikor érkezett meg? A fiú : Mi vau magával ? Hiszen csak tegnap váltunk el én már több mint két éve minden nap megvárom... * A leány : Igen : tegnap! — éppen féleszten­deje ! No ez igazán kedves meglepetés. Már nem is haragszom, hogy nem értesített. így akart jönni, igy véletlenül, szép gondolat! Azért nem kaptam három napja levelet... A fiú : Levelet várt tőlem ? Minek ? Hiszen minden áldott nap találkozunk. A leány : Nézze, Péter, a tréfa nem rétes. A tréfa nem jó, ha sokáig nyúzzák. Most aztán hama­rosan beszéljen. Mit csinált egy fél esztendeig ab­ban a messzi idegen városban! Megcsalt ? Az igazságot mondja ! A fiú : Félév óta mit csináltam ? Itt vártam magára mindig és kisértem, mint az árnyéka... Az idő, köszönöm szépen, elég unalmas, ha nem vagyok magával... Megcssltam-e ? Hiszen nem is lehet, mindig a maga szoknyáján ülök. A leány : Ez aztán már igazán sok ! Én szere­tem a tréfát, de ehhez a bolond gondolathoz ragaszkodni ízetlenség. A fiú: Igazán nem értem magát! Folyton ) i>'/ t.u »1 voltam. Az ördög utazott el, nem pedig én ! A leány (dühösen) Hát ki irta nekem ezt a sok szerelmes levelet, ha maga nem ? Minden nap egyel. A fiú : Azt már én is szeretném tudni és jobb volna ha inkább ezt magyarázná meg ahe­lyett, hogy meséken lovagol. A leány : Péter! (melegen) Péter ! A fiú: Most igazán nem lágyulok el, most beszélni kell! A leány: Péter, szeretem magát. Szeretem, maga ezt tudja... A fiú : És a levelek ? A leány: Maga irta. A fiú: Most már én kérem, legyen vége a tréfának. A leány : Igen, legyen vége a tréfának (Úgy állnak szemben egymással, mint az ellensé­gek. Végre a leány — mindig ők az okosabbak — megszólal). Péter közöttünk valami félreértés­nek kell lenni, amit uyugodt, higgadt beszéddel el kell oszlatnunk... Péter!... A fiú: Erről nem lehet nyugodtan baszélni. Ki iría a leveleket ? A leány : Maga ! A fiú : Ugyan kérem ! Ha mégegyszer mond­j*. .. A leány (megsimogatja Péter arcát) Kis fiam, nem szabad dühösnek lenned. A fiú : A levelek ! A leány : Arra is rá kerül a sor. Akar nekem elei ni Péterkém ? A fiú: (engedékenyen) Mire való ez a komédia ? Kérdezzen! A leány: Mi a neve ? A fiú: Kiss Péter. A leány : Hol lakik ? A fin: A Ferencvárosban. Közraktár utcza 126 szám. A leány (egy kissé félénken) Mikor volt Bécsben ? • 5 A fiú: Bécsben ? Még sohasem voltam. • A leány: (elveszti türelmét) Hát akkor ki is irta nekem a levelet? A fiú: Én is ezt kérdem és mint a vőlegé­nyének, jogom van feleletet követelni. A leány (sir) Ne kínozzon tovább : A fiú (nem szereti a könyeket) Persze, mind­járt pityereg. A leány (könyein keresztül) Péter, én szere­tem magát! A fiú : Jó, jó. .. (Már messze járnak, egy kis parkba tévedtek. A leány könyei nem akarnak elfogyni, végre Péter unja meg a dolgot): Hát végre is ezt az ügyet valóban tisztázni kell! A leány: Ne tréfáljon tovább ! A fiú: (mérgesen) Én nem tréfálok, aemmi kedvem sincs vicceket faragni. A leány: Hát nem tréfál, csak ne kiabáljon. Nem tréfa ! Nem, nem, nem 1 A fiú : Ne izgasson tovább, Most én kérde­zek. Jó ? A leány: Igen. A fiú: Ki irta a leveleket ? A leány : Maga ! A fiú : Én ? A leány : Nézze Péter, na mérgelődjük, ha­nem kérdezzen tovább, lassan-lassan kiderül. Én csak annyit akarok előre is kijelenteni, hogy sze­retem magát... A fiú: így is jó. Még egyszer kérdem, ki levelezett magával ? A leány: Bocsásson meg Péter, maga iría nekem a meleg sorokat. A fiú: Én! Hát jó. Én Írtam. Honnan írtam ? . . A leány : Bécsből,

Next

/
Oldalképek
Tartalom