Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-07-30 / 31. szám
Nagybányai Hirlap 3. 1918. julius 30. ________________________ Eg yről-másról. (x) Megnyíltak az égnek csatornái s idestova már egy hete, hogy reggel, délben, este, éjjel potyog és hullik az eső és olykor-olykor úgy, mintha a Danaidák feneketlen kádjából ömlene. Vasárnap reggel különösen 6 órakor kis Piavékat lehetett látni az utcákon, melyekben a szét riasztott eladók és vásárolni szándékozók hol bokákig, hol térdig gázoltak, a külömbség csak az volt, hogy sehol sem volt a hátukban a talián. Az átkozott taliánokról jut eszembe, hogy a kis leánykák, kik most akartak megtanulni táncolni, vasárnap indultak az első offenzivára a Polgári Körben. Az offenziva azonban nem sikerült úgy mint, ahogy Hindenburgnak szokott sikerülni, sőt még úgysem mint Mackensennek, mert bizony gyenge volt a marsot szolgáltató rezes banda és még gyengébben volt képviselve a gavallérok frontja. Igaz hogy a kis angyalkák is gyengén lettek a harctéri mozdulatokra kiképezve, de azért mégis azt hiszem, hogy ha a gavallérok az ismeretlen helyen levő kavernákban nem leitek volna elrejtőzve, az offenziva inkább sikerült volna. CSARNOK. A fojtás. A hatvanas évek betyárromantjának egyik kimagasló hőse volt Klemm Jusztin csendőrfőhadnagy, ki valóságos ostora volt a betyárvilágnak. Történetünk idejében Klemm kistelki csendbiztos volt. A fiatal csendbiztos a pusztai „vadhajtásban“ már ekkor is kivált; az erdőkben, a- merre az ő lovának a patkói hagytak nyomot a homokban, nyugtalanul fészkelődtek a zsiványok, az ő karikásának már ekkor hatalma volt és a daliás fiatal csendbiztos „szállítója“ a szegedi vár akkori urának, Ráday grófnak. Majdnem úgy hangzik a rablási történet az alakjával, mintha mese volna, csupa merő romantikának látszik, de ennek a „mesének“ ma is élnek a szentanui, tán éppen a két hős hiányzik: a rabló draganyos tiszt és a mi vitézünk, aki a tiszt urnák olyan zseniálisan a nyakára hágott. A szemtanuk és az írások egybehangzóan igy beszélnek a romantikus postarablásról... A tabáni erdőt kései őszi szél zörgette, nehéz felhők csüngtek az égen a rónák felett, a kórókat, az elhullott kukoricalevélnek esőverte barnasárga leveleit cibálta ide-oda az erős szél az avaron, a varjú már ott úszott a felhők alatt, a feketedő fák koronáján, messze a határon guny- nyasztó csárdák ablakai becsukták fényes szemeiket : hajnalodott. A tabán ut alatt valaki nagyokat kiáltott. S ugyanaz irányból egy lovas ember ugrott elő s vágtatott szilajon a kömpöci erdőnek, mely Majsa felé sötétlett. Bőszáju ingujja, fehér gatyájának fodra lobogott a hajnali szélben és pörge magyar kalapja mellett darutoll lengett. Vissza-vissza nézett, mint a kit üldöznek s ilyenkor oldalba verte nagy, erős lovát. E pillanatokban kopogtatta meg a Gigány kocsis Kömpöcön a gazdája, Mészáros Lajos tanyájának ablakát. A tanyának vadász vendégei voltak: Rába Sándor szegedi nyomdatulajdonos és dr. Nuss honvédezredorvos. Beorditott a kocsis az ablakon: — Kirabolták a kisteleki postát ! Házigazda és vendégei talpra ugrottak és felöltözve kimentek a határra. A Cigány kocsist pedig a pusztában vágtató lovasbetyár után uszították, akinek alakja még tisztán kivehető volt. A hajnal áttetsző szürkeségében három lovas alakja úszott a messze pusztán. Elől a betyár, u- tána a Cigány vágtatott vakmerőén. Kisteleknek pedig a harmadik száguldott Klemm Jusztihoz. Még látszott a távolból, ahogy a betyár sötét arca vissza-vissza fordult és fölemeli a kezét az üldözője felé. Nedves volt a föld, meg-megfe- nekieíí a ló patája A Cigány kocsis, a ki mint a tenyerét, úgy ismerte ezt a nagy darab határt, megkerülte a vágtató betyárt. Csakhamar észrevette, hogy a tajékozatlan lovas rabló a vadvizeknek vág s ezzel időt veszítve, nyomba jut. Úgy is volt. Egyszerre csak ott termett a háta mögött a vakmerő fickó. De a rabló hirtelen megállt és egy hatalmas pisztolyt szegzett vissza reá: — Halt! — kiáltással. Szinte elrémült a legény a betyár ijjesztő arcától, komorfekete volt és vadul villogtak a szemei. Azután micsoda idegen szóval riogatja folyton : Halt! Micsoda szegény legény az ? A kömpöci- és Mészáros-erdőn átjutva, a fenyegető pisztoly előtt tanácsosnak látta a Cigány kocsis lőtávolságon túl maradni s igy követte nyomon a fekete rablót, aki Majsa felé vágtatott. Azután huszonöt perc sem telt bele: előre- ; száguldott a szép tarka lábú paripán a Mészáros tanyájához a kisteleki daliás csendbiztos, Klemm Jusztin. Felizgatva, harcra készen, mint az igazi nemes fajú kopó, amely vadat szimatol. Előhajtotta a halálra rémült postás legénykét és először ezt kérdezte : — Úgy volt — hebegte az akkori kétlábú m. kir. posta — hogy a tabáni ut alatt elébem vágtatott a kormos, pofáju lovas, engőm lelökött a talyigáról, egy nagy pisztolyt mutogatott a csöves j feliről, de olyan nyelvön szót, amit én nem értök, azután a postát szétszödte, az egyik zsákot elvitte magával. Klemm Jusztin megsarkantyuszta a lovát és neki vágott az útnak, amerre a rabló s az üldözője eltűntek. Szállt alatta az a karcsú paripa. A Mészáros tanyából csudáját nézték, csakhamar oly távolságban volt, hogy akkorának látszott csak paripájával, mint egy levegőben úszó barna sólyom. A majsa: temető felé hurrát kiáltott a Cigány lovasra, aki ott vesztette el a postarabló nyomát. Sebtiben elmondta aztán a Cigány kocsis a csendbiztosnak, hogy az üldözött rabló berugtatott a temetőbe és a sírok sürü fái közt eitünve, nyoma veszett. Hanem a zsákot, azt útközben elhajította. Tán azért, mert megtudta, hogy rosszul választotta ki a postacsomagok közül, vagy hogy az üldözőtől utat nyerjen'. Klemm tisztában volt azzal rögtön, hogy a rabló a Majsán állomásozó dragonyos század nagy summában, havonként rendes napon érkezni szokott zsoldpénzére pályázott, melynek érkezési napja éppen ez a nap volt. A fiatal csendbiztosnak hirtelen átvillan az agyán egy gondolat. Otthagyja a lémétől, az utat, bevágtat Majsára, fölveri a falut, a bírót is, megkéri a dragonyos század kapitányát, hogy rendelje ki a századot a rabló után. Tudni való, hogy ebben az időben, 1874-ben még meg volt rakva aRádayék birodalma a dragonyos csapatokkal, melyek a zsiványüldözési hadjáratban részt vettek. A kapitány alarmot fuvatotí. Katonák, a falu talpra álltak. « A trombita harsongása még tartott, amidőn egy fölnyergeit ló szaladt gazda nélkül végig a községen. A temető irányából vágtatott, nagy, erős áiiat volt, 'katonanyereggel. Az okos állat nagyon jól ismerte az utat, a trombitaharsogás felizgatta egy kissé és kényeskedve futott be a faluba... egyenesen a katonalovak istállójába, ahol el nem tudták képzelni, micsoda kalandos kirándulásból tért haza a derék állat. A század sorfalban állt, a kapitány széttekintett. Senki sem hiányzott. Csak egy tiszt, egy hadnagy. Erre oda lépet a fiatal csendbisztos a kapitányhoz és igy szólt: Százados ur, csak 1-2 megbízható legényt kérek a sorból. A kapitány kérdő tekintetére hozzátette erős hangsúllyal: Ezt a rablást katona követte el. A százados idegese i rázta meg a fejét. Azt morogta, hogy az vakmerőség. Akkor jöjjön százados ur is velem, szólt ke- vélyen Klemm Jusztin. A százados is igy akarta. Hát együtt mentek nyomozni. Három dragonyos legény volt velük. Alig indultak el, a falu végén, egy nyitott könyvvel a kezében, szembe jött velük egy fiatal dragonyos hadnagy. Ügy lépdelt, mint a ki sétauton van. A kapitány kérdőre vonta, hol jár korán reggel, nem hallotta'az alarmot? A tiszt nyugodt volt, a feljebbvalóval szemben dukáló, de szinte kevély hangon felelt. Szokásos reggeli sétát tettem, az alarmst nem hallottam. Eközben a Klemm által lesben felállított Cigány kocsis odasugta a csendbiztosnak, hogy a hadnagy a temetőből jött ki. Az a könyv volt a kezében és elmerülve olvasott. A fiatal hadnagy csatlakozott a rablónyomozó csapathoz. Klemm Jusztin a temető előtt hirtelen megállt és a kapitányhoz szólt: Kapitány ur, a sírok: közé tessék velem tartani. I Bementek a temetőbe, hosszan bujkáltak a sürü bokrok, fák és sirdombok között. Klemm kereste a nedves földben a friss csapást, a lehajlitott, megtaposott gályák között. A legfürgébben nyomozott a hadnagy. De Klemm rendesen más irányban kutatott, és egyszerre fel- kiálltott: Ehol ni, itt meg egy halott a sir szélén felejtette a gúnyáját. Egy rozzant fakereszt mögül sürü száraz bozót aljából húzogatott elő egy bőszáju inget, egy gatyát és egy pitykés lajblit. Felhívás. A nagybányai kereskedelmi tanoncz- jskoláná! három szaktanító, kik közül egy az igazgatói leendőket is hivatva végezni, fog a kir tanfelügyelő ur közbenjöttével folyó hó 3í-én délelőtt fél 11 órakor választás alá jönni, miért is felkérem az erre vállalkozni kész szaktanító urakat, legyenek szívesek tanítási készségüket a választási határidő előtt velem tudatni, hogy a választó gyűlésnek előterjeszthessem. Nagybánya, 1918 julius 26. Stoll Béla s. k. k. t. i. felügyelőség elnöke M|B «■ m 0 ff ai® ajagyliáipi Hírlapira
