Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-07-23 / 30. szám
I I 2. Nagybányai Hírlap 1918. julius 23. ÁU&sok betöltése. A városnál üresedésben lévő aljegyzői, számvevőségi számtiszti és pénztári ellenőri állások betöltését városunk tanácsa elrendelte s intézkedett, hogy a vármegyei alispán a pályázati hirdetményt kibocsássa. A rendőralka- pitányi és főmérnöki állás betöltése a vasárnapra • meghirdetett közgyűlésen tog végbemenni. Az al- kapitányi állásra eddig a dr. T h u r z ó György, a főmérnöki állásra pedig a T a t o r j á n István pályázata érkezett be. A pályázat határideje ma délben jár le. Hősi halál. A dicsösség mezején elesettek száma ismét szaporodott. S z i g y á r t ö Dezső jó- ravaló, derék és becsületes fiatal ember volt s e- zért hivataltársai is nagyon szerették. Mint népfelkelő vonult be és állandóan a fronton küzdött drága hazánkért. Egy Ízben már súlyos tödőlövést kapott, azonban abból teljesen felépülve kikerült a román majd az olasz frontra. Itt a leguttöbbi heves küzdelmekben srapnell szilánk érte és mint súlyos sebesültet a nagyváradi kórházba szállították, sebeibe azonban e hó 17-én hősi halált-halt. Szülei, kik Felsőbányán laknak és a legmódosabb polgári családok közé tartoznak, hazaszállították végtelenül szeretett gyermeküket és Felsőbányán, e hó 20-án temették el általános részvét mellett: Az orsz. keresk. egyesülés helyi fiókjának vezetősége véglegesen következően alakult meg: Felsőbb helyről már előzőén kinevezték elnököknek Haracsek Vilmos és Glavitzky Károly tagokat, a megalaknláskor titkárrá választották Molnár Antalt. Julius 14-ikén pedig megválasztották: pénztárosnak Mandl Mór, ellenőrnek Radó Andor kereskedőt. Választmányi tagokul: Radó Dezső, Hoffman Árpád, Kassay Kálmán, Kassovits Tivadar, Steinfeld Béla, Veszprémi Lajos, Kovács Gyula, Mladeiovszky Lajos, Kornreich Manó, Boda Gyula, Virágh István, Heilbrunn Jakab tagokat. Felügyelő bizottsági tagokul Kohn Sámuel és Marosán Gyula kereskedőket. A cs. és kir. 82. székely gyalogezred hadi albumának szerkesztősége (Szászváros, Hunyad m.) ezúton kéri a külömböző katonai kötelékekben vagy kórházakban szétszóródott tisztjeit a regimentnek, hogy fényképeiket, naplójegyzete- ikef, harctéri felvételeiket és érdekes megfigyeléseiket a szerkesztőségnek megküldeni szíveskedjenek. A hősi halottak — úgy a tisztek, mint a legénység — hozzátartozóit kéri a szerkesztőség a hősi halottak fényfépeinek, s ovid életrajzai adatainak és esetleg hátramaradt naplóinak, általános érdekű leveleinek megküldését. A szerkesztőség minden rendelkezésére bocsátott képet, naplót stb. annak idején sértetlenül visszaszolgáltat. A „Színház és Társaság hangversenye. A hangverseny körútra kel^olozsvári művészeknek szombati hangversenye meglehetősen telt ház előtt zajlott le. Lezajlott! A közönség ugyanis különösen a műsor vége felé túlságosan zajos volt; úgy látszik, figyelmét a különös módon összeállított programm kevésbbé kötötte le. A programul művészi és irodalmi értéke kétségbevonhatatlan, de mégis dissonans volt; a legmagasabb műélvezett mellett ott settenkedett a teatralis hatásra törekvő dilettánság is ! T u r a y Emma énekesnő az egyedüli, a ki a Lendvay színházban legutóbb tartott két feledhetetlen hangverseny nívóját némileg elérte, a többi szereplők kiválósága szintén kétségbevonhatatlan ugyan, de nem bírt mélyebb hatást kelteni. A súlyos műsor interpretátiója mes- terségszerüen történt; a klaszikus programm túlságosan tömött volt, a szellemi emésztés kifárasztotta a közönséget, mert a beadagolást nem mindenkor és nem mindenben tökéletes kezek végezték. Mindezek dacára mi a „Színház és Társaság“ vállalkozását máskor is szívesen látjuk, csak azt szeretnők, hogy több legyen a hivalásos színházból, mint a dilettáns társaságból! Mert a mi szük- városi társaságunk eleget tud nekünk a tökéletes társaságból jutatni! A villany fogyasztás egységárát a város gazdasági és pénzügyi bizottsága 14 fillérbe javasolja megállapítani úgy, hogy ez az egységár többé nem emelhető. A szerdán d. e. 11 órakor tartandó rendes havi képviselőtestületi közgyűlés a javaslatot bizonynyal határozattá emeli, mert hisz a Ganz üzem háborús vesztesége ez ideig közel 200.000 korona, a mi érthető, hacsak arra i gondolunk, hogy pl. mig a faszén ára békében kocsinkirit 450 korona volt, addig ma egy kocsi faszén ára 4250 K. Ilyen és hasonló arányban nőtt egyéb szükséges nyersanyag ára is. Megjegyezzük, hogy Nagykárolyban 26 fii. Szatmáron 18 fii. az egységár; ez utóbbinak emelése végrehajtás alatt áll. Érdekes tánczest lesz a kaszinó kioszkjában julius 27-én szombaton. Clariesse Birbreuer klaszikus táncosnő fogja a közönséget ez alkalommal műélvezetben részesíteni. Jegyek Kovács Gyula könyvkereskedésében kaphatók. A helyárak 4 és 2 koronásak. A közönség szíveskedjék a jegyeit mielőbb megváltani, mert megfelelő érdeklődés e- setén az István szálló nagy termébe teszik át az előadást. Az osztrák gyermekek a napokban érkeznek meg a réger. előkészített nyaralásra. A polgár- mester ezúton közli a vendéglátó családokkal, hogy a gyermekek pontos jöveteléről rövidesen távirat fog érkezni, melyet a közönséggel azonnal közlend. Az uj liszt árak. Az ujtermésből készült lisztek nagybani árát a 3156/918* M. E. számú rendelet a következőkép állapította meg: Nullás liszt mázsáját 290 K. 50 f., főzőlisztét 80 K., bu- zakenyérlisztét 50 K., Rozskenyérlisztét 87 K. 30 f- ben, a korpa mázsáját pedig 35 K-ban. A közvetlen fogyasztás céljaira szóló árakat a törvény- hatóság első tisztviselője fogja megái lapítani. Ismerve a fenti árakat a jövőre nézve sokkal drágább lisztet fogunk élvezni, különösen a nullás- lisztet illetőleg.1 Ám a közélelmezési minister 51861 számú rendeletével úgy intézkedett, hogy azok a rendezett tanácsú városok, melyeknek lakói száma legalább a tízezret kiteszi, kikapcsoltassanak a vármegyék közvetítéséből. Ezen az u- ton a részünkre járó liszt valamivel olcsóbb lesz, másfelől a lisztet gyorsabban kaphatjuk meg, mivel lisztünk a vármegyei kezelésből kiesik. Városunkban értesülésünk szerint a nullás liszt ára : 3 K. 20 f. a fözőliszté: 1 K. a buzakenyéré: 64 f. lesz Nem lesz bizonyos ideig valódi és jó szalámi, mert a ministerium a marha-és a disznóhus- nak szalámivá, vagy hosszabb ideig eltartható kolbászáruvá való feldolgozását a további rendelke- beliltotla. Közalkalmazottak bESzerzÉsi tscpcrtjáneíi közleményei. Köztusomásu, hogy a beszerzési csoport kérést akar beadni a közélelmezési ministeriumhoz, hogy a jövő évben a tagjainak járó liszt mennyiség közvetlenül a beszerzési csoporthoz utaltassék ki Eme tárgyban fel is hívtuk tagjainkat, hogy családtagjaik összeírása céljából a fogyasztási szövetkezetben jelentkezzenek. Ennek a felhívásnak a tagok igen nagy része máig sem tett eleget. Tekintettel arra, hogy a késlekedők miatt a csoport ügye hátrányt nein szenvedhet kijelentjük, hogy a fentemlitett kérvény csütörtökön fel lesz terjesztve és csak magukra vessenek azok, kik hanyagságuk folytán a felterjesztett névsorból k imaradva liszteilátésban nem részesülhetntk. \ A „Vasárnapi Újság“ julius 14-iki száma képekben és szövegben egyaránt érdekes közleményeket hoz. A Budapest és Bécs között e héten megindult légi postájára! első útjáról közölt képeken kívül közli a most elhunyt kiváló költő Lévay József legutolsó arcképét, mely pár hóvaj ezelőtt készült a „Vasárnapi Ujság“-részére. Budapest főváros női gazdasági iskolájáról, a passió játékokból és a ffercztérről is több képet közöl e szám, mely Berkes Imre eredeti uj regényének és egy fordított regénynek folylatása mellett Bella Ignácz- tól novellát, Lenkei * Henriktől és Boda Józseftől költeményeket közöl, mig Schöpflin Aladár Lévay Józsefről ir méltatást, Sztrakay Kálmán az „Uj Csikókról“, Kardos Árpád pedig a női kertészekről ir. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre 10 korona. — Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-u. 4. sz.). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“ a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér, Iskolai irkák, füzetek, rajzlapok jutányos árért kaphatók a Hermes papirkereskedésben a cinteremben. ÜMiM Hölgyek! M1MM ül :j v ' Nem kell púder és festék, itt van a 1 i „DIDO“ S ül színes púder krém ! Kapható rózsa és fehér Hl Hl színben. ÁRA: 3 korona. j||j | Estélyi krém, SÄ,,. g Kérje minden gyógyszertárban és drogériában, Szétküldi: „DIJ50“ kozmetikai vállalat, fy Budapest, VII., Almásy-tér 15. szám. gj llllllllllllilllll Mikor lesz vége a háborúnak ? (Egy kártyás ember jóslata.) A háború négy esztendeje a- iatt már sok mindenféle jóslásokat hallottunk a háború végéről, amelyek egyben mind egyformák voltak, abban, hogy egyik sem teljesedett be. Most egy kártyás ember jóslatát és módszerét olvassuk, ahogy ő most a háború közel végét megjósolja. Hát, ha már a kártyás ember is ilyen komolyan foglalkozik a háború befejezésével, nincs hozzá szivünk, hogy jóslatától megtagadjuk a drága nyomdafestéket. íme a jóslat: Tekintetes Szerkesztő ur! Világéletemben kártyás ember voltam s most azért nem kártyázok, mert eltiltották még a huszonogyezést is. Mint kártyás ember egy kicsit CIGARETTAPAPÍR is HÜVELY FELÜLMÚLHATATLAN ^ Iá 93 ^TÍcYÁZZIJNK A VÉDJEGYRE 7