Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-08 / 19. szám
( 0 X. évfolyam. Nagybánya, 1917. május 8. 19. szám. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre S korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8 —iá oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAi MASY GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztősét;: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendő Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-há2ban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket fel veszik. Az orosz zűrzavar. A pétervári távirati ügynökség továbbította sürgönyök bizonyára nem adják hü képét a mai Oroszországnak, de, hogy minő kritikusok lehetnek a viszonyok a néhai cári birodalomban, azt ezek a távirati hírek kétségtelenül igazolják. Vad összevisszaságban érkeznek tudósítások a legszélső háborúellenesség és a legszélső hábo- rukészség megnyilvánulásáról. A kormány egyik csoportjának hivatalos nyilatkozatát, hogy a háborút a véggyőzelemig folytatni akarják, követi a másik csoportnak ugyancsak hivatalos enunciációja, hogy hamarosan békét akarnak. A köztársaság kikiáltásának általános kívánságáról szóló hiteles jelentéseket hasonlóképen nyomon követik a szintén hiteles jelentések, hogy a demokratikus monarchia államformáját általánosan óhajtják. A katonák háborús lelkesedéséről szóló híreket ezzel homlokegyenest ellenkező hirek váltják fel. S mindezeket hivatalosan közli a pétervári távirati ügynökség, amely — úgy látszik — nem is két, hanem több ur szolgálatában áll, s hogy mi a képe az Oroszországban jelenleg előforduló eseményeknek és az ott uralkodó hangulatnak, arról a világnak nyilván nem annak alapján kell képet alkotnia, hogy melyik orosz párt áll éppen a kormányrúd, hanem — a távirógép mellett. Bizonyos csak az, hogy az orosz birodalom kizökkent kerékvágásából, s azok, akik abba vissza akarják segíteni, annyian vannak, hogy csak növelik a zűrzavart. A duma és az azt uraló kadetpárt az autokrácia idején a hajópadhoz láncolt gályámból helyzetében voltak, de mégis némiké- pen biztonságban. Most, hogy szétpattantak a béklyók, a felszabadultakat a legelső viharhullám lesodorhatja a hajóról. S hogy mily magasra csapnak az elégedetlenség hullámai, arról beszédesen szólnak az orosz nép akaratnyilvánulásáról gyors egymásutánban következő, nagyszámú és egymással ellenkező hirek. Ki uralkodik most voltaképpen Oroszországban ? Kinek engedelmeskedik a katonaság ? Ki intézi az állam gépezetét ? Az úgynevezett ideiglenes kormány, melyet szociálistákkal egészítettek ki, még látszólag hatalmon van, de csak oly ellenzék kegyelméből, mely minden pillanatban a kegyelem további gyakorlásától elveszítheti a kedvét. A megígért alkotmányválasztó gyűlés e^behivásáról alig szűrődik ki valami hir. Úgy látszik, a kormányforma választását elhalasztották. Moszkvában nincs érvényben, amiről Pétervárott intézkednek és Pétervár nem he- derit Moszkva határozataira. A „parasztok mást akarnak mint a fronton lévő katonák, a frontbeli katonák mást, mint a helyőrségekben levők, s ezek az egymással többszörösen összeütköző tendenciák — tartják egyensúlyban az ideiglenes kormányt. Mindezekből csak az a tény domborodik ki teljesen világosan, hogy az orosz forradalom nem segítette elő a háboruskedvnek az angol intrikusok által kívánt fokozását. A szabadság eszményének ilyen megcsufitásához nem vezetett a forradalom. Nem valósult meg az angol fantáziának az a torzképe, hogy a háborúban elvérző nép megmaradt erejét még arra fogja pocsékolni, hogy garanciát szerezzen a további elvérzésre — ez a téboly nem vált valósággá. Ennek az örvendetes ténynek a megállapításával egyelőre be kell érnünk és nyugodtan be kell várnunk, mig az orosz nép az Isten és Angolország kegyelméből ránehezedő zsarnokságot szét fogja zúzhatni. Megelégedéssel láthatjuk, hogy az ideiglenes kormány háborús céljait napról- napra enyhíteni kénytelen és a háborús mámorból kiábrándulok száma lassan bár, de folytonosan növekszik. Tábori levél. Ön joggal panaszkodik, asszonyom, azon, hogy elhanyagolom és még több joggal emlékeztet arra, hogy a mai időkben félesztendei hallgatás azt a gyanút ébresztheti, hogy a hallgatót valahol domb takarja. Nos, — mint látja, a halál és pokol ellenére, Verdun és Somme ellenére, még mindig élek. Mindenesetre ez az egyetlen, amit e- gész határozottsággal állíthatok magamról. Engedje el asszonyom, hogy az elmúlt harcokat és fáradalmakat ieirjani. Mennél véresebb lesz ez a háború, annál mélyebb a vágy, hogy elhallgassuk az átélt dolgokat, hogy eltompult szivünket megkíméljük az emlékezéstől. A szenvedések vizözöné- ben, amely a világot megsemmisüléssel fenyegiti, elenyészik az ember saját sorsa. Egy veszedelmes kolostorban elünk, remeték vagyunk és állandóan kerget a halál és innen van az, hogy göndolataink különös utakban járnak. Olyan fejlődést éltünk meg, melynek minden belső ösztönről le kell mondania. Férfiak lettünk a- nélkül, hogy ifjak leltünk volna. És ha egy festő ezt a fiatalságot egy arcban akarná kifejezni, Goya híres képének fordítottját kellene megfestenie, ott természetellenes, erőszakos ifjúság öregedő vonásokon, itt egy természetellenes öregkor fiatal formákon. Ön tudja, asszonyom, hogy én már régóta foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogyan fog halni ez a háború a serdülő nemzedék lelki fejlődésére. Egy éves háfporu előtti ifjúság lelkét meghódították, és meg fogja érlelni egy nagy közösségbe való felolvadásnak vágyát és azt a törekvést, hogy politikai téren használjunk az emberiségnek. Most azonban, amikor a háború már nemcsak oly sok életet követeit áldozatul, de az életben maradottak erejét is fenyegeti, most amikor már külsőleg életűnk tekintélyes részét igénybe vette, úgy látom változás ment végbe. Helyesebben, úgy látom, hogy a közösség érzetének kifejlődése a tökéllyel felemésztette magát. Úgy látom megint egy örvény nyílt meg a világ és a lélek között. Mennél mélyebbre nyomja a valóság a külső élet mérleg serpenyőjét, annál magasabbra száll a másik serpenyő, amelyben a lélek van. És mégsem egyszerű kölcsönhatás. Az állam győzött és az egyén csak meghajolhat. A lélek azonban nem birt a valósággal, megy majd a maga utján. Pompázó színekben fog felvirradni a csendesebb világ napja. Mennél zajosabb a küzdelem, annál csendesebb lesz abban a csodálatos üvegházban, a- melyben a lélek fejlődésnek indul. Mennél borzalmasabb a külső, annál véresebb, vadabb és furcsább lesz a természetellenes növény növése. Az áldozatkészség acélfürdőjében megerősödve, kitaszítva a külső élet paradicsomából, meg fogja alapítani a lélek a saját királyságát. A csendesebb világ királya korlátlan uralkodó és nem fogja bántani, hogy a zajos világban egy épp oly hatalmas ur van, az állam. Az egyén helyzete az összességhez nem probléma többé, mert minden külső életet lefoglal az állam. De kell egy birodalomnak lennie, azon a birodalmon kivül, a- melyet gépfegyverekkel védenek és meghódítanak. Ezért a lélek erősebben fog feltámadni, mint valaha és annak a semmiségnek, ami ő kunt, szembe fogja állítani azt a mindent, ami ő benn. És az az erő, amely azelőtt az állam elleni harcban elhasználódott, szabaddá lett, hogy megteremtse a csendesebb világot. Nehéz volna szavakba foglalni e csendes világ rejtélyeit, mert hiszen a lélek minden meg- j nyilvánulása csak akkor határozható meg, ha be
