Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-01 / 18. szám

X. évfolyam. Nagybánya, 1917. május 1 18. szám Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybánya vidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. Előfizetési érák: Egész évre B korona, félévre S korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dp. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőség:: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendő Kiadóhivatal: „Hermes- könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket fel veszik. Ne csüggedjünk, hanem minden erőnkből hassunk oda, hogy a természet ne találjon bennünket készü­letlenül. Időjárásunk miatt kezd közönségünk panaszkodni és türelmetlenkedni. Igazuk van, mert ritkán fordul elő ilyen mostoha időjárás, mint a milyenben mostrészünk van. Máskor május elsejére a kerti vetemények már kikeltek és erős növésnek indultak. Ma azonban, még számosán vannak olyanok, kik csak a föld megmunkáltatásánál tarta­nak, mert a bőséges esőzés és a hideg i- dőjárás miatt a veteményezés lehetetlen volt. Vigasztaljuk azonban közönségünket, hogy ennek a mostoha időjárásnak dacára is legyen nyugodt. Hiszen a természet ma­ga igazolta be már számtalan esetben, hogy akkor se szenvedtünk szükséget soha, ami­kor a tei mészetet növelő és gyarapító ta­vaszi meleg napok, hasonló módon elké­setten érkeztek. Tegyük és végezzük tehát kötelessé­geinket rendesen, és foglalkozásainkat, mun­kaidőnket úgy rendezzük és osszuk be, hogy amikor a verőfényes tavaszi napok be álla­nak, a még el nem végzett munkálatainkat & legrövidebb idő alatt bevégezhessük. Számtalanszor megtörtént, hogy vete- ményeink a korán beálló tavaszi idő foly­tán ilyenkor már szépen diszlettek, de szám­talanszor megtörtént az is, hogy az úgy­nevezett fagyos szentek a szépen diszlő ve- teményeket a legmesszebb menő óvó in­tézkedések megtétele mellett is annyira tönk­re tették, hogy azok helyett újakat kellett vetnünk és plántálnunk. S mind ennek da­cára még is rendbe jöttünk, mert az idő­járás a károkat pótolta, mivel a későn vég­zett vetések, ültetvények a jól ki melegedett időjárásban kettőzött erővel nőttek és gya­rapodtak. így lesz ez a folyó évben is. Az idő­járás maga fogja pótolni késedelmességét, amely miatt eddig képtelenek voltunk elvé­gezni munkálatainkat. Ezért ajánljuk tehát közönségünknek, hogy készüljön el a meleg időszakra, mert már az is gyakran megtörtént, hogy az i- lyen időjárás után csak néhány napig tar­tott az a kellemes időjás, amelyben a ve­tés és az ültetés munkáját elvégezhettük. Résen és készen álljunk tehát, hogy a beálló legközelebbi alkalmat akadálytalanul kihasználhassuk. Adakkozzunk a rokkant katonák javára. Takartakodjunb a rézgáliccal. Az idén a rézgálic nemcsak nagyon drága, de a jelenleg rendelkezésünkre álló rézgálicmeny- nyiség nem fedezi a rendes szükségletet sem, ezért a folyó évben a szőlő permetezését a legnagyobb takarékossággal kell végrehajtanunk. Az tehát elsősorban a legfontosabb kérdés, hogy lehet-e szőlőt kevesebb rézgáliccal is a pe­ronosporától megóvni ? Lehet, még pedig a következő szempontok figyelembevételével ; 1. Gondos talajmunkával. Szőlőinkből távo- litsunk el mindent, ami nem odavaló ; száraz lom­bot, gályát, különös gonddal irtsuk ki a felverődő gyomot, gondoskodjunk arról, hogy szőlőnket men­nél jobban átjárhassa a levegő s a napsugár : ta­laja legyen teljesen tiszta. 2. Korai aggatással (kötözéssel.) A szétdőlt, lelógó hajtásoknál a nyirkos talaj közelsége okok­ból elősegíti a fertőzés bekövetkezését. A hajtáso­kat lehetőleg bokorszerüen kössük fel, a tőke al­ján és derekán kidomborodva dongásan kosár- szerüleg hagyjuk. 3. A bepermetezendő lombfelület csökkenté­sével. Ezt elérhetjük: 1. Ha a rendesnél 2—3 levéllel rövidebbre csonkázunk. 2. Ha a felesleges hajtásokat — főleg a sűrűn ültetett szőlőkben és a gyorsan utánanövő fajtáknál állandóan eltávolít­juk. 3. Ha nyár folyamán az ugarhajtások alsó és felső részéről egy-egy levelet eltávolítunk. 4. Ha a fürtöket viselő hajtásokról a fürt felett az ötö­dik levéltől kezdve, egy-egy levelet eltávolítunk. 5. Ha a hónaaljhajtásokat mindig idejében eltávo­Egy kis történet. Irta: Krizsán Vilmos. Csendes őszi este volt. A gyönge őszi szel­lő busán ringatta a fák fakó lombjait. Néha-néha egy-egy sárga levél megzörgette a többi leveleket, aztán forogva szállingózott lefelé. Egy kis patak futott alá a völgyben s andalítóan halk csobogása talán még ábrándosabbá tette az asszonyt, aki a parton ülve dudolgatott. Fiatal volt még s tele a lelke szenvedéllyel. Nem tudott beletörődni abba, hogy urát egy félévi együttlét után katonának vit­ték. Nagyon szerette az estéket, amikor ábrándoz­hatott. Ilyenkor maga mellé képzelte az ő híven szeretett urát s igy lelkében vissza-visszacsengett ,az ő hangja, mellyel mintha most is őrök szerel­met esküdne. És mindezeknek most félbe kellett maradniok, mert a hazának nagy érdeke megkí­vánta, hogy ő is ott — messze — ott legyen ... Nagyon szerette az urát, mindenről lemon­dott érte. Nem vágyott szórakozás után, rokonain kívül sehova se járt. Otthon dolgozgatott s éppen, hogy megkereste azt a pénzt, ami az anyja és a saját megélhetését biztosította. Csontos Ábris már két esztendeje nem látta hitvesét, két esztendeje, hogy szakadatlanul küzdött a haza szent földjéért. Többször kitüntetette magát vitézségével, személyes bátorságával. Szóval szíve­sen harcolt, de azért már őt is elfogta a vágy ott­hona után. ő maga akart meggyőződni arról, hogy mi történik otthon s nem lett e hozzá hűtlen oly hosszú időn át az asszonyi szív ? Jelentkezett is a parancsnokságánál már két Ízben is szabadságot kérni, de abban az időben nehéz napokat vártak és azért beszüntették a sza­badságolásokat. Végre harmadszor, derék szolgálatainak jutal­mául is haza eresztették huszonegy napra. Szabadságának harmadik napján az utolsó ál­lomástól falujáig — úgy gondolta — csigalassú­sággal halad vonata s hova-tovább nőttön-nőtt az izgatottsága. Pedig higgadt ember volt, a harcté­ren a járőrszolgálatokat is a legnagyobb hideg­vérrel teljesítette. De most, hogy kétségeket tá­masztott benne a kíváncsiság, szeretett volna ma­dárszárnyakon repülni a kitűzött cél felé. — Vég­re tünedezni kezdettek felfelé a falu házai. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Sokáig nézte szülőfalujának régen látott házait, aztán mit sem törődve a feneketlen sárral, nekivágott a hosz- szu útnak, hogy minél hamarább meleg otthoná­ban lehessen. Szivszorongva ért saját kis háza elé s próbálta gondolatait valahogyan rcndbehozní. Nem tudta, hogyan jelenjen meg háza küszöbén. — Végre benyitott. Tiszta, rendezett kis szobába lépett. Az éltető Nap most beszűrődő halvány su­gara megvilágította az asszonynak könnycseppek­kel teli arcát, melyek csillogva gördöltek alá a fi­nom vonásokon. Egy fénykép volt előtte keretbe foglalva, egy mosolygós arcú, kacérszemü fiú ké­pe. Az ő fiatalkori arcképe volt. Ezzel beszélge­tett szenvedélyesen szépen. Lelke sok titkolt ér­zéssel beszélt a képhez, szinte fanatikusan szólott hozzá, de biz az továbbra is csak mosolygott. Nagyon elmerült szemlélődésébe, mert nem hallotta férje halk kopogását, ki óvatosan közele­dett háta mögé. Egy felkiáltás s erőssen, hosszan mindketten egymás karjaiban pihentek. — Álmaim megvalósultak, — sóhajtott fel az asszony. — Úgy-ugy Maga az, kiért úgy vágy­tam, kit úgy, oly igazán, oly nagyon vártam. Igen! Tudtam, hogy eljön, hogy megérzi vágyakozáso­mat, nem hagy el, hogy . . . igen . . . igen te vagy, én kicsi uram . . . És megrándult asszonyi puha teste és fehér­re vált az arcza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom