Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-17 / 16. szám

1917. április 17. Nagybányai Hírlap 3. tes jelentést terjesszünk legmagasabb szine elé : a legközelebbi jelentésben való felenilithefés vé­gett mély tisztelettel kérjük szives értesítését, hogy kérésünk tárgyalását mikorra méltóztatott közgyű­lés napirendjére kitűzni. Hazafias ügyünk szives pártfogását úgy Országos Segítő Bizottságunk és a magunk, mint felsegélyezendő erdélyi véreink nevében előre is hálásan megköszönve, kiváló nagy­rabecsülésünk nyilvánítása mellett maradtunk, Bu­dapest, 1917. március 5-én Nagyságodnak kész­séges hive: Báró Jósika Samu s. k. elnök. — Gr. Szécseny Miklósné s. k. elnöknő. — HÍREK. Katonai kitüntetés. Veress József, az 51. honvéd tábori tarackos ezredhez beosztott, 5. honvéd tábori ágyús ezredbeli főhadnagy, ütegpa­rancsnoknak, Veress József főbányatanácsos fi­ának az ellenség előtt tanúsított vitéz és eredmény­teljes magatartása elismerésein Őfelsége a király a III. osztályú katonai érdemkeresztet a hadidiszit- ménnye! és a kardokat adományozta. A vitéz fő­hadnagynak ez a negyedik háborús kitüntetése. A nagy katonai hangverseny rendezősé­gétől nyert értesítés folytán tudomására hozzuk kö­zönségünknek, hogy a müvész-est jegyei, néhány földszinti álló és karzat jegy kivétel teljesen el­fogytak. Borzalmas öngyilkossággal vetett végett életének Papp Sándor misztótfaiui gazdálkodó. Ne­vezetesen, megunt életét dinamiítal oltotta ki, mely felsőtestének féloldalát teljesen összeroncsolta és szétszagatta. A 26=45 éves népfölkelőknek, kiknek most hétfőn kellett volna bevonulniok, a kifügesz- fett rendőrkapitányi hirdetmény szerint csak május 14-én kell bevonulniok. A halasztás a tavaszi mun­kák elvégzése céljából lett engedélyezve. Az állami főgimnáziumban szombaton tar­tattak a hadi osztály vizsgálatok. 7 tanuló tett vizs­gát a Vlll-ik osztályból. Az érettségi vizsga 16- án lesz. A nagybányai ref. egyházmegye 19-én fogja tartani tavaszi közgyűlését Szatmáron, Csaba Adorján és Széli György elnöklete alatt. Középiskolák tanéve a múlt heti lapok sze­rint már a jövő hó 26-án befejeződik azoknál az iskoláknál, melyek év közben nagyobb szünetet nem tartottak. Ahol azonban két hétnél hosszabb szünet tartatott, ott a tanévet junius végén lehet be­rekeszteni. A földbérletek meghosszabitása. A kor­mány rendeletileg intézkedett a földbérletek meg­hosszabbítása dolgában. A hivatalos lap közli ezt a rendeletet, amelynek értelmében azok a bérleti szerződések, amelyek meghoszzabbitott időtartama 1917. március 31-ike után 1918. március 31-ig járna le, a lejárattól számított egy évvel meghosz- szabodnak, ha csak a felek másként nem állapod­nak meg. Ez az intézkedés nem vonatkozik a két évnél hosszabb időre kötött szerződésekre. A meg­hosszabbítás melőzését lehet kérni, ha az ingatlan gazdasági hasznosítása a haszonbérlet nélkül is biztosítva van. A kérelmek fölött külön bizottság határoz, amely az elnökön kívül két tagból áll. A bérlőt a szerződésből eredő jogok a meghosszab­bítás ideje alatt is megilletik. Az Orsz. Magyar Bányászati- és Kohá­szat Egyesület Nagybánya-vidéki Osztálya szom­bat délután 3 órakor Nagybányán, a m. kir. Bá­nyaigazgatóság tanácskozó termében tartotta köz­gyűlését, melynek tárgyai a következők; 1. Elnö­ki bejelentések. 2. Titkár jelentése az 1915—1916. évekről. 3. Pénztáros jelentése az 1915—1916. é­vekről. 4. Pénztárt vizsgáló bizottság jelentése. 5. Előirányzat az 1917. évre. 6. Tisztujitás. 7. Indít­ványok. A gyűlésen Farkas Jenő elnökölt. A katonai parancsnokság vármegyénk al­ispánjához a következő megkeresést intézte: Hi­vatalos tisztelettel megkeressük, szíveskedjék a kö­zönséggel alkalmas módon tudatni, hogy a katona­temetőben nyugvó fiaink részére ne állíttassanak ők ma^uk keresztet, — vagy egyéb emléket, mert a hősök temetőjének művész és jellemző — vonását rontják, s főkép ártanak azon eszmének, hogy a hazáért elesettek közös nyugvóhelyén e- gyenlőség uralkodjék. Aki mégis mindenáron kü­lön akarja hősi hozzátartozójának emlékét megö­rökíteni, az hantoltassa ki és szállíttassa haza az illető‘tetemét és otthon tetszés szerint megteheti azt. A katona-temetőben azonban teljes egyenlőség kívánatos. Méncsikók vétele. A m. kir. földmivelésü- gyi minisztériumnak folyó évi február hó 19-én kelt 26.046/11. A. számú rendeleté érrelmében a folyó év tavaszán az állam részére apaállatként vásárlandó egy éves méncsikókért a kincstár 900 koronától 1200 koronáig terjedő árakat fog fizet­ni. Az eddigi gyakorlattól eltérően a folyó évi ta­vaszi méncsikó vásárlások alkaalmával két (2) é- ves méncsikók is fognak vásároltatni. Az ezekért fizetendő árak 2000—2200 korona közt fognak váltakozni. A tenyésztők méncsikó eladási szán­dékukat folyó hó közepéig a m. kir. földmivelés- ügyi minisztérium lótenyésztésügyi főosztályának még bejelenthetik, vagyis az erre vonatkozó ajánlatuk, illetve bejelentésük a hirlapilag közzé­tett határidőn túl is figyelelembe fognak vétefni. Vármegyénk alispánja a következő átira­tot intézte városnnk polgármesteréhez: A most dú­ló világháborúban a hazáért küzdő hősök emléké­nek megörökítése végett a belügyminiszter ur tör­vényjavaslatot nyújtott be az orzzággyüléshez, a- melyet a képviselöház már el is fogatott és amely­nek egyik rendelkezése a városok és községek kö­telességévé fogja tenni, hogy méltó emléken meg­örökítsék mindazon fiaik nevét, akik ebben a há­borúban a királyukért és hazájukért életüket ál­dozták. Ennek a törvényjavaslatnak képviselőházi tárgyalása során az a panasz hangzott el. hogy a hősök nevét megörökítő emléktáblák előállítása cél­jából máris több magánvállalat létesült, amelyek­nek ügynökei eláraszják az országot és különféle megtévesztésekkel, kiváltképpen a hatósági támo­gatásra való hivatkozással, sokféle visszaélést kö­vetnek el. Különösen felemlítették, hogy egyik vál­lalat a hősi halált halt katonák emlékének megö­rökítésére szánt egy márványtábla mintájára „Em­léktábla“ néven minta oltalmat szerzett, vagyis az említett mintát a budapesti kereskedelmi és ipar­kamaránál belajtromoztatta, ami részére az utánzás ellen oltalmat nyud ugyan, de egyébként hatósá­gi ...támogatást semminő irányban nem jelent. En­nek a vállalatnak az ügynökei aztán — a minta oltalomra hivatkozva — állítólag azzal vezetik fél­re a közönséget, hogy csak az ő vállalatuk van törvényesen védve és ennélfogva a hősi halált halt egyének emlékének megörökítése csakis az általuk ajánlott emléktáblák utján van megvédve, mert hi- szeu ennek utánzása törvénybe ütközik. A lajtro- mozás nyújtotta minta oltalmat ekként tudatosan olyan színben tüntetik fel, mintha az a hatóság pártfogásával és vállalkozásuk jogosságának kizá- jólagosságáeal volna azonos. Ez az eljárás a szán­dékos tévedésbe ejtésnek minden ismérvét magán viseli és minthogy a nagyközönség anyagi meg­károsításával is jár, a csalás bűncselekményét ál­lapítja meg. A közönség megfelelő tájékoztatása és további megtévesztésének megelőzése végett tuda­tom ennélfogva, hogy a hősi halált halt katonák emlékének megörökítése ügyében a kormány ré­széről mindeddig semminő intézkedés nem történt, ellenben a belügyminiszter ur jelezte, hogy ha a javaslat már törvénnyé vált, nem fog késni a meg­örökítés módozatára nézve a hatóságokat és a nagyközönséget tájékoztatni. Telefon előfizetők névsora. Nagybányán. Állami főgimn. 54 Bajnóczy Gyógysz. 50 Barna S. dr. iigyv. 39 Bernét Dezső 42 Borpatakii hat. in. 46 Borpatak Linótb. 98 Brach Simon 115 Csendőrség 13 Drágos Theofil dr. (Aurora takarék) 88 *Erdődy Ignác dr. 113 Farkas Lipót 81 Fernezelyi kénsavgyár nagy­bányai irodája (Gottesman) 19 Fogyasztási szöv. 30 Ganz-iroda 89 Glavilzky Károly 24 Godel Salamon 52 Gyümülcsvédekez. kisérl. állomás 83 Harácsek V. Utódai (Első magyar ált. bizt.) 3 m.-állomással 29 dr. Heppes Béla kir. közjegyző 40 Hirsch József 34 Hoffman Árpád 25 István Király szálló 76 Izr. hitközség 45 Jancsovits József 72 Jeremiás Jenő 17 Jár. szolgabir. hiv. 61 Kádár A. főorvos 4 Kereskedelmi Bank 80 Kir. bánysigazgatós. 1 „ bányakapitánys. 3 „ főerdőhivatal 2 „ főépitésvezet. 106 „ járásbíróság 65 „ postafőuök 100 „ vegyelemz. hiv. 105 Kornreich testv. 44 Krampfner Salamon 62 Kupás Mihály 26 Lőwinger Géza 95 *Makray Mihály dr. 6 Macskamezői vasút építési irodája 120 Mandel Mór 84 Máv. főnökség 11 Máv. forg. iroda 82 Máv. osztály mér. 91 Miskolczy S. ügyv. 112 Molcsány Gábor 23 Nagybánya v. takp. 21 Nanásy I. nyomdája 43 96 20 5 70 Nussbächer S. Pokol Elek Polgármesteri hiv. egy mellékáll. Radó Dezső Reinegger Gy. fogász 73 Rendőrkap. őrszoba 8 Révész J. ev. lelkész 18 Rosenberg Salamon 55 Rumpold Gyula vendéglője 15 Schreiber Kálmán 28 Schlick Ármin dr. ügyvéd 111 Silberger Lajos 22 Spinetti S. utóda 74 Steinberger S. és T. 3^ Steinfel Béla 53 Steinfeld Mór és fia 79 Stoll Béla és Stoll László ügyvédek Mellék áll. részvtak. 14 Stoll Tibor ügyész 35 Szabó Adolf Szamosvölgyi osz­tálymérnök Szt. István-torony tűzjelző Szőke Béla Troplovits Imre dr. ügyvéd Tűzoltó-laktanya Városi erdőhivatal „ közéleim. hiv. „ faraktár „ járv. kórház „ k^malom „ villamtelep Veresvizi bánya Vörös K. Kórház Virág István tímár Weisz 1. dr. ügyv. Widder P. gyógysz Winkler J. dr orvos 64 Zoltán László dr. (capsulagyár) 33 48 12 16 9E 9 87 72 47 60 36 10 77 97 92 67 99 58 A *-ga! jelöltek nyári állomások. Felsőbányán. Városháza 1 Csendőrség 10 Bajfalusi körjegyző 2 Kisbánya 11 Takarék pénztár 4 Bánya hivatal 12 Róth kereskedő 5 Alsófernezely. Kohóhivatal 1 j Kénsavgyár 2 Ritkábban Írjunk a hadifog jóknak. A Vö­röskereszt Egylet újból és külön nyomatékkai fi­gyelmezteti azokat, akiknek hozzátartozója orosz hadifogságban van, hogy legfeljebb két hetenként

Next

/
Oldalképek
Tartalom