Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-08 / 15. szám

X. évfolyam. Nagybánya, 1917. április 8. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavldéki Osztályának Hivatalos Közlönye. előfizetési árak: Egész évre S korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8 —o oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Di>. AJT'Äi NíiGY GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztősig: Huuyady János-u. 14. sz., hová a lapkőzlemények küldendő Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol az előfizetéseket ás hirdetéseket felveszik. Feltámadás. Harmadszor érkezik el hozzánk a Fel- tám dás napja, harmadszor emlékezünk visz- sza arra, hogy sok száz évvel ezelőtt Jézus ledobta magáról a lezáró követ és őrzői szemeláttára szállt fel a-, mennyekbe. Mikor ezelőtt egy esztendővel, két esz­tendővel a feltámadás napja felvirradt Eu­rópára, mind a két alkalommal azt remél­tük, hogy az a rettenetes vihar, amely Eu­rópát dúlja, meg fog szűnni, hogy a há- *boru lebéklyózásából a civilizált világ nem­sokára a békére fog feltámadni. Nem igy történt. A feltámadásnak, az örök hajnalnak, a legszebb ünnep szinbo- lumának először ellenségeink vezető férfi- ainak agyában kell elkövetkeznie. Amig ez nem történik meg, addig nem lehet béke, addig nem ünnepelhetjük igazán örvende­ző szívvel, vidáman és megnyugtatva a Fel­támadás napját. Ezt éreztük és igy mondtuk az előző két ünnepen. Most azonban más érzések­kel várjuk ezt a gyönyörű hajnalt. Orosz­országban, a legsötétebb reakció országá­ban megindult a feltámadás folyamata. Ha még e pillanatig pozitív eredménye, amely­től Európa a megnyugvást remélné, vagy remélhetné, nem is mutatkozik, két dolog bizonyos. Oroszországban a nép megmutatta, hogy máskép is létezik feltámadás, nem­csak úgy, hogy a vezetők, az országok lel­kiismeretlen politikusainak elméje világoso­dik meg, hanem lehet úgy is, hogy a nép maga támad fel és lerázza a követ, amely- lyel rabságba zárják. Bizonyos, hogy megremegnek az ural­kodók az entente államaiban. Poincarét köny- nyebb eltenni az útból, mint az orosz cárt, az olasz és angol alkotmány rigorózus ke­resztülvitele pedig amúgy is quantite negli- geable- Iá változtatja az uralkodót. Mi lesz, mi fog történni a világon, azt egyelőre sen­ki sem sejtheti. De van még egy nagy remény arra, hogy az igazi üdvözítő feltámadás nincs messze. Oroszországban már szabad beszél­ni a békéről. Azok a forradalmárok, akik minden látható jel szerint az entente egye­nes támogatásával kerültek kormányra, meg­szólalnak és minden szavuk a békét jelen­ti. Bethmann Holweg a kancellár pedig új­ból megragadja az alkalmat, hogy békesze- retetét és hajlandóságát hangoztassa, sőt egyenesen az orosz munkásoknak adja vá­laszul azt, hogy hajlandó békét kötni a a középeurópai szövetség. Olyan biztató jelek még egyetlen Fel­támadás napján sem mutatkoztak az égen, mint amilyenek most láthatók a politikai ho­rizonton. Nem fogunk többé csalódni vá­gyakozásunkban. Nem fogjuk többé Feltá­madás napján a békeidők feltámadását várni. Husvét után ez évben két ünnepe van a világnak. A piros, tüzes nyelvek ünnepe és Karácsony, a Megváltó születése. És mi meg vagyunk győződve róla, hogy a tüzes nyelvek ünnepe meg fogja világosítani a a most még sötét ententepolitikusi elméket, a Megváltó születése napjára pedig való­ban meg fog születni a Megváltó, a Béke. Nyugdíjasok helyzetéről. Napjainkban sok szó esett és esik a tisztvi­selők illetve a fix fizetésű alkalmazottak megélhe­tési nehézségeiről. Annál kevesebb szó esik azon­A bárány. — Irta: Strindberg Ágost — I. Herodes Antipas, a tetrarcha, Jeruzsálembe m mert a nép forrongani kezdett. Pilátushoz, a helytartóhoz szállt és a husvé- tot itt akarta tölteni, hogy a város ügyeit rendbe­szedje. Mivel előttevaló este a cirkuszban gladiá- tori játékokat nézett meg és utána orgiát ült, reg­gel sokáig aludt, oly soká, hogy házigazdája, aki várt rá, a ház tetejére ment fel. Előtte terült el a szent város Mória hegyével, Zion templomával és Dávid házával. Nyugatra és északnyugatra Sáron völgye hú­zódott a Földközi tengerig, amely öt mértföldnyi távolságban, mint egy kék vonal jelent meg a tisz­ta levegőben. Kelet felé emelkedett az Olajfák he­gye kertjeivel, szőlővel, olaj- és fügefáival és te- rebinusokkal. Lenn a Kidron-patak csörgedezett, partjai most tavaszi pompában ragyogtak, telve vi­rágzó babérfákka! és tamariskusokkal. A helytartó nyugtalan volt és gyakran meg­állóit a korlátnál, hogy a templom előcsarnokába nézhessen, ahol az emberek szokatlanul élénkek voltak, csoportokba álltak, amelyek felbomlottak, hogy rögtön újra összeál Ijanak. Végül megjelent a tatrarcha álmosan és vé­res szemekkel. Ridegen köszönt és azonnal leült, mintha kihallgatást adna. Nehezére esett azonban a beszéd. Álla lelögott és nem tudta, mihez fogjon, mert az éjszakai tivornya alatt egész mesterségét elfelejtette. Pilátus segítségére sietett: — Beszélj, Herodes, szived telve van és szel­lemed nyugtalan ? — Mit mondasz, testvérem ? — Arról a csodálatos emberről beszéltünk tegnap, a ki a népet fellázítja. — Igaz, igaz! Én kivégeztetem ezt a Jánost. Most is járkál a nép között ? Nem, most más valaki jár. — Ketten vannak ? — Igen, ez most más. — De ugyanaz a történetük : a kinyilatkozta­tás, amely megelőzi születésüket, azután a mese természetelleines születésükről, mint a mitológiai Perseusé és a történelem Plafonjáé. — Nem személyátalakulás ez csak? — Nem semmiesetre sem. — Hogy hívják ? Josua, Jesse . . ? — Jézusnak hívják és gyermekkorát állítólag az egyptomi Heliopolisban és Leontopoiisban töl­tötte el. — Valószinüieg valami bűvész vagy varázsló. Nem jönne ide, hogy szórakoztasson ? — Nehéz őt megtalálni, mert néha itt van, néha amott. De kikérdezhetjük a főpapot, ide hi­vattam és lent várakozik. — Micsoda zaj az lenn, a templom udvarán ? — A császár szobrát kell a szentélyek szen­télyében felállítani. — Helyesen van ! Felséges császárunk, Ti- bérius, őrülten járkál Capri-szigetén, verést kap Caligulától, az unokaöccsétől, ha unokaöcsnek le­het nevezni, miután a fiuk az anyjukkal léptek há­zasságra. És most Isten lesz belőle. Hahaha! — Antiochus Epiphanes Zeus szobrát állította fel a szentélyben. Az legalább Isten volt. De ennek a vadállatnak a szobrát, ha felállítjuk, fellázítjuk vele az egész népet. — Hát mit tehetünk ez ellen ? Hívd ide a főpapot. Pilátus elment és magával hozta Kaiphast, a főpapot. Herodes behunyta szemeit és kezeit öszekul- csolta a mellén. Mindent, ami szolgálat volt, úgy tekintette, mint szórakozásainak megzavarását és általában szerette a rövid elintézéseket. Mikor Pilátus Kaiphassal visszatért, a tetrarc­ha felébredt szundikálásából és nem tudta hol van és miről volt előbb szó. Pilátus előre lépett, elöljáróját felébresztette és figyelmét a történtekre irányította. — Zajonganak a templomban — volt első megfigyelése, mert ez zavarta alvásában. — Hja úgy, a főpap van itt. Micsoda zaj az ott lenn ? — Ez a galileai, aki erőszakra vetemedett és kikergette az üzéreket a templomból. Herodes kiváncsi lett. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom