Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-20 / 8. szám

X. évfolyam. Nagybánya, 1917. február 2C. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI BETILAP. Az Országos magyar Bányászati és Eobászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-«a oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőskor: Hunyady Jánoe-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: .Hermes* könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felöl, hol ez előfizetéseket és hirdetéseket felveszik. Ismét a liszt kiosztásról. Mint a fővárosi lapokból olvastuk, ki­rályunk őfelsége elhatározása folytán, fővá­rosunk didergő közönsége hozzá jutott a legbecsesebb és legszükségesebb dologhoz, a szénhez. Ez a nemes intencióju legma­gasabb elhatározás csak újabb bizonyitéka annak, hogy királyunk minden tekintetben szivén viseli népeinek ügyét. Elrendelte u- gyan is, hogy másfélszáz katonai fuvar a- zonnal álljon a főváros rendelkezésére, hogy a fűtéshez nagyon szükséges szén a város legtávolabbi részén lakó legszegényebb nép­osztályhoz is eljuthasson. Szivünk, lelkünk egész valónk örvend mikor azt tapasztaljuk, hogy a felettünk ál­lók, kik gondozásunkra és ügyeink ellátá­sára hivatvák, lelkiismeretesen teljesitik azt. Ám de kellemetlenül érint bennünket ha látjuk, hogy minden napos bajaink, ál­talános és közérdekű óhajtásaink nem or­vosoltalak, hanem sok esetben süket fü­lekre találnak. Különösen gondolkodóba esünk akkor, ha az indolenciát olyan csekély intézkedés megtételénél látjuk, amely máskülönben az A figyelőben. — Irta : Édes Imre. — I. Észak felől dudál a szél Csapkodja a havat. Mint kisértet a hómezőn Baktat egy kis csapat. H. Csak egynéhány kemény legény Aki figyelni megy, Léptük nyomán szikla gördül S aztán lavina h egy. III. Egy kis gödör, bokor tövén, Ahol lebujnak ők. Körülöttük pokol morog Mit Dante álma szőtt. IV. Egy közülük szemet mereszt . . . Sötét az éjszaka ! Hogy jő-e már, hogy buj-e már A kigyó fajzata ? ! V. Másik kettő behúzódva Egyik gyerek legény — összességnek nagy előnyére szolgálna. Ez úttal egy jelentéktelen kis intézke­dés megtételéről, vagyis ismét a liszt ki­méréséről teszünk említést. Nem is említ­jük az eme kiosztásoknál felmerülni szokott több rendbeli visszásságokat, méltánytalan­ságokat, igazságtalanságokat, amelyeket már számtalanszor felpanaszoltuk, hanem kizá­rólag a kimérés módját említjük meg csak. Ide s tova félesztendeje már annak, hogy a hetenként vagy két hetenként esz­közölt lisztkiosztások a legszégyenletesebb módon történnek. Számtalanszor szóvá tet­tük ezt a szégyenletes állapotot, kértünk, könyörögtünk ennek megszüntetése iránt s ez ideig mind hiába, mert elöljáróságunk még a mai napig sem látta elérkezettnek az időt arra, hogy valamelyes célra vezető intézkedést életbe léptessen. Az éhes, a ke­nyérért küzdő közönség reggeltől-délig, dél- től-estig sárban, vizben, esőben, hóban, dermesztő hidegben, ázva, fázva tülekedik, csakhogy az életének fenntartásához fel­tétlenül szükséges pár kiló liszthez juthas­son. Ezzel a mi hatóságunk mit sem tö­rődik, noha a már többször említett betű­rendes kiosztással mindezeket megszüntet­hetné. VII. Süvítve búg, nagyot csattan Egy Schrapnell ont golyót. A figyelő egyet sikolt S nem hall több földi szót . . . VIII. Keble mellől rózsaszín lap Nem egy kerül elő: Mindegyikén : „Gyere haza ! Vár egy hű szerető.“ A szemtanú. Egy dúsgazdag idősebb, előkelő olasz uridá- mának szenvedélyévé vált, hogy minden egyes ka­tonát, akit csak meglátott az utcán, nyomban meg­hívott az asztalához és dúsan megvendégelte. En­nek a szenvedélynek pedig az volt a rugója, hogy a nőnek nemcsak jó szive volt, de amellett haza­Ugyan, mit tegyünk ? kihez folyamod­junk ? kinek panaszoljuk el ezt a legrutabb, ezt a legszégyenletesebb állapotunkat? Ki segíthet ezen ? ki mentheti meg a közön­séget a temérdek idő hasztalan elpocséko- lásától ? ki mentheti meg a megfagyástól, a bőrig ázástól ? az agyontaposástól ? stb. Uraim ! Jól véssék emlékezetükbe, hogy őfelsége a király rendelte el, hogy azon­nal 150 katonai fuvar álljon a főváros szol­gálatába, mert Budapest népe nem dide­reghet ! Dr. Herczinger Ferencz j Futótűzként terjedt el a hir városunkban csü­törtökön reggel, hogy meghalt dr. Herczinger Fe­rencz. A jó barátok, a jó ismerősök mint óriási kérdőjelek állottak egymással szemben a lesújtó hir hallatára. Sokan nem is hittek a hírben, mert lehetetlennek találták, hogy az általános tisztelet­ben és közszeretetben álló és életének a legszebb korát élő tudós orvos, ily váratlanul költözzék el körünkből és közéletünk mezejéről. Sajnos, a le­verő hir szomorú valósággá vált. Kilenc órakor középületeinkre kitüzettek a gyászlobogók és meg* szólaltak városunk harangjai, hirdetve, hogy váro- sunKnak gyásza lett. Gyásza lett, még pedig fáj­fias érzésű és főleg kiváncsi természetű. Mindent akart és szeretett volna tudni a háborúról, a ha­di életről és a háborús eseményekről s főleg ér­dekelték őt azok a szinte csodás hőstettek, amik a csaták borzalmai közt olyan sűrűn megtörténnek. Persze Itáliában is gombamódra terem a Hári Já­nosok fajtája s Így a mi hölgyünk sok oly hajme­resztő mesét hallott, amik talán sohasem történ­tek meg. Ezeket azután áhítattal hallgatta és azu­tán sietett ismerőseinek továbbadni. Egy idő óta azonban állandóan csalódás érte. A meghívott és megvendégelt katonák ugyanis — valószínűleg e- zek igazi, a fronton járt hősök voltak — rendre, de szép csendben fogyasztották el az eléjük tálalt ételeket, de nem igen beszéltek a háborúról és igy a vendéglátó hölgy kíváncsisága kielégítetlen maradt. így járt az utóbbi hetekben francia va­dászokkal, néger lövészekkel, szoknyás skótokkal és sok más fegyvernemhez tartozó idegen és olasz katonával. A minapában azonban, amikor az urá­val egy kisebb vendéglőbe tért be, végtelen örö­mére az egyik asztalnál egy pompás és ragyogó uniformisu katonát pillantott meg, amilyet eddig még sohse látott.. Talán egy szerb vagy talán épen román ? — vélte a nő, de elvégre is ez mindegy, a fő az, hogy bizonyára egy igazi hős az enten- tebeliek sorából. A katonát nyomban meghivá, az köszönettel fogadta a hívást és asztalukhoz ült. Levelet néz: „anyám Írja Imát küld én felém“. VI. A másik egy arcképre néz — Gyermek és feleség! — „Ti vártok rám de hajh! egyszer Vájjon láttok-e még ?“

Next

/
Oldalképek
Tartalom