Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-13 / 7. szám
X. évfolyam. Nagybánya, 1917. február 13 TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagy hánya vidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. A megrövidített háború. Eddig hivatalos helyről mindig csak a háború meghosszabbításáról beszéltek. A- mikor Olaszország beleavatkozott a háborúba, a háború meghosszabbítását jelentette, Románia hadüzenete ugyanazt jelentette, Amerika mozgolódásakor is ettől féltek a külpolitikai tényezők, mindig a háború meghosszabbításáról volt szó. 1916. december 12-én elhangzott az első szó, amely ugylátszik megrövidíti a háboiu lehetetlenül hosszú életét. Ez a központi hatalmak békejavaslata volt. Akik távolabbról néztük a nagy külpolitikai eseményeket, úgy éreztük, hogy ez valóban a háború megrövidítését jelenti, hogy most látjuk a beláthatatlan háború végét. Azután ennek a nagy és nemes békeakciónak a hullámgyürüi eljutottak az elvakultság szikláihoz de megtörtek rajta és eltűntek rengeteg vértengerben. Ismét elborult a láthatár, és mi ismét hiába kémleltük a béke napját, nem akart felkelni. Most azután a központi hatalmak erejük tudatában fordítottak egyet a hangszeren. ügy látták és úgy érezték, hogy valóban nincs itt már más eszköz, mint a legvéresebb, legkegyetlenebb harc, és kimondták Anglia blokádját. Ezzel a hatalmas, erőteljes enunciációval kapcsolatban hallatszott először hivatalos helyről az a kijelentés, hogy ez az eszköz minden bizony- j nyal meg fogja rövidíteni a háborút. Tudjuk nagyon jól, hogy az entente ott tévesztette el a számítását, ahol a mi kiéheztetésünkkel operált. Ez nem sikerült, és most ezt a kétélű rettenetes fegyvert, a < központi hatalmak egyszerűen visszafordit- t ják, és Anglia torkára teszik. Ha a központi hatalmak kormányai e blokádot nyil- 7 tan és hivatalosan ki merik jelenteni, bi- l zonyára meg van hozzá a kellő eszközük és erejük is. Tudjuk, hogy most a háború legborzalmasabb, legrettenetesebb korszaka kö- l vetkezik, és ha ez a korszak bármily ret- t tenetes is lesz, utolsó része lesz a világ- j háborúnak, amelynek végében már a köz- j ponti hatalmak is remhykednek. És éppen azért, mert hivatalos hely- r ről, hivatalos hangon hangzott el az a meg- 5 állapítás, hogy ez az utolsó és kegyetlen eszköz a háború megrövidítését jelenti, kell minden erőnkkel most már rendelkezésére- állni a hazának. Egyelőre csak a tenger- alattjárók harca van tervbe véve, mint az- utolsó felvonás vezérlő motívuma. Bizonyos i azonban, hogy ezt a vezérlő motívumot más ■ kisérő dallamok is fogják követni és ehhez azután valóban szükség lesz minden egyes í hazafinak az erejére, tehetségére, szivére. Értsük meg : a központi hatalmak mindent megkiséreltek, hogy az entente politikusainak bebizonyítsák fölényüket. A harctereken csúfosan megverték az entente hadseregeit, a tengeren nevetségessé tették, áttörték Anglia blokádját és megsemmisítették Anglia korlátlan tengeri uralmáról szóló hipotézist, végül pedig csúffá tették az entente nagy hangon hirdetett kiéheztetési hadjáratát. / Mikor a harci eszközök nem voltak e- legendők, bebizonyították fölényüket és higgadtságukat a békeakcióval. Még ez sem volt elég. Jöjjön tehát most az ultima ratió, az entente kiéhezte- tése és döntő leverése. Nem kell sokká várnunk már a fölkelő napra. A háború megrövidülését már hivatalos helyről is hirdetik és a hivatalos helyeken magasabban állnak, messzebbre látnak, mint mi itt lenn. Még egy kevés kitartás, még egy nagy összecsapás, és akkor a sok sötét kegyetlenségre, fájdalomra és bajra, amelyet az entente lovagjai idéztek fel a földre, végre le fog sütni a béke áldott napja. Még egy próbálkozás. Az ántántnak az a kijelentése, hogy velünk csak akkor áll szóba, ha a meghódított területekről visszavonulunk, másnak, mint esztelenségnek Kudarc. — Irta: Léber János. — Kerekes Pista nem lett volna az „apja fia“, fia nem igyekezett volna még most — a háborús időben — nyélbe faragni szerencséjét. Hisz’ az apja — neves Kerekes Máié uram sem tett különben. Ö is most gazdagodott meg, mikor mások koldusbotra jutottak. És mig a szomszédok háza elfojtott sóhajokat takargat . . . addig az ő kúriája vigalomtól volt messze-hangos . . . De rá is jár még a rúd, nem kell félni, mint ahogy a fia is megkapta a magáét . . . Mert, hogy szavamat ne felejtsem, azon kezdtem a dolgot, hogy Kerekes Pista most akarta nyélbe ütni a szerencséjét . . . Házasodni szeretett voln’az istenadta. Mindjárt a farsangon, mert ha valamikor —, hát most kapós a legény. Azelőtt bizony rá sem hederitet- tek a leányok. Olyanféle furcsa alak volt szegény, akit a jó Isten is csak bánatában teremtett. Nem is volt kelete a leányoknál soha. Most akart tehát valamit kivinni, Most, mikor a leányok fejét már izgatta a párta és nem volt senki, aki őket befőkötőzze. De most aztán már ő benne is felforrt a sokáig elfojtott, régóta nyelt méreg: — Megálljatok csak . . .! — gondolta magában — most mutatja meg Kerekes Pista, ki ő a talpán . . .! — Mi volt most már neki Kengyel Klára ? (Pedig valamikor még a kisujját is szerette volna megcsókolni.) Egyenesen a Szabójék Erzsikéjére vetett szemet. Miért is ne ? Ha a leány gazdag — ő még gazdagabb, hiszen csak most is telket vett az apja. Hogy a leány mást szeret, nem őt . . . ? Mese beszéd ! Majd összeszoknak . . . Aztán punktum . . .! Imigy gondolkozott magában Pista legény, amig felszedte magára ünneplő ruháját, hogy leánynézőbe menjen ... — Rámás csizmát is húzott a lábára sőt még rozmaringot is tűzött a rek- lije gomblyukába . . . így állított be egy ünnepnap reggelén neves Szabó Gábor uramhoz. — Adj Isten bátya ! — vágta ki nagy hangosan. — Hozott Isten, Pista öcsém — volt rá a felelet — mi járatban vagy minálunk ! Foglalj he| lyet 1 — azzal egy széket tolt eléje a gazda. — Pista leült az elébe helyezett székre, de csak ropogtatta az ujjait, hogy hol is kezdje a dolgot . . . Mert hogy igazat szóljak, soh’ se merte volna ezt ő kelme máskor megtenni, csak most, amikor a többi ott harcol a fronton, ahol olcsó a halál, de a babér drága. Lassankint azonban összeszedte magát. Köszönt a lánynak is, akit szintén a szobába csalt a szokatlan vendég látogatása. — — Talán valami jó hirt hozol — igyekezett vágásba rántani Pistát a gazda, hogy olyan ünnepélyesen ellátogattál hozzánk ? — — Nem a’ uram bátyám ! — vette fel most már a szót Pista. — Egy kérés irányában jöttem. Nem adná-e hozzám a leányát feleségül ? Úgy gondolom, megfelelnénk egymásnak. Hisz’ az apám csak tegnapelőtt vett ismét egy telket és fordulási szomszédok is volnánk. Erzsi pedig már megérett a főkötő alá. — Szabó gazda meghökkent egy kissé erre a nem, várt kiruccanásra. Egyszer kétszer megpödö- rintette bajuszát, aztán meg emigy replikázott vissza! — Hát tudod öcsém, én tisztelem-becsülöm az édesapádat, még téged is. De már csak az
