Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-30 / 44. szám
1 2. Nagybányai Hírlap 1917. október 30. közepe óta nagyobb haladást eredményeztek, mint az előző hosszú évszázadoknak lenyűgözött munkája, föl kell mielőbb szabadítani. Mások viszont aggódva gondolnak e szabadon érvényesülő elemi erőkre s úgy vélekednek, hogy a központok sok mulasztást követtek ugyan e>, de a korlátlan verseny a világháborúnak amúgy is anarchikus állapotai közepette még sokkal súlyosabb bajokat o- kozhatott volna. Hogy a szabad kereskedelem mellett miképpen lábaltunk volna át a háborús viszontagságok hínárján, arról kevés gyakorlati tapasztalatunk van. Valahogy csak meg tudnánk állapodni a hazai gazdaság uj berendezkedése tekintetében, ha fogalmunk volna arról, hogy milyen lesz az elkövetkező világgazdaság rendszere. Mi itthon mindenesetre tiékés állapotokat akarunk, ellenben nem tudjuk, hogy a nemzetközi viszonylatokban a háború befejezése után helyreállnak-e majd a régi törvények és szabályok ? Mi arra törekszünk, hogy a háború után a Keletről és a tengerentúlról nyers anyagokat szerezzünk be és cserébe gyártmányokat adjunk, a Nyugatnak viszont gabonát, lisztet, fát akarunk eladni és azért cserébe gyártmányokat és munkaeszközöket óhajtunk vásárolni. De minden ilyen vásár kettőn áll. És nem tudjuk, vájjon a nyugati és tengerentúli piacok nem fognak-e előlünk elzárkózni s nem emeínek-e határainkon az eddigieknél is magasabb vámsorompókat. A világkereskedelem legnagyobb centruma tudvalévőén a védvámos rendszerre támaszkodik. Sőt Anglia most már vámvonalába akarja foglalni rengeteg gyarmatait is, melyek azelőtt nyitva voltak a világ összes kereskedői számára. Az északamerikai Unió pedig, melynek gazdasági hatalma, és ereje a világháború alatt óriásilag megnövekedett, uj csapásokon készül haladni és magának akarja lefoglalni Közép- és Délamerikának nagyjövőjü területeit is. Nagyobb kérdőjelek előtt állunk, ha Oroszország mérhetetlen területei és a rejtélyes kínai birodalom felé nézünk. Miképpen fog e gazdasági hatalmak közt elhelyezkedni a középeurópai blokk, amelyhez eddig csak a Balkán és Kisázsia csatlakoztak korlátolt termelésükkel ? Ennek az elhelyezkedésnek a meghatározása volna a végső cél, amelyet szem előtt kell tartanunk, amikor az átmeneti gazdálkodás módszereiről elmélkedünk. De ezzel a cél kitűzéssel sem lehetünk ma még tisztában. Ha ennek ellenére komoly elszántsággal és halálmegvetéssel igyekszünk is feléje, azt kell tapasztalnunk, hogy minden utunk, mely akár Róma, akár Stockholm felé vezet, egyaiánt tele van még rakva ellegséges aknákkal. És ha nem akarunk csüggetegen egy helyben vesztegelni, optimizmussal kell főifegyverkeznünk. Azt az erős hitet valljuk, hogy időjártával le fognak csillapodni a nemzetek mai gyűlöletének hullámai, a kulturanépek ismét békességben fognak megférni egymással és vontatva, húzódva, sok módosítással, de mégis csak megkezdik a nemzetközi árucsere munkáját. A józan ész diadala és az üzleti béke logikus következménye gyanánt reméljük ezt. Számolnunk kell azzal, hogy a nyersanyag készleteket, amelyek ma talán még kaphatók, egy távolabbi béke esetén nagy részben elharácsolják előlünk s azokat csak kerülő utón a háború szülte lánckereskedelem segítségével leszünk képesek beszerezni. És a nyersanyagok szállítása rengeteg nehézségbe fog ütközni, mert a német buvárha- jók most már havonkint egy millió regisztertonna hajóteret sülyeztennek el. Meg kell állapítanunk, hogy a rendelkezésünkre álló hajókon a különféle árukat milyen egymásutánban és milyen legsürgősebb szükségletek kielégítése végett kell majd az országba hozatni. Számolnunk kell továbbá a közélelmezés igényeivel, a hazatérő munkások foglalkoztatásának parancsoló kényszerével, az export számára dolgozó ipar és kereskedelem alimentá- lásának szükségességével, a világpiacnak dolgozó gyáriparral, a közép- és kisiparosok százezreivel és a közvetlen fogyasztókat ellátó kereskedőkkel. A nemzetközi árucsere megindításának feladatai oly nehezek, hogy a munka javarészét az államnak kell nálunk is vállalnia, amely e háború folyamán a legmeszebbmenő teljhatalmat összpontosította kezében.- E célból az államnak a béke munkájában is — úgy mint a háború alatt tette — összes polgárainak végsőig megfeszített erejét 'kell működésbe hoznia. Vagyis : mindenkinek sietnie kell a helyére, ahová a maga és a haza sorsa osztotta és az államnak megértéssel, az uj időknek megfelelő harmonikus jóindulattal kell a többet dolgozás elvét és lehetőségét előmozdítania. Ezért nem csak a képviselőválasztási jogot, de a gazdasági munka teljes '-mérvű kifejtésének módját is meg kell adni a legszélesebb néprétegeknek. Nem szabad ebből senkit sem kikapcsolni, sem iparost sem kereskedőt. A honfoglalás óla ilyen sors döntő korszak előtt még nem állt az ország, mint most, amikor a történelem eddigi háborúit messze fölülmúló vi- lágpusztlás után várjuk a béke boldog napjait. Igyekezzünk megérteni és kihasználni mindazt, amire a lezajlott nagy események megtanítottak minket. Csak tgy élhetjük el az igazi átmenetet azt, hogy a nemzet, mely nagyobb áldozatot hozott, többet szenvedett, mint valaha, mely most igazán megbünhödött a múlt minden hibájáért, uj korszak és szebb jövő felé haladjon. HÍREK. Kiadóhivatalunk tisztelettel értesíti szives olvasóinkat, hogy lapunkat ezután a helybeli olvasóinknak is postán fogja megküldeni. Esküvő. Dúsa Ernő gyógyszerész, katonai e- gészségügyi tiszt e hó 24-én lépett házaságra Barna Mariskával, Barna Sándor polgártársunk kedves leányával. Az esküvőre tanúnak hazajött a menyasszony fivére dr. Barna Jenő tüzérfőhadnagy is a harctérről, a másik tanú Pap Dezső volt. ! Szabó József. ! ‘“e8ha" a mi iósá8°s I i edes apank“ jelenti egyik gyászlap és mi is megdöbbenéssel jelentjük, hogy egyik tevékeny munkatársunk : Szabó József állami és ipariskolai lanitó fáradhatatlan életének 50 ik esztendejében, rövid de súlyos szenvedés után elhunyt. Város szerte mély részvétet váltót ki a gyászhir sőt akadtak olyanok is, kik az erős testalkatú férfi elhunytéban kételkedtek. Ám de a sors nem válogat, ezt már számtalanszor bebizonyította, sőt szomorúan tapasztaltuk, hogy nagyon sokszor oda is kinyújtja kérlelhetetlen karjait; hol kegyetlen végzetével alig gyógyítható fájdalmakat okoz és pótolhatatlan űrt támaszt. Ez a szomorú sors érte Szabó József csaladját is, mert az elhunyt törhetetlen igyekezettel küzdött családjáért és annak boldogságáért. Szabó József 28 évig szolgálta a népnevelés magasztos ügyéi, mely idő u- latt fáradhatatlan munkásságáért, becsületes magatartásáért nem csak tanítványai szeretetét és hozzája való ragaszkodásukat élvezte de kartársai tiszfüzve vezette az asztalhoz. Incselkedve modía: Asszonyom, ne vesse meg szegényes ebédemet, méltoztassék hozzálátni. Már elég volt a böjtölésből, mellyel életünk legszebb napja kezdődött és tart öröké. Nemde Édes ? Ahogy vesszük. .. Vagy örökkévalóság a napnak az a néhány perce, amelyet együtt töltünk ? Maga Édes Uram, korán reggel megy az irodába, délben haza jönn, bekapja ebédjét és aztán csak este láthatom, mikor a nyomában járó éjszaka megfoszt bennünket a boldogságunk tudatától. Nem hadjuk ám magunkat lelkem. A fiatalság és szerelem két oly erős hatalom, mely uralkodik mindenen. Morpheus szemébe kacagunk ébren . .. mámorosán, ölelkezve, szerelemmel egybeforrva ... A fiatal asszonyka szégyenkezve sütötte le szemét. A férfi pedig mulatságosnak találta zavarát, tovább folytatta : Ajk az ajkon ... szív a szíven ... tested patyolatja ... Az asszonyka lesütött szemét a férfira emelte és szikrázó tekintettel parancsolta : Halgasson, felejti, hogy kivel beszél ? A feleségével, akit tisztelnie, becsülnie kell. Sírva fakadt. A férfi most vette észre, hogy ártatlan asz- szonyához úgy beszélt, ahogy a szűzies nőhöz, különösen ilyen pillanatban beszélni sem szabad. Letérdelt előtte és úgy kérte ; Bocsásson meg kis bolió és ne legyen oly érzékeny ! Csak nem akarja ezt a napot megkeseríteni, amelytől csak gyönyört, édességet vártunk . .. A fiatal asszony lehajolt hozzá,-és amikora férfi végigcsókolta a könnyes arcát, engeszteléke- nyen súgta a fülébe ; Megbocsátok. És hogy ezt tettel is bizonyítsa, újra az asztalhoz ült, kínálás nélkül vett tányérjára egy darabka hqst és annak elfogyasztásával bíbelődött. A férfi is falatozni kezdett, miközben bűnbánóan mondta: Azért mégsem kellett volna ugy szivedre venni a szavaimat, hisz asszony vagy már az én asz- szonyom. A nő dacosan válaszolta : Ha asszony vagyok is, akkor is tessék frivol gondolatait elhallgatni. Érti ? A hang szigorú volt, de a tekintet békülé- keny, s amint evett, egyszerre csak teli szájjal megcsókolta a férjét. Szeretlek ! suttogta. Bájos szomorúsággal tette hozzá : De haragszom, hogy beelegyeztél egy napi szabadságba, csak legalább még egy napig lehetnél itthon. Nem lehet gyöngyvirágom, nem lehet, mert az öreg nagyon .a lelkemre kötötte, hogy most, amikor nagyon sok a sürgős munka, ne mulasszak többet egy napnál, inkább majd később. Istenem csak egy nap, panaszkodott a nő. Csak egy nap lehet egyedül az én szerelmes uram és parancsolóm. Kegyetlenség, igazságtalanság, melyre a feleségét imádó önérzetes férfi jogos daccal felelne: Elpityeredetf és összetette kis kezét, ne légy te sem gyáva. Akarj vakmerőt, nagyot tenni miattam. A férj büszkén düllesztette ki mellét, felcsapta fejét és ugy válaszolta: Nem tűrök gyanúsítást, mert gyáva nem voltam és nem leszek soha'! Az asszonyka odaborult a férfi dobogó szivére és ott csüggött, gyönyörködötfcsókok zápora között. így végződöt az első nap. A második nap ott kezdődött, ahol az első végződött: csókoknál.