Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-24 / 30. szám

X. évfolyam. Nagybánya, 1917. Julius 24. i 30. szám. TÁKSADALMI, S1É P I S 0 D A L M S ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybánya vidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos : Br. AJTAi HAüV GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztősé*: Hunyady Jáaos-u. 14. sz., hová a lapközlemények kiiidendő Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házbait a cinterem felől, hol az előfizetéseket éa hirdetéseket fel veszik. Nagy a nyomorúság mert megélhetésünk napról-napra már ezer­féle akadályba ütközik. Ennek egyik fő oka természetesen az, hogy minden termelő, i- paros és kereskedő okvetlenül megakar gaz­dagodni, a másik fő oka pedig az, hogy a termés kevesebb a rendesnél. A kivezető ut megtalálása azonban igen problematikus és ezért mi azon a véleményen is vagyunk, hogy a mai állapotnak javítá­sa és elviselhetővé tétele, kizárólag csak a kormánynak áll módjában. Sokan abban a hitben vannak, hogy — ha városunk elöljárósága erélyesen köz­be lépne egy maximáló rendelettel, a do­log rendbe jönne. Ám de az eddigi felmerült esetek és a több rendben megtörtént intézkedések az ellenkezőt bizonyították, vagyis azt, hogy va­lahányszor egy ilyen közbelépés, mint pl. a csirkéknek a piacon való hatósági meg­mérése és az árak maximálása megtörtént, az áruk rövid idő múlva elmaradtak a pi­acról, vagyis, amint a termelő látta azt, hogy az elérni szándékolt magas árat Nagy­bánya piacán a hatósági közlépés miatt el­érni nem tudja, produktumát olyan hely­re szállította el értékesítés végett, hol azt kénye-kedve szerint értékesíthette. Ez a kö­rülmény nagyon természetesen azt hozta magával, hogy — mivel az élelmi cikkeket nem hozták be, de azoknak kik életük fenn­tartásához szükséges mindennapiakat min­dég a piacról szerezték be, — el kellett, hogy menjenek a falvakba be vásárolni mert ellenkező esetben az éhen halásnak lettek volna kitéve. (így van ez napjainkban is.) Ez a körülmény tehát az, amely miatt a hatósági maximálás kellő eredményre nem vezethet, de talán még káros is. Ha tehát az eddig elmondottakat figyelem­be vesszük, feltétlenül arra a meggyőző­désre jutunk, hogy a mai nyomorúságos helyzeten kizárólag maga a kormány javít­hatna még pedig úgy, miszerint megtiltaná azt, hogy a termelő az áruját egyik megyé­ből a másikba, vagy egyik járásból a má­sikba szállíthassa akár eladás, akár pedig ajándékozás címén és kizárólag csak a fon­tos és speciális esetekben adna szállítás­ra engedélyt. A kormánynak egy ilyen irányú intéz­kedésére azonban legalább is a közel jö­vőben nem számíthatunk. Ám de, mivel a helyzet már napról-napról kezd váltságossá válni, de meg néhány hét múlva a beta­karítás ideje is elérkezik, ezért már most kell a városi elöljáróságnak e tekintetben magát a cselekvés terére elhatározni. Ne­vezetesen el kell határozni, hogy alakit egy bevásárló szervet, amelynek az lesz a hivatása, hogy a lakosság részére szük­séges bab, lencse, borsó, köles, burgonya stb. fontos élelmi cikkeket azon a vidéke­ken, hol azok nagyobb mennyiségben ter­meltetnek, bevásárolja és haza szállítja. Ez a cselekedet meg hozza a maga üd­vös hatását, mert hozzá jut a lakosság mindenhez és nem lesz a város reá utal­va arra, hogy nyomorúságos 7—8 méter mázsa babot — különféle és több rendbe­li percentekkel jól megterhelve legyen kény­telen átvenni a legkellemetlenebb dulako­A hűséges szemű János. Sátory főhadnagy a kát hónapi szabadságát természetesen arra használta fel, hogy az első vo­nattal hazajött a harctérről és sietett az anya­könyvvezetőhöz édes kis menyasszonyával. Már egy hete élvezték a nász édes mézét, midőn a vaskoronarendes hős igy szólt ifjú fele­ségéhez. Margitkám, Sárkány ezredes gyengédtelen célzásokat tett, hogy szeretne már egyszer nálunk vacsoráim. Én is igy tartom illőnek, hogy tiszttár­saimat meghívjam egy vacsorára. Úgy látszik már meguntad a társaságomat, válaszolt hidegen Margit asszony, akit már előre bántott a gondolat, hogy férje egy pár hét múlva újra el fogja hagyni. A főhadnagy akart valamit felelni, de látta az imádott szemekbe gyülekező könnyeket és igy inkább az ajakéba harapott. A fiatal asszony megbánta, hogy eljárt a szá­ja és biinbánólag hozzátette : Kérlek, mához egy hétre megtarthatjuk a va­csorát, de küldj fel arra az időre egy katonát, hogy segítsen. Legjobban szeretném, ha azt a Jánost küldenéd, aki múltkor a nyergedet hozta haza. Igen a csizmáim helyett. Az egy állat fi­acskám. De olyan szép hűséges szemei vannak. — Azt megengedem — replikázott a férj — de édesem az a legbutább katonám az egész ez­redben. Inkább küldök neked egy másikat. Látom már, hogy nem akarsz semmiben sem a kedvemben járni — kezdett pityeregni az asz- szonyka. Természetesen másnap a hűséges szemű Já­nos jelentkezett a fiatal nagyságos asszonynál, hogy segítségére legyen az estély rendezésénél, János tényleg mindent rosszul csináit, de a fiatal asszony restelte bevallani urának, hogy neki volt igaza, inkább tűrte a hűséges szemű János marhaságait. A fiatal asszony kezdett már féltékeny lenni Jánosra, midőn az asszony kijelentette, hogy nem tartja helyesnek, hogy a főhadnagy tegezze a Já­nost. Sátory nyelt egyet és elkezdte beavatni Já­nost a felszolgálás rejtelmeibe. Hallgasson ide fiam, mondta jóakaraíulag, amikor a vendég mellé áll, a bal oldalra álljon, a tálat tehát jobbkezével nyújtsa és a balkezét a de­rekára teszi. Igenis alássan — mondta János. Az asszonyka kiment. Sátory felhasználta közbe felesége íávoliétét és magyarázólag hozzá­tette. Te, mondta neki mély meggyőződéssel — ha valamit rosszul fogsz csinálni, hát kitépem mind a két füledet. Megértettél ? Főhadnagy urnák alássan jelentem, megér­tettem. Közben múltak a napok és elérkezett a va­csora napja. Margitka egész nap sütött, főzött, nem hagyta, hogy a cseléd segítsen, természetesen estére óriási fejfájást kapott úgy, hogy mikor Vö­rös őrnagy, az első vendég megérkezett, halálosan kimerülve rogyott le a díványra. Szerencse az ezredes ur ő méltósága és mél- tóságos felesége félórai késéssel érkeztek az es­télyre, úgy, hogy addig a fiatal asszony valameny- nyire összeszedte magát. Szegény Sátoryról a verejték csurgóit. Néki elég gondja volt Jánossal, akitől irtózatosan félt. János erős lámpalázzal küzdött, mikor ész­revette, hogy a vacsorán Tihanyi főhadnagy is részt fog venni. Tihanyihoz kellemetlen emlékei fűződtek, egyszer kapott tőle egy pofont, mert a főhadnagy ur fejébe vette, hogy Jánosnak meg kell tudni különböztetni a reksumot a linksumtól. Elme­rengéséből Sátory zavarta fel, aki meghagyta, hogy hordja fel az első fogást. János bejövetelekor Tihanyi főhadnagy egy visszafojtod nevetést hallatott. Jánosban felébredt a csak azért is. Most ő majd megfogja mutatni, hogy ő nem olyan buta, hanem megérti amit ne­ki mondanak. Jobb kezébe vette a tálat, oda állott az ez­redesnő ő méltósága bal oldalára és a bal kezét pedig rátette — az ezredesné ő méltósága dere­kára. S miközben egy pillanatig igy átölelve tar­totta az idős hölgyet, diadalmasan nézett Tihanyi főhadnagyra, miközben Sátory főhadnagy és ifjú felesége székük alatt a poklot érezték megnyílni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom