Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-10-24 / 43. szám
2. Nagybányai Hirlap 1916. október 24. azokban az időkben telepitték, amikor a korlátlanul terjeszkedő filloxera miatt nagy válságban volt a hegyi szőlőnk is. Abban az időben sem a homokban fillexerátöl való mentességét, sem az amerikai fajtáknak, meg a gyérítésnek biztonságát hosz- szu évek tapasztalata még nem igazolta. A talián nép akkoron a hírhedt behozatali borklauzula védelme alatt nemcsak elárasztotta Ausztrián kivül hazánkat is olcsó borral, hanem épen a fogyasztók ízlését és szükségletét tartva szeme előtt, balga fejjel irtani kezdte Apulia évszázados olajfáit és területükön, valamint a rozstermő síkságot is fehér szőlőfajtákkal óriási mértékben betelepítette. A most, 20—25 év múlva a „Vigneti nostri belliszime“, mint amiként az Olaszok eme uj telepítéseikre büszkén rámutattak, bizonyára annak a filloxerának i- vadékaitói pusztulnak, amely ama bizonyos félméternyi mélységben talált egy filloxerán kivül a megvizsgált szőlő élt, de amelyet az olasz zseniálitás és lelkiismeretesség akkoron nem látott. Most bezzeg látja s azt is tapasztalja, hogy az Isten nemcsak bottal és nem mindig azonnal ver és, hogy a „secro egoismo“, a szentséges önzés előbb-utóbb megtalája a maga boszülóját ! Eszerint az olasz irtás más rovásra tartozik, azt hagyjuk figyelmen kivül és térjünk vissza az előbbi négy irtásra. Mind e négy államban az volt a czél, hogy a már vesztének indult kis szőlőterület feláldozása árán mentség meg a filloxerától a még teljesen mentes többi nagy szőlőterületet, amely teljes termőerejében megtartva, kártérítést nyújt az ö érdekében feláldozott kis terület gazdáinak. Ez a gondolat nemcsak tetszős, hanem helyes, de csak addig, ameddig biztos, hogy a feláldozott terület csakugyan meghozza a hasznot, azaz csakugyan megmenti a nagy területet. Azonban csakhamar kitűnt, hogy az ellenséget, a filloxerát, nem ismerve, az irtás nem vezetett czélhoz. Az első Franciaország volt, amely ezt belátva, abbahagyta az irtást; második voltunk mi (Pancsova) és harmadik vo't Svájcz; holott Németország még ma is kitart az irtás mellett. Hogy miért és vájjon okkal-e, az a német szakköröknek (szőlősgazdák és szakembereknek) a dolga ; nekem nincsen sem jogom, sem kedvem, hogy a német filloxerát bíráljam. Azt hiszem, hogy e bírálatot magyar ember, aki nem ismeri a német szőlőbirtokviszonyokat és a szőlőterület árát, nem is értené meg. Mielőtt azonban az igy végzett irtásból levonhatók a tanulságot, szükséges, hogy megemlékezzem egy különös tanulságos hazai irtás-esetről. Nálunk a paucsovai és kolozsvári irtáson kivül, hogy más esetekről ne szóljak, volt még egy jelentékenyebb eset, amelyben az irtás húsz évig foiyt s eleinte — a közfelfogás szerint — jó eredményivel. Ez a pozsonyi szőlőhegyeken folytatott irtás. Pozsonyban a filloxera 1880-ban mutatkozott sott az irtás 1890-től 1900-ig. tehát 20 évig tartott. A huszadik esztendőben — 1900-ban — azonban a pozsonyi szőlősgazdák feljajdultak, hogy az irtás költsége, illetőleg a fizetendő kártériíés, egyre fokozódik s már elérte azt a mértéket, hogy azt a megmentett szőlők gazdái nem bírják meg többé ! A felvetődő kérdés tehát az volt, hogy mi történjék — ezután? Akkor sokáig jártuk-bujtuk hivatalosan a pozsonyi szőlőhegyeket, hogy lássuk az állapotot s azt, hogy mit használt 20 évi irtás? Akik akkor ott voltunk, azok közé — amennyire emlékszem — Vargha Imre nyug. sző!, és bor. főfelügyelő, Mayer Henrik szol. és bor. főfelügyelő és több pozsonyi hivátalos emberen és szőlőgazdán kivül, e sorok irója is tartozott. A szemle végén arra a tapasztalatra jöttem, hogy a 20 évi irtás tulajdonképen hiába volt, mert a pozsonyi szőlőhegyen a filloxera ezen irtás nélkül sem terjedt volna gyorsabban és nagyobb mértékben, mint amiként tényleg terjedt. Ugyanekkor ajánlottam, hogy ezt az irtást hagyják abba, mert a filloxera a jövőben sem fog gyorsabban terjeszkedni, mint eddig ; kívánatos azonban, hogy a már filloxerás részeket ne hagyják magukra, hanem ültessék be alanynak való amerikai szőlőfajtákkal, vagy európai fajtával s ez esetben gyérilsék ezt, mint általában a fertőzött régi szőlőt rendesen ! Az ezután felmerülő uj fertőzéssel szintén igy kell bánni. Azóta 17 esztendő, telt el. A pozsonyi szőlőhegyen nem irtják a filloxerát s ez bizony egy hajszállal sem terjed gyorsabban, mint ezelőtt. Aki Pozsony határán átutazik, az ugyan sajnálattal fogja látni, hogy szőlőhegyen van itt-ott egy kisebb üres folt, amelyet akár oltvánnyal, akár gyéritett európai szőlővel, el lehetett volna tüntetni, de sajnos, e foltok gazdái ezt nem tették. A tagadhatlan Valóság azonban mindenesetre az, hogy a szőlő- területnek legalább 90%-a megvan és terem rendesen, noha a filloxera már több mint 37 esztendeje pusztít benne. Hogy a pozsonyi szőlőhegyeknek eme 37 é- ves ellenállása mit jelent, azt igazán csak akkor mérlegelhetjük, ha fontolóra vesszük, hogy a budai szőlőhegyeken (Gellérthegy környéke, Török- véz-dülő stb.) szinte 1880-ban állapították meg a filloxerát és amig a budai szőlőhegyek már tiz évvel később — 1890-ben — teljesen oda voltak (sőt akkor már javában irtották a filloxera-kipusz- titötta európai fajták helyére azonközben ültetett közvetlenül termő amerikai fajtákat is), addig a pozsonyi szőlőhegy 37 esztendő múlva, megtépázva bár s itt-ott fontosán is, megvan saját erejéből még ma is. Ezt nem az irtásnak, hanem más tényezőknek kell tulajdonítanunk, de e tényezők ismertetése nem tartózik ide ; ide Csak ama következtetés tartozik, amelyet az imént kiemeltem, hogy a pozsonyi szőlőt nem az irtás mentette meg a filloxerától. Ezzel pedig oda jutottunk, hogy az az irtás, amikor az élősködőtől úgy akarunk megmenekülni, hogy vele együtt kiirtjuk a gazda növényét (a filloxerával a szőlőtőkét, a vértetüve! az almafát stb.) nem vezet célhoz sem akkor, amikor azt a feltétlen rendelkező joggal biró hatóság követeli (francia, svájczi irtás, magyar országgyűlési hatá- razat és a pancsovai filloxera irtás), sem akkor, amikor az a helyi hatóság és a tulajdonosok együttes akaratából fakad (pozsonyi fiiloxerairtás) s végül akkor sem, amikor erre a gazda saját akaratából (haragjában, dacából, fehérvármegyei hernyófészkes fákirtása) tökéli el magát. Nem vezethet pedig célhoz ez az irtás azérí sem, mert az ezer eset közül 999-szer nem egyéb, mint a teljesen kétségbeesett és minden reménye- veszíeít embernek sötétbe való ugrása. Ennek az irtásnak, vonatkozzék az akár a rákosligeti vérfet- ves aimafára, akár a pancsovai fiiloxerás tőkére, csak akkor van meg a maga jogosult és gazdasági alapja, ha biztosak vagyunk afelől, hogy eme irtással gyakugyan célt érünk és az élve hagyott, valamint az utólag ültetendő almafákat Rákosligeten, az újonnan ültetendő szőlőt pedig Pancsován, vagy ha nem is Rákosligeten, avagy Pacsován, akkor- szomszédságunkban és az ország többi részében megmentjük, azokat termőd erőben, tehát gazdasági jelentőségükben teljesen megtartjuk ... Ezt azonban nem érjük el ; sajnos, ahogy nem értük el Pancsován, azonképen nem éri el a rákosligeti községi elöljáróság még akkor sem, ha ebben a világ legjobb szándéka és legnagyobb jóhiszeműsége vezetné. Pancsován azért nem értük el, mert akkor már tele volt a hazai szőlő filloxerával s ahol az még tiszta volt, oda az ezerfelől juthatott; Rákosligeten ugyanaz az eset, mert hiszen környéke tele van vértetüvel. Aki erre a szigorú eljárásra és legtöbbször kétélű fegyver alkalmazására rászánja magát, legyen az hatóság, vagy magánember, az jól fontolja meg tehát a dolgot. Ha kiirtja, vagy kiirtatta a filloxerás szőlőt, hogy azt uj európai szőlőfajtával gyérítés végett ültesse be, vágj ha erre a kiirtott helyre amerikai oltványt ültet, vagy, hogy az itt kiirtott kötött talajú szőlő helyett másutt filloxerától mentes homokon telepit újat, az jó és gazdaságilag helyes dolgot mivel; de aki filloxerás szőlőt azzal a szándékkal irt, hogy ezzel egy nagy vidéket mentsen meg a filloxerától, az a XIX. és a XX„ században nemcsak Európában, hanem Amerikán kivül más világrészben is elkésett munkára vállalkoznék . . . S ugyanígy vagyunk az ugyancsak a- merikai származású vérteíüvel is : a tőle meglepett fák irtása szintén elkésett dolog! Ma a meglepett almafáknak megóvása, megvédése, megmentése a fő- és nemcsak feltétlenül szükséges, hanem lehetséges is. Végre is több mint 100 esztendeje, hogy a vértetü Amerikából Francziaországba jutott s ha meg is engedem, hogy ott sokat szenved az almafa e rovartól, az még nem pusztul ki ott a vértetü miatt, vagyis nyilvánvaló, hogy az almafa megél a vértetüvel. Mennyivel vigabban élhet meg az almafa akkor, ha azt a vértetüvel folytatott küzdelmében megsegiljük ! Vériéiül, filloxerát nemcsak lehet, hanem kell is irtani, de fát nem, hacsak akkor, amikor az csakugyan hasznavehetetlen, rossz, elvénhedt és megtartása csak kiadással, de haszonnal nem járna. Vannak azonban, akik bizonyos esetben jogosultnak tartják a vértetves fáknak hatósági kiirtását. Ez állítólag akkor következik be, ha a tulajdonos többszörös figyelmeztetés ellenére nem tisztogatja meg fáit, illetőleg nein védekezik kellőképen a vértetü ellen. Én azonban azt tartom, hogy ez az irtás akkor sem megokolt. Végre is nem a fák kipusztitását, liánéin termőerejüknek s ennek a révén termésnek a biztosítását célozza a vérte- tüirtás s a vértetü ellen való védekezés: ha pedig a hatóság kiirtja a fát, hogy hajthat ez azután hasznot ? Ne irtassa, hanem tisztogassa meg a hatóság az illető fát és fizetéssé meg az árát a mulasztóval! Ez lesz a helyes eljárás. Más megbirálás alá esik az oltványiskolából kikerülő vértetves fának a megsemisitése. Az ilyen vértetves fiatal fát, ha a faiskola tulajdonosa nem óvla meg faiskolájában 2—3—4 év alatt a vérte- tütől, meg kell semisiteni, ha a piacra kerül, vagy ha oda viszik. E fiatal fából legtöbb esetben nemcsak nem lehet termő fa, mert élete 8—10-ik évében elpusztul, hanem bajt okozhat azzal is, hogy elviszi a vérletüt olyan helyre is, ahol eddig még nem volt meg s a gazda csak azért vette meg a vértetves oltványt, mert nem ismeri a rajta lévő bajt s nem tudja, hogy az újonnan vásárolt fáján lévő sebek, fekélyek, fehér foltok mit jelentenek ? Itt — ebben az esetben — a közérdek és a nagyobb bajnak kisebb bajjal való meggátlása jogosult s ezért az ilyen piaci árunak, vértetves alma- faoitványnak baltával, tűzzel való irtása nemcsak jogosult, hanem égető szükség és hatósági kötelesség is! Adakozzunk a rokkant katonák javára.
