Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-04 / 14. szám
TARSAr»AL.MI És SZÍÉJPmOBA^MI HETILAP Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavldéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztősig: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: .Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket felveszik. lfiszonyanh Németországhoz a háború után. Még folynak az öldöklő harcok, a béke kiáltásoknak még nyoma sincs, mégis mindnyájunkat foglalkoztat már most az a kérdés, hogy mi lesz a háború után ? A kérdés szövetségesünket, a németet is gondolkodóba ejti és talán nem is lesz érdektelen ezt a kérdést német megvilágositás- ban látni. Prof. dr. Otto Hötzsch : Oesterreich—Ungarn und der Krieg cimü Berlinben most megjelent könyvében többek között ezt Írja: A mai harcokban, melyekben Németország és a Monarchia élet-halálra egyesült, beválik az a szövetség, melyet Bis- mark és Andrássy kötöttek. Egy népjogi szerződésből a nemzetek szövetsége lett, olyan nemzeteké, kik ma teljesen egynek érzik magukat. így történt, hogy a háború folyamán több olyan eszme ébredt újra, melyeket már évtizedekkel ezelőtt kimondottak. Bismark azon óhaja, hogy a nemzetek szövetsége alkotmányjogilag biztosittassék, most uj színben jelenik meg előttünk. Az a kérdés, hogy a katonai vonatkozások hogyan tarthatók fenn a béke idejében is, szintén e háború tapasztalatainak eredménye lesz. De különös megfontolás tárgyává kell tennünk már most azokat a gazdasági vonatkozásokat, amelyeket a háború után is ápolni kell mindkét állammal. A háború a gazdasági életet annyira befolyásolja és oly nagy mértékben hat rá átalakitólag, annyi útmutatást ad, amelyek csak a háború után tekinthetők át, hogy egy, a háború folyamán kötendő gazdasági szövetség csak ártalmunkra lehetne. Ép ezért ne siettessük a kérdésnek gyakorlati megoldását Ellenben készítsük elő a közvéleményt és gyűjtsük össze a megoldáshoz szükséges anyagokat és igyekezzünk, hogy hasonló előkészítő munkálat létesüljön a velünk szövetséges Monarchiában is. Ha ez alkalmat fog nekünk adni arra is, hogy szövetségeseink életéről és azok államszervezetéről többet tudjunk meg, ez csak örömünkre fog szolgálni. Mert e tekintetben úgyis sok a pótolni valónk! A Monarchia és Németország közötti szellemi vonatkozásoknak a legszorosabbaknak kell lenniök, pedig valljuk be, hogy ezen a téren az utolsó évtizedekben részünkről nagy mulasztás történt. Ki érdeklődött nálunk az osztrák, csehek, lengyelek, ruthé- nek gazdasági élete vagy szellemi tevékenysége felől ? Az erdélyi szászokkal fennálló vonatkozásokon kivül, ki ismerte be nálunk a magyarországi viszonyokat? Ez a háború azonban megmutatja nemcsak nekünk, de az egész világnak, menynyire összetartoznak a Monarchia és Németország. Megtanít a háború bennünket arra is, hogy szövetségesünket nem szabad mindjárt kritizálni, ha ott nincs minden úgy, mint a hogyan mi szeretnénk. Mert az Osztrák-Magyar Monarchiában nem is lehetnek ugyanazon állapotok, mint nálunk. Mert mint ahogyan mi, északi németek el ismerjük a külömbséget a mi és a délnémetek viszonyai között és viszont, úgy meg kell azt értenünk és be kell látnunk hü szövetségesünk életében is. De azt is tudjuk, hogy a Monarchia az állameszme és a nemzeti ideálért való küzdelemben különösen nehéz helyzetben van és a népek életében nem a teóriák uralkodnak, hanem Bobulince. Napok óta vészterhes hírek keringtek a levegőben : az oroszok minden áron át akarják frontunkat törni, óriási erőket vontak a mi arcvonalunk ezen szakasza elé, nagy számú nehéz tüzérséget vonultattak fel; pontos belövéseiket meg is kezdették, ami mind arra engedett következtetni, hogy készülődésük komoly. Mindkét részről fokozott földerítések folytak a repülők által, kisebb osztagok már harcokat is vívtak, meleg volt a levegő, valami égett. Bobulince a lassú folyású, halban dúsgazdag, kanyargós Strypa nyugati oldalán fekszik. Szegényes elhagyatott falu, de sajátságosán nem mutatja, hogy a környéken nagy csaták dúltak volna. Pedig éppen ezredünk a háború legelején első dicsőséges csatáját itt vívta, e községtől nyugatra, az erdős magaslatoknál. A községből saját jól épített hídjaink vezetnek át a mocskos Strypán, amit a megolvadt hó sárral keverve festett „oroszos“ szinre, majd átjutva, egy hirtelen magas hegysor nyúlik párhuzamosan a Strypát kisérő országuttal. Ezen a magaslatokon vannak saját ágyúink felállítva, berendezve úgy, mintha tényleg arra számítanánk, hogy a háború 3-ik 4-ik évét is itt fogjuk tölteni. Ezektől már nem lehetnek messze az állások, hiszen a mi honvéd tüzérünk oly vakmerőek, hogy nem ritkán a rajvonai mögött csupán pár száz lépésre állítják fel ágyúikat. A sok domb közül kiemelkedik a Bobulince, 384 magassági pont, melyre egy feneketlenül sáros, rossz ut vezet. Ennél a magaslatnál s ettől délre próbálkoztak az oroszok újra, hallatlan könnyelműen feláldozva sok emberüknek az életét talán a legjobb ezredeikből. A mi hadosztályunk nem volt állásban, csupán tartalék viszonyban, ahova a mi nagy pihenőnkből 2 napi gyors menettel ide meneteltünk. Januar 1-től nap-nap után próbálkoztak az oroszok, de sehol sem tudtak drótakadályainknál tovább jutni, ott a legnagyobb tömegtámadást is rommá lőtték kitűnő honvédeink. Ritkán lát az ember olyan lélekemelő jeleneteket, mint az a néhány, melynek szemtanúja voltam. Ha megmozdult az orosz, ezek nem törődve az irtóztatos schrapnel-esővel, kiültek a fedezék tetejére és tele torokkal énekelték: „Isten áldd meg a magyart“ s közbe sortüzeket zúdítottak a bujkáló oroszokra. Kitűnő legénység volt, bátor, vakmerő. Január 5-én és 6-án általános csend volt az egész vonalon, majd mindenkiben gyökeret vert a hit, hogy Ivanov offenzivája itt is holt pontra, ci- vilesen mondva: „csődbe jutott.“ És igy minket az állások földmunkáira kirendeltek, hogy azok teljesen tökéletesek legyenek. 6-án is dolgoztunk és 7-én hajnali 5 órakor befejezve munkánkat, indultunk szállásainkra visz- sza, mikor egy küldönc futva hoz egy írásbeli parancsot, hogy a zászlóalj azonnal menjen a nagy vízmosáson végig és egy domb mögött álljon meg, ahol további parancsot kapok. A meglepetésből fel sem ocsúdtunk, mikor egy telefon-állomásnál jelentik: „a Bobulincén az ellenség áttörte x. ezredet, ereje körülbelül egy dandár. Veszem elő a térképet, melyen hamar felfedezem tőlem jobbkézre mintegy 600 lépésre a híres Bobulincét . . . s mig igy tájékozódom, egy más parancs jön : „zászlóaljával azonnal menjen általános délkeleti irányban ellentámadásba, irány a Bobulince . . .“ Legközelebb a Oy. és G. századoknak azonnal parancsot adok az ellentámadásra, midőn látom, hogy a Bobulincéről a saját tüzérségi megfigyelőnk futva jön vissza, elébe küldöm a segédtisztet, hogy intézzen hozzá kérdést a helyzetről. Csak annyit tudott mondani: „gyorsan támadni“ s összeesett. Baloldali lágyék lövést kapott.
