Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-21 / 12. szám
IX. évfolyam. Nagybánya, 1916. március 21. 12. szám. TARSAÜALMI ÉS S2ÍBPIROI>A __MI HETIIjAP Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre S korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — iá oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. «JTÄ! NAGY GÁBOR. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket felveszik. Ünnepeltünk. Elmúlt március 15-ikea mi szent napunk. Boldogok lehetünk, hogy ezt a szent napot megünnepelhettük. Mert hiszen a gyakori hadba vonulások annyira megrit- kitották sorainkat, hogy hazafias ünnepélyeket itt-ott rendezni már alig lehetséges. Nálunk, hála az Égnek ezen a téren nem érezzük a hiányt, művészink és művésznőink vannak számosán, tehát ünnepeltünk is. Leginkább gyönyörködtünk a- ranyifjuságunkban, serdülő leánykáinkban, kik valamennyien már most kiállanák a tüzpróbát, ha a sor reájuk kerülne. Ezért mondottam multi cikkemben, hogy ne csüggedjünk, ne aggódjunk, hanem ünnepeljünk, mert ünnepelnünk kell! Ünnepelnünk kell pedig azért, mert csak ez által tarthatjuk ébren nemzetünkben, annak serdülő ifjúságában a törhetetlen hazaszeretet. Hazánk története szerint nekünk a törhetetlen és a megalkuvást nem ismerő hazaszeretetre mindig nagy szükségünk volt, bizonyára ezután sem nélkülözhetjük, mert ha egyik kezünkben a kalapácsot forgatjuk, a másik kezünkben állandóan a kardot kell tartanuk. Hatvannyolczszor derült már a magyar hazára az 1848. március 15-íkének örök- emlékezetü napja s ez a nap nekünk most még szentebb volt mint valaha, mert ádáz ellenségeink megakarhak bennünket ezeréves önállóságunktól, hazánk szabadságától tosztani. Ez nem lehet! Hiszen nem ezért küzdöttünk mi hosszú évszázadokon keresztül, hogy drága kincsünktől, a megszámlálhatatlan romboló sáskahad által megfosztani engedjük magunkat. Drága ifjúságunk! Leendő honleányaink ! Ünnepeljetek! Ez nektek a szent hivatástok. Szent áhítattal tekintsetek az .1848 március 15-ikére mindig,' emberi korotoknak a legvégső határáig. Ebből mentjük mi is az erőt, különösen mikor látjuk, hogy fáradalmaink és küzdelmeink nem vesznek kárba, hanem figyelmes eszetek, lelketek átérzi azt, ami jövőben nektek is fog osztályrészül jutni. Mi már tudjuk, számtalanszor tanítottak ezekre a mi ősapáink, de napjainkban tapasztaljuk is, hogy mi az a hazaszeretet és az a törhetetlen ragaszkodás imádott drága hazánk minden egyes rögeihez. A nagy idők nagy emberei nagy részt már lepihentek örök sirálomra, a szeretett édes anyánk kebelére s csak alig nehány roskadozó ősz ember jár már közöttünk, kik mint a hazajáró lelkek hirdetik közöttünk, hogy ez előtt 68 évvel ők is küzdöttek hazánk szabadságáért. S az a mo- loch, mely 1849-ben szárnyát szegte szabadságunknak, most kancsukával veri a saját fiait, hogy ellenünk s megsemmisítésünkre vezethesse őket. Ármánnyal rohantak meg bennünket többi ellenségeink is, de hála az egek Urának, fegyveres hadaiknak kezeiből, dicső hadseregünk kicsavarta az öldöklő fegyvert s ezzel verték el határainkról az emberi mivoltukból kivetkőzett haramiákat Nagy Isten! magyarok Istene! mint ez előtt 68 évvel, úgy a jelenben is egyesült imában bocsátjuk hozzád esdőfohá- szunkat; jövel el hozzánk égi szellemed Egy német ifjú kalandos szökése az idegenlégióból. Néhány hónappal ezelőtt egy Kirch nevű idegenlégióban szolgáló ifjú, a francia lövészárokból átszökött a német táborba, ott igazolta német voltát, mire besorozták a német tengerészeihez. Egy hónapra szökése után megkapta a vaskeresztet. Ez alkalomból tisztje unszolására elmondta a bátor katona hajmeiesztő kalandjait, példát adva ezáltal a német ifjúságnak, hogy a hazaszeretetet mikép érzi és értelmezi egy igazi német. Akadnak ugyan olyanok, kik hazájukba lehetetlenné téve magukat, kénytelenek voltak elszakadni hónuktól, jobb hiányában beállottak az idegen légióba, ezeknek a szavukban nem igen lehet bízni, midőn kalandos történetüket mesélik el, csak bizonyos tartózkodással hiszünk nekik. De Kirsch esete más. E fiatal ember akarata ellenére került az idegen légióba. A világháború kitörésekor Kirsch egy kameruni hajógyárba volt alkalmazva, mint szerelő és távolról sem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy valaha belépjen az idegen légióba. Azonban a sors mást határozott. Kirsch fiatal kora dacára is elismerten ügyes szakember volt és biztos állását egyáltalában nem akarta otthagyni. Afrika vadonjait nagyon szerette és az úgynevezett német Kamerunt hazájának tekintette. 1914-ik év julius havában épen egy hajón foglalatoskodott, midőn hajójukat egy an*gol hadihajó megtámadta és rövid küzdelem után a rajta lévő német legénységet elfogatta. Ezután az úgynevezett Aranypartokra internálták több társával egyetemben. Kirsch megszökött azon reményben, hogy valahol németekre fog akadni. Ez a remény azonban nem teljesedett, mert több heti szakadatlan fárasztó bujkálás után francia csapatok elfogták. A francia táborban svei- ciuek vallotta magát. Igazolásul felmutatott egy sveici barátja levelét, azt hazudván, hogy e levél írója — egy bizonyos Kirsch — neki bátyja. Azon reményben, hogy a franciák a két rokon- hangzású nevet összetévesztik. Eleinte gyanako- dással fogadták Kirsch állítását, de folyékony francia beszéde megnyugtatta őket. Éppen kapóra jött Kirschnek a francia tisztek azon ajánlata, miszerint lépjen be az idegenlégióba. Kirsch ugyanis úgy okoskodott, mint idegenlégionista hamarabb juthat Európába, mint igy egyedül csavarogva. Számításában nem csalódott. Igaz ugyan, hogy még egy trükkhöz folyamodott, hogy tervét elérje. Mint kiképző altisztet, nem akarták a német-francia frontra küldeni, avagy talán mégis megbízhatatlannak tartván, hónapokig könyörgött, hogy eresszék a frontra. Miután kérését mindannyiszor megtagadták, megszökött. Terve sikerült! Miután oly ügyesen csinálta szökését, hogy másnap meg* fogták, büntetésből bevették az első harctérre induló csapatba. Képzelhető Kirsch öröme, midőn három hetes utazás után megérkezett a csapatuk a frontra. Csak az alkalmas pillanatra várt, hogy tervét ke- resztülvihesse. Egy másik német származású legi- ónistával megbeszélték a szökést, az első éjszaka csendesen kimásztak a lövészárokból, lopódzva közeledtek a német árok felé, azonban a franciák csakhamar felfedezték a szökést és a menekülők után lőttek. Kirsch szegény barátját egy golyó szivén találta. Miután látta, hogy a távozón úgy sem segíthet, nekiiramodott, annál is inkább, mert a franciák már valóságos golyózáport eresztettek reá. Őt abban a pillanatban érte egy dum-dum a karján, midőn beleugrott a német lövész árokba. Képzelhető, hogy milyen bizalmatlanul tekintettek a jövevényre. Azonnal kihallgatták és bizony nem nagy bizalommal és türelemmel kezdték meg a kihallgatást. Kirsch elmesélte töviről-hegyire élete történetét, megmagyarázta a kihallgató ezredésnek, rendkívül értelmes és igazi német alapossággal, hogy az által vélte elérni célját — már mint hazájában való visszatérését — hogy beállott az idegenlégióba. S miután cipőjéből kivette az igazoló okmányait, azoknak átvizsgálása után az ezredes kezet fogott Kirsch-el. Másnap reggel az egész legénység előtt köszönetét mondott az ezredes a fiatal hősnek, buzdítván őt a további kitartásra és harcra. És ugylátszik nem hiába, mert mellén ott lóg a vaskereszt.
