Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-14 / 11. szám
2. NAGYBANYAI HÍRLAP 1916. március 14. longás, az egyehetlenkedés. Ezek ösztönzőül szolgálnak a szó in szid népeknek arra, hogy beavatkozzanak sorsunkba. Látunk harcokat, midőn az ország pártokra szakad, több királyt vagy kis királyt választanak, majd földesurak szerepelnek királyként, Az llyei) csatákbt n magyar pusztítja a magyart. Árulások, a kuruc es labancság napirenden vannak. A vallási villongások is tagolják a nemzetet é6 ily viszályok után csoda, hogy még él e nemzet. — Mikor a magyar nagyobb részt együtt tart, akkor a nemzetiségek uj ábrándok és ámításoknak hitelt adva rontanak a magyar nemzetre, ki törvénnyel kezében csak ősi jogait akarja védni, mint 1848- ban. De a nemzet, mely a törvényes útról le nem tér, mely mindig a nemesség és a becsületességtől eltelve végzi dolgait, lép a haladás útjára, hogy számot tevő tényező legyen Európa újabb alakulatában, számot tevő legyen az iparilag fejlett államok sorában, hogy nagy és hatalmas legyen belső szervezettségében, egységben és saját országában. Nekünk is meg kell hód itn un kegy államot az iparnak és önálló vámterületnek: ez az ország a régi Magyarország. A tatár pusztítás után midőn füstölgő romok, szét szórt hullák, mértföldekre lakat- * lan és műveletlen területek hirdették a világnak, hogy vége van Magyarországnak, IV. Béla az uj honalapító főnixként talpra állította a nemzetet. Világosnál, mint a nóta mondja: a nemzetnek egy nagy sir ásatott, melynél több mint százezernél volt a kesergő és mi, még se pusztultunk el, dacára annak, hogy e nemzet annyit szenvedett sors a csapásaitól, hogy mint himnuszunk mondja ; megbiin- hödte nemcsak a múltat, de jövendőt is. Már e nemzetnek az Isten tehát több csapást ne adjon I Mi, a történelemnek évszázadról évszázadra menő kiáltó szavait, hogy fiacskáim szeressétek egymást, megkellfogadjuk, ha ezt levonjuk következtésen az eseményekből és az iskolában be vé- sük a nemzetbe, hogy mi a nemzet évezredes hibája, akkor megkaptuk jövő nagyságunknak a kulcsát. — Az egyetértésnek ritka szép esete a jelen háborúban, példakép fog lebegni. Mikor e hazának minden polgára egyetértve győzni akar, akkor győz! A küi ellenség le nem győzi, a magyart csak magyarral lehet leverni, mire a száznegyven- négy éves török járom elég ékesen szóló példát szolgáltat. Kell-e még nekünk ily »íoitloru koriak ? Nem kell majd harcolni, a iövészárok után az ipari önnálóíégunkért ? ! Ml nekünk egy anyaországunk és egy gyarmatunk legyen Magyarország! Kiben felébred a vágy és expansiv törekvésekkel véli az országot nagygyá tenni, az hamis Utakon jár! az megint Kolonics politikáját követi, mert szegénnyé akarja lénni Magyarországot! A szegény ország nem hozza vissza Ame- r i k illi a szakadt ni 111 i ó k r a m e n ő véreinknek. A német közeledés, közös megbeszélések, mind üdvös dolgok, ellene Írni nem akarok. De az egész, kis Miska az önálló vámterület és önálló iparhoz képest. — Ha az osztrák akarja a fölgyülemlett áruit eladni, tessék annak a széles nagy világban piacot keresni. De ez a világverseny elsőrendű árut fog tőle követelni, ami még az osztrák áru minőleges haladására üdvös hatás lesz. — De ezzel mi nem fogunk töröni, hanem a magunk emberségéből akarunk élni, meri erre a világháborúban szép érettségi bizonyítványt szolgáltattunk. Eleget tettünk szövetségeseinkért, és még teszünk, tőlük is csak azt kívánjuk, hogy őszintén a keresztül vitelben támogassanak, mert az erőssödő Magyarország nem fog hálátlan lenni hozzájok. — A német tőke és támogatás tette naggyá Olaszországot, miért ne lehetné ezt a német velünk is meg. ? Az a pénz és ember energia, melyet a háború lefoglalt, országunkat kullurailag eddig nem ismert magaslatra emelte volna. Minden egészséges épületekkel bírt volna, lett volna Artézi kulja vagy jó viz vezetéke, az ipar, kereskedelem nagy léptekkel haladt volna az önállóság felé. De azért az általános emberi haladást szolgálta mégis a háború. A népeket önálló életerőinek és tudásának kifejlesztésére ösztönözte. Ennek nyomán a találmányok egész sora keletkezett, melyek mind a menzeti vagyonosodást szolgálják. (Erre nézve lásd : De Neuville : a német vegyészek és a háború czimü czikkét a „La Bevue“ cimü francia folyó irat 1915 évi szeptemberi számában.) A nevelésben pedig főirányul jelölte meg a testi nevelés fontosságát. A gyermek halandósága nagy kérdését, az orvos hiányt napirendre vette. A BZóciálls viszonyokat, melyek a társadalomban válaszfalakat alkottak, a lövési árok é6 kórházak hivelálják. A régi magyaromig romjain épülni kezd az egyeséges magyar állam a maga teljes pompájában és szépségében, Nincsenek sem vallás, sem rang és nemzeti különbség. Egy az Istenünk és egy a hazánk. Mindeniküttket az emberi szeretet magasztos eszméi hatnak át. Mi csak, akkor leszünk boldogok, ha a nép* is az lesz. Önálló vámterü et kérdése előtérbe jön annál is inkább, mert Ausztriának lengyelország- ban oly termőföldje lesz, mely fölöslegessé tesz minden magyar bevitelt. Ausztria annak tudatába, hogy mezőgazdasági állam lesz, már jó előre ipar áruinak felsrófolásával ipari háborút indított ellenünk, talán a háború kiadásait velünk akarja megfizetetni, vagy miért van ez? e lejfölözésére méltó válaszunk csak az önálló vámterület lehet, mert ez már az idők változásával nemcsak iparos, keieskedő, de gazdasági világnak eminens értéke. Vagy a lengyelországi föld német rendszer mellett művelve nem szorítja le az ország gabona árait, hogy földet művelni nem lesz érdemes ? A mi túl termelés lesz az önálló vámterülettel, azt iparnövény termeléssel, legelő és több állat szaporítással lehet egyensúlyozni. A nép jobb táplálásának szolgálatában kell a mezőgazdaságnak állnia. Erős nemzedék fontos a nemzet életében, mert sápkor, tüdővész slb. redukálódnak a minimumra. A tehetősebb és egészséges nemzet hamar kiheveri a háború okozta bajokat. Ez a hadi érdek szempontjából a német nemzetre is fontos. — Tehát a pártfogásra bizton számíthatunk. Németország lengyel nagysikságja megművelésével reánk nem szorul. — Tehát a német és osztrák gazdaság, ipar és kereskedelem szervét telyesen* megtalálja saját területén belül. Mig a magyar földmívelö állam, primitiv gazdálkodási viszonyok mellett, külkereskedelemre nem termel elegendőt, az állattenyésztése, vaj. tojás, selyem, ipar, gyümölcs és ipari kereskedelmi növénytermelése, bányászata, földének geológiai teljes Még sötét volt, amikor a század bent az állásba felkészülődölt. Félhat táján azonban lassan világosodni kezdett. Othmár elindult a három szakasszal. Zavartalanul jutottak át a saját drótakadályainkon. De alig fejlődtek ki, egyszerre irtózatos golyózápor omlott rájuk : a gépfegyverek kattogtak, mint az Írógép betűi, melyeken egy gyorskezű gépiró lány játszik. ' A hirtelen jött tűzre a rajvonal egyszerre eltűnt : lefeküdtek. Laci, aki egy lőrésen át eddig higgadtan nézte a bátyja és emberei előnyomulását, most már izgatott lett. Félt nagyon félt egytől, egy látványtól. És idegesen kiáltotta magához a legényét: — Dongó állj ide, ehhez a kilövéshez! És nézd a hadnagy urat! De csak a hadnagy urat, egyedül a hadnagy urat! Alig állt oda a legény, már rángatta a kö- peuyegét a gazdája: — No, mi van? Mit csinálnak?! — Még fekszenek, zászlós úr, De, ... de most már megint futnak előre ! A hadnagy úr elől, . . . legeslegelől ... — Mondd tovább, te ... te! Lelőlek, ha nem mondod ! . . . ... A hadnagy úr lé . . . lebukott, de . . . már megint megy . . . most feltartotta a két, kezét és . . . és . . . már újra lebukott . . . Nagyon tetszettek neki a sejtelmes és titokzatos álnevek. A valódi névvel ellátott levelekre egyáltalán nem reflektált: túlságosan indiszkréteknek tartotta őket , . . . . . Most, a gyertya gyenge fényénél, épp a kaleidoszkópszerüen színes álneveken és jeligéken mulatott, miközben nagy gondossággal rendezgette őket, mint a kertész a virágait. Annyira elmerült ebben a szórakoztató munkában, hogy ineg sem hallotta az ajtón a kopogást. A félálmából felriadt Othmár kiáltotta oda: — Lehet I Az ajtó kinyúlik s egy közlegény lép be. Feszesen tiszteleg, mint ahogyan egy ordonánc- hoz illik. — Hadnagy urnák alázatosan jelentem, elhoztam a postát. Othmár átveszi a leveleket, végignézi: mind a Lacié. — Add oda a zászlós úrnak, s azután elmehetsz ! Laci először csak nézegeti a kettősboritékú leveleket. Majd feltépi a külsőket s már érdeklődve vizsgálgatja az írásokat. — Úgy is van — mondja inkább önmagának, mint Othmárnak. S szép lassan kibontja és olvasni kezdi. Mikor a végére ér, kacagva szalad vele Othmárhoz: ■ — Nézd, be kedves! Csupa arany I — Othmár mosolyogva veszi kezébe a finom, illatos papirost, de alig hogy egy sort elolvas, arca egyszerre elsápad, szeme kitüzesedik s undorral dobja az égszínkék levélpapírt az asztalra. Végigdobja magát az ágyán s a fal felé fordulva mondja : •— Nem, nem is olyan nagyon kedves! És nem is csupa arany ! . . . A kis Lackó zászlós cak állt. Nézte a bátyját. És nézte az asztalon a levelet. Egészen bizonyos, hogy semmit sem értett az egészből! . . . . . . Éjszaka megint jött az ordonnánc. De levelek helyett parancsot hozott. Mind a ketten ébren voltak. Othmár átvette a parancsot, elolvasta, aláírta és visszaadta az ordonnáncnak. Azután Laci felé fordult. — Reggel fél hatkor megsturmolom a 367- es magaslatot. A parancs az, hogy vissza kell venni a muszkáktól. Én három szakasszal megyek. Te itt maradsz szakaszoddal az állásban, tartaléknak. Ha szükség lesz, te is jönni fogsz . . . — Én is veled megyek ! — kiálltott közbe a kis zászlós. Az arca égett, a szive izgatottan vert. — Itt fogsz maradni ! Ezt parancsolom én, a századparancsnokod ! Egy szót se’ többet! . . . S ezzel fogta magát és kiment, kiadni a parancsokat. ♦
