Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-11 / 2. szám
TÁRSADALMI É3S aZÍÉIPmODA-jMI HETILAP Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányaviúéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestflletnek Hivatalos Közlönye. HBPBsliedeleinpolitiiio a háború után. — Irta: Dr. Földes Béla, egyetemi tanár. — Egy francia nemzeígazdász azt a túlzást vegyíti a harci kiáltásba, hogy a központi hatalmak elleni gazdasági háborút mindölökké folytatni kell. Az mindenesetre megállapítható, högy a gazdasági in- tercursus magnus a hadviselő államok között nem egyhamar fog helyreállani. Önkéntelenül is mosolyognunk kell, ha arra gondolunk, hogy éppen az angol nemzetgaz- dászok — köztük olyan gondolkodó, mint Stuart Mill — hirdették azt, hogy a külkereskedelem a legbiztosabb garanciája a népek békéjének. Ezzel szemben tény, hogy a háborúk eme legborzalmasabbját éppen Anglia exportparoxizmusa idézte elő. Hogy a háború után a békés kereskedelmi összeköttetések nem lesznek egyhamar helyreállithatók, azt a legvérmesebb optimistának is el kell ismernie. Mindazonáltal az arisztotelesi antarkia, a Fichte-féle zárt kereskedelmi állam és a Liszt Frigyes agrikultur-manufaktur kereskedelmi állama: a „die in sich vollkommene Nali- on“ nem fognak ezentúl se valósággá válni. Azonban a külföldtől, főképp pedig az ellenséges külföldtől való függetlenités óhaja mindinkább a lelkekbe vésődik. Az az Három bizonyítvány. i. — Ez a legnagyobbik legényke olyan gyenge te asszony, hogy alig bir egy villácska szénát s ha megerőlteti magát, azonnal köhög ; nem lesz belőle jó, gazda ember. — A tanító ur azt mondta, hogy nagyon jó tanuló, be kellene adni a koliégyomba; legyen ur belőle, ott nem kell annyit dolgozni. Mig igy folyik a beszéd a házastársak közt, belép egy vagyonos rokon s helyesli a tervet; 10 koronát felajánl taniftatási költségre! — Ez a 10 korona eldöntötte a cingár fiú sorsát. Meg volt a beiratási dij s a többit is kirendeli valahogy a jó Isten. Szeptember volt. Az apa befizette a beiratási költséget, az édes anya pedig minden héten vitt be a városba egy kenyeret s más enni valót. A fiú tanult. Szobájába húzódott, mert ő a falusi paraszt íiu, szégyellj a rövid nadrágos urfik közé menni. — Eltelt 8 esztendő. A fiú kezében a „jelesen érett“ bizonyítvánnyal pályaválasztás előtt állott. Az apa, mikor a templomból jöttek ki, megkérdezte a tiszteletes- és tanító urat, hogy milyen az a „jelesen érett“ bizonyítvány? — Alegjobb — volt az egyhangú válasz. II. „Légy pap fiam, mert szép dolog az ilyen magamfajta emberrel foglalkozni s vezetni a jóra, ügyes-bajos dolgaikban tanácsot adni; ha pap leszel, falun lesz minden s nem kell még a vizet is pénzzel venni.“ A fiú apja szavát is megakarván fogadni, meg saját hajlamát is követve Kolozsvárra ment. Eltelt 4 esztendő. A „jelesen képesített“ bizonyítvánnyal utazott haza. Az apa ismét megkérdezte a belső emberektől, hogy jó-e a „jelesen képesített“ bizonyítvány? A legjobb — volt a válasz. III. Augusztus volt. Már sokan elhagyták a falut, hogy kasza helyett fegyvert fogjanak. Háború volt, nagy véres háború. Az ifjú pap is uj palástját összegöngyölitette s ment önként fegyveres katonai szolgálatra. Az egyszerű falusi szülők nem merték a tanult fiút visszatartani, csak szemükben csillogott a könny, az aggódás és büszkeség könynyei. És folyt a küzdelem. Az ifjú pap egyszer mint zászlós kiáltotta „utánnam“, máskor mint lelkész mondotta elesett bajtársai felett: „pihenjetek csendesen az idegen földben.“ . . . Teltek a napok s egyszer egy idegen írása levél érkezett a kis falusi házba. Vasárnap délelőtt a templomozás után ismét megszólítja valaki a tiszteletes lelkész- és tanító urat s egy levelet ad át nekik. „A legszomo- rubb szívvel tudatom, hogy a maguk drága fiuk s a mi imádott zászlósunk és tábori papunk hősi halált halt.“ . . . Mig a levelet fennhangon olvassák, azalatt az öreg gyorsan törülgeti a szemét; „Ezt a bizonyítványt már én is tudom, hogy mit jelent; de ugy-e ez alegszebb bizonyítvány ?„ Igen 1 Ez a 3-ik s legszebb bizonyítvány 1 érzés kerekedett felül, hogy a saját sorsát intéző és függetlenségére és akcióképességére független állam katonai fölszerelése és lakossága szükségleti cikkei tekintetében nem függhet egy másik rivális vagy ellenséges államtól. Ezt áz elvet vallotta a szabad kereskedelem ősapja, Smith Ádám is, aki Anglia tengeri helyzetére való tekintettel a hajózás állami segélyezését és az angol hajózás legerőteljesebb fejlesztését hirdette. Ugyanezt mondotta Bismarck a mezőgazdaságról. Nem akarta Németországnak kenyérrel való ellátását a külföldtől függővé tenni. Ez a szempont már a Ricardo és Malhus közti gabonavám-vitában is főszerepet játszotta. Azt pedig senki sem tagadhatja, hogy ami a mezőgazdaságra és hajózásra áll, az a hadviselés mai állapotában a többi termelési ágra nézve is érvénynyel bir. Bár az egyes termelésének államok önállósítása legszélsőbb konzekvenciáiban nem vihető keresztül, mégis állítható, hogy a jövőben főképp a rivalizáló vagy harcban állott államcsoportok interdependenciája bizonyos időtartalmon át csökkenni fog, viszont a dependenciája az egymással barátságos viszonyban lévő államok csoportjában növekedni fog. Az illető konföderációk tehát kell, hogy majd megfeleljenek az olyan érzésből fakadó gazdasági követelmények is, mely békében és háborúban a legfontosabb szükségletek fedezését kívánja biztosítani. Az izolálásra való hajlandóságot még más momentumok is támogatni fogják. A kolosszális hadiadósságok a vásárlási erőt mindenütt csökkenteni fogják. Az ügyes munkaerők egyrészének eltűnése, a mindenesetre nem gyorsan enyhülő drágaság és a háború alatt felhajlott munkabérek az ipari termelést drágítani, sőt helyenként megakasztani fogják. Tekintetbe nem kell venni itt azt a körülményt is, hogy Anglia a háború után valószínűleg a védvám felé fog hajlani és, hogy a fuvardíj-drágulás, valamint a valutáris irregularitások a külkereskedelemnek jó időre útját fogják álla- ni. Az angol és francia piac domináló szerepe megszűnt, az angol tengeri monopólium megrendült: mindezek olyan momentumok, melyek a nemzeti gazdaságok önállósításának egyengetik az útját. Kedvezőbb helyzetük lesz a semlege- államoknak, különösen Afrikának. A hadviselő államok által szenvedett óriási értékpusztulásával ellentétben a semleges államok a háborúval járó veszteségeket elkerülték, sőt magából a háborúból szép hasznot húztak. Úgy látszik, hogy a világtörténelem Európát a jólét létráján Amerika javára lejebb akarja csúsztatni. Amerika
