Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-07 / 10. szám
1916. márctus 7. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 5. az államnak évi 2 millió hozzájárulása és az állami tanítók kivétele az alapból legalább szükséges. Akkor rendezve lesz nyugdíj ügyünk jövője, hanem is valami fényesen, de tűrhetően. * * * A törökük armeniai frontjáról irok pár sort, melyet általában a lapok kaukázusi frontnak neveznek, holott tulajdonképeni Kaukázusban harc nem folyik, hanem lejebb 300 kilóméterre az A- rarát, Taurusz, az armeniai és pontusi hegységekben. Itt az alpok a sveici hegyek nél magasabb hegyek. Gietcserek, örökös hómezők, kopár sziklák, zordon szélsőségekbe menő időjárás jellemzik a tájat. A nagy Ararát 5156 méter, inig a Montblanc 4810 méter. A 3000-3700 méteres hegyek egész sora emelkedik pl. Kandil D. Koszté, Rigöl D. Varcsembek Nimrud, Tendruek, Basil slb. A Kokobulend 4120 méter, a Szat hegység 4270 méter, de még mennyi magas hegy sincs a közönséges térképen. Szóval itt zárt front vonalat alkotni lehetetlen, ez nehezebb terep mint a Kárpátok vagy a tiroli havasak. Ennélfogva legmélyebb elismeréssel kell a- dóznunk a törököknek, hogy a vasúttól távoleső, ellenséges örmény lakosság körében a sok árulásnak kitéve olyan hősiesen, megingathatlanul tartották frontjukat 19 hónapon át, alig haderejüknek egy ötödével. A vasút jelentősége a mai háborúban elsőrangú. Törökországon csak egy hosszabb vasút vezet keresztül Konstantinapolytöl Mezopotániába, melyből Suez felé vezet egy ág. De ebből is circa 300 kilóméter még nincs kiépítve. A forgalmat máskép kell lebonyolitni. Az ármeniai és kur- disztánia hadszinterepre egy vasút se vezet, mert ezt az előre lató orosz háborús politika megakadályozta. — Ezerum 520 kilóméterre van az Iszkenderu- mi öböl mellett haladó vasúttól. Az orosz vasúthoz Ezerum csak 120 kilóméter. Az óriási stratégiai előny az orosznak. — De ez az előnyük annál jobban fog veszni, minél jobban távolodnak a muníció bázistól. — Alig 100 kilométerre a török vasúttól. Az orosznak a Kárpátoknál rosz- szabb lesz a helyzetük, a török pedig előnyös stratégiai terepet nyer, melyen az orosz a döntő csapást megkapja előbb-utóbb ! CSARNOK. Az anarchista. — Irta: Bíró Lajos. — — Látom, kérlek, — mondta a kadét roppant fontosán — az a legény ott anarchista. Nagyon veszedelmes ember. Juhász mosolygott a nagyképűségen és megnézte a veszedelmes embert. Intelligens fejű, alacsony köztüzér volt; ott állott a többiek között az ágyú mellett és sötét pillantással, összezárt ajakkal hallgatta az altiszt magyarázatait. Juhász odafordult a kadéthoz. — Te, — kérdezte — szocziálista ez talán, nein anarchista ? — Dehogy, dehogy, tiltakozott a kadét — anarchista. Tudom én a különbséget. Nekem van egy bátyám, az is ügyvéd, mint te, az mondta meg nekem. Én megmagyaráztam aztán a kapitánynak is, mikor rájöttünk . .. Egy franczia lapot találtunk a holmija között. Ez anarchista. A kadét belefogott, hogy megmagyarázza a különbséget; a magyarázat nem akart sikerülni ; erre végét szakította : — Elég ahhoz annyi, hogy ez anarchista. A ki szocziálista idejön hozzánk, az jó katona. Ez mindent tud és mégse jó katona. A szocsiálisták- ból altisztek lesznek.-Ez nem is akar altiszt lenni. Ez gyűlöl bennünket. Nem szól senkihez. Franczia lapokat olvas lopva. Lakott Párisban. Asztalos. Bombavevő. Azt hiszem, nincs is egészen helyén ,az esze. Anarchista. Juhász meghallgatta a megmagyarázatot ; a- zután másról beszélgettek. Félóra múlva mind a ketten elméntek a kávéházba és egy altisztre hagyták a parancs felolvasását. Juhász másnap kaszárnya-inspekciós tiszt volt. Délután megint a kadéttal szórakozott, estefelé azután bement az inspekciós szobába és regényt olvasott. Nyolcz óra tájban megvacsorázott a kantinban, azután újra visszament a szobájába olvasni. Tizenegy óra után felköltötte a kardját és elindult inspekcziós körútra. Előbb megnézte a kapunál álló őrt, aztán bement az őrszobába, azután végigjárta a pavillonokat és az istállókat és mindenütt hangosan csörtette a kardját, hogy a naposok és az istállóinspekciósok idejekorán felébredjenek, ha eltaláltak volna aludni. A maga tartalékostiszti mivoltát mindig igazságtalanságnak érezte; nem tudott egy kis belső szégyenkezés nélkül szembe nézni azokkal a katonákkal, a kik vele egyszerre kezdtek szolgálni és még mindig közlegények és még csak a második évüket szolgálják, a mikor ő már szabad ember, és ha pár hétre megint bejön kaszárnyába : dilettáns úri katona, nagy ur: hadnagy. A mikor az utolsó istállóból is kilépett, nagyot lélekzett és jókedvűen fordult vissza a inspekcziós szoba felé. Ekkor eszébe jutott, hogy még el kell menni valahová. Áll itt egy őr . . . valahol kint ... a mondur-magazin körül . . . jó öt percnyire . . . teljes sötétségben . . . Egy csep kedve sem volt oda is kibandukolni. Felnézett az égre, halvány holdfényben rongyos felhőfoszlányok úsztak rajta. Lenézett a földre, a kaszárnya homokos, kavicsos udvarán kis esőíócsák állottak. Elhúzta a száját, czigarettára gyújtott, azután hóna alá kapta a kardját és gyors elhatározással elindult a magazin felé. Nagy lépésekkel ment előre, megbotlott egy kavicshalomban, ekkor lassította a járását és tapogatózva nyújtotta maga elé a kardját, átment két alacsony épület között, elment az ezred krumplifödje mellett és egyszerre azon vette észre magát, hogy nem tudja, jó helyen jár-e. Felmér- gelődőtt, azután meggondolta : alapjában véve milyen rossz katona ő, hogy már egy kis sötétségben ilyen könnyen elveszti a tájékozódását, erre nyugodtan és rendszeresen nekifogott, hogy megkeresse a magazint. Pár perc múlva meg is találta, előbb azonban össze-vissza járt egy kicsit és a mikor végre eljutott az épülethez, akkor sem a kaszárnya felől való egyenes utón ért oda, hanem nagy kerülővel hátulról, az országút felől. Az épületnél azonban ott volt és a mint egy árkon átugrott és a magazin fala mellett el akart jutni a bejárat mellett fa köpenyeghez, egyszerre, egész váratlanul megtalálta az őrt is. Az őr nekitámaszkodott a magazin falának, beledőlt egy kis falmélyedésbe és állva aludt. A rövid puska félig lecsúszott a válláról, a keze lelógott, a szeme csukva volt, a szája nyitva. Fáradtan, elkinzottan, egy éles falszögietnek nekitámaszkodva, mélyen aludt. Juhász előrehajolt és belenézett az arczába. Megismerte. Anarchista. A daczos szeme most nem látszott és a nyitott szája egészen gyerekessé tette az arcát. Juhász megsajnálta. Szegény, kese- rülelkü anachista, szegény, fáradt, fiatal katona . .. Felemelte a kezét, hogy majd fülön fogja. Ennyivel tartozott a maga katonai lelkiismeretének. Ennek a legénynek legalább leckét kell kapnia, legalább azt meg kell tartania, hogy máskor veszedelmes lehet igy aludni. A felemelt kezét azonban mozgás közben hirtelen megállította. Nem, ezzel nem szabad ilyen módon nagylelküsködni. Általában neki nem szabad nyíltan czinkosává szegődni egy kötelességmulasztó katonának. Ha nagylelkű akar lenni, másképen kell hozzáfognia. Hangos kardcsörtetéssel kell közelednie, hogy ez a ficzkó idejekorán felébredhessen és neki ne kelljen olyasmit látnia, a mit még akkor sem szabad megbocsátania, ha csak az az egy tanúja van is a megbocsátásnak, a kit megment vele. Meg akart fordulni, hogy pár lépésre eltávozzék. Mielőtt azonban megfordult volna, mielőtt még a kezét leeresztette volna, az alvó katona kinyitotta a szemét. Egy másodperczig tág, zavaio- dott, ijedt szemmel nézett vele farkasszemet, aztán megrándult, kiegyenesedett, a jobb kezével megkapta a'lecsúszó puskáját, egy nagy ugrással el- ugrott a faltól, a bal kezét is felemelte és igy gyors mozdulattal nekiszegezve Juhásznak a fegyvert. Juhász nyugodtan nézte, mit csinál. A katona akadozva, szégyenkezve, félig öntudatlanul, dadogva kérdezte, a mit betanilottak neki: — Állj! Ki vagy ! ? — Inspekcziós tiszt, — mondta Juhász halkan. A katona kezében reszketett a fegyver. Nem mozdult. — No mi az ? kérdezte Juhász. — Vállra azt a fegyvert! Jelentést! A katona nem mozdult. — No, — mondta Juhász kissé türelmetlenül — hát mi lesz ? A katona mereven, mozdulatlanul nézett rá. — No ! — kiálltotta Juhász most már ingerülten. — Vigyázz! A katona arca eltorzult, úgy összeszoritotta a száját, hogy az ajka egészen eltűnt és hogy meg lehetett hallani a foga csikordulását. A kezében remegett a puskacső; a fegyvert lassan, reszkető kézzel czélzásra emelte. Juhásznak elállóit a lélegzete. • — Meg vagy őrülve ? — kérdezte elfojtott hangon. A katona egy gyors mozdulattal felhúzta a a fegyvert, ráhajtotta a fejét, mint a ki pontosan akar czélozni és a fegyvercső felett, remegő hangon, ingerültségtől reszketve, de halkan beszélt át Juházhoz: — Nekem hiába ugatsz most! Juhász riadtan kapta fel a fejét, a katona remegve, de könyörtelenül folytatta: — Egyenruhás bandita I Véreb ! Most nem vagy ur, most nem vagyok a hatalmadban, most szabad ember vagyok, most nincs mögötted a becstelen hatalmad, a czifraruhás kopósereg, az elbutitott, szegény pribékhad . . . Most ember áll az emberrel szemben. Kutya! . . . Véreb! . . . Juhász szólni akart, de a katona nem enged- e. A forró kárörvendő dühtől sípolva tört ki a torkán a szó: — Hazudni akartál ? Ártatlan pofával el a- kartál innen menüi ? Úgy akartál tenni, mintha nem láttad volna, hogy alszom ? Azután feljelenteni ? Bandita ! Véreb! Börtönbe akartál csukatni, egy évre, két évre, hány évre, egyenruhás gaz- ficzkó ?! Juhász sápadtan bámult bele a dühöngő katona arczába. A vonásait alig látta ; csak a két nagy szeme világított ki hozzá a fegyver mögül. Szólni akart. A katona ismét belevágott a szavába: — Most itt meghalsz. Vagy pedig letérdelsz és megesküszöl az anyád életére, a testvéred tisztességére és nfegesküszöl a becsületszavadra, a tiszti — a tiszti! — becsületszavadra, hogy egyszóval soha einem árulod, hogy alva találtál. Soha, kutya ! Letérdelni és esküdni !
