Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-22 / 8. szám
2. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1916. február 22. Hős nemzetnek csak hős fiai vannak. Nem én mondom, hanem az irás, a történetünk, mely elejétől a mai napig e mellett bizonyít. A most dúló világ háború is csak megpecsételi ezt az anyagi igazságot. Hivatalos lapunk mindennap végnélküii névsorát hozza glóriás hőseinknek, kiknek hadurunk és koronás királyunk tűzeti a hazáért dobogó sziveik fölé, a hősiesen kiérdemelt kis-, nagy-, arany-, ezüst-, bronz- és vas kereszteket, a vitézségi érmeket. Hazánkban nincs város vagy falu, melynek fiai között hősök ne lennének. A múlt napokban szükebb hazánk : megyénk egyik nagyobb községéből, Csengéiből emelkedett ki egy igazi hős, akinek neve: Balogh Lajos, a 7-es Vilmos huszárok hős őrmestere. Kapott már arany, nagy ezüst, kis ezüst, bronz és vaskeresztet, porosz ezüst érem kitüntetést. De mert hősünk igazi hős és az marad utolsó leheletéig is, legutóbb az a fényes és legnagyobb kitüntetés érte, hogy a hős magyarok felséges királyának parancsára, bérelt szakaszban, vezér kari tisztek társaságában Bécsbe vitték, a magyar házba szállásolták, — ahová a miniszterek szállnak, és vezérkari tábornok karon fogva vitte koronás Királyunk legmagasabb színe elé, a szatmármegyei, csenged, fjatal 24 éves embert. Kikérdezte és elbeszéltette vele hős tetteit, majd hozzá lépett, válát megveregette, kezet fogott vele és mondván e sokat jelző szót: „Brávó"! Ugyancsak megyénkben történt, hogy testvér városunk, Nagykároly rend. tan. város polgármesteréhez érkezett a következő tartalmú levél : 91. kir. szabadkai 6. népfelkelő gyalogezred. Nagykároly rend. tan. város polgármesterének Nagykároly Tábori posta 151. 1916. február 7-én. A szabadkai m. kir. 6. népf. gyalogezredhez beosztott Nagykároly város és környéke szülötteiből álló I1I[12. népf. zászlóalj az ezred többi zászlóaljával együtt Montenegró 1600 méternél magasabb hegyeiben az elmúlt hó első napjaiban vívott harcok alkalmával legnehezebb terepviszonyok, fáradalmak és nélkülözések dacára oly hősiességgel s halálmegvetéssel küzdött s ismételten rohamozott mindaddig, mig az ellenséget — neki óriási veszteségeket o- kozva — el nem űzte, az állásait el nem foglalta s zászlóját birtokába nem vette. A tisztikarnak és legénységnek e magasztos, hősies és a jövő történelemben példaképül szolgáló önfeláldozó hazafias magatartása alkalmából örömmel üdvözlöm Nagykároly város tanácsát azzal, hogy büszke vagyok ilyen vitézeknek parancsnoka lenni. Biztos tudatban, hogy ilyen hősökkel a haza szent ügye csak győzhet, maradtam Hazafias üdvözlettel Hipschhofer EdI. v. Botzedhardí Oberst. Ez a hivatalos elismerés fontos okmány és kétségtelen bizonyítéka annak, hogy hős nemzetnek csak hős fiai lehetnek. De menjünk tovább, túl országaink határain, túl harcvonalainkon egész a „Hamedie“ mecsetbe s kiket találunk ott ? Ott találjuk tüzérségünk tisztikarát és kitüntetett tüzéreinket, akik Enver pasa meghívása folytán lettek oda hivatalosak mint olyan hősök, akik Gallipoli félszigetén teljesített megbecsülhetetlen szolgálataikkal tüntették ki magukat. A török szultán ő felsége pedig főhadsegédét küldötte el hozzájuk, s örömét fejezte ki, hogy láthatta az üteg derék tisztjeit és legényeit. Ezek, valamint ezekhez hasonló számtalan esetek kétségtelen bizonyítékai annak, hogy a magyar nemzet és annak hű fiai, mindig lovagiasak ön feláldozok voitak. A haza, a király iránti szeretet és ragaszkodásban pedig felülmúlhatatlanok. A drágaság és a — nők. Mikor az 1914. év második felében az élelmiszerek és ruházati cikkek drágulásának lavinája megindult, azt hittük, hogy a drágaságot egyre felpanaszló nők, legalább a háború ideje alatt toalett dolgában lejebb szállítják igényeiket. Nem igy történt! (A kivételeknek mély tisztelet.) Aki a jelenlegi háborús korszaknak krónikása leend, annak igen nehéz lesz hazánk női világának lelki állapotáról véleményt mondani s kiváló pszichológus legyen az, aki a többi közt megállapítja, hogy minek tulajdonítható az a jelenség, melynek szemtanúi vagyunk, hogy mig a magyar nők nagyobb része a megtestesült kötelességtudás, önfeláldozás, a másik rész a léhaság, önzés s hiúság prototípusa ? Látjuk immár 18 hónapon át a magasabb társadalmi és középosztályhoz tartozó hölgyeket, apácának öltözve, minden földi örömről lemondva, minden hiúságot félretéve, beteg és sebesült harcosaink ágyainál virrasztani, látjuk a polgárember és őstermelő nejét, leányát mikép látja el st háborúban résztvevő férj, vagy testvér teendőit és sajnos, látnunk kell egy harmadik sportot is, melynek női a háború egész ideje alatt is, egyebet sem csinálnak, mint testüket ápolják, egyik divatszalonból a másikba szaladgálnak. Hiába mutatnak reá hírlapjaink arra az eltagadhatatlan tényre, hogy a test mesterséges eszközökkel való kultiválása hazafiatlan dolog, amennyiben a legközönségesebb toalett-szappantól a méregdrága kozmetikai szerig majdnem minden egyes tárgy külföldről jön ; hiába mondják újságjaink, hogy egyenesen bűn selyem és félselyemgyártmányokat, szőrmeárut, disztokokat, brilliánsokat, csipkét, bársonyt . . , külföldről hozatni, midőn tudvalevő, hogy ezzel legtöbb esetben az ellenséges országot, gazdagítjuk ! Nemrég egy fővárosi újság azt a szomorú tényt állapította meg, hogy a szövetséges Németországban 100 márkáért 150 koronát kell fizetnünk s minden luxuscikk (ilyenek a női pipere tárgyak) valutadrágulást idéz elő. Léha, hiú asszonyok miatt pénzügyi helyzetünk rosszabbodik meg, ha idejében észre nem téritik ezeket az önző teremtéseket és igen jellemző, hogy mig hűséges szövetségeseink, a németek, már a tea-ivásról dohányzásról is szivesen lemondanának, nálunk néhány ezer asszony, millió és milliókat költ külföldről hozott toalett-tárgyakra, nem is szólva azokról a brilliáns- vásárlásokról, melyeket közgazdasági érdekből, hivatalból kellene a minimumra leszállítani. Annyi bizonyos, hogy nálunk igen sok egyént gondnokság alá kellene helyezni, első sorban azokat a hölgyeket, akik a hiúság sátánjától kergetve, rohannak a pazarlás utján, le a pokolba, abba a pokolba, amelybe a léhán és céltalanul eltöltött élet után minden egyén való. Igen szép dolog az alabástrom vállakat takaró selyem-, bársony, csipkebluzokat, a művésziesen készített ruhákat, az orosz nagyhercegnők és amerikai multimilliomos asszonyok testére való toiletteket látni, de ha ilyen drága holmikat a magyar középosztály Vé-1 konyább pénzű hölgyein Iátok, úgy végtelen undor, fog el, mert azokra a szegény, vérig sanyargatott, állandóan gondok közt munkálkodó férjekre, azokra gondolok, akiket ezek az önző, egyedül hiúságuknak élő lelketlen hölgyek kizsákmányolnak. Azt reméltük, hogy a sok szerencsétlenség, nyomor, katasztrófa láttára, divat hölgyeink észretérve, egyet gondolnak s már illendőségből is, a háború befejeztéig kissé szerényebben lépnek majd fel, de mintha Lucifer szállta volna meg az egyes embereket. Épen akkor, midőn a ptimőr szükségletek, a lakás, tüzelőanyag, élelem eddig nem tapasztalt magasságot értek el, tartják a létfenntartás ezen súlyos napjaiben időszerűnek, hogy kihivó luxusukkal, a háború által megszomoritottalcat, elszegényedetteket megbotránkoztassák. Hány férjet, hány apát dönt idő előtt a sir- ba,’nejének, leányainak kiszámithatlan szeszélye s örökös vágya a divat attrakciók után, mert az olyan családban, ahol fix büdzséket készíteni abszolúte nem lehet s ahol nyakló nélkül költenek, az anyagi, erkölcsi, egyoen a testi letörés biztosan bekövetkezik. S mig a családapák egyre és egyre csak dolgoznak, hogy az otthoniak fokozodó igényeit kielégíthessék, azok a bizonyos nők folyton azon törik fejüket, mikép és mivel főzhetik le — mondjuk — a „szomszédasszonyt“. S inért a rossz példa ragadós, megtörténik az, hogy olyan nők is, ! akiknek férjeik súlyos munkálkodás révén 4—5—6 7000 koronát keresnek, évente 1400—2000 koronát költenek toalettre, holott ilyen összeget, legjobb esetben az fordíthat ruházatra, akinek évi jövedelme a 16,000 koronát meghaladja. Ez azonban nem elég. Amely nőt a pazarlás démona már elragadta, annak a 4—5—6—7000 korona jövedelem mellett persze drága lakás is kell s elképzelhető, hogy ily esetben a konyhára . . . alig marad valamelyes összeg úgy, hogy ha ilyen házaspárnak gyermekei vannak, a legszánalmasabb hamupipőkéi a világnak. * Egy igazi, finom lelkületű, magas műveltségű nő, igen találóan jegyezte meg előttem, hogy ő el tud képzelni egy hercegnőt kartonruhában, viszont, ha egy lelki durvaságban, önzésben felnőtt -s intelligencia híján levő nőt selyem bársony és csipke felhőbe burkolva lát, akár a Koh-i-noor- ral a nyakán, úgy olyan érzés fogja el, mintha hideg szaladna át testén de hát az ilyen szellemeden nőnek lelki fogyatkozásait, még egy indiai nábob sem képes eltakarni, ha mindjárt egész kincses kamaráját reá rakja. Igazán elszomorító, hogy ily vészes időben, midőn a háború rombolásai foglalkoztatják Európának majdnem összes népeit, ép nálunk találkoznak oly számosán, akiknek a polgári tisztességről oly hiányos fogalmaik vannak. Időszerünek tartottam ezen dolgokra reámutatni. Veritas. HÍREK. Az emlék. — Irta: Asztalos Aladár. — Álmatlan éjszakák, hervadt virágok, El nem hangzott szerelmi vallomás . . . Meggyötör a múlt! S mégis mily csodás, Felejthetetlen emlékek közt járok. Voltam boldog: de csak pünkösdi király. Emléke fáj . . . De néha azt hiszem, Hogy gyógyulni kezd a szegény szivem, És a múlt ... az feledésbe száll.
