Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-12-24 / 52. szám

6. Nagybányai Hirlap 1916. decembeer 24. pét oldalt rántotta s nagy örömmel látta, hogy az ellenség gépe jobbodalt billent. De most már ő is érezte, hogy túlságosan veszélyeztette a helyzetet és iparkodott oly gyorsan, ahogy csak lehetett, ke­let felé repülni. Ez annál fontosabb volt, miután ezeregyszáz méterre ereszkedett már le. A tulaj- donképeni harc körülbelül öt percig tartott. Ez idő alatt Boelcke ellenségére több mint ötszáz lövést adott le. A francia tüzérek élénken lőttek Boelké- re, de tulmagasan vették célba, nem tudták el­gondolni, hogy a német oly vakmerő, hogy ezer méternyi magasságban repüljön csak. A némét győző hazafelé való repülésében még egyszer hát­rafordult, hogy megkeresse a franciát, de ez vég­kép és alkalmasint örökre eltűnt a látóhatárról. Boelcke pedig ezután nemsokára elérte a né­met vonalat és nyugtán folytatta légi őrjáratát. 1134. szám. 1916. Árlejtési hirdetmény. Alantirt bányámüvezetőségnél az ércek, szinporok, dynamit és egyéb apró anya­gok fuvarozásának az 1917. évre való biz­tosítása céljából az alantirt m. kir. bánya- müvezetőség hivatalos helységében, 1916. évi december hó 31-én (vasárnap) d. e. 9 órakor nyilvános szóbeli árlejtés fog tartatni, melyre az érdekelt fuvarosok ezen­nel meghivatnak. Az árlejtési felvételek alantirt bánya- müvezetőségnél — a hivatalos órák alatt — bármikor megtekinthetők. Veresvizi m, kir. Bányámüvezetőség. Nagybánya, 1916. december hó 21. MUZSNAY m. kir. bányatanácsps. fiz uj belyegtörvény a „Nagybányai Hírlap“ kiadóhivatalában, Nagybányán, négy féle alakban, az összeg előleges beküldése mellett megrendelhető. I. alak: Magában foglalja az 1914 évi XLI1I t.cikket szószerinti szövegben a végrehajtási rendelettel egybeosztva. Ára 3 korona. _______ II . alak: Tartalmazza az 1914 évi XLIII t. cikket betüsoros alakban feldol­gozva, a több példányos beadványok ki­számítási táblázatával. Ára: 1 K 60 fill. III. alak: Falra függeszthető kivonat az 1914 évi XLIII t. cikkből, Igen köny- nyen kezelhető összeállítás. Ára: 40 fillér. IV. alak: Tartalmazza nem csak az 1914 évi XLIII t. cikket, hanem a régiek­ből hatályban maradt részt is. E könyvecs­ke tartalma betűrendes alakban van feldol­gozva, több példányos beadványok kiszá­mítási táblázatával kiegészítve. A teljes il­letékek Va és V« részekre kiszámítva, ket­tős bélyeg illeték alá eső beadványok és határozati illetékek összeszámítva stb. Ára 2 korona. Eladó ! 10 méter hosszú, de két da­rabból álló (6+4) vastag gum- mi cső, mely szivattyús kútra al­kalmazható, jutányos árban eladó. A gummi cső sárgaréz csavarok­kal és szóróval is el van látva. Lapunk kiadóhivatalában bármi­kor megtekinthető. Tanulúh a Hermes könpyom- dábo fölvétetnél!. Hirdetéseket jntányos áron fölvesz a kiadóhivatal. meghívó. A „Hagymásláposi Takarékpénztár Részvénytársaság“ 1917 év janu­ár hó 2-án Nagybányán, Dr. Barna Samu iroda helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek ezúttal meghivatnak. *) TÁRGY: 1.) Elhalálozás folytán megüresedett egy felügyelő bizottsági tagsági állás és igy egy felügyelő bizottság tag megválasztása egy évre. Hagymásláposon, 1916. január 22-én tartott igazgatósági ülésből. Az igazgatóság. *) Kivonat *az alapszabályok 38.§-ából: A közgyűlésen a részvényesek csakis -azon részvényeik után bírnak szavazati joggal, amely részvények a közgyűlést megelőzőleg legalább 6 héttel előbb nevükre szabályszerűen átiratlak és a részvénykönyvbe beje­gyeztettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom