Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-24 / 52. szám
2. Nagybányai Hírlap 1916. december 24. háborúval teremteni nem lehet. Hisz még ha önként hódol is meg valamely nemzet a másiknak, hogy csenevész életét valamiként megmenthesse, mihelyt erőre kap s önálló létképességet érez magában, mind hangosabban igyekszik szabadulni az egykor önként vállalt szolidaritástól s az anyaországot vagy társországot csak saját szabad életfejlődése súlyos akadályának és ellenségének tekinti. S ha már a békés meghódolással igy vagyunk, mennyivel békétlenebb akkor az olyan meghódolás, melyet fegyver hoz létre! Nagyon bölcsen irta Őszentsége, XV. Benedek pápa, a jelen háború kitörésének évfordulóján: „Meg kell gondolni — úgymond — hogy a nemzetek nem halnak ki. Ha megaláztatnak és elnyomatnak, fogcsikorgatva viselik a rájok vetett igát és felszabadulásukon dolgoznak, nemzedékről-nemzedékre hagyományozva a szivükbe lappangó gyűlöletet és bosszú szomorú örökségét.“ S amit igy Krisztus helytartója a néplélek törvényeire támaszkodva hangoztat, hogy úgyis háborúval igazi békét teremtetem nem lehet, ugyanazt politikai okokból sem nehéz belátni. Emlékezzünk csak Kuropaikinnak az orosz-japán háború hadvezérének pár év előtt megjelent könyvére. Megmondotta a bélce-cár generálisa, hogy ha Auszria-Magyarország egyszer elfoglalná Ukrajnát, Oroszország nem fogna sokáig késni, hogy azt újabb háborúban újra visszafoglalja ; s viszont ha Oroszország hóditana területet monarchiánktól, ez nem sokáig tűrné ezt békében. Minden béke ingatag tehát, amelyet háború erőszakol a nemzetekre. 2. De szintúgy elhibázott dolog a nemzetközi béke fönntartását a korlátlan fegyverkezésben keresni. Ideje, hogy a nemzetek valahára alapos revízió alá vegyék azt az elvet, hogy ,,si vis pácéin, para bellum“. Az az elv, hogy „ha békét akarsz, készülődjél háborúra“, a nemzetközi békének csak igen szigorú korlátok között tehet jó szolgálatot. Mert mit is ér a béke, ha oly nagy az ára, mint amilyen volt az utóbbi évtizedek korlátlan fegyverkezése ? Hisz a fegyverkészültség szülte károk alatt az államok háború nélkül is már csaknem összroskadtak. Nagyon bölcsen mutatott rá XIII. Leó pápa a fegyveres béke elviselhetetlensé- gére, mikor, „az összes fejedelmekhez“ intézett gon megkérdeztem : ja igaz uraim, mit szólnak Bukarest elestéhez ? A kérdés elhangzott, a tisztek tovább szórakoztak kártyával és olvasással és az én jogászhadnagyom oly elnyomott sóhajtással felelt: Tudtuk előre, hogy ha a Mackensen sereg egyesülni tud az északi sereggel, úgy Bukarest menthetetlen. Igaz, hogy nem vártuk ilyen hamar. Bukarest ugyan meg volt erősítve, de arra gondolni sem lehetett, hogy a fővárost bombázni engedjük. Nem volt tervbe véve Bukarest védelme és az igazat megvallva, nem is mertünk erre az eshetőségre gondolni. Pedig tudtuk már, hogy Oroszországtól nem kapunk elég segítséget. Még egy másik reménységünk is romba dőlt. Azt hittük, hogy Bulgária nem fog bennünket megtámadni. És talán ez az utolsó érv döntötte el a háborút. Sajnos mindenben tévedtünk. Mi itten — mutatva fogolytársait — most már aligha fogunk többé részt vehetni a háborúban. A bánásmóddal és minden egyébbel megvagyunk elégedve, csak nem szerelnénk orosz tisztekkel összekerülni. Mert modoruk miatt majdnem valamennyiünknek volt már velők kellemetlenségünk. Barátságos bucsuzás után eltávoztam a fog- lyogfól. A magyarul tudó tiszt félig tréfásan, félig szomorúan utánam kiáltotta: „Isten megáldja.“ körlevelében már húsz évvel ezelőtt (1894 jun. 20.) igy irt: „Évek hosszú sora óta inkább csak a béke látszatában élünk, mint békében, kölcsönös féltékenységtől ösztönözve majdnem minden ember versenyez a fegyverkezésben. Az ifjúság az ő tapasztalatlan életkorában, a szülői tanácstól és felügyelettől távol, a katona-élet veszélyeibe döntetik ; az erőteljes fiatalság a földműveléstől, a tanulmányoktól, a kereskedelemtől, a művészettől elvonva fegyverszolgálatra hurcoltatik. Innen van, hogy a nagy költségek kiürítik az államok kincstárait, tönkre teszik a városok gazdaságát, megnyomorítják egyesek vagyonát: s ezt a mostani fegyveres békét már-már alig lehet elviselni. Hát természetes d'olog-e az, ilyennek kell lennie az emberi társadalomnak? — kérdi szörnyüködve a nagy pápa. Ha legalább az ilyen szédületes fegyverkészültség tényleg biztosíthatná a békét 1 De hisz a fegyveres béke a dolog természeténél fogva nem egyéb, mint csak ideig-óráig tartó fegyverszünet. Nem tarthat sokáig az a kínos nyári szélcsend, amelynek nyomasztó atmoszférájában a felhők villamos felgyültséggel (ültéinek. Épen a mértéktelen fegyverkezés bátorítja ugyanis az erősebb nemzeteket a gyengébbek jogainak letiprására ; a fegyverek erejében való bizakodás teszi lehetetlenné, hogy a népek a kölcsönös megértés utjain keressék a békés együttélés lehetőségét; mert hiszen fegyvereik erejében bizakodva, engedékenység nélkül is, mások jogainak figyelembevétele nélkül is elérni vélhetik önző céljaikat. A békés kiegyenlítődés a végletekig fölfe^yverzett nemzetek között alig remélhető. Avagy nem a mértéktelen háborús készenlét volt-e az oka a mostani világfelfordulás- nak is ? Mikor Szerbia a mi állami létünk ellen rendszeres aknamunkát ^folytatván, végre égbekiáltó merénylettel kihivá harangunkat s a mai nagy idők leforgása szerint lehetetlen volt a fegyveres megtorlástól eltekintenünk: vájjon jogos és mérsékelni szándékolt önvédelmünket mették volna-e kifogásolni egyéb ellenségeink s kiki a régi táplált gyűlöletének és jogtalan aspirációinak mert volna- e ilyen embertelen beleávatkozással kifejezést adni, hogyha mindegyik állig fegyverben nem lett volna ? Az általános felfordulást épen az okozta, amitől az egyensúly fenntartását várták, a mód nélküli fegyverkezés. 3. S amint igy a fegyverkezés áldatlan kudarcáról megállapíthatunk, ugyanaz áll a nemzetközi béke másik biztosítékáról, melyet a szövetségekben szokás keresni. Ne értsen bennünket senki félre. Nem a mostan tényleges politikai szükségleteket bíráljuk itten, hanem elvi magaslatokon kutatunk a béke biztosítékai után. És bizony a szövetségekben a nemzetközi béke elegendő biztosítékát, fájdalom, nem láthatjuk. Nemzetközi békét csak az összes nemzetek hűséges szövetsége tudna biztosítani s ki is tagadhatná, hogy ez volna méltó az emberiség egységéhez. De azok a szövetségek, melyek egyes államcsoportok között jönnek létre, szubjektiée bármily tiszteletreméltó szándékkal köttetnek, önmagukban hordják a félreértésnek, a súrlódásoknak, érdekösszeütközéseknek és ellenségeskedéseknek a csiráját. Hisz eszö- szövetségi csoportnak épen egymás érdekeinek ellensúlyozására szolgálnak s igy az egyesült erővel való kölcsönös megfélemlítéssel a háborút csak elodázhatják, de a béke' egyensúlyát állandóan fen nem tarthatják. Minél hatalmasabbak, annál félelmesebbek s minél félelmetesebbek egymás szemében, annál gyűlöletesebbek. Nem egyesitik tehát a sziveket, hanem még jobban szétválasztják. Hozzájárul még az, hogy a szövetségi hűség könnyen oly vállalatokba is sodorhat valamely államot, a- niely vállalkozások az ő saját létérdekeit hátrányosan érintik s igy a szövetségesek közötti békés egyetértést is könnyen megbonthatják. Emlékszünk pl. hogy egy pár hét előtt a moszkvai békemozgalmi gyűlésen mily elkeseredett hangok hallatszottak az Angliáért való vérzés ellen, mely vérzés, ha győzelemmel végződnék is, Angliának ázsiai helyzetét épen az orosz érdekek ellen szilárdítaná. Egyébiránt, hogy a szövetségesek mennyire elégtelenek a béke áldásait állandósítani, azt minden elméleti okoskodásnál világosabban bizonyítja ismét csak a jelen borzalmas idő, mely a szövetségek címén pár nap alatt a hadüzenetek egész légióját árasztotta az emberekre, élénk bizonyítékául annak, hogy még ily hatalmas szövetségek sem voltak képesek, mint hitték, a népek egyensúlyát megőrizni. 4. De hát ha sem fegyver, sem szövetség nem lehet a nemzetek békéjének biztos alapja, miben kell keresnünk ? A felelet igen egyszerű. A. háború okait igazságtalanság és gyűlölet képezi; a béke alapját tehát csakis az igazságosságban és a szeretetben lehet feltálalni. Jól mondja Őszentsége, a pápa, föntemlitett évfordulati körlevelében: „A világ egyensúlya, az áldásos és biztos béke sokkal inkább nyugszik a kölcsönös jóindulaton, mások jogainak és méltóságának megbecsülésén, min- a fegyveresek nagy tömegén és a várak erősségén“ . Tehát igazságosság és szeretet. Könnyű ki- móndani, de nehéz gyakorolni. Hisz nincs hadviselő nemzet, mely ne vitatna, hogy az igazság az ő részén van, holott kétségtelen, hogy az igazság csak az egyik oldalon lehet. De nemcsak jelszó kell az igazságból, hanem valóság ; a sziveknek kell az igazságérzettöl áthatva lenniök és pedig az igazságérzetnek oly parancsoló hangjától,, melyre a szenvedélyeknek hullámai elnémuljanak és pedig oly igazságérzetnek, amely nemcsak az emberek és a történelem kritikáját képes kiállani, hanem az Isten itélőszéke élőtt is nyugodtan kész. beszámolni. Ha ez az igazságosság uralkodnék a földön,.akkor nem volna sem jogsérelem a gyengébbek részéről, ami megtorlást provokál, sem az „erősebb jogának“ embertelen teóriája nem léteznék, mely a gyengébbek önkéntes meghódolása helyett az erőszakos foglalások politikájával provokál háborúkat. Ha igazságosság uralkodnék az elméken és sziveken, akkor nem mondhatna senki utópusztikus gondolatnak valami olyan nemzetközi szervezkedést, mely a nemzetek életét époly hathatós, védelemben részesítené, mint amily védelemben részesít minden állam a saját polgárainak életét egymás irányában. (gazság nélkül tehát nincs béke. Ámde szeretet nélkül az igazság mérlege is könnyen kibillen. Kibillenti az önzés és gyűlölet, mely másban az emberi méltóságot nem tudja megbecsülni. Csakis az emberiség közös származásának és közös rendeltetésének a gondolata az, vagyis az emberszeretet, ami a nemzetek szivében az önérzet tultengéséből származó féltékenységet eloszlatja s teszi a sziveket hajlékonyakká a gyengébbek jogainak tényleges elismerésére. Nincs is azért jelszó, mely alkamasabb volna a bizalomrakeltésre, mint a „testvériség“ jelszava. De hát sohasem visszhangzott a testvériség jelszavától a föld olyan hangosan, mint a közelmúlt időkben s ha ennek dacára soha oly ádáz gyűlölet nem halmazódott föl a nemzetekben, mint aminőt a jelen világháborúban kifakadva látunk: nem kell-e akkor kétségbeesnünk a testvériség jelszava fölött ? Adakozzunk a helybeli romániait alapjának javára,,
