Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-08 / 6. szám
2. letes karitasz zászlóját, kegyetek efőtt, örülök annak a szent lángnak, mely hazafias szeietelet öltvén, lángol Önökben és az Isten bőséges áldását kívánom viszont mindnyájuknak. (Éljenezés.) Mélyen tisztelt közönség! Mikor világítóiét folyik, mikor az apocalipsis angyala tartja azt a mérleget, melyen nem kenyeret, de nemzeteket mérnek és amikor eldől, hogy ki a hitvány, ki a silány és kit dobnak sutba, most, mikor világtörténet folyik, nemzetek geniusa és fúriái összetűznek, akkor azután nem csodálom, hogy otthon is azok a jó lelkek, azok a szerető szivek, lelkűk és szivük mélyéből azt a legjobbat, legnemesebbet emelik ki és a lelkeknek a szeretetben, áldozat- készségben váltják ki leghatalmasabb energiáit. És mi indított minket és mi indítja az egész érző világot az izgalom, könyörüld ezen csodálatos, föl- séges megnyilvánulására. A végtelen ellentétek. Az egész világ bele van állítva az idealismus és a realismus ellentétébe. Az egész világtörténelem ellentéteknek a keretei közölt mozog és vonul előre. Bennünk, lelkűnkben ez az ellentét egy csodálatos ütközést kelt. de nincs hatalom, amely minket az ellentétek ezen uralom és kegyetlenségéből kiemel. Vegyük a szellemi világot. Mily rettenetes harc folyik ott malerialismus, idealismus és realismus között. Vegyék a kultúrát, hogy messze cl ne csatangoljak, mily óriási ellentét van az élet szerete- te, a lelkek szeretete, a lelkek és emberiség értékelése között egyrészt, másrészt az élet pocsékolása, lövészárkok, tömegsírok között. (Úgy van !) Vegyük ezt a mi karácsony ünnepünket. Mily óriási ellentét- van a karácsony ünnepe között, mely a megtestesült Istent állítja közénk, az ideális embert és a között a fúriák harca között, mely ott a csatatereken folyik ; vegyük azt az angyali éneket, amely azt mondja : dicsőség, szent békesség le-, gyen és vegyük azokat a kötözőhelyeket, hol haldoklók gondoztatnak. Vegyük az idealismust, melyben az emberiség él és vegyük azt a rettenetes realismust, mely szedi az áldozatjait. Kérdezem, mire való ez a csodálatos törvénye az ellentéteknek? Mit akar a gondviselő Isten? mit akar a lelkek géniusza, hogy minket beleállitoít ezekbe az ellentétekbe ? Azt fogom felelni: a pusztulás van az az építés miatt, a gyűlölet van a szeretet miatt, a sötétség van a világosság miatt, a tagadás van az állítás miatt, a hanyatlás van a haladás miatt, bu— Panyi, panyi!! Szóval, — mit — cifrázzam ! — Puskás bá- mulatraméltóan flegmatikus ember! Ez a fontos jelen esetben és nem a többi jó tulajdonsága. Tudni kell még azt is, hogy a stdlungban minden embernek van egy-egy lövése, amit mi „kilövésnek“ nevezünk. Megtörténik azonban, hogy egy-két, a kórházból később visszakerült ember- liek már nem jut ilyen kilövés s ezek, mint tartalék, legtöbbször poszton állanak a drótnál. Ilyen kilövés nélküli, posztrajáró ember volt a jó Bocsi Esván, akit szerencsétlen napján eltalált egy muszkagolyó a sok közül, a méhrajként zümmögő sok közül. Eltalálta, sőt egyenesen szivén találta. Behozzák a drót mellől, s a sok baka, különösen a „fiatalabbja“, körülállja. Se szeri, se száma a sajnálkozásnak. Egysizercsak odavetődik Puskás, a freiter. „Svarmkommendása“ volt a szegénynek, tehát érdekelve van, egy emberrel kevesebb a „svarum- jában“ ! Áll, a pipa a fogai közt, s hallgat. Hallgatja a sajnálkozásokat. Egy idő múlva azonban már látni az arcán, hogy unja. Látott ő már halottat eleget a háború kás van a győzelem mialt. (Lelkes éljenezés és taps.) Azért van sok árva, hogy szeressük őket, azért van sok szegény, hogy emeljük őket, azért van sok nyomorult, hogy küztünk legyen gondozójuk, hogy érezzük a felelősséget, a szégyent, a nyomort, a nagy kötelességet, hogy ezt tűrni nem szabad, ezt tűrni nem lehet, itt teremteni, itt segíteni, itt enyhíteni, itt ápolni kell. a lelkünk ellentétjének törvénye szőrit minket erre. Lám, azért mondom testvérek, ez az óriási szenvedés, ez széttöri majd a láncát, a kereteit, korlátáit az ellentéteknek. Igaz, hogy egoismus nélkül nincs haladás. A kaparó, a szerző, az őrző ember, az keríti a maga telkét, épifi a mava házát, ráírja: A mi otthonunk és' ami az enyém, az nem tied és ami nékem meleg, az neked hideg és ami nekem otthon, az neked korlát. De mik- r azután jönnek a nagy szenvedések, érezzük, hogy az én lisztem, a te liszted, az én otthonom, a te otthonod, hogy«ahhoz neked közöd van, hogy van egy felsőbb igazság, egy felsőbb jog, amely az önzés korlátáit letöri, jog, mely érvényesül az egoismus keretein és korlátain belül is (Lelkes éljenzés és taps.) és ez hozza közelebb azokat az embereket, akik különben roppant messze vannak egymástöl. A szerzés idejében úgy érezzük, hogy az ellentétek taszítják egymást, de mikor szenvedünk, akkor egy más szenvedelem nem a távolságnak, nem a taszításnak, a vonzás, a közelség érezte, a testvériség édes szenvedelme, hogy emberek, mi mindnyájan közel, kimondhatalan közel vagyunk, ti egymásé, ti testvérek vagyok. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps 1) Ez az a nagy hit, mely a szenvedés idejében szállja meg az emberi lelket. A hit, szeretet melege. Felségesen mondja az irás: et nos eredidimus carilas, mi pedig hittünk a szeretetben, a világban kevés van belőle, a világ, a harc utján jir, kell neki ott járni, de a felsőbb törvény és a mélyebb igazság mégis csak az: hinni a szeretet erejében. (Éljenzés.,) Azt mondta az Ó szövetségben az énekek éneke, hogy a szeretet erősebb mint a halál. Rádupláz az újszövetség, a szeretet erősebb mint az örök élet, ha akartok életet, ha akartok pusztulást, ha akartok sebet gyógyítani, ha akartok nemzetiséget emelni, ha akartok uj emberiséget emelni testvérek, higyjetek a szeretetben, higyjetek az önzés dacára a szeretet hatalmában, higyjetek elejétől, s nem vette szokásba a hosszas paren- tálást. Végre — úgy látszik, — időszerűnek tartja yégét szakítani a sajnálkozásodnak, s pipáját ki sem véve a szájából, valami ismeretlenül hideg részvéttel, de nem kis bosszankodással is meg szólal: — Úgysem volt nekie kilüvise! S továbbmenve, pár lépéssel odább már hajhássza a svarmját ki a deckungbó!: — Az anyátok karmanytyuját, lesz munka, vagy nem lesz munka ? I . . . Öregem ! Ez az, amit mondani akartam ! S ha van még otthon gacsos-lábu civil, aki még most is kételkedik, tarsd az orra alá ezt a kis esetet I Ilyen kemény emberekkel csak győzni, diadalmaskodni, csak triumphálni lehet! Ez nem Háry János-féle mese, de színtiszta igazság, melyet, ha igy meg nem örökítettem volna, megőriztem volna emlékeim között örökké, örökké. Vedd sziveden! Ezt küldöm neked kissé elkésett újévi ajándékul! — Szervusz ! Ölellek ! Sanyitok.“ szeretettől inspirált lelkek nemességében és meglátjátok, győzni fogtok, (Lelkes éljenzés és taps) mert hát az emberek azt akarják, hogy lássák, hogy érezzék, hogy szeretik őket. Egy szocialista iró irja: eljöttem egyszer este lakásomba és látom annak tornácában függ egy ember, ki felakasztotta magát, közelebb lépek, a gyertyafénynél látom, hogy szorongat egy cédulát, olvasom, azt mondja r én egy munkás ember vagyok, én boldogtalan vagyok, én meg akarok halni, de annak a házában akarok meghalni, kiről tudom, hogy szeret engem. A vad szocialistának házában akar meghalni erőszakos halállal. Ott akar meghalni, mennyivel inkább akarunk ott élni, ahol szeretnek minket, (Éljenzés.) Szeretjük az embereket, de még inkább úgy, ha élnek a nemzetnek, ha élnek a hazának. Lehet keresztelni vérrel, lehet keresztelni tűzzel, a háború hőseit keresztelik vérrel, a békének nemes lelkeit keresztelik a szeretet tüzével. (Éljenzés.) Ebben a kereszlségben mindnyájan részesek legyünk, mindnyájan akarjunk a szeretet által nemesbbü-lni, a nagy emberiség összes ideáljaihoz emelkedni és egy jobb jövendő útjait egyengetni és ahhoz közelebb jönni. (Lelkes éljenzés.) De nemcsak az ellentéteknek törvénye buz- dilja a nemzetet erre a nagy megemberelésre, hanem a hálának kötelessége. Istenem, sokan küzdenek, sokan vérzenek érettünk, látom, látjuk mindnyájan, hogy vonulnak harcba katonáink, ezek a mi szegény népfelkelőink, hogy az asszony viszi a batyut és az ember viszi a gyereket, azt az édes kis csöppséget, amelytől oly nehéz elválni neki és a költő szavával mondja : feleség, gyerekek, mi lesz hát veletek, válni mégis csak kel! és a haza buzdít és mi mindannyian elvárjuk a hősöktől, hogy csak válljauak, válljanak és biztosítjuk őket, ne '-tekintsen senki szivszorongva hátra, csak előre menjen, mint a bátrak bátra. Ti, kik a hazáért őrt álltok, érettünk katonák, vitézek, mi is tudjuk otthon a kötelességet. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Ök megtették a kötelességüket, nekünk egy év előtt nem volt karácsonyunk, amikor az orosz 6—8 vármegyét megszállt, mikor az osztrák-magyar ármádiát az a nagy kudarc érte ott Szerbiában, nekünk inkább golgothánk volt, mint karácsony. De azután fordult egy év és lett megváltás, leemeltük a hadak útját az égről, trassiroztuk Antwerpentől Bagdadig és mentek rajtuk azok a seregek, amelyeknek halniok kell, de amelyeknek halálából életet varázsolnak, amelyek meghalva dicsőséget hoznak, nem alkonypirt a nemzeti történet egén. Ha ezekre a katonákra gondolunk, kérdezzük: mivel tartozunk az elhullott vérüknek, annak a sok kiöntött vérnek, a híres latin mondás szerint, kvi dat sangvinem, vult vitám, ki vért ad, az életet akar. De nekik életet nem adhatok, akik elestek, elhullottak, de ők jussukat az életre átadták árváikban és az árvának kettős életre van jussa az édesatya életére, aki elesett és a saját életére. (Úgy van !• viharos éljenzés és taps.) A nemzetnek úgy kell árváira tekinteni, mint az élet kettős jussára, mint e kettős jussnak követelőire, a szociális jog törvényének szent nevében. Meglehet, hogy nem adtak vért, de adtak testi épséget, rokkantok lettek, adtak testi egészséget és óetegek lettek és hazajöttek. Mivel tartozunk mi a testi épségnek, mivel tartozunk mi a testi egészségnek, melyet áldozatul hoztak ? Hát tudjátok mivel, hát legalább kenyérrel. Aki az otthonért elesett, annak legkevesebb, legalább otthon jár. Lehet-e, hogy valakinek mig távol van, feldúlják az otthonát és azután hazajön és azt mondják neki: nincs házad, szegény vagy, nincs telked, koldus vagy 1 Mélyen tisztelt közönség! egy óriási nagy
