Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-12 / 50. szám
1916: december 12. ____________________________ Nagybányai Hírlap________________________________ 3. már akkor előszeretettel kereste fel a magyar földet, amelynek havas bércei elbájolták és a bércek alján, a íenyőbalzsamos levegőben szívesen tartózkodott. De nemcsak szórakozni, üdülni járt erre mifelénk a fiatal főherceg. A tragédia, melynek véres jelenetei a büntető expedíció megkezdésével indultak meg és még ma sem értek véget, a körünkbe vezették ifjú trónörökösünket, kinek szere- tetreméltósága gyorsan meghódította mindazokat, kik szerencsések voltak közelébe jutni. Felséges neje, Magyarország királynéja pedig hosszasan tartózkodott az utóbbi időben hazánkban és még egy-két hét előtt is Erdélyben kegyes szamaritánus tevékenységet fejtett ki. Az ifjúság derűje aranyozza most be a magyar trónt. Uj király: uj rend.. A király első szavából az ígéret országa nyílik meg előttünk. „Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai, újból megkívánom népeimnek szerezni a béke áldásait.“ Az első nagy és kedves szót követi a másik: „Attól a szándéktól indíttatva, hogy Magamat Magyarország s Horvát-Szlavon- és Dalmátország kiiályává mielőbb megkoronáztassam.“ ... Így beszél a király— a magyar király ! A felség e gyönyörű szavainak hallatára lángra lobban sohasem szunnyadó királyhüségünk és örömmel hóddlunk meg ifjú királyunk, a legelső magyar ember előtt, remélve, bízva abban, hogy amint már eddig is számos tanujelét adta irántunk való kegyes jóindulatánál', ezentúl gondos apja Lesz a magyar népnek, mely egy szivvel-lélekkel üdvözli : „Éljen Károly magyar király!“ HÍREK. Kitüntetés. Ő felsége a király Beregszá- szy Ferencz cs. és kir. 32-ik gyalog ezredbeli hadnagynak az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért legfelső dicső elismerését nyilvánította. Elismerés. A m. kir. pénzügyminiszter M a k - ray Mihály dr. polgármesternek, a IV-ik hadiköl- csön sikerének előmozdítása körül kifejtett buzgalmáért elismeréséFmyilvánitotta. Karácsony a harctereken. A hadsegélyző hivatal és a Vöröskereszt egylet a következő közös kérelmükkel járulnak polgármesterünk utján a nagy közönség elé : Nagyságos Polgármester Ur ! A M. Kir. Honvédelmi Minisztérium Hadsegélyző Hivatala és a Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete ismét együttes kérelemmel fordul az ország társadalmához a közelgő Karácsony alkalmából. Az idei Karácsony is — immár a harmadik — a világháború kegyetlen vártáján éri vitéz katonáinkat. — A Szeretet ünnepén megint megmozdulnak tehát a magyar szivek, hogy a szokásos karácsonyi megajándékozással eljutassák hálájuk melegét a frontok hőseihez, — A katonák karácsonyi megajándékozása áz idén is központi- asan, a belügyi m. kir. Miniszter Ur folyó évi november hó 6-án 34439/1916. ein. B. M. sz. a kelt körrendeletében megállapított elvek szerint történik. — A hadviselés intenzivitásával függ össze, hogy a harctéren a katonaság rendkívülien nagy száma vár' megajándékozásra, ami az általános árdrágulással kapcsolatban a szeretet karácsonyi müvét szokatlanul grandiózussá tette. — A tavalyi tapasztalatok fényesen igazolták azonban, hogy ezt a munkát csak egységesen, egy központból s a szállítási eszközök leggazdaságosabb kihasználásával lehet lebonyolítani. — Ez az indok, hogye- gyes ezredek céljait szolgáló gyűjtések helyett az országos akció támogatását kérjük. Tisztelettel megkeressük Nagyságodat, méltóztassék a karácsonyi, gyűjtés ügyét szeretetteljes gondjaiba venni, a városi közgyűléssel a karácsonyi ajándékozás céljaira nagyobb összeget megszavaztatni, a csatolt gyüjtőiv felhasználásával hivatalos gyűjtést indítani, jótékonycélu előadások, müvészestélyek és más összejövetelek jövedelmét azok engedélyezése alkalmával szintén a legaktuálisabb karácsonyi célra terelni s a központi akció támogatását a város társadalmának egyéb eszközökkel is figyelmébe ajánlani. —.A nemzet egészen sV)!idaris támogatása — bizton hisszük — hogy az országos mozgalomhoz fűzött igényeket teljes mértékben fogja kielégíteni. — A Nagyságod közbejöttével bármely forrásból gyűjtött összegeket a csatolt és lezárandó gyüjtőiv visszajuttatásával a szintén mellékelt és „P. M.“ kezelési jellel ellátott 8880. sz. postatakarékpénztári befizetési lap felhasználásával f. évi december hó 20-áig méltóztassék hozzánk juttatni. Kötelességszeriien említjük meg, hogy a két intézmény együttes akciójának csak a harctéren levő katonaság ellátását áll módjában programijába venni, miért is a kórházak karácsonya ez idén is a helyi jótékonyság szép feladata marad. — Fogadja Nagyságod kiváló tiszteletünk ő- szinte nyilvánítását. —1 Budapest, 1916. november 24. — A m. kir. honvédelmi minisztérium Hadsegélyző Hivatala részéről: Kirchner altngy s. k. cs. és kir. altábornagy. — A Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete részéről: olvashatatlan aláirásu kir. biztos. Az,e tárgyú gyüjtőiv Widder Péter gyógyszerész urnái irható alá. Változás a tábori posta magáncsomag- forgalomban. A tábori magáncsomagforgaloinban ez idő szerint a következő tábori, (hadtáp) posta- hivatalok vesznek részt: az 5, 5/111, 9, 11, 13, 14, 19, 19/11. 20,. 23, 24, 26, 33, 35, 37, 38, 40, 42, 44, 47, 49, 50, 51, ‘53, 55, 60, 63, 66, 68, 69, 70, 76, 77, 79, 84, 85, 90, 91 ,92 102, 103, 105, 107, 109, 111, 113, 117, 117/11, 117/111, 120, 125,127 128, 131, 133, 138, 144, 145, 146, 147, 148, 150 153, 155, 161, 165, 166, 167,168, 170, 171, 175 176, 177, 179, 180, 182, 183, 184, 185, 190, 191 195, 195/11, 195/UJ, 203, 205, 208, 209, 212,220 221, 222, 223, 224, 226,-227, 229, 230, 232,234 235, 239, 240, 243, 244, 245, 246, 247, 250, 251 252, 253, 254, 255, 256, 258, 259, 260, 262,263 265, 266, 267, 268, 269, 270, 271, 272, 273,274 275, 276, 279, 280, 281, 282, 283, 284, 285,286 287, 288, 289, 291, 292, 293, 295, 296, 297,298 302, 303, 304, 306, 307, 312, 315, 316, 317,318 319, 324, 332, 333, 334, 335, 336, 338, 339, 340 341, 348, 350, 352, 354, 356, 357, 358, 359,360 361, 362, 364, 368, 370, 371, 372, 373, 374,375 376, 377, 378, 380, 381, 382, 383, 388, 388/11, 388/111, 389, 390, 391 „ 392, 396, 398, 399, 400, 400/11, 400/111, 404*405, 406, 408, 409, 410,412 413, 416, 418, 419, 420, 421, 423, 424, 426,428 429, 431,«'432, 434, 435, 436, 444, 444/11, 444/111 508, 509, 510, 511, 512, 513, 514, 515, 516,517 600 602, 605, 607, 608, 609, .611, 612, 613,620 630, számuak, valamint a magyar és osztrák csapatok állal Oroszlengyelországban, Szerbiában, Montenegróban és Albániában megszállott területen működő és helynév szerint megjelölt hadtáp- postahivatalok, mint a hozzájuk utalt' katonai parancsnokság, csapatok és intézetek tábori postái. Az utóbbiak közül csak a Koszovo mellett, Mitro- vicában és a Novibazarban működő hadtápposta- hivatalok vannak kivéve, ahova tábori postai csomagot nem lehet küldeni. A 11, 51, 125. és 239. számú tábori postákhoz, valamint a helynév szerint megjelölt hadtáp-postahivatalokhoz tábori postai magánycsomagot állandóan vagyis bármely napon, a postai magáncsomagforgaloinban résztvevő többi tábori postához ellenben csak minden hétfő, kedden és szerdán lehet postára adni. Alapítvány 1. Ferenc József nevére. A helybeli áll. főgimnázium, mivel annak alapitója boldogult apostoli királyunk I. Ferencz József volt, elhatározta,hogy Őfelsége nevére emlék-alapitványt létesít. Éhez a szülőktől, növendékektől, mint általában e város és vidék közönségétől, adományokat szívesen elfogad s azokat hirlapilag nyugtázni fogja. Vörös Kereszt Egylet gyásza. Dicsőségesen uralkodott apostoli királyunk I. Ferencz József elhunyta alkalmából a Vörös Kereszt Egylet országos központja is szintén méltó módon kívánja mélységes gyászát kifejezni. Eme céiból a múlt hó 24-én tartott rendkívüli választmányülés határozatát az országban működő összes fiók egyletnek is megküldöite a következő körirat kíséretében : 58895/ 1916. szám. Körlevél valamennyi megyei, városi és vidéki választmányhoz és fiókegyletekhez. Tekintetes Választmány! A Mindenható kifürkészhetetlen akarata folyó hó 21-én magához szólította Ő császári és apostoli királyi Felségének, I. Ferencz József királynak, a magyar szent korona országai vörös-kereszt egylete legfőbb védnökének dicső lelkét. Az örök pihenésre tért Felséges Urnák melegen érző szive és mindenre kiterjeszkedő atyai gondossága hozta létre egyesületünket. A legfőbb védnökség elfogadásával és egyletünk iránt magasztos élete egész folyama alatt megnyilvánuló és soha meg nem szűnő legmagasabb jóindulatával lehetővé tette egyesületünknek és intézményeinek fejlődését arra a fokra, hogy a legnehezebb viszonyok között és a most dúló világháború alatt is megfelelhetett hazafias és emberbaráti hivatásának. A legfőbb Védnökünk elvesztésével egyletünket ért súlyos csapás hatása alatt az egyleti központi- választmány folyó hó 24-én rendkívüli ülést tartott, amelyről felvett jegyzőkönyvet a t. választmánynak idecsatoltan megküldjük és kérjük, hogy az abban foglalt intézkedéseket, különösen a temetés napjától kezdődőieg elrendelt 6 havi egyleti gyászt illetőleg, tudomásul venni és azokat a nagy halott iránt megnyilatkozó kegyelete alkalmával irányadókul tekinteni szíveskedjék. Budapest, 1916. évi november hó 29-én. Kiváló tisztelettel Az igazgatóság : Josipovich Géza s. k. v. b. t. t. elnökhelyettes. Tichtl János s. k. igazgatósági előadó. Köszönet. Az állami elemi iskolák szegény tanulóinak segítésére újabban adtak: Bernhard Adolfné 5 K. Özv. Pellion Béláné sziiLIncze Lujza (Budapest) 30 kor. Szaitz Elemér 10 K. Lakos Imre 5 K L. Berks Lajos 10 K melyet a tanítótestület ez utón is köszön. Adakozás. A helybeli hadsegélyezés céljára december hóra Smaregla Mihály, Kertész Irén 5 koronát s Kovács Gyula könyvkereskedő 2 koronát adott. Nyugtázás. Az állami iskolák tanítói dec. hóra a következő adományokat adták : Imre Károly, Özv. Lehner Ferenczné 6—6 korona, Juhász Mária, Rozsos István, Székely Árpád 4—4 K, Bo- zán Péter, Bozánné Molnár Klára, Fejes Antal, Bányai Ida, Buday Etelka, Fliesz Henrikné, Steiger Erzsébet 3—3 K, Alexy Kornél 8 K 32 fillér, Glanzer Malvin 4 K 64 f. Szabó Mária 5 K. 24 f. Benedek József, Lessián János, Benedekné, Hajdú Sándor, Homola Elvira, Szabó Irén, Bodenlosz Irma 2—2 koronát. Ez összegnek fele a tanitóöz- vegyek és árvák segítésére, másik fele a katonák karácsonyára adatott és küldetett be. Fölemelik a hadisegélyt. Az illetékes körök — mint értesülünk — behatóan foglalkoznak a jelenlegi hadisegélyek felemeléséfíek kérdésével, sőt úgy hírlik, hogy a hadisegélyek újbóli megállapítása már rövid idő alatt megtörténik Az ille-