Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-11-21 / 47. szám

SU

t Al . ■

. .i

IX. évfolyam.

Nagybánya, 1916. november 21.-A

*

>v r\o .

/>v

47. szám.

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavldéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestfiletnek Hivatalos Közlönye.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre S korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-12 oldal terjedelemben.

Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJT&! IfAQY GÁBOR.

Lapkiadó

Hermes könyvnyomda Nagybányán.

Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők

Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házbail a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket felveszik.

Hatósági boltjainkról.

Az elmérgesedett közélelmezési állapotok sajtóinkra is nagy felelősséggel nehezednek. Mindenki panaszkodik, békételen- kedik és hangosan követeli a helyzet javítását.

A lapokat a nagy közönség valósággal ostromolja panaszaival és kéréseivel, ameny- nyiben mindenki csak azoknál leli bizodalmát és keresi bajainak orvoslását.

Átérezve a nehéz helyzetet, sajtóink ember feletti munkássággal is teljesitik kötelességüket. S mi is mint a sajtónak egy kicsiny részecskéje és városunknak egyik orgánuma, minden erőnkkel küzdünk a közért és úttörők vagyunk a közérdek bármilyen tárgyú szolgálatában.

Ebből a célból kerestek fel bennünket az alábbi cikkel is, a melyet mivel igen aktuálisnak találunk ezennel le is közöljük.

„Az emberek sok mindenfélét megértenek. A mai jelenségek között is vannak számos olyan dolgok, melyeknek keletkezési és indító okát az emberek megtudják magyarázni és aztán - hacsak elháríthatatlan akadályok nem merülnek fel, — i- gyekeznek a bajt megszüntetni vagy legalább is ellene védekezni.

így például ma már mindenki tisztában van azzal, hogy a mai végtelen drágaságnak és nehéz megélhetési viszonyoknak, a folyamatban levő háború az oka, amely legfőbb képpen melegágya lett a kapzsiságnak, a nyerészkedésnek, a zsarolásnak és minden olyan cselekedetnek, a- mely alkalmas arra, hogy a rátermett és az erre hajlandóságot mutató egyéneket a hirtelen meggazdagodásra ingerelje.

A hirtelen meggazdagodásnak kiviteli módja is ismeretes már, vagyis ezt a módot úgy hajtották végre, hogy a közfogyasztás tárgyát képező cikkeket egyes vagy társas alakok, avagy az épen eme célra alakult konzorciumok, bankok — még meg sem érett a cikk, — már össze vásárolták ugyannyira, hogy a szabad forgalomban a- lig maradt valami. És aztán ha a szabadon maradt mennyiség egy, két hét leforgása alatt elfogyott, nincs semmi, csupán a spekulánsok által összevásárolt és halomra gyűjtött készlet. Ennek a halomra gyűjtött készletnek árát aztán többszörösen felhajtották.

Erre reá jöttek az emberek és kezdettek békételenkedni, majd lármázni is. Jött aztán a hivatalos apparátus lassan döcögő taligája, szállítva országszerte a maximáló plakátokat. Persze ezek már későn érkeztek mert ekkorra már az emberek ki lettek .éhezve miért is figyelemre sem méltatták a maximális árakat, hanem mindenki vett onnan, a honnan tudott és annyiért, ameny- nyiért adták.

Ezután ismét arra jöttek reá az emberek — hogy hatósági boltokat kell felállítani, mert igy talán nem lesznek kitéve any- nyira a sok oldalú zsarolásnak.

Ez a védekezési mód több helyen be is vált és áldásos működése eléggé érezteti a hatását. Nálunk azonban nem ! Miért ? Azért mert nincs is ilyen felállítva,

Kisvárosi történetek.

— Irta: Simonyi Zoltán. —

A vő meg az ipja.

Rosta Vencel szegény családból származott. Tanulmányait sok nélkülözés közepette Budapesten végezte, özvegy édesanyja alig támogatta. Mint tanítóképzői növendék leckéket adott, igy éldegélt szíiköcskén. A szerény modorú, jólelkii ifjú megjelenése bizony rávállott arra, hogy ruhatára nem tölt meg 6 szekrényt. Keserű humorra! mondta egyszer barátjának: „Ugy-e, azt hiszed, cipőben járok, pedig mezítláb.“ (Hiányzott a cipőtalp.) Egyik vidéki rokona felvetődött Budapestre és mikor megláta Vencelt a kopott ruhában, 80 korona kölcsönt adott neki. Vencel nagy örömmel már uj barna ruhát akart venni, mikor eszébe jutott, hogy közeledik a képesítő vizsgálat, melyen illik fekete ^zalon más ünnepies ruhában megjelenni. Vett tehát egy szép Ferenc József kabátot.

jeles oklevéllel zsebében hazautazott kis falujába. Otthon is egyetlen fekete kabátjában járkált. Júliusban 12 állásra akart pályázni, és hogy megtakarítsa a kérvényeken a sok okmánybélyeget, szegénységi bizonyítványt kellett beszereznie. A falusi „uraság“-tól kölcsönkért hiníón hajtott a 6 óra járásnyira fekvő illetőségi helyére Havassára.

Havassároít persze nagy feltűnést keltett az elegáns és déli falvi ember. (Némelyek alispánt re- begettek.) Vencel a községháza előtt szállt ki. A tanácsteremben az esküdtek, panaszosok, adófizetők voltak jelen és mikor Vencel előadta, hogy a bíróval akar beszélni, a kisbiró futott érte és a a jegyzőért. Ezalatt a tanácsterem ajtajában bámész csődülés támadt, különösen a falu apraja és kamaszai tolongtak. A potrohös bit ó a mezőről lelkendezve, verejtékét törölgetve loholt a községházára. A biró földmives gazda mély meghajlással engedel- met kért, hogy csak bő vászon fedi testét és az is a munkától szurtos. Kérdezte mivel szolgálhat a „nagyságos urnák“. Mély csend, Vencel dühösen nézett körül. „Szegénységi bizonyítványt kérek!,, Tört ki belőle a zavart elkeseredettség. Általános elképedés. Hirtelen az udvar felől éktelen szitok, visítás, óbégatás halaszott be. Ugyanis a kifent bajuszu, libériás kocsis akart bejutni a nagyságos úrhoz és ez nem ment simán.

A nagy zenebona egyszerre véget vetett a tárgyalásnak és mindenki kitódul. Ott bent csak a jegyző maradt, aki a kapott felvilágosítások után kiállította a bizonyítványt. A biró is aláírta. A kocsis sürgette a visszatérést, 10 perc múlva már vágtattak a szilaj csikók.

A kérvények nem vezették teljes sikerre. E- gyik kisvárosból ezt a levelet kapta Vencel; „Igen tisztelt Uram ! Sajnálattal értesítem, hogy az állást mással töltöték be. Azonban örvedenék ha Ön gyermekeim magántanitását elválainá. Teljes ellátást és havi 100 koronát biztosíthatok Önnek. Tisztelettel Zámor Géza inalomíulajdonos iskolaszéki tag. Vencel ezt az ajánlatot örömmel fogadta. Négyszeri átszállás után megérkezett a kisvárosba, ahol kedvesen fogadták. Zámor ur is nagyon megszerette. Rá is szolgált mert a Zámor házban ugyancsak akadt munka. 3 fiút középiskolai magánvizsgálatra készített elő, Irén kisasszonynak irodalmi és zenei ótákal adott.

Zámor ur egy napon íróasztalt, könyvprést és papírkosarat állitatott be egyik szobájába. Vencellel szép kis táblát festetett „Iroda“ felirattal és rá- fügesztette az ajtójára. „Üdvözlöm uj állásában — szólt Vencelhez — ön a mai naptói fogva 4—6- ig irodavezetőm. Ekkor lesznek a hivatalos órák. Lássunk mindjárt hozzá. Kérem, malomban olajmotor működik, a malom már ötször égett le, igaz ugyan, a városiak azt mondják : tizenötször, de az túlzás. Ha városunkban kis tűz támad mindjárt azt kiáltják: „Ég a malom !“ Ezért hiszik, hogy sokszor égett le. Kérem irodavezető ur, Ön ir a biztositó társulatokhoz és megkérdezi, mennyiért biztosítanák be malmomat ? Vencel megírta a leveleket, de tagadó válaszok jöttek. Zámor ur haragos lett. Igeh. az ellenségeim megint firkáltak Budapestre, hog) meghiúsítsák terveimet. A múltkor a borpincém égett le, akkor meg azt a mesét találták ki, hogy én előre 200 abroncsot halmaztain fel a pincében, hogy sok hordónak lássák a kárbecslésnél. Pedig én ártatlan vagyok a dologban.“ Vencel eljárogaíotl a malomba és lassanként eltanulta a malom-mesterséget. Malom-ügyekben már szakértéssel fogalmazta a leveleket. Egy délután megint dühösen jött be Zámor ur az irodába. „A mi kisvárosi bankunk ! Amilyen nagy kamatokat számit ezekre a rövid téli napokra is. Kérem, mglyik a legelső bank ? „Az Osztrák-Magyar Bank