Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-10-31 / 44. szám

1916. október 31.

o

hiszik, hogy az nem más, mint észszerü- ségnek az ellenkezője. De az emberek tévednek. Éppen a véletlen játsza a főszerepet az emberek történetében. A sors sokszor alkalmazkodik az észszerüséghez és a véletlen sokszor okosabb, mint mi magunk vagyunk.

Minden véletlennek van szülőoka és azok, akik azt hiszik, hogy a véletlen gyakorolt befolyást életünkre, nincsen tisztában azzal, hogy legtöbbször ők maguk idézték azt elő. De van a véletlennek egy más tulajdonsága is, amit nem igen szoktak figyelembe venni : mindig van valami értelme és mindig szolgáltat egyik, vagy másik irányban igazságot. Ha ketten veszekesz- nek, sohasem mindkettőnek, mindig csak egynek ad igazat.

A véletlen kifürkészhetetlen hatalom, mely nem mindig az erősebb pártját fogja. Segítségére volt-e az erősebb Góliátnak ? Nem, Dávidot segítette.

Köszönjük a véletlennek, hogy tarsolyában hordozza sorsunkat, köszönjük neki, hogy ebben a nagy és borzasztó órában Dávid szerepét jutatta nekünk. Ahol megvan az ügyesség, ott nem marad el a parittya sem.

Véletlen lesz a háború vége. Ne aggódjunk : ez a vég már holnap beállhat. Hirtelen fogja hozni a véletlen, a mely e- gészen jelentéktelennek fog látszani . . .

Már holnap !

Romániának sem jut konc.

Amikor az ántánt a világháború huszonötödik hónapjában Romániát politikai hintajátékának abbahagyására kényszcritette, az oláhok ismert mintaszerint diadalmi sétára készültek és megjövendölték a háború közeli végét — téli hadjárat nélkül. Az ántánt nem győzte eléggé ócsárolni A- usztria Magyarország hanyatló ellentálló képességét, hirdetve közeli bomlását. De mennyire megcáfolja ezt a tévhitet hadseregünk rég kipróbált

mondta a férfi, de most már nem nevetett. Szép arca komoly maradt. Merően nézte a leányt, ki elmerengve nézett másfelé. Egy uj világ nyilt meg előtte, amióta bepillantott zárkózott leikébe, valami, eddig nem ismert érzés dobogtatta szivét. lm, ez a leány nem olyan, mint a többi, hogy eltörpülnek mellette azok a gyönyörű barna, szőke nők, akiknek csak testük van, de lelkűkben finomabb, nemesebb érzés, gondolat nincs. Hogy is van, hogy eddig nem vette észre ezt a leányt.

A csendet egy kis madárcsicsergés zavarta és enyhe szellő valahonnan virágillatot hozott.

Bucsuzáskor a férfi több ideig tartotta erős kezében a leány vékony kezét és sokáig nézett annak szomorú, szép szemeibe.

És azután nem ment oda, ahol várják, hanem hazatért. Otthon bezárkózott sok ízléssel, gazdagon berendezett szobájába s szinte undorodva nézte azt a sok fényképet, azokat a nevető nőket. Mit adtak azok neki ? Semmit. De elvettek tőle mindent, letaszították a sárba. Pedig ő érzi, nem oda tartozik; az ő lelke valamikor ép oly hatalmas erővel fel tudott szállni a magasba, tiszta

hősiessége, népünk tántorithatatan hazaszeretete!

Határmenti lakossaink nemcsak, hogy sehol- sem üdvözölték az oláhokat felszabadítók gyanánt, sőt ellenkezőleg, fanatikusan védekeztek a betörők ellen még ott is, ahol az ellentállás már eleve hasztalannak látszott és határőrségeinket semmi, sem a németek még nem erősíthették. De az oláhoknak és a szétdarabolásunkra immár biztosan számitó ántántnak is megdöbbentő meglepetést szerzett a szövetséges osztrák-magyar és német hadseregek zseniális vezetői által egységesen kieszelt szívós ellentállása, mellyel a váratlanul ért támadást kivédték.

A prédaleső, hullaszimatoló oláhok hadserege tehát reményeiben csúnyán csalatkozott. Ma már az oláhok végleges veresége előrelátható, dacára, hogy a háborúra két évnél tovább nyugodtan felkészülhettek. Előrelátható verességük o- ka nem is annyira katonai, mint erkölcsi hiányosságuk.

Érdekesen jellemzi az oláh katonaságot Va- szilev Gregor bolgár képviselő egy újságcikkben, melyből átvesszük a következőket:

A román hadsereg minőség tekintetében a lehető legrosszabb. Hajmeresztőén tudatlan embertömegekből áll, kikent-kifent, önhitt tisztekkel az élükön, ez annak a hadseregnek a képe, amely arra hiszi magát hivatva, hogy a pusztító háborúnak véget vessen. Ez a hadsereg teljesen méltó a bukaresti társadalomhoz, mely felső rétegében páratlanul élvhajhászó, féktelen, elkorcsosodott pe- reputyok zagyvaléka, alsó rétegében pedig vagyon és jognélküli, kiéhezett, tudatlan emberek tömegéből áll. E társadalom részére nem létezik nemzeti veszély ellen a közös nemzeti remények köteléke. Ebben az országban az egyik osztályt a bujaság és telhetetlenség, a másik osztályt pedig a koplalás és nélkülözés viszi a tökétetes elfajulás felé; mindkét néprétegből azonban egyaránt hiányzik az a bátorság és lelkesedés, amelyeket csak fenséges eszme keltett.

A cikk utal arra, hogy az orosz vezérkar a világháború kitörése előtt bizalmasan igy nyilatkozott a román hadseregről: A hadsereg jól van felfegyverezve és megfelelően felszerelve; aligha fog azonban kezdeményező és támadó szellemet tanúsítani; a védelemben kevés az ellentálló ereje ; legnagyobb hibája: könnyen befolyásolható impresszióképessége, mely a legelső kudarcnál el- maradhaíatlanu! pánikhoz fog vezetni.

Ha ezzel szemben látjuk, hogy ma — az

Nagybányai Hirlap

légkörbe, mint amily nagy erővel valami bolond vágy ragadta színes, csillogó s bűnös hatalmába és vitte, vitte le a gyalázatba, — De ez az élet nem elégítette ki, lelke nem volt bűnös, csak teste forró vére vétkezett. — És erre csak most jön rá, ezt a leányt csak most vette észre. Hosszú idő óta, most beszélt ismét önmagával; mint régen, mikor még anyja simogató keze érte arcát, amikor két szelíd szem csendes szeretettel vigyázott lépéseire.

Besötétedett, de ő még mindig nyitott szemmel feküdt a pamlagon. És ez a szép férfi, — kire a jó Isten gazdagon szórta a szépség és tehetség sok áldását, — most önmaga előtt szégyenkezik. És ő, aki eddig virágot virág után szaggatott, de eldobta mindegyiket, egy újabb, ismeretlen virág kedvéért, — most az egyszer, a leányra gondolt. Egyre fülébe csengtek szavai és egyre üldözte az ö szomorú, átható nézése.

Vájjon mi lehet a szívben, hogy némely szempillantása égeti, feldúlja nyugodságát — és mi lehet a szemben, hogy nézése kisértésétől alig

tndunk szabadulni . . . ?

(Folytatása következik.)

erdélyi frontrész hozzászámitása nélkül — csaknem ezer kilóméteres vonalon sikeresen küzdünk, dacára, hogy az elfoglalt területeken jelentékeny haderőnk van lekötve, úgy ez legmerészebb várakozásainkat is felülmúlja s mint hervadhatatlan dicsőség lesz megörökítve a történelemben.

Iyen hadsereg vértjéről még a legocsmányabb árulások is hatástalanul lepattannak, ilyen hadsereggel csak győzni lehet és győzni is fogunk, bár- mint ront nekünk is az ántánt — nyíltan : künn a harcmezőn és suttyomban : vakondtúrásokkal a politika és diplomácia rejtek üregeiben.

A francia pénz.

Ugylátszik megkezdődik a kiábrándulás. A francia kispolgár a kis tőkés bekötötte már azt a bizonyos legendás harisnyát, amely mindig kinyílott és öntötte a pénzt magából, akkor, a mikor arra az államnak, az országnak szüksége volt. Her- vé, a kiváló francia publicista lapjában a Viktoréban, keserűen és hangosan panaszkodik, hogy a francia polgárok egyáltalában nem sietnek a ha- dikölcsön újabb jegyzésében. A francia bankok ismét megteszik a magukét, de azok, a kis emberek, akik mégis a hadikölcsön jegyzésének zömét teszik — mint azt a tapasztalat mutatja — az uj francia hadikölcsönről alig vesznek tudomást. Her- vé nyíltan megírja, hogyha az uj hadikölcsön jegyzése nem fog sikerülni, ha nem lesz elegendő pénz, akkor a kormány kénytelen lesz békét kötni. Már pedig a békekötésnek vagy a békekérésnek az a közvetlen eredménye lenne, hogy a német hadsereg Dél-Faranciaországig nyomulna elő.

Hervé igy látja a dolgokat, de mi — egész természetes — másképp látjuk. Illetve valószínűleg Hervé is úgy látja, ahogy mi, csak nem mondhatja ki.

Mi azt látjuk ebből a kis, de rendkiviil fontos jelenségből, amit Hervé cikke nékünk elárul, hogy a kiábrándulás megkezdődött Franciaországban. Ma már látja mindenki Faranciaországban, hogy a nagy garral megindított háború, amelyben a német militarizmus letörését ígérték az en- tente politikusai népeinek, vérbe fuladt, és legalább is eredménytelen fog maradni az entente részére. Amit a kormány nem akar belátni, de a mit a népek már éreznek és tudnak, az az a tény hogy a most megindított Somme offenziva két élű fegyver és semmi esetre nem lehet nyereséges művelet. Mert igaz az, hogyha a franciák megfeszített energiájukkal elismerésre méltó bátorságukkal és vitézségükkel vissza is szereznek területeket Franciaország elfoglalt részéből, sőt mondjuk e~ gész Franciaországot felszabadítják, akkor sem nyertek vele mert a retenetes csatákban egész Franciaország férfi lakossága elpusztult.

Tudjuk azt is, tudják a francia kispolgárok: is, hogy pénz nélkül háborút viselni nem lehet. Kétségtelen, hogy valami ösztönszerü, hangtalan és szótalan megegyezés viszi rá a francia kis tőkéseket arra, hogy megtagadják a kománytól a pénzbeli támogatást, a háború folytatására.

Az intelligens francia kis polgárnak lehet akármit mesélni a hangulatkeltő cikkekben, ha ő elovassa Bethmann Hollweg beszédét, amelyben állandóan hangoztatja a központi hatalmak békehajlandóságát, abból kiolvassa, hogy már nem megtámadott Franciaországról van szó, mint a hogy azt hangoztatni szeretnék, hanem arról, hogy a francia államférfiak valóban Anglia rabságában állanak. Angliával együtt a német millitarizmus letörését tűzik céljukul.

De a német militarizmussal együtt bennünket is összetörnének. Mi hiába ajánljuk fel a békét az