Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-10-10 / 41. szám

1916. október 10. Nagybányai Hírlap 5. akat, nagy örömünket fejezzük ki habár nagyon fájlaljuk körünkből való távozását. Távozását kü­lönben legjobban fogják érezni a bányászok és kohászok, mivel bem e egy hozzájuk közelebb ál­ló, atyai jóságu és érdeküket mindenkor szivén viselő, szerető hivatali főnöktől szakadnak el, de vigasztalja őket az a tudat, hogy magas állásában is főnökük lesz s ott sem fog róluk megfeledkezni. Mi részünkről pedig szívből jövő meleg „jó szerencséivel üdvözöljük Neubauer Ferenczet mint a bányászati osztály uj főnökét és vezetőjét s ál­landó iránta érzett mély tiszteletünk kiséri őt uj hi­vatalába. Neubauer Ferencz min. tanácsos az alábbi köriratában búcsúzott el a kerületéhez tartozó hi­vatali főnököktől és bánya hivatalnokoktól, kik bú­csú tiszteletüket e hó 12-én az az csütörtökön fog­ják testületileg tenni a távozó miniszteri taná­csosnál : Midőn 16 év előtt Ő Felsége, apostoli ki­rályunk magas elhatározása folytán átvettem e bányakerület vezetését, 1900 évi 20. Eli,, számú körrendeletemben ama reményemnek adtam ki­fejezést, hogy az összes tisztviselők, altisztek és munkások kitűnő szakértelemmel, soha nem csüggedő buzgalommal, önfeláldozással párosult odaadással és kitartással, valamint hazafias ér­zéssel fognak munkámban támogatni. Jól esik bevallanom, hogy ezen remé­nyemben sohasem csalatkoztam, 16 évi igazga­tói működésem alatt az összes alkalmazottak ré­széről annyi őszinteséggel, buzgalommal és o- daadással találkoztam, hogy most, midőn a leg­felsőbb szolgálat érdekében itteni állomásomtól megválók, nem mulaszthatom el, hogy az ösz- szes hivatalok főnökeinek, tisztviselőinek, altiszt­jeinek és munkás személyzetének legőszintébb köszönetemet kifejezzem. Fölhívom a hivatalok főnökeit, hogy köszö­netemet és elismerésemet az összes személyzet­nek hozzák tudomásra. M. kir. bányaigazgató. Nagybánya, 1916. október hó 5-én. »Perpeini M egyetlen barna szénnel füthető, foly- tonégő kályha, a jelenkor legjobb kály­hája! Legtakarékosabb fités! Telje­Is uj bélyegtöpucny a „Nagybányai Hírlap“ kiadóhivatalában, Nagybányán, négy féle alakban, az összeg előleges beküldése mellett megrendelhető. í. alak: Magában foglalja az 1914 évi XL11I t.cikket szószerinti szövegben a végrehajtási rendelettel egybeosztva. Ára 3 korona. ________ II . alak: Tartalmazza az 1914 évi XLllI t. cikket betüsoros alakban feldol­gozva, a több példányos beadványok ki­számítási táblázatával. Ára: í K 60 fii!. III. alak: Falra függeszthető kivonat az 1914 évi XLIII t. cikkből, Igen köny- nyen kezelhető összeállítás. Ára: 40 fillér. ÍV. alak: Tartalmazza nem csak az 1914 évi XLIII t. cikket, hanem a régiek­ből hatályban maradt részt is. E könyvecs­ke tartalma betűrendes alakban van feldol­gozva, több példányos beadványok kiszá­mítási táblázatával kiegészítve. A teljes il- etékek 1h és V* részekre kiszámítva, ket­tős bélyeg illeték alá eső beadványok és határozati illetékek összeszámítva stb. Ára 2 korona. SÉtaunk a MfM rolantaii alapjának javára. Eladó ! í . , -y 10 méter hosszú, de két da­rabból álló (6T4) vastag gum­im cső, mely szivattyús kútra al­kalmazható, jutányos árban eladó. A gummi cső sárgaréz csavarok- kai és szóróval is el van látva. Lapunk kiadóhivatalában bármi­kor megtekinthető. sen szagtalan! Éjjel-nappal egyenle­tes kellemes meleg l Pontosan szabá­lyozható hőmérséklet! Nincs korom ! Kiadó ! Nincs salak! Nincs por! Nincs keze­lés ! Évenkint csak egyszer kell befűteni. HIRSCH és FRANK Budapest—Salgótarjáni gépgyár és vasöntő r. t. Budapest, IV. Aréna-ut 128. Egy külön telken levő 3 szo­ba, konyha és kamra, gyümölcsös kerttel együtt bérbe kiadó. Értekezni lehet lapunk kiadó- hivatalában. Legjobb köhögés elleni cukorka. Kapható : minden gyógytárban. Hermái Ctytila órás. Vállal minden eme szakmába vágó ja­vítási munkálatokat pontos és kifogástalan teljesités mellett. Javít mindennemű arany és ezüst ék­szereket. írógépeket, gramofonokat felelősség terhe alat legrövidebb idő alatt javítja. Minden tekintetben pontos és kifogástalan kiszolgálás. Üzlet helyisége : Nagybányán a Kispiacon a Minoritarend házban. Tanuló« a „Hermes“ könyvnyomdában felvétetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom