Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-11 / 24. szám
2. NAGYBANYAI hírlap 1916. junius 11 gőzzel, pihenő — vagy szabadság időről már harmadik éve szó sem lehet. Összegezve a fentieket a tisztviselő ma olyan egyén, kinek étlen-szomjan 3—4-sze- res erővel, felemelt munkaidőn át, minden pihenő idő kizárásával keli dolgoznia addig, aniig ki nem dől vagy fel nem fordul. Ebből a tarthatatlan helyzetből kifolyólag kezdenek tömörülni, panaszkodni sőt talán már zúgolódni is, mert a helyzet hova — tovább, kezd elviselhetetlenné válni. Szintén köztudomású, hogy minden a földkerekségén — a levegőn és vizen kivid — megdrágult. 100 %-os ár emelkedés már nincs, minden, 200, 300, 400, 500, 600, 700, stb %~al van megdrágulva. Ezek dacára kérelmük azonban nagyon szerény. Kérik, hogy a kisebb javadalmásu tisztviselők 50%-, a magasabb javadalma- zásuak pedig 30% háborús segélyt kapjanak addig, amig a jelenleg uralgó mérhetetlen drágaság valamennyire enyhülni fog. A háborús segély megszüntetése után pedig a Xí-ik fizetési osztály szerinti javadalmazás szűnjön meg és minden tisztviselő a rendes előlépése idejének épségben maradása mellett — következő fizetési osztályba és annak fokába jusson. A családi pótlék a háború tartamára 30%-al megemeltessék. Ezek a kívánalmak minden tekintetben oly minimálisak, amelyek igazán csak arra lesznek alkalmasak, hogy a tisztviselőt a teljes elzülléstől és koldusbotra jutástól mentsék meg, de többé oda emelni, hol háború előtt voltak, nem fogják. A háború megszűnte után bár tartós idő lefolyása alatt, minden elfog helyezkedni, minden megfogja a maga helyét találni, de a tisztviselői kar soha ! mert az állam vagy közigazgatás sem lesz abban a helydiíva énekük a Hymnuszt, a tüskésbakok roncsai zsufoitan fedve orosz hullákkal, a gőzölgő, szétdult domb teleszórva ezer halottal, a zilált ro- hamoszlopok zűrzavaros rajokban menekülnek és egeket dönget a diadalorditás: „Isten áldd meg a magyart!“ Zbii-zimm . . . bumm-bumm . . . felei a refrain .... vége a tárna tásnak, a földtölcsér a miénk ! Győztünk I . . . Örömtől sugárzó arccal megjelenik F . . . y századom, zászlóaljunk szereleit parancsnoka ; a- lacson, zömök, bikatennetü dunántúli, veszett híre van az oroszok között. Nyugodt, egyszerű ember, ki szivén viseli legényei sorsát s valaki kérdez egyeí-mást tőle, csendesen feleli: „Kérem szépen ha az ember mindig kint van, aztán megteszi kötelességét, az elismerés magától jön.“ — Kötelességét! Napi ezernyi gránát pergőtüzében ! — Igaz, őszinte, nemes hős ez a sze- rényszavu, csendes ember, .... nem hagy magán száradni semmit. Most is örömrepesve mondja mindenkinek: „Fiuk, visszaadtuk a kölcsönt 1“ * * * A nap perzselő sugarai ott tündökölnek a kék égen, — tompán dobbannak a nehéz, elbu- sult ágyudördülések. Öntudatlanul dudoliam magam elé a legmagyarabb dalt: „Isten áldd meg a magyart!“ zetbeu, hogy a lerongyolódott, a kihasznált testületetet annyira képes legyen ellátni, hogy az, előbbi helyzetébe juthasson. Iparos, kereskedő, gyáros, valamennyi megtudhatja a maga jövedelmét határozhatni, de a tisztviselő legfeljebb sokkal többet dolgozhatik, de a meghatározott javadalmazásnál többet nyerni nem fog. 3 minisztersH a Marcaliért. Meleghangú fölhívásban fordul Tisza István gróf miniszterelnök a magyar társadalomhoz a hadiárvák gondozása érdekében. Hasznos szolgálatot vélünk tenni a nemes célnak, midőn ezt a felhívást szószerint közöljük: A rokkantak, hadiözvegyek és árvák gondozása tárgyában megtartott értekezleten Ullman A- dolf főrendiházi tag azt a kijelentést tette, miszerint saját birtokán megfelelő intézményt hajlandó létesíteni 20 hadiárva számára, amelyben az illetők esetleg legzsengébb koruktól teljes ellátásban és gondozásban, valamint a megfelelő kor elérése után népiskolai és gazdasági oktatásban részesülnének. Ezen ajánlat kiegészítéséül Ullman Adolf ur beadványt intézet hozzám, mint a Rokkanlhivata! elnökéhez s ebben közölte, hogy felszólítására a Mezőgazdasági Ipar r.-t., a Magyar Cukoripar r.-t. a Stummer Károly cukorgyárak r.-t., a Hungária Egyesület Gőzmalmok r.-t., az Urikány-Zsilvölgyi magyar kőszénbánya r.-t., a Kőolajfinomitögyár r.-., a Ganz és Társa-Dabunius gép-, vaggon-, és hajógyár r.-t., a Ganz-féje villamossági r.-t., a Fegyver- és Gépgyár r.-t., a Magyar fém-és lám- paárugyár r,-t., a Franklin-Társulat magyar irodalmi és könyvnyomda, a Magyar pamutipar r.-t., a Korfonnyonióipar r.-t., és a M. kir. Folyam- és tengerhajózási r.-t., ugyancsak hajlandóknak nyilatkoztak hasonló intézmény felállítására, ami által már eddig is 300-at meghaladó hadiárvának sorsa volna biztosítva. Amidőn ezt a kezdeményezést hálás elismerésem kifejezésével nyilvánosságra hozom, egyúttal azon kéréssel fordulok a magyar társadalom s a magyar gazdasági élet mindazon tényezőihez, a- meiyeknek gazdasági helyzete módot nyújt hasonló intézmény létesítésére, hogy ezt a nemes eszmét felkarolni és a hadiárvák gondozását egy u- jabb, tökéletesebb megoldás felé terelni segédkezzenek. A kedvezményező alapgondolata az, hogy kisebb intézmények létesittesrenek mezőgazdasági és ipari üzemek közelében olyan elhelyezés mellett és olyan módozatok között, amelyek a gyermekkel természetszerűleg kedveitessék meg az illető életpályát s őket valamely mezőgazdasági, vagy iparág gyakorlati művelésre fokozott kiképzésben részesítsék. Azokat a gyerekeket, akik családi körben nem nyerhetnek teljes megfelelő elhelyezést, már a legzsengébb korban a szóbanforgó intézetek valamelyikében kellene elhelyezni. A többiek ellenben családi körben maradnának azon kor eléréséig, amelyben a tanítás és az iiiető életpályához való gyakorlati előkészítés kezdetét veheti. Addig is az ilyen gyerekek után az állami ellátások felül bizonyos havi bért fizetne az intézet a gondozónak s ezáltal azoknak anyagi és erkölcsi tekintetben megfelelőbb gondozását biztosíthatná. Mezőgazdasági pályára fiukat és lányokat egyeránt lehetne ilyen módon előkészíteni; az i- pari pályáknál az iparág természete szerint kellene az illető intézetet fiuk vagy lányok számára berendezni. Az intézetek vezetésénél, a gyerekek testi-lelki gondozásánál gyönyörű munkatér nyílhatnék megfelelő lelki tulajdonoságokkal biró rokkantak és hadiözvegyek számára, olyan módon, amely minden vonatkozásban, minden irányban éreztetné jótékony hatását, hadiárváinkból fokozott képzetlségii mezőgazdák és iparosok gárdája kerülhetne ki az egész ország gazdasági haladásának javára. Természetesen ezen jótékony alkotásoknál a legteljesebb mértékben érvényesülhetnek a nagy lelkű áldozók kívánságai és nézetei, de az ügy érdekében állana, ha bizonyos összhangba hozatnék, az egész akció s az abban résztvevők közreműködésével alakulnának ki az intézmények szervezésének és működésének legcélszerűbb irányelvei., E célból, addig is, amig a rokkantak, hadiözvegyek és árvák gondozásának ügye a küszöbön álló országos rendezésben részesülhetne, a Rokkanthivatal ügyvezető aleinökének újonnan kinevezett helyettesét, báró Fehérváry Imrét kértem fel ez ügynek a nagylelkű adományozók bevonásával való további irányítására. Felkérem tehát mindazokat, akik az eszme megvalósításával foglalkozni kivannak, hogy e célból a Rokkanthivatalhoz, illetőleg báró Fehérváry Imréhez fordulni szíveskedjenek. Éltet a remény, hogy a magyar társadalomnak olyan gyönyörűen megnyilatkozott áldozatkészsége ebben az esetben is nyilvánulni fog s a nagyarányú kedvezményezés megfelelő folytatásra talál.. Megjelennek lelki szemeim előtt a nagybirtokosok kastélyai és majorai, valamint nagy iparvállalataink közelében létesülő szerény, egyszerű, de testileg- lelkileg tiszta telepek, ahol a nemzetért elvérzett fiaink árvái, mint egy-egy nagyobb család körében egészséges, gyakorlatias, gondos ápolásban és nevelésben részesülnek. Minden bizonnyal azok, akik résztvesznek ebben az alkotásban, az abból szerteáradó áldásban fogják megtalálni legszebb jutalmukat. Budapest, 1916. évi május hó 3-án. Tisza István. HÍREK. Lengyel katona. Egy magányos sziklabérc tövében Ahol a nap nyugovóra tér, Diiiedező, árva kis keresztet Csókolgat a ianyha esti szél. Csend honol a végtelen határon Nem ropognak már a fegyverek Embert irtó véres, vad tusákbói Nem maradt más . . . csak egy fakereszt, S ez miért nincs ottan eltemetve ? Ki itt nyügszíK e sirdomb alatt: Hol a többi névtelen vitézek, Átússzak át örök álmukat; Ez talán a tisztjük volt azoknak ? Akik akkor együtt estek ei Pusztító, vad, gyilkoló csatákban Fönt a véres szikla bérceiken. Egyszerű kis sírján megpihen most A haldokló alkony sugara Nem tiszt volt ő, sokkal nagyobb annál . . . Szabadsághős lengyel katona Elhagyatott, puszta már a suhant Nincsen aki ápolgassa azt, A hontalan lengyel hős sírjára, Nincs ki hordjon vadvirágokat.
