Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-20 / 16. szám
NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1915. április 20. céljából megtiltotta, hogy a dohányárudákban a szivarok és szivarkák a vevőközönségnek nyitott tartályokban kiválasztás céljából át a d a sana k és a normális viszonyok helyreálltáig elrendelte, hogy a darabonként eladásra kerülő szivarokat és szivarkákat maga az elárusító vegye ki a tartályokból és minden válogatás nélkül szolgáltassa ki azokat a vevőknek 4 Főhadnagyi kinevezés. Pethe Lajos m. kir. bányamérnök Felsőbányáról a főváros erődítéseihez beosztott tüzérhadnagy, főhadnaggyá neveztetett ki! Május elsején nem lesz munkaszünet. A szociáldemokrata párt vezetősége kimondotta, hogy az idén május elsején nem lesz kötelező munkaszünet és tüntető fölvonulást sem tartanak. Szerkesztői üzenetek. R, K. Helyben. Sajnáljuk, de ezidö szerint szerelmes verseket nem, közlünk. Szívesebben vennénk háborús poémákat. Az kell most a ma gyárnak ! Egyről-másról. Nagyváradon, a Vörös-Kereszt kórházban a mi dicsőséges tisztjeinkkel és legénységünkkel e- gyiitt orosz sebesülteket is ápolnak. Vatta sebesültek közt egy cserkeszkapitány, Tartarineff Alexander Demeter, aki a bukovinai harcokban került fogságunkba. Daliás, szép ember, a minők a cserkeszek általában. A kórházban öt is oly gyöngédséggel, szeretettel ápolják, mint a mi fiainkat. Rendjén van! Eddig és netovább! De a mit a nagyváradi hölgyök elkövetnek,az már nincs rendjén! Kitüntetik, virággal halmozzák el, udvarolnak neki a mieink rovására! Azok rovására, akik vérüket hullatták a drága haza földjéért, édes mindnyájunkért.Nem tudom miféle hölgyek lehelnek azok, de ha valóban urhölgyek, úgy szigorú megrovást érdemelnek. Az ellenséggel, ha fogságba kerül vagy megsebesül, — úgy kell bánni, mint saját fiainkkal, de kitüntetni nem szabad. Mit szólnak hozzá a mi sebesültjeink, akik szemtanúi a flürlölésnék ? Nem érzik azok az úr hölgyek, hogy valamelyes árnyék szállott az ő erkölcsi érzékük lilio-" mára ? Hogy ne mondjak valami drasztikusabb megjegyzést! Ha az a cserkesz-kapitány intelligens, úri ember, nem sok jó véleményt fog magával vinni a nagyváradi hölgyekről az ő hazájába. A távolból ítélve meg a dolgokat, inkább azt vagyunk hajlandók hinni, hogy azok a flörtölő urhölgyek olyan hölgyek, kiknek a nap folyamán, este kilenc óráig nem szokás köszönni. * * * A harctéren még vadászjelenetek is fordulnak elő. Az erdők vadjait megbolygatta a harcizaj; menekülnének csöndesebb tájra, ha lehetne, de minduntalan belebotlanak egy-egy rajvonalba s bizony ilyenkor ők is oda hullatják piros meleg vérüket a Kárpátok szűz havára, húsúkat pedig föláldozzák a gulyás-ágyuk oltárán. Az orosz cár lengyelországi vadászterületének vaddisznó kon- dáit és hatalmas szarvasállományát a mi passzio- zó tisztjeink lődözik halomra. Van egy törzsorvosunk, ki sebesült katonáit mind cári pecsenyével éteti, hogy mielőbb erőre kapjanak. Úgy látszik, olt nem respektálják a vadásztörvényt. De még a Kárpátokban sem. Éppen most olvasom, hogy az orosz csapatok nyulat lőttek s illő tisztelettel átküldték József kir. hercegnek, hadd csináltasson ebédet magának belőle. Nein is volt rossz üzlet. A főherceg megebédel- tette a küldöttségben járt oroszokat s mindeniknek azonfelül húsz koronát adott a figyelmességükért. A Kárpátokban, — valahol a Beszkidekbeu, — egy szarvasbika került az ellenséges táj vona- | luk közé s egy-két sortüz esvén rája, éppen a két ellenség közt a nyílt területen hősi halált halt. Már most kié legyen a szarvas ? A magyaré, vagy a muszkáé ? Elindult innen is, onnan is egy-egy bátor katona csöndesen, hason kúszva a szarvas felé. Egyszerre értek oda s egyszerre ragadták meg a holttestet. Mig végre is a magyar baka megunván a huza-vonát, elbocsátotta a szaivas lábát s markába köpvén — tisztelettel legyen mondva, — úgy képen törülte a muszkát, hogy az végig vágódott a havon. S azzal se’ szó, se’ beszéd a magyar lövészárokba hurcolta az elejtett szarvast. Dicséretükre legyen mondva, az oroszok egyetlen lövést sem teltek a bakára. A gulyás ágyú öblös torka elnyelte azt is. Úgy iilett volna, hogy a bőrét és aggancsát átküldjék az oroszoknak. Én legalább úgy teltem volna. ❖ * * CSARNOK. 3 fiogybányoi Vöröskereszt Egylet működése a háború alatt. — Irta: Dr. Kádár Antal. — (Folytatás) Voltak sebesüKjeink között olyanok, is kiknek a golyó koponyájukat és egyik szemüket fúrta keresztül, életben maradtak, de szemük tönkre ment, idegrendszerükben pedig bizonyos fogyatékosság vehető észre; ilyen esetekben különösen mindig attól függ, hogy a koponyán, s igy az agyvelő egyes részein áthaladó golyó mely — és milyen részét roncsolta az agyvelőnek, aszerint vagy rögtöni halál, vagy a mozgásban vagy érzésben vagy épen a beszélő képességben maradnak visz- sza defectusok. Ilyen veszélyes a mellkas lövés is, azért mégis a gyógyulási arány elég nagy, u. i. ha a mellkast átfúró golyó teljes röperejében van, áttörheti a bordát, de útjában vagy véredényt vagy éppen a szivet ha nem éri, átfúrja a tüdőt roncsolást nem hagy maga után, kevés tüdővérzést idéz, s a lőcsatorna maga is elég gyorsan, pár hét alatt gyógyul úgy, hogy a katona ismét harcképessé lesz, de viszont, ha a golyó akkor hatol be a mellüregbe, a mikor már zeg — zugos utat tr le, oly roncsolást idéz elő a tüdőben, s oly fokú sérülési tüdő és mellhárlyagyuladást idéz elő, hogy az ily katonák a további harcra képtelenek tesznek. v Igy áll ez a hasüri lövésekkel is, ha t. i. a löveg nem fúrja át a hasi zsigerek vagy edények valamelyikét, úgy a löveg akár benn marad £ hasüregben akár azon áthatolva tovább fut, előbbi esetben súlyos vagy éppen halálos sebzés, utóbbi esetben könnyen gyógyuló sebzés lesz a következmény. Valamennyi kézifegyverből kilőtt löveg, ha az a genfi conventió szabályainak megfelel — és, mint fentebb emlitém az emberi szervezetbe nagyobb véredényt, mell vagy hasüri zsigeit, akár a koponyaüregnek olyan részét éri, mely az életben maradáshoz nem feltétlen szükséges, elég jól gyógyuló sebzést idéz elő, de másképen áll ez a Dum — Dum löveggel, mely nevét a Kalkutta melletti Dum — Dum indiai helységtől vette. A dum — dum löveget ugyanis legelőször az angolok alkalmazták Indiában, a mikor észre vették, hogy a közönséges löveg nem végez az indusokban oly rombolásokat, hogy harcképtelenné tegye; gyártottak tehát olyan köpenyes golyót, mely ó- lomból készül ugyan, de a köpenyből szabadon kiálló részét a lövegnek 2 széles* 9 m/m. mélységben megfúrják, az igy készült löveg azután ha csontot ér explodál, vagyis deformálódik és a köpenyt, vagyis a löveg burkolatát is több részekre szakítja, a mi által nemcsak a csontot, hanem annyival inkább lágy szöveteket, tehát izmot, véredényt elroncsolja — össze szakítja ; elképzelhető tehát, hogy egy ily löveg akár a fejet akár a törzset akár a végtagokat éri, nemcsak nehezen gyógyuló sebzéseket, de legtöbb esetben halált okoz. És dacára a genfi conventiónak, ma úgy a franciák — mint angolok és oroszok ilyen lövegeket is használnak szövetségesünk és eile ülik, úgy küzdenek elenünk mint a sivatagbeli tigris vagy oroszlán ellen, mert ezeket csakis Dum — Dum golyóval lehet leteriteni, azt hiszem embertelen cselekedetükért épen úgy fogja Isten büntetése őket érni, mint a hazug és igazságot nem ismerő jellem üeket. Fegyver gránát, kézi gránát, kézi bomba és ágyúból kilőtt lövegek mint p. 0. a srapnell hatása ugyanolyan mint a Dum Dum lövegé, azon külömbséggel, hogy ezek hatása már többnyire halált, vagy egyes végtagok teljes roncsolását, vagy a lágyrészekben oly mélyreható sebzéseket idéznek elő, hogy gyógyulásuk vagy igen liosz- szantartó, vagy éppen nyomorékká, s redesen teljesen harcképtelenné teszi a katonát. A szurony — kard és lándzsa sebzések — mint fentebb is emlitém kevesebb számmal fordulnak elő — és a körülményekhez képest elég jól gyógyulnak is. Van azonban egy olyan nyilszerü gyilkoló szerszám, mit most a franciák a repülőgépekből dobnak le, mely ha harcost talál, oly szúrt sebzést idéz elő, hogy az azonnal öl, az egész szerszám 10 — 15 dm. hosszú 8 milliméter átmérőjű és préselt acélból van készítve 160 gramm tokkal úgy, hogy alsó hegyes vége súlyosabb mint felső vége s igy biztos, hogy ezen acélnyil mindig hegyével lefelé esik. Ezen temérdek gyilkoló szerszám mellett, vau még, más valami, is a* mi nemcsak a mi, de az ellenség hadseregének sebesületlen harcosaiból szedi áldozatait — és ez a ragályos betegségek különfélesége, mely úgyszólván minden háborúnak a kísérője. Már engedje meg a mélyen tisztelt hallgatóság, hogy ezen ragályos betegségnek necsak a nevét említsem meg, de miután úgy ezeket — mint az ezek el'en való védekezést is tudnia-ís- mernie kell mindenkinek, hogy e helyen pár szóval tájékoztató ismertetést is nyújthassak. Jól tudjuk, hogy harcosaink bizonyos körülmények között mennyit nélkülöznek, s legfőképen a test tisztántartására mily kevés gondot fordíthatnak, sokszor bizony hetek telnek el, mig alaposabb tisztálkodást végezhetnek és tiszta ruhát válthatnak, s ha ez igy van, elképzelhető, hogy a sok, emberi testen élősködő férgek, mint bolha, poloska, fej és ruhatetü mennyire elszaporodnak, s melyek kétszeres kárt okoznak harcosainkban, egy felől szívják vérüket* másfelől ragályos betegségeket oltanak be a harcosok testébe. Ezen fertőző betegségek okozói oly mikioorganumok melyek szabad szemmel nem láthatók s a fertőzést magukkal hurcolják anélkül, hogy nekik ártana, de ha az ilyen alsóbb rendű szervezeten élősküdnek, tehát a kész éltető erőt a vért szívják, gazdájukba beleviszik a fertőző mikroorganumot — bacillust, mely olt tovább fejlődésre és szaporodásra alkalmas talajt talál s felszaporodásuk egy bizonyos kvantumot elér, kitör a fertőző betegség. Vegyük tehát sorra ezen fertőző betegségeket s azok terjedési okait, s ebből meglátjuk azon élősködők veszélyességeit 1. kolera, ez azon fertőző betegség, melyet háború idején rendesen a keleti és déli harcosok hurcolnak úgyszólván magukkal s terjesztik tova ellenfeleikre; a kolera fertőzés utján történik és pedig vagy az ivóvíz, vagy a kolerában szenvedők s már fertőzött íuhákkal való é
