Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-30 / 13. szám
2 NAGYBANYAI HÍRLAP 1915. március 20 Növelni kell a nemzeti erőt. A háború egészen más világításba helyezte a nemzet erejét és erejének pótlandó hiányait. Sok erkölcsi erőt szabadított fel, de bevilágított nem egy olyan erkölcsi és nemzeti defektusba is, amelyet ugyan láttak és szóvá is tették a társadalmi kérdésekkel foglalkozó egyének, de a társadalom — amely nem érezte közvetlenül nyomását, — nem ~ igen vetett rá ügyet. A háború komoly gondolkodásra kényszeríti az egész értelmiséget; véres tanulságaival különösen nyomatékosan bizonyítja, hogy a nemzet életképességének és fejlődésének minő nagy fizikai és erkölcsi föltételei vannak. Látjuk, hogy a fizikai képesség, a haladó a- rányban való népszaporodás minő tömegnek csatasorba állítását teszi lehetővé Oroszország részéről, minő iszonyú erőfeszítésre kényszerit minket és szövetségesünket, de látjuk azt is, hogy a harcképes embernek minő tömegével tudja ellensúlyozni szövetkezett ellenségeit Németország. Magyarországon kulturális érdeke is a magyarságnak, hogy számbelileg is, ne csak a lassúbb beolvasztással, hanem a természetes szaporodás utján is gyarapodjék. Ennek a gyarapodásnak az újabb két évti zedben veszedelme támadt. Amig Németország népessége körülbelöl 16 százalékkal szaporodott 10 év alatt, nálunk a legutóbbi népszámlálás alig felét állapította meg ennek az aránynak, ami már hanyatlást jelent és ennek az oka nem csupán a kivándorlás volt, hanem egy mis erkölcsileg is veszedelmes jelenség, a születések egyik jobban és jobban elharapódzó tényezője, az úgynevezett egyke (egy gyermek) rendszer. Erről az erkölcsi kórságról, amelyet francia betegségnek is nevezhetnénk, mert éppen Francia- országban uralkodik legjobban, már többen írtak Magyarországon, de a háború adott rá legszembe tünőbb ajkaimat, hogy egész veszedelmességében láthassuk és az ellene való harcot megindítsuk. Fölismerték ezt és föl is jajdultak miatta politikusok és szociológusok Franciaországban, hogy Franciaország, most már önvédelmi harcává lett háborújában kénytelen a fejletlen 18 éves ifjakat is csatasorba állítani, mivel nincs már tartalék emberanyaga, az a születések csökkenésének, a népesség folytonos fizikai dekadenciájának nem csak tünete, hanem oka is, és Franciaország még esetleg győzelmesen bevégezhetett háborúja után is legyőzött marad, mert elveszett emberanyagát nem képes pár évtized alatt pótolni, sőt jövő generációjától sem várható hosszú ideigerősebb fizikai és propagáló képesség, mert hiszen ami még java férfia volt, az most jórészt elpusztul. Ellenben Németország akárminő nagy veszteségét nagy természetes szaporodásánál fogva könnyen fogja pótolni. Legifjabb nemzedéke, amely nemsokára teljes propagativ erejét kifejtheti, rendkívüli erős tartalékerőt képvisel. Néptömegével tehát, amely a mellett egyre nagyobb hatalommal veszi birtokába a kultúra és közgazdaság ezköze- it, a fizikai törvénynél fogva is ellenálhatatlan súllyal nehezedik rá majd szomszédjára. Magyarországon még inkább kell a nemzeti erőt számbeli súllyal is növelni. Szükségünk van rá először azért, mert a számbeli vérveszté- séget mielőbb pótolnunk kell : ez természetes kötelesség. De szükségünk van a magyar nemzet növekvő szaporodására azért is, mert a szomszédságunkban levő ellenséges tömegekkel szemben erősitni kell a védőfalat. A népszaporodás arányának nemcsak fenntartása, hanem növelése is tehát ránk magyarokra nézve elsőrendű szükségesség. Amig tehát azon is iparkodnunk keli, hogy helyet adjunk az Amerikából visszatelepithetőknek teret kell juttatnunk és a háború után minden valószínűség szerint juttathatunk is az intenzivebb gazdasági munkálatok ráeginditásával az uj nemzedéknek is. Sőt kell is számitínunk az uj nemzedékre, mert Magyarországnak dfyan tevékenységi iere lesz a jövőben, amely több és több embert köt le. A magyar fajra nézve pedig épen nem közömbös, sőt bizonyos tekintetben, legalább is belátható időn belül, kárral járnak, ha a jövendő nagyobb arányú munka végzésére ismét idegenből kellene embereket toborzanunk, akiknek szi- ve-leike nincs idekötve, akik megtakarított keresményükkel bizonyos idő múlva odább állanak és igy még gazdaságilag sem gyarapítják megfelelő mértékben az országot. Y HSREK. Március 29. Katonatemetés. Elment bokrétdsan, rátartiem, mintha Menyegzőre várna, Nötás volt a kedve, pántlikás kalapját A szél fujdogálla; Tavasz derűjével ragyogott az arca; üzeme is agy égett, Széles jó kedvében átölelte volna A nagy mindenséget. Vérmosta utakon törtetett előre Napsütéses Délen, Hollók károgása kisérte ködpárás Északi vidéken: Sok vitézi tettét szárnyaira vette A győzelmi ének, Északon és délen becsületet szerzett. A kutonanévnek. Amikor visszatért, mint a fecske megtér Csendes házereszbe, Már hívta az alkony, vértsiró sebektől Vonaglotl a teste. Már hívta az alkony, minden földi kínnak Vigaszra kettője, Mely reszkető fényét áldólag ejti a Nyirfás temetőre. A gyászbucsuztatót megmegcsukló hangon Mondta a pap végig, Zokogva könyezlek a vöröskeresztes, Szelíd szemű nénik; Ismerős, idegen—mint az írás mondja, Egy akol, egv pásztor: — Egy kenyéren élő családtaggá vált olt A szomoruságtól. Hogy nem forraszt össze minket csupa i csak a Veszedelem érce: Sírjunk a sírokkal, — az a régi át >k Mikor szűnik végre ? Közös fedél alá ne csak a pusztító Vihar elöl térjünk, Mások nagy bajából magunk szép napján is Kivegyük a részünk! az őrmesterre és néhány öregebb altisztre. Barátságosan kezet szorítod velük és mindjárt megtudta tőlük, hogy az ezredet Oroszországba vezényel'ék és hogy mennyire sajnálják, hogy a századnak most nincs vezénylő tisztje. — Én eléggé igyekszem a rendet fentartani, — mondta őszinte hangon az őrmester, — a legények meg is vannak elégedve, de mégis csak más dolog az, ha tiszt ur komándéroz ! Azután elmondták háborús élményeiket, és rövid idő múlva bizalmas kapocs képződött a rokonszenves, fiatal hadnagy és a derék, viharvert öreg népfelkelők közt. Mikor a hadnagy még azt is elmondta, hogy otthonhagyta fiatal feleségét és egyéves gyönyörű fiacskáját, a többnyire családos népfelkelők szemében megcsillant a köny és külö. nős, meleg rokonszenvvel vették körül a nyájas tisztet. Egy sötét zugba hirtelen megszólalt a telefon- Az őrmester kezébe vette a kagylót, egy pillantig hallgatta a vezetékben recsegő hangot, azután halkan sutogta : — Parancsot kaptunk a támadásra! A hadnagy a tartalékkagylónál hallgatódzott, helyeslőleg bólintott fejével, azután kezébe vette a szócsövet: — Ezredes ur, jelentem alásan, itt Helling hadnagy beszél. Sebesülten feküdtem egy kórházban és most itt vagyok a népfelkelők lövészárkában, ezredemtől elszakadva. Ha megengedné, szívesen vezetném rohamra a legénységet ! Rövid idő múlva, — a válasz meghallgatása után — letette a kagylót és igy szólt környezetéhez: — Bajtársak, ma együtt izzadunk a hazáért! Az öreg őrmester megragadta a fiat H hadnagy kezét és lelkesülten jegyezte meg: — Képzelem, mennyire megörülnek a hírnek az én derék népfelkelőim. A rohamra kiadott parancs mint tűz terjedt el a lövészárokban. Az emberek rendbe szedték holmijaikat, mert tudták, hogy a veszedelmes támadás nemsokára kezdődik. Kemény munka lesz, ezt é- rezték, mert már sok roham hiábavalónak bizonyult az ellenséges lövészárkokra, és az éleséit bajtársak hullái még most is ott hevernek az árkok közelében Mindegy. Ma egy tiszt vezetése alatt indulnak rohamra és ez bizalmat öntött beléjük és megacélozta izmaikat. A hadnagy az őrmesterre! az árok szélére lépett, hogy kifürkészhesse az ellenséges területet. — Alaposan ismerem ezt a terepet, — igy szólt. — Fölösleges áldozat volna, ha szab id síkságon támadnánk. Nézzen csak arra jobbra, a keskeny árokra az országút mentén. Ma este onnan igyekszünk majd az ellenség közelébe jutni. — Hogyan, hát nem azonnal kezdjük meg a rohamot, hadnagy ur? — kérdezte meglepetten az őrmester. — Én csak azt jelentettem az ezredes urnák, hogy még ma beveszem az ellenséges árkot. A többi már az én gondom lesz. Őrmester, mondja meg embereinek, hogy az egész napon át pihenhetnek, mert estére komoly és fárasztó munkánk lesz! A telefonon napközbe többször kérdezősködött a felsőbb parancsnokság, hogy megkezdték-e már a népfölkelők az elrendelt rohamot? A hadnagy mindanyiszor csak azt válaszolta, hogy legyenek türelemmel, mert a napnak tizenkét órája van még. A népfelkelők pedig nyugodtan hevertek a lövészárokban, mert érezték, hogy most már van valaki, aki helyettük a felelőséget viseli. Besötétedett. A népfölkelők — élükön a hadnaggyal — egyenkint másztak elő a lövészárokból és hason csúszva haladtak előre. Egyik ó-
