Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-12 / 2. szám
2 szám. Vili. évfolyam. Nagybánya, 1915. január 12. TÁRSADALMI És SZÉ3PXRODALMI HETILAP Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidtki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Rlőfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér, megjelenik minden kedden 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkes'síő-tulajdonos : Or. ftJTÍM WPG Y GÁBOR. Fóniu.n '^tars RÉVAI K UROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemén.vek küldendők Kiadóhivatal: „Hermes" könyvnyomda Nagybányán, Hid-utea (Bay-ház ------------ hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ________. Ün nepek után. Elmúlt a szeretet ünnepe, el az ujesz- tendő is és méltóan a nagy időkhöz, a- melyben élünk. Kevesebb volt az ünnepi zaj, de annál több a szeretet, mintha csak úgy esett volna, hogy varázslatos módon szeretetté váijon mindaz a gyűlölet, amit ádáz ellenségeink tajtékozva fának reánk északról, délről, keletről, nyugatról. Csodálatos módon nyilatkozott meg ezen az ünnepen a nemzeti érzés, a magyaros lelkesedés és mégis azt kell kívánnunk, hogy soha meg ne ismétlődjék ez a karácsony. A nemzet, mint édesanya állított karácsonyfát, de nem a gyerekszobában, hanem a kórházakban és a lövészárkokban. Pazar nagylelkűséggel hozta el ki-ki ajándékait és a posta irtóztató tömegekben szállította százfelé a kis Jézus ajándékait. Megható ünnepségek közepett osztották ki ez ajándékokat és mindenki meg tett minden tőle telhetőt, hogy a hazáért küzdő, vagy szenvedő hősök, azoknak itthon hagyott gyermekei ne nélkülözzék a karácsonyfa csillogását és a kiáradó szeretet jótékony melegét. A családi örömök e bensőséges ünnepén a családtagok ezrei künt a decemberi fagyos éjszakában, őrtüzek mellett, lövészárkokban, várak falain, lenge sátrak alatt kitéve mindennek, amitől meg vagyünk óva a karácsonyfa meghitt árnyékában, ezrek és ezrek a kórházakban sebesülten, betegen, de senkisem elhagyatva, mert mindenkinél ott van mindnyájunk gondolata, mindenkin rajta van a nemzet őrszeme, mindenkinek ölében, vagy mindegyik felé útban a Szeretet adománya. És a szeretet eme szent éjszakáján a muszka cár ázsiai hordái fokozott dühvei támadták csapatainkat. Nem tekintettek az ünnepre, az ázsiai orthodoxia rontott a nyugati civilizációra, vérrel fertőzve meg az éjjelt, melynek misztikus homálya a nyugatnak született megváltást takarta. De seregeink a karácsonyest áhítatától, a karácsonyfa szent árnyékából elszántan vetették magukat a támadókra és véresen verték vissza istentelen szándékukat. És igy fog ez menni véges-végig. Nekünk megszületett a Megváltónk a magyar katona hitében, hűségében és vitézségében. A karácsonyest ihlete, mindamaz áldott lelkek szeretete, akik a katonád karácsonyfája körül munkások voltak, katonáink e katonai erényeit meg fogja sokszorozni. Így dolgozunk mindnyájan a végső diadalért : ők ott künn karddal a kezükben és vitézséggel a szivükben, az itthon levők áldozatkész szivvel és szeretettel. Egy dán iró Magyarországról. Aage Madelung, a jeles dán iró a „Berliner Tageblatt“ harctéri tudósítója, „Ungarn. Ein Neu- jahrsgruss“ címmel gyönyörű cikket irt a „Berliner Tageblatt“-ba Olyan ez a cikk, mint egy költemény. íme, magyar fordításban igy hangzik : „Mindig az álmaim birodalma voltál, Magyarország ! A te folyamokkal keresztezett síkságaid, a te hegyeid, a te vadászataid, a te hegedűid éltek bennem, s bár idegenül, mégis oly közelről, mint amilyen közel voltak hozzám mindig a lovagi kor és az ábrándok. Már régen, mikor még nem ismertelek, vágyva hívogattam a nap hevétől tüzesen lélegző buzaföldeidet, falvaidat, ekéidet és lányaidat az ő tarkáh kihimzett ruhájukban ! Mint az ezeregy-éj meséjének alakjait és városait. Csak egy napi járó távolságra voltál tőlem és én mégse mentem el hozzád, mégse kerestelek, mintha elérhetetlen volnál és mintha egy egész emberélet lenne köztünk. Jéghideg északsarki éjszakákon az ajkaimon voltál. Édességgel, bolondsággal és bátorsággal teljes aranyképpen lobogtál a poharamban, hatoltál bele a szivembe és beszéltél nekem a tokaji borról és aztán jöttél hozzám nappal és éjjel és meséltél nekem a te gabonáidról, a te vadászataidról, a te hegedűdről, a te aranyos borodról, és én nem ismertelek téged. Most vájjon ismerlek-e már, mikor négy hónapon át éltem nálad és veled. Vájjon beszélhe- tek-e most már rólad, józanul mérlegelve a jelenedet és jövődet, miután adományaiddal és kegyeiddel szinte határtalanul elkábitottál ? Egy régi világ romokban, egy vérben és halálos küzdelemben levő ma, az erőseknek egy győzedelmes holnapja ! Ebben a jelben jöttem hozzád hívatlanul, hogy legnehezebb, legnagyobb napjaidban A„NAGYBÁNYAI NIRLAP“TÁRCÁJA A túsz. Fel és alá járt tehetetlen dühében a magas- hátú, faragott székek közt és a parkettre elhelyezett, puha szönnyegek körül. Olykor hirtelen megállt, a fehér márványkandalló felett függő, aranykeretes tükör előtt, de nem látta meg benne saját arcát, domború, magas homlokát, sötéten fénylő szemeit és finom, keskeny, vonagló ajkait. Gondosan ápolt, fehér kezei görcsösen ökölbe szorultak, agya zakatolt és halántékán a kék erek kiduzzadtak. Egy éjjel hirtelen lárma támadt a házánál, fáklyák világították meg a sötétséget, erős léptek zaja hallatszott, közvetlen utána néhány férfi vette körül ágyát és egy hang igy szólt: — Polgármester ur, mint túszt, letartóztatjuk ! Az ön élete kezeskedik a mi biztonságunkról a városban. Azután elvitték a dombon fekvő kastélyba és elhelyezték a legszebb szobában, amelynek még minden zugából visszhangoztak a közelmúlt órák vidám, kacagó danái: magas ablakain át pedig behatolt az ég fényes világossága. A poroszok, — akiket lelke mélyéből gyűlölt, — udvariasan, jóságosán bántak vele és i- gyekeztek fogságát szeretetreniéltóságukkal és finom előzékenységükkel enyhíteni. Huszonnégy órát töltött már a fogságban, huszonnégy óra óta dühöng már itt, mint a megsebzett vadállat. Ma szombat van. Este hat órakor megszólalnak a harangok és akkor, a jó Isten tudja, hogy mi fog történni ? „ Amikor szombaton vecsernyére meghúzzák a harangokat, ne szólaljanak meg mindjárt a szokott egyforma hangon. . . . Röviden közvetlen egymásután két ütés következzen, utánna rövid szünet, majd ismét erős, határozott harangozás,.. Ez lesz a jel számotokra, azok számára, akik megfogadtátok, hogy fegyverhez nyúltok és a házakból, ablakokból, háztetőkről és minden sarokból golyózáport intéztek az átkozott poroszokra, akik olyan nyugodtan vonulnak majd át városunkon, mintha a világon semmitől sem félnének. “ Ezt mondta Jean Blondel polgármester két nap előtt a város legelőkelőbb férfiainak, akik alkonyaikor házában tanácskozásra egybegyűltek és azután házról-házra járva suttogva, titkolódzva tovább vitték a hirt. A titkos összeesküvés mint egy hatalmas pók szőtte hálóját a városban, azután fölkuszott a toronyba, a haranglábhoz és ott óvatosan meghúzódva várta a végzetes pillanatot. A polgármester most hirtelen megállt az ablaknál, jéghideg, finom kezei görcsösen belekapaszkodnak az ablakszárnyak rézkilincsébe, forró homlokát pedig a hideg ablaktáblákon igyekszik hűsíteni. Vájjon föláldozzák-e őt? . . . Hiszen az e- gész lakosság és az ellenség is csak azért választotta túsznak, mert tudták, hogy a városban milyen nagy tekintélye és befolyása van.
