Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-09 / 6. szám

TÄR8A.33ALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagy hány a vidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-n oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos : Dr. AJTJ4I NAGY GABOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. SzerkesKtőáéff: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház ------ ■— hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ------------­Gy őzni fogunk! Aki igaz hazafi, aki rajongással sze­reti hazáját, nemzetét, aki megtudja becsül­ni és értékelni hős fiaink küzdelmét, vitéz­ségét, kitartását: az soha egy pillanatra sem kételkedhetik a nagy világháború vég­kimeneteiének szerencsés befejezésében: a győzelemben. Hat hó óta folyik a világrenditő bor­zalmas harc váltakozó szerencsével. De a váltakozó szerencséből is mindig kisugár­zott a jövendő fényes perspektívája. A mi fiaink: magyarok, románok, szászok, tótok oly csodás magatartást tanúsítottak, milyet a világtörténelem lapjai alig jegyeztek föl. Nincs a nagy világnak annyi érdemkeresztje, nincs a földnek annyi virága, amennyi elég volna hőseink kitüntetésére. Csak a remegő gyáva lelkek kétel­kedhetnek a bizonyos győzelemben ! Azok, akik a dicsőséges győzelmet hirdető híreket soha el nem hiszik, de a rémhíreknek nem­csak ajtót nyitnak lelkűkben, de terjesz­tik is minden lehető módon. Nem gondolják meg a gyáva lelkek, hogy kételyükkel lebecsülik hadseregünket, saját fiainkat, kik mindnyájan a mi vérűnk. Ma minden épkézláb ember katona; a hadsereg, néphadsereg és nem zsoldos, a demokrácia szelleme lebeg az egész intéz­mény fölött. Egyek vagyunk életben-halál- ban. Nincs külömbség civil és katona közt, mert mindenki katona. Ha tehát a hadse­reg erejében, vitézségében kételkedem, ak­kor saját magamat gyalázom meg, mint aki tagja vagyok a néphadseregnek. Tekintsünk fölemelt szívvel, csillogó szemekkel katonáinkra, kiket a biztos győ­zelem tudata vezérel előre, mindig csak előre ! Szenvednek éhséget, hideget, fáradt­ságot, de azért dalos ajakkal, a Haza szent nevével rohannak az irtózatos golyózáporba és mosolyogva halnak meg. Nem tudom eléggé bámulni és honfi társaimnak példányképül állítani a német katonát. Az a törhetetlen meggyőződés a győzelemben, a német katona szivébe be van oltva. Németországban az utolsó falu­si földmives lelke is át van hatva a biztos győzelem tudatával. A közelmúltban egy magyar újságíró beszédbe ereszkedett egy németországi földművessel s azt kérdezte tőle : — Mit gondol barátom, mi lesz a háború vége ? — A paraszt végig nézte a magyar új­ságírót s azt felelte : — Hát lehet ezt még kérdezni is ? Győzni fogunk ! — A mely nemzet fiainak szivében ilyen szent meggyőződés él, az a nemzet csak győzni tud. Magyar hazám fiai! Aki tőletek ugyan­ezt kérdezi, annak ti sem felelhettek egye­bet ! Győzni fogunk! Feltétlenül győzni fo­gunk ! Komán hang Oroszország ellen. Egyik előkelő napilapunk ismerteti Rosetti, jeles román író röpiratát, mely a napokban jelent meg Bukarestben. A röpirat tartalma annyira ér­dekes és akluális, iíugy ííiőa voína azi minél szé­lesebb körben nem terjeszteni. Radu Rosetti, az ismert nevű román iró és politikus, a kinek nevét Románia határain túl is jól ismerik, röpiratban foglalkozik Románia és O- roszország viszonyával. A kiváló iró történelmi alapon kimutatja, hogy ez a viszony mindig Ro­mánia megkárosodásával járt. Rosetti fejtegetései oda konkludálnak, hogy Románia mindenkivel barátkozhalik, csak Oroszországgal nem. Az érdekes és értékes munkát a következők­ben ismertetjük: Rosetti röpirata mindenekelőtt megtámadja azokat, a kik minden felelősség nélkül Romániá­nak az entente mellé való sorakozását sürgetik s ez által Románia létét és jövendőjét akarják kocz- kára tenni. Ezután szembeszáll azzal a felfogás­sal, mintha Románia hálával tartoznék Franczia- országnak. Egyesek, a kik ott szerezték műveltsé­gűket, talán érezhetik, hogy hálára vannak köte­lezve a franciák iránt, de Románia mint állam semmiféle hálával nem tartozik nekik. I. Napoleon többször felajánlotta a román fejedelemségeket 0- roszországnak cserébe Sziléziáért, s nem a fran- cziákon múlt. hogy Oroszország az ajánlatot nem fogadta el. III. Napóleonnak kétségtelenül nagy része volt a mai Románia megteremtésében, de azoknak az eseményeknek a véghezvitelében, a melyek a mai modern román állam alapjait le­rakták, Francziaország csak eszköze volt a nem­zetiségi eszme ama nagy championjának ; egyedül őt illeti meg tehát a románok hálája. A midőn a berlini kongresszuson Oroszország viszonzásul a románok által neki nyújtott segítségért, kicsikarta magának Beszarábiát, Franciaországnak egy szava sem volt a románok támogatására. A szenzáció erejével hat a röpiratnak az a kissé homályos, de mégis sokat mondó része, a mely arról szól, hogy a midőn 1899-ben, a pa­rasztlázadás után Románia a pénzügyi tőnk szé­lén állott és nagynehezen Németországtól sikerült kölcsönt kapnia, a franczia kormány csak úgy en­gedte meg, hogy a kölcsön kötvényeit a párisi börzén jegyezzék, ha Románia elismeri egy szél­hámos franczia közműn kávái lalkozónak a román állammal szemben támasztott követelését. Romá­nia kénytelen volt eltűrni azt az arczulcsapást, hogy Bukarestben egy ad hoc törvényszék fran­czia nyelven tartott tárgyalás után jogosnak mond­ja ki és megítélje a szélhámos koholt követelését. És az ügyvéd, a ki busás honorárium fejében a tisztességgel összeegyeztethetőnek találta, hogy a szélhámos szolgálatába álljon, nem volt más, mint Poincaré Raymond, a francia köztársaság mosta­ni feje Áttér azután a röpirat azokra a szenvedé­sekre, a melyeket a románoknak Oroszország ré­széről kellett elszenvednie. Rámutat, hogy az u- gyanazon valláson lévő oroszok mindig úgy lép­tek fel, mint a románok védelmezői a török ura­lommal szemben. 1812-ben aztán kiderült, hogy a védő szerepe csak arra szolgált, hogy Oroszor­szág elfoglalja öesszarábiát. Felsorolja a röpirat azokat a sanyargatásokat, a miknek a románok ki voltak téve, a mikor Oroszország megszállva tar­totta Moldvát és a Havas-Alföldet, a mikor az e- gyik orosz generális azt modta, hogy csak. a sze­müket hagyja meg a románoknak, hogy sírhas­sanak, „a másik pedig, a mikor már egy millió­nál több szarvasmarhát szállítottak el az ország­ból s a bojárok azt modták, hogy nincs több jó­szág, igy felelt: „Akkor vágják le a bojárokat!“ Ismerteti még, hogy miképpen csapták be az oro­szok Romániát az orosz-török háború után, a mi­kor segítségük fejében elvették tőlük Besszarábiát, azután erre a következtetésre jut: — Románia jövendőjének legfőbb veszedel­me, mondhatnám az egyetlen veszedelem, a mely ezt a jövendőt megsemmisítéssel fenyegeti, csak Oroszország mindenhatósága. Éjjel-nappal imád­koznunk kell tehát az Istenhez, dolgoznunk kell az eszünkkel, a szivünkkel, a karjainkkal, nem kell kímélnünk semmi vagyoni, vagy véráldozatot, hogy hozzájáruljunk mi is ez óriási veszedelem elűzéséhez és megsemmisítéséhez. Az oroszok a Moldvától elrabolt Besszará­biát teljesen tönkretették, a legsötétebb kulturát- lanságban tartják, a nemzeti és faji öntudatát meg­ölték, s bizonyos, hogy ha Oroszország elfogadja Francziaország ajánlatát, Románia ma éppen ott tartana, a hol Besszarábia. Ezután a magyarországi és ausztriai romá­nok sorsával foglalkozik a röpirat. Megállapítja, hogy Bukovinában az európai czivilizáczió teljé­ben élnek a románok, s Magyarországon, ha har- czolniok kell is a jogaikért és küzdeniök kell az elnyomatás és politikai üldözés ellen: a négy mil­lió magyarországi román a román faj legművel­tebb és legférfiasabb része, remélhető, hogy a mai nagy időkben tanúsított áldozatkészségük meg­tenni részükre a régen óhajtott teljes egyenjogúság gyümölcsét. Hosszasan foglalkozik ezután a szerző azzal a kérdéssel, hogy mi haszna lenne Romániának

Next

/
Oldalképek
Tartalom