Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-07 / 49. szám
jÉ2S SSEÉEP'XXl.OID.éLXjACX IETESTIXj.A.ÍE3. Az Országos Mag} ’* Bányászati és KoMszati Egyesület Nagybányavidékí Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 3.5D korona; egy szám ára 13 fiííér. Megjelenik minden kedden 8 —13 oldal terjedelembe«. »r. ÄJTii! HÄGY Főmimkatáts KÉVÍS i KÁROLYj Szerkesztősén: Hunyady János-u. 14, az., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hcrmeas* könyvnyomda Nagybányán, fírd-ntca {Bay-ház ““—— bof az előfizetések éa hirdetlek fölvétel® essEíőzöKetifc* -----— Ei gy kis lecke. • I Tudjík-e, tisztelt magyar közönség, hogy az utóbbi néhány nap alatt mit oí- ! vasiam az újságokban ? A Hőferben olvastam, hogy az oroszok felkoncolják sebesültjeinket. A Világban azt olvastam, hogy az olasz katonai hatóság internáltatta monsignore Scottont, mert az emberbaráti szerétéiről tartott szónoklatot. A Budapesti Hírlapban olvastam, hogy véletlenségbol cenzúrában levelek elárulják, hogy az oroszok lelketlenül bánnak a foglyokkal. A Pesti Naplóban azt olvastam, hogy egy Franciaországban internált magyar ifjú levelet juttatott el az édes anyjához, amelyben elpanaszolja, minő aljas módon bánnak ott velük. Nincs rendes hálóhelyűk, szalmán henteregnek, takaró nélkül, ennivalót épen csak annyit kapnak, hogy éhen ne vesszenek, vagy ha mégis belepusztulnak, biznyonyitható legyen, hogy kaptak ennivalót. Más lapokban azt olvastam, hogy a becstelen olaszok mocsaras, mocsárlázas vidékekre viszik az internáltakat és a íogä „NAgyBÁiwAi hírlap“ tárcája lyokat, olvastam minden újságba, hogy ez a bandita-nemzet miután nem tud áttörni azon a falon, amelyet magyar bakákból emeltek a határon, védetten városokra dob bombákat és védtelen gyermekeket gyilkol és mégis nyugodtan keli hallgatnom* hogy Budapesten uton-utfélen, kávéházakban és kaszinókban, hivatalokban kéjgörcsöket kapnak az elragadtatástól, amikor arra gondolnak és arról beszélnek, hogy ők minő kulturemberek, mert ők nem haragusznak az oroszokra, a franciákra és az olaszokra, hogy ő tőlük az olasz lap újra meg újra legyalázhatja azokat a hősöket, akik sárban; fagyban, mocsarakba süiyedve és kétezer méteres sziklákra felkapaszkodva védik ezeket a kulturlovagokat is, ők azért megkövetelik, hogy nekik olasz áriát játszanak, mert ők nem olyan kulturemberek, mint a franciák, az olaszok vagy angolok, hanem ők igazi kulturemberek, akik épen most, amikor kétségbeesett emberek az egymás torkát harapják át: csakis Puccini és más nem kell, ők Puccininélkül nem tudnak reggelizni, Puccini nélkül nem Ízlik az ebédjük, Puccini nélkül a torkukon akad a kaviár és Puccini nélkül jégcsappá válnak a Amikor a németek bevonultak ... Várom a párom. A lengyel városka utcáin nedves éjszakai szél nyargalt végig. Keresztülsüvitelt, az öreg hársfák legforróbb és legcsodásabb nő előtt is, en- fin : ok nem tudnak ellenni Puccini és mindaz nélkül, ami ehhez tartozik, mert I ők kulturemberek ! Hóbortos emberek szaladgálják be a várost és kultúrát bugyborékolnak, köpködnek, rikácsolnak és dadognak az emberek aFcába. „Truccoinak“ a háborúval és mialatt a doberdói íensikon és az Isonzo mentén srapneleső esik és tömegsírok telnek meg magyar legények testével, ők a szitáló őszi eső- ellen angol paraplévaf védekezve álinak ki az operai szfínksz elé és tajtékozva üvöltik: csak azért is kultúra, csak azért is kultúra! Bécsben: az utcaseprők vernének szét köztük; Berlinben : rendőrség csípné őket nyakon ; Rómában ; g-anéjjai dobálnák meg, Párisban a Szajnába löknék és Londonban a bolondok házába zárnák őket. Budapesten ők az igazi kultura apostolai és aki szembe száll velük, azt önző célok vezetik az valakiért valakinek az állására tör, az műveletlen, az a magyar betyár — mert ezek nem tudják megérteni azt,, hogy vannak emberek, akik vérkönnyeket sírtak midőn a háború betört a világba., de amikor leintettél nézett ürítőjére, megcsókolta, a kezét, az- I tán eltűnt. A fiatal asszony egyedül maradt. Nagyot sóhajtott és- fájó halántékait kezdte dörzsölni. Várom a párom, Várom remegőn Száz bűvös alkonyon ; Várom, amig az Estben kigyullad Az ablakom ... Várom a párom Azt a kis senkit, Mosolygó porszemet; Várom a páiom Azt, aki csókol, Aki szeret . . . Várom a párom ! Kiért egy világ Szent fényét elvetem ; Várom a párom, A boldogságom. Az Istenem Várom a párom S a szürke estben Könyben ég két szemem ; Várom a párom, A boldogságom És nem lelem . . .! száraz ágai közt és a csendes házak esőcsatornáin ijesztő nótákat fütyült bele az .éjszakába. A nedves szeptemberi éjszakában gázlámpák lobogó fénye különös reszkető fényképeket vetett a holt házak falára és az utcákon, meg a tereken ijesztő, óriás árnyak imbolyogtak. Az Ujazdofka, az előkelő negyed egyik utcájára méiy álom borult. A közeli Szentháromság- templom toronyórájának ütései hangosan és ünnepélyesen kongtak a fasor fái fölött. Kettőt ütött az óra. Egy ablakban világosság támadt. Egy csengő éles hang hallatszott ki. — Még mindig nem jött haza a nagyságos ur ? — Nem, — felelte álmosan a cseléd, aki támolyogva jött be a csengő szavára. — Még mindig nem jött haza. — Két óra van már, Zsófia ! — Tudom, nagysága, tudom. Hol lehet a nagyságos ur! Antónina Piotrovszka felsohajtott. — Jól van, Zófja, feküdj le. A leány mély lélegzetet vett, részvétteljes te— istenem, Istenem! —sopánkodott halkan, — milyen vigyázatlanok ezek az emberek ! Kétségtelen, hogy nyomnkban vannak:EMinden jel arra vall. És még nincsen itthon. Sejtette, hogy hol van a férje. Megígérte, hogy félegyre itt lesz. Most két óra van. Amikor egy évvel ezelőtt felesége lett Jan Piolrovszkinak, a fiatal ügyvédnek,, akkor még egy gondtalan embernek nyújtotta a kezét. Vidám csengő kacagása eljutott hozzá a báltermében és a tenniszpályán és szerelmes, vágyódó leányálmaiba is követte. A házasság első heteiben úgy éltek, mim két gondtalan gyermek. Este lementek a nagy parkba, mely ott terült el a házuk előtt, és virágokat szedtek. Ö koszorút font a virágokból és férje homlokára (űzte. A férfi aztán karjaiba vette őt és úgy vitte diadalmasan haza, csendes, meghitt otthonukba. Egy félév óta nem kötőitek koszorút. Férje, aki maga is lelkes lengyel hazafi volt, elvállalta egy honfitársnője védelmét, akit izgatással vádoltak. Lelkes szavai azonban nem sokat használtak szegénynek, mert tiz évre Szibériába deportálták. o. b.
