Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-16 / 46. szám

-1915. november 16. NAGYBANYAI HÍRLAP 5. döntetett el. A kocsis pedig nem gondolta meg tettének szomorú következményét; hencegett, vir- tuskodott, a miért életével fizetett. Az eset szomo­rú, de tanulságos. * * * I Azoknak, akik naponta eljárnak a Widder gyógyszertár elé s nem olvassák el a sürgönyöket j hanem másokat molesztálnak száz és egy kérdés- ' sei, van szerencsém november 15 éig bezárólag a következő beszámolással szolgálni : Olaszországban válságba került a hadvezető- j ség és a kormány. Franciaországban uj kormány kísérletezik, Oroszországban a cár, aki menesztette a fővezér nagyherceget, uj minisztereket szerződ- j tetett, Angliában a kabinetnek egyik legháborusabb tagja vált meg tárcájától. Szerbiában lemondott a seregek generalisszimusza, Olaszország százötven- ezer embert veszített, Franciaország utolsó erőtar­talékét is elpocsékolta, Oroszország embert és tért veszített a riga—dtinaburgi vonalon, Szerbia el­vesztette országának és seregének felét, városainak hároninegmtrészét, egyetlen nagy' fontos vasúti vonalát és a fontos vízi utakat Reményiéin, ennyi elégi S egy hétig, wig lapunk következő száma megjelenik, — nem fog­nak kérdezősködni. ■* * * A B. H. egyik jeles munkatársa aki „Du­nántúli“ irói név alatti szokott cikkezni, pár hét óta kemény hadjáratot indított a „Holnapos“ irók « len. Különösen Ady Endrét, meg Babits Mihályt lépászta meg amúgy magyarosan. Ez utóbbit leg­inkább azért, mert költeményeiből hazafiatlanságot vélt kiniagyarázni, amit tanári állásával sehogysem fart összeférhetőnek. Ady Endrét pedig megosto­rozta azért, a miért Gyóni Géza verseiről elítélően nyilatkozott. Adyról ezt írja: „Csodás dolog hogy addig, a inig e világháború ágyudörgésén, iszonyú csatazaján és rettenetes gránát- és srapnellzivata- rán keresztül a Gyóni szava igenis keresztül hatott, mindenüvé elhallatszott, addig a háborút megelőző Ady-áramlat, nyershus és vérivó szeieleni tola­kodó, öndicsőitö, affektált kultuszának visszataszí­tó lármája elült, meglapult a harcok világrengető zajában.“ Babitsnak szemére veti, hogy gimnáziumi növendékei leikébe verseivel hazafiatlanságot plán tál s idézi is egyik versét megbotránkoztató példa gyanánt. Régi harc ez a Holnaposok és a B. H. közt, melynek élén mint vezérezredes Rákosi Jenő áll s mely harc eddig pártatlanul ítélve, — mind a B. Ff. győzelmével Végződött. Mi a magunk részé­ről, mint vidéki újságírók, teljesen távol állunk e harcoktól s nem is kívánunk bele szólam, mert áldatlan. Mi csak azt tudjuk, azt érezzük Babits érzelmeivel szemben, hogy nekünk mindenek fölött első a Haza, a magyar nemzet és a korona. Eze­ken kívül nem létezik szentség számunkra, sem szerelmesünk szemétien, sem ajakéban, sem kisuj­jában, sem sem féle parókájában, mint azt Babits tanár úr oly szépen megírta. Felelős szerkesztő: dr. AJtai Nagy Gábor. Lapkiadó: „Hermes“ könyvnyomd a háborúban megvakult ka­tonák javára. fflillióknalf elismerő irat orvo­sodtól és magáno­soktól garantálja a biztos sikert. Kiváló finom és ízletes bonbonok. Egy kisebb csomag 20 és 40 {. nagyobb csomag 60'fillér árban kapható: Bajnóczy S. s/sss L. És Didder gyógyszertáraiban. Kiadó Magántelkes uj ház, mely áll 4 szoba, konyha, kamara, für­dőszobából stb. Villany is bevezetve. Értekezhetni: Rák-utcza 6. szám alatt. Kiadó! Egy külön bejáratú, fürdő­szoba használattal is egybekö­tött szoba, bútorral, vagy a nél­kül, akár férfi, akár nő részére, azonnal kiadó. Villany is bevezetve. Cim: kiadóhivatalban. I Eladó j mintegy 20 szekér ser­tésnek való tök. Érte­kezhetni lehet : Gitta Jusztin kereskedőnél. A legújabb, legjobban és leg­könnyebben használható betűrendes Bélyegilletéh zscbhönyve megjelent. * - 4 4 ^ ’’ ' '« i ■ y -• ’• " . Kapható: lopunk kiadóhivatalában. Ára 50 fillér nettó. ■ ■* ii . Y4 ■■■■■■ VL|----------------............................................. ,------------------Tn-------1----1

Next

/
Oldalképek
Tartalom