Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-17 / 33. szám

HÍREK. Augusztus 16. Delilának. Delila édes, megbékiillél már A kora faggyal, az elmaradással És elhiszed, hogy ápolt kertünkben Egy uj Ur pusztít s uj virágot ágyai ? Hiszel-e abban, hogy egy katona Most öltözik a legszebbik ruhába ? Virágot is kap . . . Piros levelek Csókokat hoznak be a kaszárnyába . . . Delila édes — véget ért a nyár . . . Nincs már levél sem, üdvök esókos csókja . . . Valahol várnak és a bús Szamos Uj ébredés virrasztó dalát hozza. Delila édes — ez az üzenet Ne bántsa meg az ajkad mosolygását. Nincs semmi baj . . . Egy átkos katona Most veszi fel a legszebbik ruháját. Delila édes — ez a fájó dal Hozzádig érjen nagy szomorúsággal. Már vége is . . . Nem Írhatom tovább . . . Véget ért a fogyó gyertyavilággal . . . Heutschy Gyula. Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Nagy Endre nagybányai főgimnáziumi tanárt — ki jelenleg orosz hadifogságban van, — rendes tanárrá nevezte ki. Király ő felsége születés napja. Holnap, apostoli királyunk 85-ik születés napját üljük. Bensőséges melegséggel, szeretettel gondolunk ősz királyunkra s kérjük az Istent, hogy tartsa meg Őt még évekig számunkra, ki a leglovagiasabb s legbékeszeretőbb uralkodója volt Európának s kit mégis annyi ellenség támadott meg minden ol­dalról. A hivatalok testületileg vonulnak a temp­lomokba, a város zászlódiszt ölt. Ünnepelünk! Szent István napja. Száznegyvenkér esz­tendeje, hogy a Szent Jobb Budavárába vonzza a magyar népet. Mindössze ennyi ideje, hogy első királyunk jobbja, századok múltán megint nyilvá­nos ereklyévé lett. Szent István jobbját, a kézfejet a karcsonttal együtt hosszú ideig a szentjobbi a- pátság templomában őrizték, éppen evégre lévén alapítva ez apátság. A karcsontot azután külön mint a tudományom ! Azóta kacagom és tagadom az életet! És valahányszor egy embertársamat lá­tok eltűnni, itt a fekete rácsoskapu mögött, úgy érzem, mintha az én életerőm egy része is vele fogyna. Erre a nyomorék felragadta azt a kést a- mellyel az akasztódnak az életet visszaadta és mélyen az öreg orvos szivébe döfte. Leszált az éj. Az idegen felállt, az ut közepére lépett és éles szemeivel az ég felé tekintett: — Ma ismét mozgalmas napom volt. De mindig csak ugyanaz történik minden időben, amióta embereket és lelkeket ismerek. Bármilyen hosszú ideig alszom, ébredésemkor a világ még mindig lángokban áll. Béna vagyok, — de va­gyok és mindaddig leszek, amig csak két ember marad a világon I És bármennyire kutatják az emberek az élet országutját, keresve a nagy csodát — a csoda nem jelentkezik ! De én — én mindig voltam és vagyok ; é- vekig barlangokban, néhány hűséges lélekben, ál­lami okmányokban és királyi palotában elrejtve . . . de vagyok I . . . Az emberek elpihentek és az országút ismét az enyém I . . . választották és Visegrádra vitték. Innen az ereklye egy része, vagy Szent István másik karjának egy darabja, Lembergbe a pálosokhoz jutott, kik arany karereklyelartóba foglalták azt, másik része pedig a bécsi Szent István-templomba került, hol XV. századi ezüstmivü karformáju tartóban őrzik ma is. A szentjobbi apátságban maradt kéz talán a tatárjárás idején IV. Bélával Raguzába jutott s itt akadtak rá, a „patyolatos barátokénál, akiktől 1771- ben hozták Budavárába, a vörös csillagos szerzetesek, az úgynevezett keresztes vitézek őrizetébe. I. Fe- rencz király „országos normanap“-pá tette akkor Szent István napját s azóta az egész ország ma­gyarságának kegyeleles ünnepe ez a nap. Nemze­ti ünnep volt azonban Szent István napja az előtt is századokon át. Nemzeti királyaink s idejükben a főuraink, zárándokok ezreivel együtt Fehérvárott, a koronázó templomban és királyaink temetkező helyén, Szent István sírjánál töltötték augusztus húszadikát. A török hódoltság idejéig igy volt ez minden esztendőben. Török kézre került azonban Székesfehérvár is, a királyok sírját pogány marta- löczók feldúlták, az ereklyéket kihányták, a drá­gaságokat elorozták és harmadfél századig csak a csöndes emlékezés ült ünnepet Szent István nap­ján. Napvilágra került azonban ismét a Szent Jobb s akkor boldog meghatottsággal sereglett köréje a sokat szenvedett magyar nép. Bucsujáró hely lett Budavára, hol a Szent Jobb összefogta a zarándo­kok lelkét és vitte nagy múltak emlékezetére, meg­illetve őket a történelem lehelletével. Egy század­nál hosszabb ideig országos ünnep volt Szent István napja abban is, hogy összegyűjtötte itt az ország minden részének zaiándokait. Külsőségei­ben és a résztvevők tömegeivel az esztendő leg­emlékezetesebb napja volt augusztus húszadika. Jótékony gyermekek. Pityik Lacika, Ma- tyasovszky Bandi és Kupás Zoltán 2 Koronát adtak át szerkesztőségünknek a Vörös-Kereszt ré­szére, amit társaiktól gyűjtöttek. Az adományt át­szolgáltattuk a Vörös-Kereszt pénztárnokának. Ne világítsunk! E cim alatt „Nagybánya,, laptársunk felhívást közöl a város közönségéhez s indokolja felhívását azzal, hogy a világítás költ­ségeit inkább adjuk jótékony célra. Minden szavát aláírjuk laptársunknak s magunkévá tesszük Sol­tész Elemér indítványát. Valóban kár lenne min­den fillérért, amit világításra költenénk. Szegény sokat szenvedett katonáinké és azok családjáé le­gyen a megtakarított pénz; jobb helyre nem is ad­hatnék I Tehát: „Ne világítsunk !“ Hősi halál. Kapnikjránya nagyközség elöl­járósága és képviselő testületé nevében fájdalmas kötelességgel hozzuk mindenkinek, akit érdekel, a tudomására, hogy a községnek szeretett aljegyzője Oros Ferenc ur a cs. és kir. 101. gyalogezred egyéves önkéntes tizedese Hazája és Királya vé­delmében, ellenséges golyótól találva, hősi halált halt. Idegen földben pihen a teste, de a lelke itt lebeg az imádott Magyar haza felett, bátorítva, lelkesítve annyi sok ezer Magyar lelkét az ősi föld megvédésére. Páratlan szorgalmú tisztviselő, de­rék jő fiú, lelkes magyar volt a mi korán eltávo­zott hősünk, de megnyugszunk az Isten akaratá­ban, hiszen a legszebb halál érte. Kiömlött vére áldást fog hozni a Hazának. Úgy legyen ! Kap- nikbányán (Szatmármegye) 1915. január 5. bics­kei Komorócy Péter községi jegyző. Haraga Már­ton községi biró. Villámütés. T r e i n József veresvizi bánya­munkás házába f. hó 8-án villám ütött, minek kö­vetkeztében a ház teljesen összerongálodott s bú­torai elégtek. A csapás annál érzékenyebben é- rinti a családot mert. Trein ezidő szerint a harc­téren van s csak a szegény asszony van itthon 4 gyermekével. Székely Mihály városi ellenőr a harctéren elesett. Két golyó is találta, egy a fején, egy a mellén, aztán még 3 napig kórházban feküdt s kiszen­vedett. A derék, szorgalmastiszlvisető halála nagy vesz teséga városra nézve, nagy veszteség pedig különösen ifjú nejére s három kis gyermekére, akiknek hűsé­ges, szerető támaszuk kidőlt. A város a következő átiratot intézte az elesett hősnek özvegyéhez : Mé­lyen megrendült szívvel tudatjuk nagyságodat, hogy férje: Székely Mihály v. ellenőr, az 5. gy. ezred tart. zászlósa, a szatmárnémeti kir. kiegészítő ke­rületi Parancsnokság értesítése szerint, 1914. nov. 6-án, a galíciai harctéren a haza és király védel­mében hősi halált halt. A Mindenható adjon elég erőt Nagyságodnak és árváinak e nagy megpró­báltatás elviselésére s vigasztalja az a fölemelő tu­dat, hogy férje a hazáért s királyunkért áldozta föl fiatal életét s nevének örök emlékét e- melt hősi halálával. Mi a megboldogultban nem­csak kedves tisztviselő társunkat, hanem a jóba­rátot is gyászoljuk. Nagybánya, 1915. aug. 8-án Egly Mihály h. polgármester. A család gyászlapja igy hangzik : Székely Mihályné szül. Incze Róza, Lili, Misu és Piri nevű gyermekeivel szomorú szívvel tudatja, hogy férje Székely Mihály Nagy­bánya sz. kir. r. t. város pénztári ellenőre, az 5. gyalogezred tartalékos zászlósa a galíciai harcté­ren, a San melletti csatákoan kapott sebeiben, 1914. nov 6-á;i hősi halált halt. A honáért halt dicső emlékét szeretettel fogjuk megőrizni. Nagy­bányán, 1915 aug. 12-én. Maradjon áldásban em­lékezete! Sziklai Andrásné sz. Bodenlosz Ilona é- des testvére. Schmotzer Károly, Schmotzer András testvérei, özv. Bodenlosz M'hályné édes anyja. In­cze József és neje, Horváth Mária após és anyós. Maly Borbála, Poros Krisztina, Incze Emília, Szik­lai András, ifj. Incze József, Ince Pali sógornői és sógorai. Kórház látogatás. A helybeli vöröskereszt­kórházat meglátogatták Ritter v. Kissling general- major, Vécsey László báró (Zemplén megyei) au­tomobil-százados és Dassek Bálint dr. ezredorvoc Szatmárról, a Reserve-Spital parancsnoka, aki a látottakon teljes megelégedését fejezte ki és kérte a főorvost és az önkéntes ápolókat, hogy tartsa­nak ki a szolgálatban a háború befejeztéig. Műkedvelői előadás volt folyó hó 11-én d. u. fél 5 őrakor, Felsőbányai-utca 89. szám (Pásztor-ház) alatt, a Budapesten felállítandó len­gyel korház javára. A műsora a követke­ző volt. 1. Marsche Impiomptu. Zongorázza: Gurszky Gabriella és Pásztor Lujzika. 2. Lesz még Lengyelország. Szavalja : Pásztor Mariette. 3. Schubert valses nobles aus. Zongorázza : Sze­rencsi Ágnes. 4. Bús krónika a lembergi öt kis leányról. Irta : Révay Károly. Szavalja : Szirmai Erzsiké. 5. Ágnes születésnapja. Színjáték I. fel­vonásban Irta. Gracza János. Személyek : Mama Szentpéteri Julia Ágnes Szerencsy Ágnes Sanyi ( I ! ArKosi oeia. tsetepo-oij: reinoueKneK ou inier, gyermekeknek 30 fillér, állóhely 20 fillér. Feliilfi- zetéseket a jótékony célra való tekintettel köszö­nettel fogad a Rendezőség. Orosz szökevények. Az elmúlt napokban a város erdeiben három orosz szökevény bolyongott, Székely Mihály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom