Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-19 / 3. szám

1915. január 19. NAGYBANYAI HÍRLAP 5. melegedett egy csomó népfölkelő : a határőrség emberei. A gyalogság különösen a mi hegymá­száshoz szokott románjaink, csakhamar felért az erdő oldalára és kitűnő szerpentinen a hegytetőre ahol pihenőt kaptunk, amíg a tüzérség felérkezik ágyúival. Itt azután a fenyveseK alá bújtunk a folyton hulló eső ellen, összegyűjtöttük a katonáinkat és századonként megmagyaráztuk, hogy ez itt a ma­gyar határ és most már elérkeztünk Galíciához. Megnató jelenet következett. Az emberek letérdel­tek a földre, megcsókolták és a sapkát levéve fel­sóhajtottak : — Segíts meg Isten bennünket, hogy ezt a drága földet megvédelmezhessük. Az egyik román bakánk, aki odahaza kán- tori teendőket végez, egy zsoltárra zenditett reá, mit födetlen fővel hallgattunk mindnyájan végig és a mi szemünkben is ott csillogtak a hazai föld búcsújának megjelenő könnyei. * Megindultunk befelé Galíciába, amit most méltán lehet nevezni a pusztulás országának. Nincs toll, amely leírja, ecset, amely lefesse azt a van­dál pusztítást, a mit a minden oroszok cárjának „vitéz hadserege" müveit itt a fegyvertelen embe­rekkel szemben. Sorra jönnek a felégetett, a kira­bolt, elpusztított falvak, kisebb városok. Minde­gyiken ott a hajdani jólét bélyege, amit a muszka vandalizmus oktalan brutalitással tett semmivé. Lassan haladtunk előre, mert az üt a kanyargó Prut folyónak hol egyik, hol másik partján vezet befelé, a közbenső hidakat pedig sorra felrobban­tották a menekülő oroszok. Az előttünk járó hidá­szok és szapőrök ideiglenes hidakat vertek, de nagy időbe került, inig a parti fövényen keresztül tudott gázolni a tüzérség. Ezért brigadérosunk egy merész lépésre határozta magát. A Prut völgyében a sziklaoldalba bevésve halad egy vasúti vonal, amit huszáraink jelentése szerint épen hagytak az oroszok, mert nem volt idejük felrobbantani. Bár ránk esteledett, az egész csapat tíizérestől, traines- tül felvonult, a vasúti töltésre és a sínek között mentünk tovább. Igen veszélyes ut volt, mert a töltés jobb oldala már a Prut partja volt és külö­nösen nehéz volt a tüzérségnek, A vállalkozás si­került, egyetlen egy kocsink se esett le a táton­gó mélységbe, bár 7 kilométert tettünk meg ezen a/, istcntkisértő utón. A sötétségben egyszerre nagy fekete tömeg jelenik meg előttünk, erős égésszag ütötte meg az orrunkat és itt-ott piros fényszikrák jelentek meg, mint nyáron a szentjános-bogárkák. Felcsigázott kíváncsiságunk csakhamar kielégítést nyert, de egyúttal borzadály futott rajtunk keresztül. Előttünk feketéllett Tartarov; egy hét előtt még gazdag, kulturvároska, a vidék kereskedelmi és kulturális gócpontja, most korom és üszők. Még itt-ott égett egy gerenda, felcsillant egy parázs; a pusztulás szentjánosbogárkája. Egyetlen élő lelket sem találtunk az egész városban. A tűzvészből megmenekült néhány ház, de ezek is teljesen kirabolva. A bútorok, a beren­dezések ott feküdtek az ut szélen összetörve, ki­rabolva. A város vége felé egy összelőtt ház vé­rén dáján keserves nyöszörgést hallottunk. Az egyik katonám bemegy és nemsokára egy kopókutyával tér vissza az ölében. A kutya az éhségtől végké­pen le volt soványodva. A hátulsó lábaira már nem igen birt felállani a gyengeségtől és keserves vonítással jelezte, hogy nagy kínjai vannak. Kato­náim felrakták a lőszeres kocsira, enni adtak neki és betakarták pokrócba és úgy dédelgették, mint­ha valami szenvedő gyermek lett volna. A kutya hálás pillantással nézett reájuk és egy nap múlva már talpra állt, harmadnap pédig már velünk masírozott. A tábori konyha körűi annyi konc, csont maradt, a katonák annyira ü­gyeltek reá, hogy egészen megerősödött. A város nevéről elnevezték Tatárnak. Nem is gondoltuk hogy Tatár milyen nagy­szerűen hálálja meg azt, hogy megmentettük az életét. Elmaradhatatlan barátunk lett és olyan pat- ruillozó és tábori őrs kutya, amilyen csak lehet egy — kutya. Tatár, az ő v kopóintelligenciájával megértette azonnal, hogy mi vagyunk a jó barát és a musz­ka az ellenség. Finom szaglásával megérezte az ellenséges őrjárat közeledtét és ilyenkor ideges lett. Nyüszített, morgott, ugrált, csaholt és min­denképpen figyelmeztette embereinket, hogy kö­zelben az ellenség, óvatosság, figyelem ! Volt egy rettenthetetlen bátorságu, ügyes szakaszvezetönk: Popa Teofil lapusnyaki paraszt ember, aki életé­nek nagy részét erdőben töltötte, mint erdővállal­kozó. Különösen ez szoktatta magához és egyes önkéntes vállalkozásaira, amik sokszor istenkisér- tés számba mentek, magával vitte a kutyát. Ennek segélyével nagyon értékes felderítéseket végzett és .sokszor élt el bámulatos eredményeket. Különösen nagyon haragudott Tatár a kozákokra. Valóságos extázisba jött, ha a nagy kucsmáju, amúgy is ba­rátságtalan kinézésű alakokat meglátta. Egyszer a lengyellégiónak egy járőre elfogott egy kozákot és. behozta hozzánk a főörsre, ahol épen Tatár is tartózkodott. A tolmács utján épen kezdtük kihallgatni a kozákot, amikor az az iná­hoz kap és rettentően el kezd ordítani. Akkor lát­juk, hogy Tatár csimpaszkodott bele és irtózato­san cibálja, alig tudtuk lefejteni a kozákról. Tatárnak nagyon tetszett a hadi élet. Ponto­san megjelent a tábori konyhánál az étkezés irá­nyában, azután elfoglalta helyét a századnál. Ha őrjárat ment ki, ő rögtön szolgálatba lépett, ha a tábori őrsök felálltak, ő az őrs vonalon cirkált és adta a morgójelzést, ha ellenfél közeledett. Természetes, hogy hadierényeihez, nem tar­tozott a szükséges óvatosság és ez lett a veszte. A delatyni ütközetben, amikor mi bevonultunk a faluba, hogy kiverjük az ott rejtőző muszka gya­logságot, Tatár is részt vett a rohamban és erő­sen segített — a fogával. Egy orosz azután fej­belőtte szegényt és elnyujtózott szépen, mint a többi hős, akik megtéve kötelességüket átvándo­roltak oda, ahol már nincs se barát, se ellenség, ahol már csak egy kürtjelet várnak : a feltámadás trombitáját. Arc-szeplőkréme. A tél meghozta a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak. Mi mással, mint arckrémmel ? Ez okból szüksé­gesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre“. mely­nek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 150. próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. RÁKÓCZY FERENCZ DROGÉRIÁBÓL NAGYBÁNYÁN. Felelős szerkesztő: dr Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: „Hermes“ könyvnyomda. Étvágy és gyomorjavitó a Misztmogyorósi gyógyforrás víz. Óvszer fertőző betegségek ellen. Fizessünk elő a Nagybányai Hírlapra. Schunda V. József cs. és kir. udvari hangszergyáros CS.is hl??. UDVARI fi KIZÄP.SZASADÄLM. HAM65ZERCYÁRA mf'U i BUDAPEST iV.íWYAR UTCA 16,18 és 26 SAJÁT HÁZ. TELEFON 644 A m. kfr. Operaház, a m. kir. Orsz. Zeneakadémia, a Nemzeti Zenede, az összes budapesti színházak szállítója, a pedálcimbalom és a rekonstruált tárogató errvpdiiU feltalálója. • Magyarország legnagyobb és villamüzemre berendezett hangszergyára. Ajánlja : Pedálcimbalom, tárogató, vonós, réz és fa-fuvó és ütőhangszereit, valamint azok alkatrészeit. Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom