Nagybányai Hírlap, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-22 / 25. szám
NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1915. junius 22. melés szempontjából a legfontosabbak. Ezzel szemben tény azonban, hogy az ország északnyugati negyedében és a Király-hágontül keleti felében, vagyis, ahol a szükségesnél kevesebb eső esett, némileg csökkentek a terméskilátások — különösen a tavaszi kalászosokban — és ha a bő csapadék hamarosan meg nem jön, még további -csökkenés is várható. De nemcsak a tavaszi kalászosokra volna szükséges ezeken a vidékeken az eső, hanem a kapásnövényekre is, melyek közül a tengeri helyenkint még ki sem tudott kelni. A legutóbbi napok szokatlanul kánikulai hősége után egyébként a kapások és kerti vélemények már az ország más részeiben is újból esőt kívánnak, bár általában véve igen szépek s jó terméssel biztatnak. Kedvezett az időjárás a takarmányféléknek is. melyek az aránylag szárazsággal sújtott vidékek kivételével jó kaszálást adnak, továbbá a szőlők és gyümölcsök fejlődésének, melyeknek jó termés- kilátásai továbbra is megmaradtak. Mindezeket figyelembe véve, az elmúlt két heti időszakot úgy a kalászosok, különösen az ő- sziek, mint a kapásnövények, kerti veíemények, takarmányfélék, szőlők és gyümölcsök szempontjából általában kedvezőnek lehet mondani és ha az esőhiányban szenvedő országrészek is rövide- desen megkapnák a szükséges csapadékot, az e- setben az általános gazdasági helyzet az egész országban igen kielégítő volna. A négy főkalászosról újabban beérkezett minősítő becslés adatai szerint a búza felerészben jő, egynegyed részben jó közepes és egynegyed részben közepes, a rozs nagyobbára jő és közepes, az árpa és a zab túlnyomóan közepes és részben jó termést igér. A búza kalászát mér mindenütt kihányta- és virágzik. A kalászok főleg azokon a vidékeken, a- hol kellő esőzések voltak, elég nagyok. A vetés a főbb búzatermő-vidékeken többnyire szép, sürü és erőteljes, de helyenkint, főleg a kisgazdák tábláiban, — ahol nem fordítottak kellő gondot az aca- lolásra, — gazos. Az esőhiányban szenvedő vidékeken sok alacsony, ritka és gyenge vetést is lehet látni, mely kedvező időjárás estén még lényegesen javulhat ugyan, de teljesen kielégítő termést ritkaságánál és elmaradottságánál fogva már nem adhat. Ezek a gyönge vetések, — melyek leginkább az ország északi és északnyugati vármegyéiben fordulnak elő, — a nagy búzatermő-vidékek jó terméskilátásai között olyan kisebb szigeteket képeznek, melyek tulajdonosaik reményeit már a- ligha váltják valóra, de az országos terméskilátásokat számottevő mértékben még a legkedvezőtlenebb esetben sem befolyásolhatják. Levélrozsda fellépéséről egyes vármegyékből (igy Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, Somogy, A- rad vármegyéből) már jelentettek ugyan, de az nagyobbára még csak az alsó leveleken és kis mértékben fordul elő. Általában megállapítható, hogy úgy a rozsda fellépése miatt, mint rovarkárok miatt a folyó évben aránytalanul kevesebb a panasz, mint más évben. A rozs nagyobbára elvirágzolt s erőteljes szemfejlődésben van, a délibb fekvésű szikes és homokos föledeken már érni kezd. Kalászai nagyobbára szép nagyok és teltek, mert a virágzásra legtöbb helyen igen kedvező időjárás volt. Szalmája az ország legnagyobb részében elég magas, csak azokról a vidékekről hallatszik gyakori panasz, amelyeken május hó folyamán nem kaplak kielégítő mennyiségű esőt. Ily helyeken gyakori a ritka, alacsony és gazos vetés. A tengeri vetések az utóbbi esőzésekre mindenütt igen szépen fejlődtek, különösen a koraiak, kivéve az északi vármegyékben. Háborús esetek. A kém. Annyi bizonyos, hogy az oroszok ezen háború folyamán bizonyos fölényt mutattak abban, hogy miként kell a kémrendszert megcsinálni.*Az évszázadokon keresztül köszörűfödött orosz ravaszság , szláv kétszínűség és szolgai alakoskodás minden fegyverét akcióba léptették és bizony sokszor — különösen eleinte — bámulatos eredményeket értek el. Hiszen eleget hallottunk annak i- dején a harangokkal való jeladásról, a régi-módi tüzjelekről a hegyek tetején, a kémként beállított szélmalom kerékről, de talán egyik se annyira furfangos, annyira veszélyes módja a kémkedésnek, mint amit alább elmondandó vagyok. A tavasz elején történt még, hogy a zászlóalj az északi harctér jobb szárnyának egyik helységénél állt és pözició harcban volt az oroszokkal. Kitünően elkészített lövészárkokban helyezkedett el a harcban álló legénység, amelyet majdnem teljes biztonsággal védtek úgy a fegyvergolyó, mint a srapnel ellen. Az erők gazdaságos kihasználása céljából aként osztotta be a parancsnok a szolgálatot, hogy a legénység fele a lövészárokban volt 24 óráig, mig a másik fele a faluban pihent ezalatt. Ágyupárbaj, folyt mindkét részről, de az orosz ágyuk szórványos vakkantásaibői arra lehetett következtetni, hogy azok egyrészét már szétlőttük, a megmaradtak pedig csak azért adnak le hébe-hóba egy lövést, hogy bátorságot öntsenek a saját gyalogságukba és tüntetésnek azzal, hogy még ők is vannak egynéhártyan, A pihenő csapatnak szabályszerint meg volt jelölve az a helye, ahol riadó esetén, vagy ételosztáskor sorakoznia kellett. Itt történt azután a csoda. Alig gyűlt össze a legénység az első alkalommal az ételkiosztáshoz, már megdördült tu! felől az ágyú és a következő pillanatban már közvetlen a csapat közelében pukkant el egy srapnel. — Oszolj! Kiáltotta Pópa őrmester és a legénység a következő pillanatban annyi irányban ment széjjel, ahányan voltak. Hogy az intézkedés mennyire helyénvaló volt, leginkább igazolta a köveffező néhány pillanat, amikor már 8—10 gránát hullott le arra j a kis térségre. Az első esetben csak véletlenség- | nek tulajdonították az egészet, de amikor az esti [ gyülekezésnél megismétlődött az ágyúzás, akkor j mir tisztában voltak azzal, hogy a gyülekező helyét valami köm árulta el az ellenségnek. A következő napon a falu ellenkező oldalára tették a gyülekező helyet. Délben egy altiszt | rohan a parancsnokhoz : — Őrnagy urnák alázatosan jelentem, a faluban kémnek kell lenni,. mert alig hogy gyülekezni kezdettünk az uj helyen, újból ágyutiizet kaptunk és három ember rneg is sebesült. — Hol lehet az a kutya . . . toporzékolt az őrnagy dühében. Minden házat megvizsgálni. Az elöljáróságot kihallgatni,' hogy nincs-e idegen a faluban. A bírót azonnal hozzátok elém. Pár perc múlva ott állt a parancsnok előtt a hosszú hajú, alázatosan görnyedő rutén. — Nincs a falutokban idegen, biró . . . ? — Nincs, parte náajor, nincs senki . . . — Vigyázz, erőltesd meg a fejedet és gönnélküiöző volt, annak az volt az oka, hogy ő maga nem tudta szeretettel betölteni. Eszébe jutott az a sok ezer mód és alkalom, amikor férjét magához láncolhatta volna és amiket elszalasztott. Némán jártak-keltek egymás mellett éveken át, mint két ember, akik szándékosan félreértik egymást. De mi lesz, ha a férje meghal ás magával viszi a sírba ezt a félreértést? Egyszerre nagy aggodalom töltötte el és ez az aggodalom, amelyet érte szenvedett, nem volt más, mint a szerelem kifejezése, amely tehát még sem halt ki belőle. És ez határtalan boldogtalanságában is oly boldoggá tette. A szivében nem volt már űr, ellenkezőleg bőség volt benne :»a szerelemből. Mert amit az ember rossz napjaiban elmulasztott, azt jó napjaiban ezerszeresen akarja helyrehozni. És levelet irt a férjének a harctérre. — Kérlek, bocsáss meg, — irta, mert szeretlek ! Sokáig nem kapott hirt. Egy napon mégis jött levél és bár a címzés egészen ismeretlen kéz írását viselte magán, mégis tudta, megérezte, hogy a tartalma csak a férjéről szólhat. Dobogó szívvel tépte fel. Sokáig tartott, mig el tudta olvasni, mert a betűk vad táncot jártak a szemei előtt. És amikor végére ért, leroskadt egy székbe és zokogott. — A férje súlyosan megsebesülve feküdt egy hadikórházban. Haladéktalanul elindult a messzi útra és még később is rejtély maradt e- lőtte, hogy bírta el a hosszú utazást. Végre azonban ott volt az idegen városban és ott állt az orvos előtt, aki férjét kezelte. — Mondja meg az igazat, doktor ur, meg kell halnia ? Az orvos egy ideig némán nézett rá. — Nem, d legnagyobb veszélyen tu! vagyunk. * Az asszony fellélegzett. — De veszélyes volt, ugy-e ? Az orvos bólintott. ’— Bizony, nem volt oka nevetni ! És aztán az ágya mellett állt. Alig ismert rá Az arca beesett, sápadt volt, a szemek mélyen bent feküdtek üregeikben. Még nagy láza volt és nem tudta, hogy ő áll mellette. — Itt maradhatok őt ápolni ? — kérdezte az asszony. — Igen, — mondták végre. Az asszony boldogan mosolygott, a sebesült fölé hajolt és megsimogatta a kezét. — Oh, akkor én majd talpraállítom ! — mondotta magának. — Nekem sikerülni fog, kell, hogy sikerüljön! Én a felesége vagyok! És gyengéden homlokon csókolta újból megtalált férjét. A sebesült, amikor először tért teljesen eszméletre és felnyitotta a szemeit, azt hitte álmodik. Megtörölte a szemeit. — Te vagy itt ? — kérdezte feleségét, aki az ágya szélén ült. — Igen, én vagyok. Örülsz neki ? A sebesült zavartan mosolygott. — Igen, — felelte ragyogó szemmel. Az asszony föléje hajolt. — Megkaptad a levelemet, amit a harctérre küldtem utánad ? A férfi mélyen elpirult. — Igen — válaszolta halkan. — És megbocsátottál ? A férfi magához vonta az asszonyt és megcsókolta az ajkát. — Igen, mert te is megbocsátottál ! És boldogan hallgattak mindketten.
