Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-31 / 13. szám

Közgyűlés. Nagy érdeklődés mellett zajlott le vasárnáp d. e. 10 órakor az István király szálló­bérlő r. t. közgyűlése Almer Károly h. igazgató elnöklete alatt. A népes közgyűlés első sorban az alapszabá/y módosításokat tárgyalta le, a meny­nyiben a szálló kezelésében az elmúlt három év oly tényleges helyzetet teremtett, melyet az alap­szabályokban a rzállö érdekében szankciónálni kellett. Ezután az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése olvastatott fel, mihez Dr. Kádár Antal, dr. Vass Gyula és Mostis Lajos részvényesek szól­tad, akik tapasztalataikat értékesítendő felhívták az igazgatóság figyelmét némely hiányra, melyeket az igazgatóság rövidesen eltüntetni ígért. Elfogad­ta a közgyűlés a 7196 K 41 fill. tiszta nyereség miként leendő felosztására vonatkozó javaslatokat is; innen vesszük, hogy a társaság ápril. 15-től kezdve részvényenként 15 K osztalékot fizet. Vé­gül a választásokat ejtette meg a közgyűlés; 120 szavazata van összesen a társaságnak, ebből 85 szavazott le. Elnök ludányi Bay Lajos, igaz­gató Almer Károly lett; az igazgatóság tagjáivá Bay József, Brebán Sándor, Glavitzky Károly, dr. Nagy Gábor, Steinfeld Béla (uj), Hanzulovits Kristóf és Fábián Lajos (uj), — a felügyelőbizott­ságba pedig Benedek Vilmos, Marosffy Dezső és Ketney Mihály választattak meg. Orvosok és gyógyszerészek első össze­jövetele. Megírtuk, hogy Dr. Kádár Antal kerü­leti főorvos kezdeményezésére minden szombaton az István-szállóban az orvosok és gyógyszerészek összejövetelt tartanak s a fehér asztal mellett beszélik meg az egészségügyre vonatkozó indít­ványaikat. Szombaton volt az első ily nemű öszsze- jövetel, mely alkalommal megjelentek: Dr. Berksz Lajos, Dr. Erdődy Ignác, Dr. Kádár, Dr. Herczinger, Dr. Wagner, Dr. Lakatos, Dr. Selegian, Dr. Gál, Dr. Gondos, Dr. Winkler, Bajnóczy, Widder és Hóm Lajos gyógyszerészek és Magyar Zsigmond fogorvos. A társaság vidám hangulatban töltötte az estét s sok érdekes témát vetett föl. Sorozás. Az idei ujjoncozás Felsőbánya vá­rosában junius 10-én, Nagybányán junius 12-13-án és a járásban junius 15—19-én fog megtartatni. Elnök Torday Imre; orvosok Dr. Csausz Károly, Dr. Hercinger Ferenc és dr. Gondos Mór. Esküvő a főispán családjában. Intim csa­ládi körben folyt le csütörtök délelőtt Csaba Ador­ján, vármegyénk főispánja leányának, Carának es­küvője dr. Kölcsey Ferenccel, Szatmármegye tiszti főügyészével Nagykárolyban. A polgári esküvön a szertartást Debreceni István kir. tan. polgármes­ter végezte. Tanuk voltak a menyasszony részéről Domahidy Elemér, Hajdumegye és Debrecen fő­ispánja, a vőlegény részéről dr. Jármy Béla orsz. képviselő. Inségtengeri. Vármegyénk főispánja a kormány által rendelkezésre bocsájtott inség-se- gélyből a nagybányai járás részére 50 mm. ten­geri kiosztását hagyta meg. Kinemaszkecs előadás. A nagybányai kö­zönség, melynek finomult müizlése, irodalmi és művészeti érzéke van, — valóságos felháborodás­sal fogadta a múlt heti szkeccs előadást. Valami „Weisz Pista, a huszár“ cimü hülyeséget adtak elő jobb sorsra érdemes színészek. Nincs mit Írjunk róla. Maradjunk meg továbbra is a szép mozi­előadások mellett; a Pathé-képek szépsége, érde­kessége fölülmulhatatlan s még sem kell 100%-kal felemelt helyárakat fizetni azok élvezéséért. Jól tenné az István-Király szálló figyelmes igazgatója, ha a kabarékatésaszkecscseket egyszersmindenkorra kiltiltaná a színpadról. A „vándor művészek“ pe­dig keressenek maguknak olyan közönséget, amely élvezni tudja a Weisz Pista-féle otrombaságokat. Nagybányán nincs talaja az efféléknek. A hajdudorogi püspökség székhelykérdése. Egy, a kormányhoz közelálló fővárosi lapban ol­vassuk a következőket: Tisza István gróf minisz­terelnök, Jankovich Béla közoktatásügyi miniszter és Miklóssy István hajdudorogi gör. kath. megyés­püspök a múlt héten értekeztek a püspöki székhely megállapítása és a püspökséghez csatolt plébániák létszámának revíziója tárgyában. A püspöki szék­hely ehhez képest Nyíregyházán lesz és a hajdu­dorogi egyházmegyéből tízezer hívőt kiadnak a románoknak és tizenháromezer hívőt a románok adnak át a magyar püspökségnek. A megállapo­dást a király elé fogják terjeszteni. Egy finom női aranyóra, hosszú arany lánccal, kedvező feltételek mel­lett eladó. Cim a kiadóhivatalban. Táncmulatság. A jótékony Nőegyesiilet el­nöksége a város fiatalságának óhajára elhatározta, hogy husvét másodnapján az István-szálló étter­mében csekély belépődíj mellett tánccal egybekötött virágestélyt rendez. Miután pedig az egyesület már addig gyűlést nem tarthat, ez utón kérem annak igen tisztelt tagjait, kegyeskedjenek az es­tély sikerében közreműködni s nemcsak a rende­zésben nekem segítségemre lenni, hanem megje­lenésükkel nz estélyt barátságossá, vidámmá, kel­lemessé is tenni. Stoll Gáborné, a jótékony Nő­egyesület elnöke. Vasutasok kirándulása. Csütörtök este me- leg fogadtatásban részesítette Nagybánya városa a külföldi és hazai vasutak főtisztjeit, kik Szat- márról egy napra átrándultak hozzánk is. Este fél nyolc órakor nagy közönség gyűlt egybe a Zrinyitéri állomáson, mely ez alkalomra villanyos ivlámpákkal volt kivilágítva. A bányászzenekar a külső pályaudvarban helyezkedett el, mig köz­vetlen a sínpár mellett a fogadó bizottság s óriás közönség foglalt helyet. Pont nyolc órakor robo­gott be a Pűlmann-kocsikból összeállított külön vonal. Az érkező vendégeket hangos „éljen“ ria- dallal fogadta a közönség s a bányász zenekar a Rákóczy indulót játszta. Dr. Makray Mihály pol­gármester pár meleg szóval üdvözölte a vendége­ket s a város nevében szívélyes „Isten hozott“-tat mondott. Ezután megkezdődött a bevonulás zene­szó és fáklyák Iobogása mellett az István szállóba. Mielőtt a mintegy 80 terítékes gazdag vacsorához leülnénk, itt említjük meg, hogy a leginkább fel­sőmagyarországi és lengyelországi vasúti főtisztek a Szatmárnémetiben előző nap tartott ülés ötleté­ből rándultak át hozzánk. Ugyanis Galíciának gyü­mölcs és friss főzelék szükségletét Magyarország látja el. Ezen áruk túlnyomóan a Máv. Budapest központi, debreceni és miskolci üzletvezetőségé­nek, továbbá a Kassa oderbergi vasút magyar, valamint a cs. és kir. osztrák államvasutak krak- kaui, lembergi és stanislaui igazgatóságainak vo­nalán keresztül jutnak rendeltetési helyükre. Az áruk értékesítésének előmozdítása céljából rendkí­vül fontos, hogy a felette kényes, gyorsan romló áruk alkalmas vonatcsatlakozások utján feltartóz­tatás nélkül a lehető leggyorsabban, friss állapot­ban jussanak rendeltetési helyeikre. Ezen országos cél elérése érdekében évről évre tanácskozásokat folytatnak és megállapodásokat létesítenek a szál­lításban részes vasúti hatóságok: ezen célból éven- kint felváltva a részeshatóságok egyikének szék­helyén vagy valamely jelentékényebb állomásán gyűlnek össze a közlekedési vállalatok képviselői. Ezen évben a debreceni üzletvezetőség volt soron és ez jelölte ki a megtartott értekezlet színhelyéül Szatmárnémeti városát, honnan a társaság egy napra hozzánk is átrándult. — Az esti vacsorát városunk közönsége adta s az a lehető legkedé­lyesebb hangulatban a késő éjjeli órákig tartott. A vacsora alatt Torday Imre h. polgármester üd­vözölte a város nevében a díszes társaságot; Sin- tynis Rajmund pedig lelkes lengyel köszöntőt mondott, a mely általános meglepetést s igaz örö­met váltott ki a testvérnemzet hívei között. Pénte­ken a társaságot villásreggelin Steinfeld Béla ma­lomtulajdonos látta vendégül, mig délben a vasu­tasok vendégelték meg városunk előkelőségeit. E szintén pompás hangulatban lezajlott ebéden Tor­day Imre, Brebán Sándor és Bálint Imre mon­dottak jól sikerült pohárköszöntőt. A kiránduló tár­saság megtekintette a kereszthegyi bányát, az al- sófernezelyi kohómüveket s pénteken a délutáni vonattal távozott el városunkból. A „Vasárnapi Újság“, márczius 29-iki szá­ma igazán szenzációs érdekességii és gazdagságú tartalommal jelent meg; a. német császár bécsi fo­gadtatását, a Szépművészeti Muzeum angol met­szet-kiállítását, az ulsteri forradalmat, a Tímár Liza előadását, stb. ritka érdekes képek mutatják be. Egy cikk sok képpel a római nők hajvisele­teit mutatja be. Gróf Vay Péter harmadik világ­körüli útjáról, Sziámból küldött cikket és képeket, Pásztor Árpád Floridából. Szépirodalmi olvasmá­nyok : Színi Gyula és Lagerlőf Zelma regénye, P. Ábrahám Ernő no ellája, K. Lippich Elek és Tóth Árpád versei stb. Egyéb közlemények: Aktuális arcképek, Vajda János ismeretlen levelei s a ren­des heti rovatok. Irodalom és művészet, sakkjá­ték, stb. — A „Vasárnapi Újság'“ előfizetés' ára negyedévre öt korona, a „Világkroniká“-val együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest IV. Egyetem-utca 4 sz). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a leg­olcsóbb újság a magyar nép számára; félévre két korona 40 fillér. Hirdetmény. A mezőgazdasági termelést veszélyeztető kártékony rovarok irtása iránt fenn­álló törvényes rendelkezések végrehajtására a gazda közönséget ez utón is figyelmeztetem azzal, hogy ezen rovarok vidékünkön, főleg a gyümölcs­fák kártékony hernyói : a vértetü cs a paizstetü. A ki gyümölcsösében fellépő ezen rovarok irtá­sát e hó végéig, de ha ezen kártékony rovarok később is jelentkeznének, azután is elmulasztja, kihágást követ el és 1894 évi XII t. ez. 95 § k.) pontja értelmében 100 koronáig terjedhető pénz- büntetéssel lesz büntetve s azonkívül költségére a hatóság fogja az irtást teljesíteni. Nagybánya 1914. márczius 18. Smaregla Mihály s. k. r. kapitány. Gyermeknek tilos a mozi. Nem kell meg­ijedni, ez a „veszedelem“ nem minálunk fenyege­ti az ifjú emberkéket, hanem Európa egyik „leg­demokratikusabb“ és „legfölvilágosodottabb“ or­szágában : Svájcban. Mint a lapok Írják, ugyanis a svájciak parlamentje rendeletet adott ki, amely megtiltja a tizenhat éven alóli gyermekeknek és a diákoknak a mozgófényképes előadások látogatását; csupán az olyan mozielőadásokat nézhetik meg ezek után, amelyeket egyenesen az ő számukra rendez­nek. A szigorú rendeletet Svájc népe nagy öröm­mel fogadta. • Ki a szabadba! Hiv a tavasz s hívását szép képpel illusztrálja meg Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes gyermeklapjában, a Jo Pajtás-ban ki­tűnő művészünk, Garay Ákos s képe a lap leg- ujjabb számának vonzó ékessége. A iöbbi közle­mények is e számban, mint mindig, vonzók, a gyermeki lelket gyönyörködtetők ; verseket Bene­dek bácsi és Madarassy Erzsébet írtak, Váiadi Antal meleg hangú visszaemlékezéseket közöl Szigligeti Edéről, Sebők Zsigmond folytatja „Az arany cipő“ Benedek Elek „Oh, szép ifjúságom“ ci­mü regényét, Lendl Adolf az állatkert kutyáiról mond el, Pálmai Miklós a ciczákról cseveg, Zsi­ga bácsi bohó mókával mulattat. A rejtvények, szerkesztői üzenetek egészítik ki a szám gazdag tartalmát. A Jó pajtás-t a Fraklin-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, fél évre 5 kotona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fiitér. Előfizetéseket elfogad és mutatvány- számokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Buda­pest, IV., Egyetem-utcza 4. A Nagybánya és Vidé ke fogyasztási szö- kezet vasárnap d. e. 10 órakor tartotta évi köz­gyűlését Szabó Adolf ny. erdőigazgató elnöklete

Next

/
Oldalképek
Tartalom