Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-22 / 51. szám
1914. december 22. NAGYBANYAI HÍRLAP 6. És ott megy sorba mindenik: Petőfi, Bem, meg Damjanich . . . Ott, ott, hol úgy folyik a harc, És diadaltól ittas minden arc, Ott, hol egy újabb ezredév terem, A vérmezőn, a lávatengeren . . . Óh mért nem vagyok én is ott, Hogy fújhatnék szent riadót, Ott, ott, hol újabb ezredév terem, Lenne keresztbe vésve a nevem . . . Hogy majdan késő unokák, A csontimat is áldanák, S halkan, kalaplevéve, Ültetnének virágot, Síromnak tetejére . . . Portik Andor. Isten. — Irta: Isac Emil. — A Riviérán voltam és haldokoltam. Sötét szememben a halál aranypora fénylett. Reggelre megmosdatnak, felkötik az államat, összeteszik kezeimet s haza telegrafálnak : meghalt! A lapok megírják, hogy nagyon ifjú és tehetséges voltam : álmos hisztérikák vonaglani fognak koporsóm előtt; komoly szakállas tudósok beszédeket mondanak s én derékszögre görbült gerinccel, kínos mosollyal ajkamon Voltairet fogom kézen s megyünk a nagy fekete kárpit elé . . . — Hol vagy Uram ? — fogom kérdezni, mert a fekete kárpit mögött zajt hallok. Ö Min- densége fütyörészve pucolja a csillagokat, a szeleket kiereszti a kalitkából s aranyplajbásszal fogai között, int azoknak akiknek jönni és menni kell. A Riviérán voltam és haldokoltam. Egy szőke angol missz nézett reám a kórházban, az ágyam mellett professzor Hoffmann vakarta a fejét s fekete álarcos karneváli menet harsogott el mellettem ; zúgott a tömeg, repült a konfettié és a virág, s az én szivemet, az isteni citromot, nagy csontos ujjak kezdték kifacsarni, Oly üres lettem, mint egy hazafi szive, oly sápadt voltam, mint egy szüzet játszó kokotte, aki fél hogy leleplezik, s két fehér lovas kocsi állt meg a kórház kapuja előtt Cillinderes, fehérbundás ur szállt ki a kocsiból, a kocsisra rámosolygott furcsán, s felszaladt hozzám. — Uram bocsánat, hogy zavarom, — szólt. — Gazdám, az Isten, küldött; önnek jönni kell. — De nem megyek ! És megfogta a kezemet, kigombolta a bundáját. Most láttam, hogy csontváz és halál. Szemeiből zöld fény párázotf, a kezében finom kaszát tartott. Kirántott az ágyból, felöltöztetett a legszebb ruhámba, illatos virágot tűzött a gomblyukamba, s vigyorogva suttogta : mindent magaddal hozhatsz, ami benned él. Hozd el a szerelmedet, ünnepélyes hitedet, zengő szavaidat és ködös unalmadat, gyermekéveidet és eljövendő szomorúságodat. Beültetett a kocsiba. A párnák közé nyomott: A kocsisra ráüvöltött : hajts a Sziriuszia, a Pur- gatórium előtt állj meg. — S éreztem, hogy a lovak vágtatni kezdenek, Sima országutakon mentünk végig. Hegyeken. Vizeken. Tengereken . . . S mind feljebb emelkedett a kocsi. A lovaknak szárnyaik nőttek — s repülni kezdett a kocsi — s a prémbundás halál gúnyosan mondta : nézz le, ott voltál 1 S lenéztem a földre, s csupán az anyámat láttam, aki gyertyával kereste a nyomomat, s nagyon sirt. S a fehér lovak vittek és a kocsi nagyot zökkent és megállt. A Szinuszon voltunk : — Úgy most átadlak. — Szólt a Halál, s izzadt homlokát törülte : — Beh sok bűnöd van! — Füttyentett egy angyalnak, s rám mutatott: — Vidd az Ur elé, de mosdasd meg a mások könnyeivel, mert véres a szive. Tisztán, nagyon üdén, fehér virágot tett a kezembe az angyal, s bölcsen tanított: — Ha az Lr vallat, ne tagadj, ha az Ur büntet, ne lázad, mert sorsodat úgyis ő igazítja. S a fekete kárpit előtt, egyszerre Voltaire rontott elém : — Öcsém, íe menj be. Az nem nekünk való hely. — Tagadj, ha kérdeznek, lázadj, ha büntetnek, jer Asmodeus korcsmájába. Ott van Diderot, Kant és Dante, s massicust isznak, s a moralitásról vitatkoznak. Jer, hallgasd a bölcseket . . A pokol is van oly szép, mint itt! Óh, itt minden fehér, minden tömjénfüstös, angyalok és kőszentek ezrei s n indenki térdepel, s senki se lázad. Mindenki fél. — Öcsém, jer a kocsmába. A pokol vörös kocsmájában megtalálod Laurá-t, bort hoz fel a pincéből, s Petrarca Heineval kártyázik, Rubens cilerázik, s doktor Martin Luther Dowie Eliással vitatkozik. Ott mindenki veszekszik, senki se hisz, mindenki tagad, ott nincsenek hipokrita szentek. S Voltaire ráncigálni kezdte a kezemet. Mihály arkangyal sírva kérdezte: oda mész, vagy hozzánk jössz ? — S én úgy szerettem volna az anyámtól megkérdezni, hova menjek? Anyám, dili kor sötét volt, fehér virágot sza- j goitatott velem s amikor messzi útra mentein, mosolyát küldte vekni. Most egyedül voltam, s úgy éreztem, hogyha anyám mosolya vagy virágja velem lenne, nem téveszteném el az utat. Sokáig töprengtem, mit csináljak: húzzam szét a fekete kárpitot, csússzak a szent trónushoz, ahol a szöglet s szemű Isten lakik, boruljak térdre előtte s dicse rjem a fényét, az erejét, a bölcsességét ? Lépjek be a paradicsomba, ahonnan az arkangyalok fognak örök sötétségbe lekergetni? Vagy menjek Asmodeus kocsmájába, Voltaire tanítványa legyek, tanítványa a nagy tagadó Mesternek, aki egyetlen és méltó ellenfele az Istennek ? S a fekete kárpit mellől csodálatos zene hallatszott. Millió és millió lélek fuvolázott, magasztos ének hullámzott, mint énekbe olvadt szenvedés, dicsérték az Urat. S a pirosablakos kocsmából kihallatszott a i Tagadók röheje. Diderot összes adutjait Kant arcába vágta, s a leönyesszemü Petrarca újra a fényt imádta. S én arra ebredtem, hogy doktor Hoffmann fogja a kezemet, egy törékeny apáca szent olajjal kente a homlokomat, a nagy tenger végtelen szüzessége előttem v lágitoít, szemem könyes volt, mert az Istent kerestem. Odalenn a karnevál zajongott, fort az olasz élet, s az angol miss szomorúan sóhajtott, amikor észrevette, hogy sohase leszek oly távol tőle, mint akkor, amjkor a kezemet szorongatta. Én az Istent kerestem, ő az embert kereste bennem, s én magamat találtam meg. Ujjongtam, hogy nem kell meghalni, ujjongtam, hogy itt maradhatok még szenvedni, vergődni, sírni, szerelni, akarni. Óh, a fekete kárpit! Felelős szerkesztő: dr Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: „Hermes“ könyvnyomda Étvágy és gyomorjavitóa Miszttnogyorósi gyógyforrás víz. Óvszer fertőző betegségek ellen. Arc-szeplőkréme. A tél meghozta a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak. Mi mással, mint arckrémmel ? Ez okból szükségesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre“. melynek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 150. próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. RÁKÓCZY FERENCZ DROGÉRIÁBÓL NAGYBÁNYÁN. Fizessünk elő a nagybányai Hírlapra. Tanulók a Hermes könyv-nyomdába felvétetnek. ladó ház! hogy hol? megmondja a kiadóhivatal Névjegyeit, m ü m ma m ma <n rr újévi ndvozlo kártyáit készíttesse a Hermes könyvnyomdában Nagybánya. Hid utca (Bay-há?..)
