Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-27 / 4. szám
1914. január 27. NAGYBANYAI HÍRLAP 3. mellett helyezve el pénzét, a kölcsönt kereső része a publikumnak azt olcsóbban fogja beszerezni, mint azt a mai keretek mellett teheti. A napilapok hirdetési rovatában közölt takarékpénztári és bank közgyűlésekre invitáló évi mérlegek azt bizonyítják, hogy az intézetek — csekély kivétellel — mind egytöl-egyig jól tudták a maguk részére a hitelmegszoritás, a hitelvonás műveleteit kamatoztatni. De mindezen a mérlegben kifejezésre jutó hasznot jóval felülmúlja az az erkölcsi kihatás, mely életberendezésünk mérlegében jut kifejezésre és anyagi jólétünk jelszava gyanánt vésődjék emlékezetünkbe : Rendezkedjünk be továbbra is „kölcsön nélkül.“ Dr. Török Arthur. HÍREK. Jauuár 26. Kitüntetés. Ö felsége a király özv. Robelly Lajosné szül Thaisz Fannynak, az itteni jotékon/ Nőegylet diszelnőkének a közjófékonyság terén kifejtett buzgó munkássága elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet adományozta. Eljegyzés. Vágó károly borosbenedeki (Alsó-fehér megye.) ref lelkész, Vágó Elek polgártársunk fia szombaton váltott jegyet özv. Vásárhelyi Gyuláné leányával; Erzsikével. Kinevezés. A pénzügyminiszter Nagy Gábor nagykárolyi péuzügyi titkárt pénzügyi tanácsossá nevezte ki. 8 %. A nagybányai Részvénytakarékpénztár január hó 23-tól kezdődőleg 8% kamatot számol s ezzel elsőnek jelentkezett a helyi piacon, mint olyan jelentős tényező, a mely a pénzügyi viszonyok javulásának messzemenő következményét levonta. Értesülésünk szerint a kamatláb kérdésével a városi takarékpénztár igazgatósága is rövidesen, talán már a csütörtöki ülésen foglalkozni fog. Kath. bál. Népes összejövetel keretében tárgyalták meg asszonyainak vasárnap d. u. 3 órakor a városházán a kath. bál rendezésének ügyét, a mely a legfényesebb siker minden attribútumával kecsegtet. Február 14-ke tehát nevezetes dátum lesz mulatságaink történetében! ányomat. Hosszú utazásom alatt minden folyónál kérdé: „Ez az anyám Rin-ja ?“ . . . Harminc év repült el ezen visszaemlékezések felett, és még most is alig van bátorságom, hogy beszéljek róluk .. . Átírtam a Dimbovica rapszódiám bevezetésében az összes kedves dolgokat, melyek mint tiszta költészet megnyilatkoztak kis gyermekem ajkain, úgy hogy sokszor mondám magamnak: „Gyermekem az egyedüli jó versem.“ Oh ! magasztos és kedves karácsonyi ünnep volt, melyet 1873-ban ültünk meg. Sok meghívott vendég, sok fiatal leány, a lelenc és árvaházakból az összes gyermekek! És ebben a nagy sokada- lomban az én, már égberepült kis angyalom jártkelt, úgyszólván nesztelenül suhant közöttük, azon az estén az egy órai barátai és barátnői között! Egy kis kocsit kapott az angyaltól, kis leányom bele ült és a többi gyerekek húzták a kis kocsit a teremben fel és alá. — A messzetávolból még vissza ragyog egy-egy halvány sugara eme fényes estének, mely bevilágítja életem szomorú napjait ! 1874-ben már beköszöntött az első gyászos karácsonyi napunk, mert már akkor örökre eltávozott tőlünk ^yermekfogatos tündérünk. Úgy képzeltük, hogy sikerül átszenvednünk eme karácsonyt abban a téves hitben ringatván magunkat, hogy hát nem is ez a mi karácsonyunk, de hiába volt a 12 napi időköz a két karácsony között, mert fájdalmainkat nem sikerült elaltatnunk. Elhatározó- hogy csendben és teljesen visszavonulva I el eme szent napot. A királyt dolgozószo’ Nagy alapítvány. A Konstantin jubileumi év alkalmából a budapesti kir. magyar tudomány- egyetem tudvalévőén a püspöki kar öt tagját választotta az egyetem diszdoktorává. Boromisza Tibor szatmári püspöknek az egyetem hittudományi karának háromtagú küldöttsége a diszdoktori diplomát most csütörtökön nyújtotta át. Az egyetem küldöttségét, melynek Mihályfi Ákos udv. tanácsos és Wolkenberg Alajos egyetemi tanárok voltak a tagjai, Lukcsics József prodékán vezette. A küldöttség szerdán délután a gyorsvonattal érkezett meg Szatmárra, a hol a pályaudvaron Vajay Károly dr. kir. tanácsos, polgármester, Benkö József apát-kanonok, plébános és Hámon Róbert püspöki irodaigazgató fogadták őket. A mikor a püspöki palotába megérkeztek, a lépcsőházban Boromisza Tibor püspök, a székeskáptalan tagjai, a központi papság és a kulturális intézetek fejei üdvözölték a küldöttséget. A diszdoktori oklevél ünnepélyes átadása csütörtökön fél 12 órakor folyt le a püspöki palota nagy szalonjában, a hol ez alkalomból megjelentek : a város polgármestere, a törvényszék elnöke, a Széchenyi-társaság elnöke, a székeskáptalan tagjai, a kir. tanfelügyelő, a helybeli tanintézetek fejei és nagyszámú előkelő közönség. Az egyetemi küldöttség részéről Lukcsics József dr. prodékán, a küldöttség vezetője mondott beszédet, a melyben foglalkozott a nagy Konstantin jubileummal és méltatta a szatmári püspöknek, bár rövid, de eredményes főpásztori működését. Boromisza Tibor püspök válaszában köszönetét mondott az egyetemnek a kitüntetésért, hogy doktorai közé választotta és egyben megköszönte a királynak, hogy ezt a választást helybenhagyta. A kitüntetés érdemét a püspök szerényen elhárította magáról és kijelentette, hogy abban nem a személyének kitüntetését, hanem nagynevű elődeinek és egyházmegyéje papságának megtiszteltetését látja. Majd az összegyűlt papság felé fordult és bejelentette, hogy háláját az egyetem kitüntető figyelme iránt azzal igyekszik leróni, hogy 30.000 koronás alapítványt tesz, módot akarvn ezzel a tényével nyújtani arra, hogy az egyetem ennek az összegnek kamataiból évenként egy jeles tanítványát küidhesse ki külföldi egyetemre, hogy ott tudományos ismereteit növelhesse és látókörét bővíthesse. Délben 12 órakor a püspök ötven teritékü hagytam, én pedig Íróasztalomhoz ültem és megkísértettem dalba önteni fájdalmamat. Azon az éjszakán öt daléneket szövegeztem, melyek részben fel vannak sorolva „Nyugalmam“ c. müvemben. Ezek: „A szép szemekért.“ „Ne óvakodjatok beszélni a gyermekekről.“ „Karácsony este," „A karácsonyi angyalokhoz.“ „Azt képzelem, hogy enyém a világ.“ Ettől fogva a szomorú karácsonynak egész serege következett. — Ki vidította volna fel azokat, mikor imádott kis angyalom már elment? És más gyermeket sem küldött nekünk maga helyett, mintha félt volna, hogy az újszülöttben túlságosan meg fogunk vigasztalódni az ő elveszte felett. Pedig bátran küldhetett volna sok testvérkét, mert az ő elveszte csak az az örökké vérző seb maradt volna, mely be nem hegedhet soha. Sorrendbe következtek a szomorú karácsonyok. És hogy el ne szomoritsuk hazánkban maradt szeretteinket, soha sem irtuk meg nekik, hogy mi már nem üljük meg a karácsonyestéket, egyszer- sem irtuk meg nekik, hogy mi azon vagyunk, hogy elfelejtsük ezt a napot, mintha hiányozna a naptárból. (Vége következik.) Fordította: Brán Lórincz. ebédet adott a küldöttség tiszteletére, a melyre az ünnepély résztvevőin kívül hivatalosak voltak: a főispán, az alispán, a katonai méltóságok, a hivatalok vezetői, a teológiai tanári kara és a tanintézetek igazgatói. Városunkból Szőke Béla h. plébános vett részt az ünnepélyen. Köztudomású, hogy a csukamáj olajat semmi sem pótolhatja, mert mitsem emészt a gyermek könnyebben, mint a tiszta csukamájolajat. E köny- nyü emészthetőségben rejlik a titka az olaj tápértékének, azért tehát nem mást, mint Zoltán-féíe csukamájolajat adjunk a gyermeknek. Üvegje 2 korona Zoltán B. gyógyszertárában Budapesten és a gyógyszertárakban. Miivészest. Boromisza Tibor budapesti kép- kiállitása ötletéből jan. 2l-én nagyszámú, előkelő közönség töltötte meg a Könyves Kálmán-szalonját, hogy meghallgassa a változatos műsorral rendezett müvészestélyt. A műsor első számaként Ta- nay Frigyes, a Vígszínház művésze Gábor Andor aktuális tréfáját adta elő. Mátray Ida, a Nemzeti Színház művésznője nagy sikerrel mondott el három dalt idegen költőktől, Sebestyén József fordításában. Majd Ditrói Mór, a Vígszínház művésze, Ditrói József verseit szavalta el nagy tetszés mellett. Bálint Lajos hírlapíró Boromisza művészetéről konferált. Végül Beregi Oszkár, a Nemzeti Színház tagja mondott el néhány verset és különösen Marinetti három futurista versével ért el hatást. Gábor Andor tréfás versét a szerző enge- delméből itt hozzuk : Hölgyeim, uraim és összegyűlt népek: Melyeket itt látunk, ezek itten képek. Nem tehetjük mink túl magunkat e tényen, Ámbár Kézdi-Kovács nincs e véleményen. De én a képeket csak ug/ magyarázom, Hogy kép van ott, ahol festék van és vászon, Bár az ellenfelek forrnak, mint a katlan, Festék is, vászon is, itt tagadhatatlan. E képek szerzője, igenis hogy festő, És azt is láthatjuk, hogy cseppet se rest ő Mert mindent megfestett, mindent, amit látott, Embert és tájakat, ellent és barátot. Festeni megtanult e festő; most Kézdi, Hogyha épen akar, megtanulhat nézni. És hadd emlékezzem Kálmán jó királyrúl Akinek nevéhez a Könyves cim járul. Mit is mondott ő ki, művészeti téren ? Ugy-e, boszorkányok, hogy nincsenek, kérem. Boszorkányok vannak, vagy nincsenek tényleg, Engedelmükkel én erről nem beszélek, Sokkal érdekesebb kérdés miránk nézve, Vannak-e képvevők eme világrészbe ? Azt mondják: nincsenek, elfogytak egészen, Nem is voltak, ezt is állítják merészen. Azt mondják, hogy egyszer, hol volt és hol nem volt, Egyszer volt egy vevő, az is régen meghótt. Meghalt mielőtt felserdülhetett volna, Meghalt, még mielőtt egy képet vett volna. Meghalt és e hiren az ország elképedt: És igy szólt: No, ez tán veit volna egy képet. Hogy e legendában az igazság mennyi, Azt én most nem tudom világossá tenni, De még egy idézet Önöknek ma kijár: Mondott valamit még egy francia király. Azt hiszem igy hangzott: Én vagyok az állam. Hogy én nem mondhatom, azt nagyon sajnálom. Mert hogyha mondhatnám, hogyha állam volnék, Bizisten, tovább egy percet se papolnék, Verset itt Önökkel dehogy is közölnék : Állami vásárlást gyorsan eszközölnék. Megvenném a képet, megvenném a rámát, Meg a festett urat és a pingált dámát, Csillagokat vennék festőtől az estnek, Jól festett levegőt fülledt Budapestnek, Festett parasztot is vásárolnék holnap, Mert az elevenek mind kivándorolnak. Ilyen legyen a jó állami vásárlás . . . Remélem e tervért Boromisza hálás. Ezek a művészet legújabb tanai, Aki kitalálta, úgy hívják : Tanay.
